2014. május 8., csütörtök

A NATO mesterlövésze robbantotta ki a kijevi forradalmat

Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztusában nyilvánosan beszélt arról, hogy kapcsolatai szerint az Egyesült Államok Ukrajna felforgatására készül, különös tekintettel Kárpátaljára, ahol egy nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy román cégek bevonásával az USA kezében monopolizálják az Európába irányuló orosz gázexportot. Razumovszkij elmondása szerint addigra (tavaly augusztusban) mintegy kétezer csecsen terroristát vont össze a NATO Bécs környékén, és elkezdték őket beszivárogtatni az országba.
Idén február elején Ukrajnában még egy demokratikusan megválasztott kormány volt hatalmon, az ország élén egy törvényes elnökválasztásokon megválasztott államfő, Viktor Janukovics állt. A tavaly novemberben egyik pillanatról a másikra kezdődő tüntetéseket az amerikaiak februárra tudták eljuttatni arra a pontra, hogy elkezdtek nyilvánosan megjelenni a korábban Bécs környékén összevont, szervezetten cselekvő "utcai harcosaik". A rendfenntartó erők ellen főállásban harcot folytató "tüntetők" mellé szélsőjobboldali csoportok megfizetésével elég hazai "civilt" tudtak összegyűjteni ahhoz, hogy megkezdődjön a tömeg radikalizálása.
A Kijevben lezajló "forradalom" során több alkalommal mesterlövészek nyitottak tüzet az orosz média helyszíni tudósítóira. Mesterlövészek nyitottak tüzet a kormányépületeket védő rendőri erőkre is, hogy a fegyverhasználatra fel nem hatalmazott rendőrök tüntetőkkel szembeni agresszivitását fokozzák. Emellett mesterlövészek nyitottak tüzet a tüntetőkre is, hogy a tüntetők rendőrökkel szemben agresszivitását fokozzák.
Később a kórházakból összegyűjtött, az áldozatokból eltávolított lőszerek elemzése során kiderült, hogy a rendőrökre és tüntetőkre egyazon mesterlövész nyitott tüzet, mert a rendőröket és tüntetőket érő lövéseket ugyanabból a fegyverből adták le. A tüntetők egy alkalommal elfogtak egy ilyen lövészt, akiről az orosz média munkatársainak köszönhetően videofelvétel is készült. Az ebből kivágott képeket összehasonlítva most egy orosz sajtóorgánum beazonosított a NATO egyik mesterlövészét.
A NATO mesterlövésze Afganisztánban
Ugyanaz a személy Irakban (Bagdad)
Az utolsó fotó pedig a kijevi "forradalom" során készült videofelvétel képkockája
Vagyis a NATO mesterlövésze "civilként", "tüntetőként" működött a kijvi forradalom során, majd a rendőrökre és a civil tüntetőkre felváltva nyitott tüzet, hogy a két fél egymást okolja a halálos áldozatokért. A NATO nem csak részt vett Ukrajna felforgatásában, hanem a kijevi forradalom a NATO által szervezett művelet volt. A CIA a nyugati befolyási övezet részévé akarja tenni Ukrajnát, hogy a NATO fegyverrerendszereinek lőtávban legyen Moszkva. Kárpátalja Ukrajnából kiszakításával pedig nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy az Európába irányuló orosz gázexportot az Egyesült Államok ellenőrzés alatt tarthassa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése