A hosszú út; antikommunista volt, de a liberalizmus még rosszabbnak bizonyult

- A szélesebb közönség egyelőre nem sokat tud az Ön munkásságáról, beszélne egy keveset arról az intellektuális útról, amit az orosz közéletben bejárt?

Tisztelettel, ez egy igen hosszú út. Először, korai fiatalkoromban mélyen megérintett és inspirált René Guénon és Julius Evola tradicionalizmusa. Elsőként ezt a tábort választottam - a szakrális tradíció oldalán, a modern (és poszt-modern) világ ellen. Ez a választás és annak minden következménye még mindig jelen van. Határozottan kiállok azon spirituális és vallási értékek mellett, melyek a dekadens materialista és perverz kultúra ellen valók. Későbbi munkásságom is a tradicionalizmus filozófiája köré épült, azon alapult.

Ugyanebben a szellemben később felfedeztem a konzervatív forradalom trendjét, annak újjáéledését a francia Alain de Benoist Új Jobboldal irányzatában, aki személyes barátommá vált és közvetlen is hatást gyakorolt rám. Ugyanakkor érdekelt a geopolitika, felfedeztem Mackinder, Mahan, Spickman és Haushoffer klasszikus munkáit. Nagyon hasonló ideákat azonosítottam az 1920-1930-as évek béli orosz eurázsianisták szövegeiben, akik egy új ideológiát próbáltak létrehozni a tradíció, konzervativizmus, szlavofil koncepciók egybeépítésével, határozott elképzelésekkel a kortárs geopolitika (Szavickij) és strukturális nyelvészet (Trubeckoj), jog (Alexejev), történettudomány (G. Vernadszkij), stb. terén. Így ez volt a 80'-as években általam kidolgozott neo-eurazsianizmus kezdőpontja, mikor az új világ jellegzetességei határozottabban láthatóvá váltak számomra.

Később, a korai 90'-es években elkezdtem a kiterjesztett és részletesebben kidolgozott neo-eurazsianizmus kereteit alkalmazni a jelen hazai és nemzetközi helyzet politikai elemzéséhez. Így megalapítottam a geopolitika orosz iskoláját, ismertebbé tettem a főbb szövegeket és szerzőket, valamint új és eredeti koncepciókat. Ugyanakkor lefektettem az alapjait egy tradicionalista gondolkodásmódnak, ami Guénon és Evola ideáit az orosz ortodox keresztény tradícióra alkalmazza. Szintén felfedeztem a történelmi értékeken alapuló orosz konzervatív forradalom mezejét.

Miután a szovjet időszakban anti-kommunista voltam, 1991-ben változtattam nézeteimen, egy liberális felkelés kellős közepén, amit jóval rosszabbnak ítéltem a szocializmusnál. Ennek az elemzésnek az eredménye volt az első komolyabb változás a világnézetemben: szakítottam az anti-kommunizmussal és inkább az anti-liberalizmusra koncentráltam, mivel a liberalizmus a legvégső megtestesülése annak a modernitásnak, amit mindig is abszolút gonosznak (Guénon és Evola értelmezésében) és legfőbb ellenségnek ítéltem.

Számomra a liberalizmus kommunizmus felett aratott győzelme volt ennek legfőbb bizonyítéka. Így a klasszikus jobboldali tradicionalizmustól elmozdultam a baloldali tradicionalizmus felé, amit nemzeti bolsevizmusnak neveztem. A gyakorlatban azonban ez nem volt se kommunizmus, se bolsevizmus. Annak a liberalizmusnak a teljes visszautasítása volt, ami a kommunistákkal és fasisztákkal vívott harcban végül a legkövetkezetesebb modern ideológiának bizonyult, a modernitás legbelső lényegének volt megfeleltethető.

A politikatörténetben bekövetkezett fordulat 1991-ben bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fasizmus és kommunizmus sokkal kevésbé volt modern, és több anti-modern kellékkel is rendelkezett. Közel nyilvánvaló volt ez a fasizmusra nézve, de kevésbé volt nyilvánvaló a kommunizmusra vonatkozóan. Így javasoltam a marxizmus és szocializmus jobboldali olvasatát, és a baloldal vizsgálatát a tradicionalizmus szemszögéből.

