2014. április 8., kedd

Rasmussen: Kelet-Ukrajnában elmérgesedhet a helyzet

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a NATO Párizsban tartott konferenciáját követően felszólította Oroszországot, hogy lépjen vissza és ne avatkozzon be Kelet-Ukrajnában. A NATO ukrán helyzettel kapcsolatos konferenciája újra azt mutatja: az atlantista tömb terjeszkedni akar és Ukrajna egészét bekebelezné.
Rasmussen azt is kifejtette, hogy ha Oroszország beavatkozik Kelet-Ukrajnában, az egy "történelmi hiba" lesz és Oroszország számolhat a teljes nemzetközi elszigetelődéssel. Nehéz eldönteni, hogy ez egy fenyegetés volt és utalás a Szovjetunió összeomlására, vagy annak kifejeződése, hogy a NATO már nem mer közvetlen fenyegetéseket megfogalmazni.
Korábban a cseh államfő nyílt háborús uszítást folytatott Oroszország ellen, hangsúlyozva, hogy a kelet-európai országoknak aktívabb szerepvállalást kell tanúsítaniuk a NATO-n belül, és ha Ukrajnáról újabb területek szakadnak le, be kell küldeni a NATO-csapatokat az országba. Washington az utóbbi időben a kisebb, térségi országokat használja fel saját fenyegetéseinek közlésére.


http://www.hidfo.net/2014/04/08/rasmussen-kelet-ukrajnaban-elmergesedhet-helyzet


Nyafog az USA!
Az Egyesült Államok “súlyos aggodalmát” fejezte ki amiatt, hogy Ukrajna keleti részében fokozódott a feszültség, miután oroszbarát tüntetők elfoglalták a kormányépületeket három városban – jelenti a BBC News.
A brit tévé szerint John Kerry amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és arra figyelmeztette, hogy bármilyen orosz törekvés a destabilizálásra költségekkel jár majd.

“Az is szóba került, hogy közvetlen megbeszélést tartanak a következő tíz napon belül. Ukrajna pedig biztonsági közegeket irányít Donyeckbe, Luhanszkba és Harfkivba, ahol felkelők a kormányépületeket megrohamozták, Donyeckben pedig “népköztársaságot” hirdettek ki és népszavazás megtartását május 11-én az Ukrajnától történő elszakadásról.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Jen Psaki szerint Kerry a telefonbeszélgetés során arra szólította fel Oroszországot, hogy nyilvánosan határolódjék el a “szeparatisták, szabotőrök és provokatőrök” ukrajnai tevékenységétől.
Lavrov viszont – a brit Guardian című újság honlapja szerint – cáfolta, hogy Oroszország destabilizálná Ukrajnát és azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy “feszültséget korbácsol”. Az orosz külügyminisztérium pedig közölte, hogy “szoros figyelemmel” követi a kelet-ukrajnai eseményeket, különösen Donyeckben,Luhanszkban és Harkivban.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: Ez nagyon jó: “…költségekkel jár majd…”-nyafog az amerikai külügyminiszter. Vajon mire gondolhat? Ő, aki egyáltalán nem nyafogott akkor, amikor államtitkárnője cukorkát osztogatott a Majdanon a Nyugat által felbérelt hordának, arra ösztökélve őket, hogy döntsék már meg a törvényes kormányt Ukrajnában. Persze a jeles hölgy nem egyedül lázitott a “demokrácia” jegyében Kijevben. Szinte egymásba ért a f…k a nyugati “bátoritóknak” februárban, és egy szavuk nem volt az Ukrán főváros főterének lángba boritása láttán, az erőszakoskodások láttán! Mert az kedvükre való volt-ennél fogva azt törvényesnek és népakaratnak nyilvánitották. Persze Kelet-Ukrajna az szerintük más!
Pedig érdemes lenne John Kerrynek egy kicsit New Yorkra is figyelni. Pontosabban az ENSZ-ra! Még pontosabban Ban Ki Moon főtitkár megállapitására. Bár ez valószinűleg cionista füleknek annyira nem tetsző megállapitás! Hallgat is a dologról a “fősodratú de nagyon! Mert nézzük csak mit mondott a tisztelt úriember:
Az ENSZ BT nemzetközi jogi szakértők bevonásával megvizsgálta Ukrajna státusát, és egy fölöttébb furcsa tényre bukkantak.
UKRAJNA ÁLLAMI HATÁRAI AZ ENSZ REGISZTERÉBEN NINCSENEK RÖGZITVE! A Szovjetúnió megszűntét követően erről valahogy megfeledkeztek, márpedig mindennemű tevékenység ilyen-olyan megitéléséhez ez szükségeltetik.
Ráadásul a HATÁROK SZOVJET KÖZIGAZGATÁSI KÖRZETHATÁROK, amelyeket mindössze a FÁK-szerződés rögzit, és amelyekre az ENSZ keretében jogi érvényt nem lehet gyakorolni. És mivelhogy a nemzetközi jog szerint az ország (Ukrajna) nem rendelkezik hivatalos határokkal, hát nincs is mit megsérteni! Ezen az alapon nem lehet emlegetni szeparatizmust, nem lehet a határok módositásáról beszélni. Ugyanis ami nem létezik-az nem is módositható!
Ezekről a dolgokról tegnap este számolt be az angliai Temze Tv. egy Ukrajnával foglalkozó műsorában, ám fölöttébb érdekes módon a témára senki sem reagált. Nagy a világsajtóban a csend ez ügyben. (Megjegyezzük, hogy a Bal-Rad ezt az információt leellenőrizni nem tudja, ráadásul a hir forrása mindössze egy olvasói kommemtre hivatkozik a http://www.ntv.ru/novosti/891536/-oldalon.
Ám a jelek szerint az Ukrajna behabzsolása miatti EU-fória igencsak kezd lelohadni!
Olyannyira, hogy Barroso Nagykutya tegnap nem kevesebbet mondott, mint: Ukrajna nem érett az uniós tagságra, és a közeli jövőben sem lesz alkalmas a csatlakozásra, mondta José Manuel Barroso a Kölner Stadtzeiger című német lapnak adott interjújában. Szerinte Kijev nem kap egyhamar tagságot az Európai Unióban, és a közösség sem készült fel arra, hogy tagjai közé fogadjon egy olyan országot, mint Ukrajna.