A 90'-es évek ennek a baloldali-jobboldali anti-liberális szintézisnek a felkutatásával telt. A kortárs politikában ez Borisz Jelcin politikájának teljes visszautasítását jelentette, valamint részvételemet a legkülönbözőbb jobboldali patrióta és baloldali ellenzéki csoportokban. Ez a nemzeti-bolsevista periódus 1991-től 1998-ig tartott. 1998-tól, miután az orosz kormány számos lépést tett a patriotizmus irányába (Primakov politikája), elkezdtem kidolgozni utóbbinak egy lényegében ugyanaz, külsőségeit tekintve azonban mérsékeltebb változatát a radikális közép kontextusában. Az alap elgondolás az volt, hogy a modern Nyugat abszolút középpontjában a liberalizmus áll (jobboldali és baloldali egyidőben - jobboldali a gazdaságban, baloldali kulturális és szociális értelemben). Így a Nyugat számára a két anti-liberális szélsőség szintézise teljességgel helytálló. Azonban, Oroszországban a liberalizmus valami formális, és nem pedig lényegi. Ezért népszerűsítünk egy olyan radikális középet, ami nem a baloldal és jobboldal egyes elemeiből létrehozott mesterséges teremtmény, hanem sokkal inkább az orosz ortodox ideológián alapszik, ami egyáltalán nem liberális, nem kommunista és nem nacionalista. Az eurazsianizmus nem illeszkedik se a jobboldal, se a baloldal kontextusába.

1998-tól 2004-ig az orosz országgyűlés elnökének, G. Seleznyevnek voltam tanácsadója, valamint az Állami Duma Geopolitikai Szakértői Bizottságának igazgatója voltam. 2000-ben Putyin hatalomra jutott. Ez volt a váltás a Jelcin féle nyugati liberalizmus-imitációból egy sokkal organikusabb orosz politikába. Ez volt a radikális közép és az eurazsianizmus ideje. Az Eurázsia Mozgalmat formálisan azok hálózata alkotta, akik elfogadták ugyanezt a politikai filozófiát. Később létrejöttek az Eurázsia Mozgalom külföldi ágai és a szervezet nemzetközivé vált. Putyinnal a nézőpontom már 1998-tól a radikális középtől a fősodor felé kezdett tolódni, és az orosz kormány részben elfogadta az eurázsiai ideákat. Attól az időszaktól az orosz politikai berendezkedésben betöltött szerepem már nem egy extrémizmus volt, hanem egy elfogadható, orosz patrióta attitűd. Ebben az időszakban lett végül kidolgozva a Negyedik Politikai Elmélet, folytatván a radikális közép és az eurazsianizmus ideáit. Itt történt egy második, jelentős változás az ideológiai fejlődésemben: a kommunizmus és nacionalizmus részleges - azok anti-liberális vonatkozásaiban - elfogadását követően eljutottam arra a felismerésre, hogy túl kell haladni a politikai modernitás összes formáját - beleértve a kommunizmust és fasizmust is.

2008-tól, mikor a Negyedik Politikai Elmélet határozottabb formát öltött, lemondtam a második és harmadik politikai elmélethez (kommunizmus és fasizmus) fordulásra tett próbálkozásokról, és egy teljesen független Negyedik Politikai Elmélet kidolgozásába kezdtem, ami megszakít minden, a modernitáshoz fűződő kapcsolatot. A Negyedik Politikai Elmélet ehelyett egy a premodernitás (premodern tradicionalizmus) és posztmodernitás (heideggeri egzisztencializmus és a Dasein politikai alanyként állítása) közti szövetség.

Eközben Putyint harmadszorra is újraválasztották, és ez volt az a pillanat, amikor végleg szakított a liberalizmussal. Most Putyin elfogadja az eurazsianizmust és radikális középet, napról napra közelebb jut ahhoz, amit Negyedik Politikai Elméletnek nevezhetünk. Tehát jó irányba haladnak a dolgok. Ezzel egyidőben az a szerep, amit én a politikai rendszerben betöltök, szintén elmozdul - Putyin követőinek patrióta szélsőségétől a politikai fősodor szívébe. Tehát Putyin politikai realizmusa találkozik a Negyedik Politikai Elmélettel, és egy továbbfejlesztett eurazsianizmussal. Jelenleg itt tartunk.

2014 május 29., Asztana - megalakult az Eurázsiai Gazdasági Unió

- Mi az "eurazsianizmus", amit mára sokan a Putyin külpolitikája mögött álló geopolitikai stratégiának tartanak?

Az eurazsianizmus a multipoláris világ elgondolásán alapszik, és az amerikai hegemónia folytatásaként fennálló egypólusú világrend teljes visszautasítását jelenti. Ennek a multipolarizmusnak az alapja nem a nemzetállam vagy egy ideológiai blokk, sokkal inkább a nagytér (Grossraum), a közös civilizáció stratégiai egyesülése. Egy tipikus nagytér például Európa, vagy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó egyesítése, valamint Nagyobb Kína, Nagyobb India, a mi esetünkben pedig Eurázsia. Eurázsia a cári orosz birodalom vagy a Szovjetunió területe. Nagyobb Oroszországnak vagy Eurázsiának nevezzük, ami az amerikai hegemóniától független térség. Hogy ez a függetlenedési törekvés még egyértelműbbé vájon, egyesítenünk kell azokat a különböző országokat, melyek valójában egységes geopolitikai, gazdasági és társadalmi entitást alkotnak.

A multipoláris világkép elismeri a közös civilizációs alapokon nyugvó integrációt. Így eurázsiai civilizációról nem csak egy nagyobb Oroszország, szláv országok, vagy keresztény népek vonatkozásában beszélhetünk, de a török népek és Közép-Ázsia, Szibéria és a Kaukázus népeinek vonatkozásában is. Putyin külpolitikája a multipolaritás és eurázsiai integráció köré szerveződik, vagyis egy független pólus megalapítása felé.

- Mi vezette arra, hogy Putyint támogassa?

Ahogy az első válaszban is kifejtettem; Putyin politikai realizmusa és érzelmi alapú patriotizmusa mind közelebb és közelebb került az én geopolitikai és ideológiai pozíciómhoz. Támogatom Putyint, mert bevallottan támogatja ezeket a célokat és ideákat.

- Putyin egyszer azt mondta, a Szovjetunió összeomlása a XX. század legnagyobb geopolitikai tragédiája volt. Mit gondol erről az állításról?

A hangsúly itt a geopolitikai szón van. Azt jelenti, Putyin nem a szovjet ideológia tartalmait sajnálja, hanem az egyesített politikai tér összeomlását, ami a különböző történelemmel és kultúrával rendelkező népek civilizációs alapú egyesülését jelentette. A Nyugat semmit sem, vagy csak nagyon keveset tud Oroszország valós történelméről. Néha azt gondolják, a Szovjetunió egy tisztán kommunista kreáció volt, és az olyan országok, mint Ukrajna, Kazahsztán vagy Azerbajdzsán függetlenek voltak, mielőtt a Szovjetunió vagy a bolsevikok belekényszerítették őket a szovjet államba.

A valóság az, hogy a gyakorlatban soha nem is léteztek, csak adminisztrációs körzetként az orosz birodalom, majd a Szovjetunió határain belül, de saját politikai vagy történeti jelentésük nem volt. Ezeket az országokat jelenlegi határaikon mesterségesen hozták létre a Szovjetunió összeomlását követően, összeomlásának eredményeként.

Tehát Putyin igyekszik kihangsúlyozni ennek a folyamatnak a mesterséges voltát, valamint azt, hogy ezek nem csak mesterségesen létrehozott országok, de bukásra ítélt országok is. Hogy ezt a bukást elkerüljék, egy új geopolitikai keretbe kell integrálódniuk - ez az Eurázsiai Unió.

Az Eurázsiai Unió nem hódítás, vagy teljesen független és sikeres országok orosz érdekszférába kényszerítése, hanem olyan összeomlások megakadályozása, mint a 2008-ban Grúziában vagy 2014-ben Ukrajnában történt szakadások voltak.

Dugin Dél-Oszétiában, 2008.

- Mit gondol a Krím annektálásáról, és a kelet-ukrajnai orosz felkelésekről?

Krím az Oroszországi Föderáció szerves részévé vált, és új köztársaságok (Donyeck és Luganszk) jelentek meg a korábbi Ukrajna politikai térképén. Mindez logikus következménye annak, hogy ultra-nacionalista csoportok 2014 márciusára puccsot hajtottak végre Kijevben és a nyugat-ukrán (főként neo-náci) identitást rá akarják kényszeríteni a teljes ukrán lakosságra. Tény, hogy kelet- és nyugat-Ukrajna teljesen különböző történelmi és kulturális identitással rendelkezett.

Ukrajna egy tipikus posztszovjet, mesterséges állam, ami soha nem létezett 1991 előtt. Ukrajna nyugati részének van egy identitása, amivel a déli és keleti identitás gyakran teljesen ellentétes. A nyugati identitás Hitler-párti, banderiánus és erősen orosz-ellenes. A második oroszpárti, anti-fasiszta és szovjetpárti (sztálinista). Délkelet-Ukrajna pedig az orosz világhoz és az eurázsiai civilizációhoz tartozik. Így a jelenlegi háborús helyzet egy logikus következmény, gyakorlatilag arról van szó, hogy az orosz geopolitikai térségről mesterségesen leszakított részek visszatérnek oda, ahová tartoznak.

Ez csak a folyamat kezdete: már most van egy 8 millió főt számláló lakosság, amely orosz eurázsiai identitással rendelkezik és kinyilvánította függetlenségét Oroszország határán. Csakhogy van még 12 millió ember, ugyanezen orosz identitással, aki még mindig Kijev ellenőrzése alatt él. Tehát a harc folytatódni fog.

- A jelenlegi ukrán helyzet egy kihívás, ami Oroszország előtt áll, hogy visszaszerezze nagyhatalmi pozícióját?

Igen, az. Ha Oroszország továbbra is kezelni tudja a helyzetet, egy többpólusú világban fogunk élni. Ha Oroszország elbukik, az egypólusú világrend fennmaradása egy kicsit tovább húzóik. De kétlem, hogy az amerikai hegemónia fennmaradna. Oroszország győzni fog.

- Hogyan értékeli az orosz diplomácia szerepét a szíriai háborúban?

Jelentős eredményeket ért el. Putyin megmutatta mindenkinek a világban, hogy többé nem csak egy helyen dönthetnek arról, ki a jó és ki a rossz fiú. Az USA és közel-keleti hídfőállásai (Szaúd-Arábia, Törökország, stb.) támogatják a lázadókat. Moszkva és Kína támogatja az Asszád-kormányt. Tehát ez egy erős példa arra, hogyan néz ki a többpólusú világ. Ebben a krízishelyzetben több lehetőség van, és a főbb stratégiai döntések több pontja is igen problémás területeket érint.

- Mit gondol Oroszország homoszexualitás elleni törvényeiről?

Teljesen helyénvalóak. A liberalizmus ragaszkodik a kollektív identitás minden formájától való megszabaduláshoz. Ez a liberalizmus legbelső lényege. A liberálisok megszabadították az embert a nemzeti identitástól, vallási identitástól, és így tovább. Az utolsó ilyen kollektív identitás a nem. Így eljött az ideje annak, hogy ezt is önkényessé és szabadon választhatóvá tegyék. Az orosz lakosság abszolút többsége ellenzi ezt és konzervatív attitűdöt mutat a nemi identitás kapcsán és általánosságban véve is. Putyin ezekkel a törvényekkel nem csak a homoszexuális kapcsolatok ellen harcol, de a liberalizmus törvénnyé emelése ellen, a liberalizmus normává nyilvánítása és legitimálása ellen is, amit egyébként morális és pszichológiai perverziónak tartanak.

- Egyszer a Financial Times hasábjain megjelent cikkében azt mondta, a világnak meg kell értenie Putyint. Hogyan történhet ez meg?

Putyin megértéséhez meg kell tanulni megérteni másokat. Oroszország a "mások". Más értékeink vannak, más történelmünk, más ideáink, más erkölcsünk, más antropológiánk, és másfajta tudásunk van, mint a liberális Nyugatnak. Ha a Nyugat saját értékeit univerzálisnak gondolja, Putyint sem fogja megérteni. Kritizálhatják és vádolhatják őt azért, amit tesz. Mert ő más (mint a modern Nyugat), máshogy gondolkozik és máshogy cselekszik. Vagy elfogadhatják az arra való jogot, hogy másnak más történelme és más kultúrája legyen. Ez egyben egy szimbolikus kérdés is, ami annak hiányát mutatja, hogy a mássághoz bármi pozitív tartalmat is társítanának. Mi készen állunk a kölcsönös megértésen alapuló dialógusra. De készen állunk arra is, hogy kezeljük at a gyűlöletet, ami a Nyugat egy részéből felénk árad. Ismerjük azokat az eurocentrikus, kulturális rasszista, univerzalista és imperialista módszereket, melyekkel a Nyugat viszonyul másokhoz.

Így jobb, ha inkább próbálnak minket megérteni. Próbálják figyelmesen olvasni klasszikusainkat... próbálják inkább megragadni az ortodox keresztény filozófiánk, teológiánk, misztikusaink és szentjeink, költőink és íróink (Dosztojevszkij, Puskin, Gogol) által közvetített tartalmakat, és úgy minden bizonnyal Putyint is könnyebb lesz megérteni.

(Az interjú május 17-én jelent meg az Open Revolt hasábjain, hetekkel az Eurázsiai Gazdasági Unió megalapítása előtt.)

***

Alexander Dugin (sz. 1962) a posztszovjet Oroszország egyik legismertebb írója és politikai elemzője. Az Eurázsia Mozgalom alapítója, több mint egy évtizeden át Vlagyimir Putyin személyes tanácsadója. Negyedik Politikai Elmélet c. könyve a közeljövőben megjelenik magyarul.