A társulási szerződéssel viszont Ukrajna közelebb kerül az EU-hoz. A szerződés politikai részét már aláírták, és az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, valamint 11 milliárd euró értékű támogatást (?!) ajánlott, mindez pedig jelentősen hozzájárulhat Ukrajna stabilitásához és az életszínvonal emeléséhez, mondta az EB elnöke.
A bizottság elnöke szerint az EU számos partnerországában volt már a “fejlődés motorja”, amire a legjobb példa éppen Ukrajna szomszédja, Lengyelország. Húsz éve ez az ország még szegényebb volt, mint Ukrajna, de az EU-s segítségnek köszönhetően, ma már jóval magasabb a lengyel életszínvonal, mint az ukrán.
A hülye Barrosonak nem ártana elmagyarázni: Húsz esztendeje Ukrajna a Szovjetunió egyik “örököseként” sokkal vagyonosabb volt a mostani Ukrajnánál. Huszonkét éve Ukrajnát egyre csak fosztogatják, egyre csak koptatják a szovjet családi ezüstöt, ami mára már elfogyott. Pontosan úgy, mint Magyarországon!
Ezzel szemben Lengyelországban az elmaradottság igen nagy volt AKKOR-és hát ONNAN ellopni kevés dolgot lehetett. Ráadásul Lengyelország politikai elitje sokkal lojálisabb volt országához és népéhez, mint magyarországi cimboráik.
Ugyanakkor Ukrajnát az EU-ba ugyanaz az elit “vinné be”-amelyik az ország vagyonát szétrabolta! Márpedig egy ilyen elit által uralt Ukrajnát az EU nem szivesen látna a brüsszeli nappaliban! Ezt hozta finoman az ukránok tudtára Barroso.. Amit akár úgy is felfoghat immáron a kijevi cionhorda, hogy: “fijúk! Az aranyatokat elhoztuk! Mi már jól jártunk! A problémáitokat meg oldjátok meg ahogy tudjátok!”
Barroso üzenetétől pedig alighanem a viszketés jött a kijevi zsidóhordára! Mert ha az EU kifarol mögülük, tudják az mit jelent! Egyszer már hallották: “Jön a hadsereg, és ti mind meghaltok!”
Nem véletlenül ragaszkod(ná)nak ők ennyire az uralkodáshoz! Kiváltképp Gázos Julcsi! Akinek már vannak komoly harkovi “élményei”!
(B-R )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése