Visszanyúlva
az alapokig, egy kissé messziről indítom a megközelítést az átfogóbb
megértés céljából. Tehát oktatásnak hétköznapi értelmezés szerint
leggyakrabban valamely információ (tudás) – általában nagyobb
mennyiségben történő, rendszeres, esetleg intézményesített – átadását
nevezzük. Az oktatással foglalkozó társadalomtudomány, a pedagógia
szerint az oktatás a tudás intézményesített átadását jelenti. Egyes
szerzők e folyamatból a tanár–tanuló viszonyt (interakciót) emelik ki,
mint a tudományos feldolgozás számára legfontosabb és megfogható
jellemzőt, mások a folyamat tantervekben és konkrét cselekvésekben
megnyilvánuló eredményét, megint mások az oktatást társadalmi
alrendszernek tekintik, felhívva a figyelmet arra, hogy az oktatási
folyamat a társadalomban jelenlévő tudás egyes (általában maradandóbb)
részeinek, illetve egyes társadalmi funkcióknak az újratermelését
jelenti. Valójában azonban a tudás nem adható át. Minden embernek újra
kell teremteni saját élményeiből azt a tudást, amit alkalmazni tud. A
oktatás fogalmát a reformpedagógia újragondolta e szerint az elv
szerint. A reformpedagógia (vagyis a mai liberális átitatottság)
legfontosabb irányzatai a Montessori-pedagógia, a Waldorf-pedagógia, A.
S. Neill summerhilli iskolája és az ehhez az iskolához hasonló
demokratikus iskolák. Egyes jelentős magyar szerzők (Nagy Sándor,
Báthory Zoltán) az oktatás folyamatába beleértik az ismeretátadás tanár
részéről való megszervezését (tanítás), és a tanuló aktív ismeretszerző
tevékenységét (tanulás). Mások (Finánczy Ernő, Imre Sándor) az e két
folyamatot összefoglaló fogalomra, tehát az oktatás szó helyett, a
tanítás kifejezést alkalmazzák. Az oktatás egy különös fajta emberi
tett, beavatkozás vagy irány, az alapoktatás egy kategóriája.
Platón
a Köztársaságban úgy vélte, az oktatás a helyes szokások kialakításának
és az erény mint veleszületett képesség fejlesztésének művészete.
Arisztotelész
a Politikában ezt írta: „világos, hogy szükségszerűen mindenkit
ugyanabban a nevelésben kell részesíteni, és hogy az erről való
gondoskodás közös föladat, nem pedig az egyes embereké”.
Comenius
Ámos János a „Didactica Magnájában” vallja: „születéskor a természet
csak a tudomány magjával ruházza fel a gyereket, erkölcs és hitvallás
csak oktatáson keresztül válnak minden ember vagyonává”. Az oktatás
serkentse ezeket a magokat, mert „az ember nem tud ember lenni, hacsak
nem művelt”.
Az
angol pedagógus, John Locke a XVII. században így fogalmazott: a
nevelés felügyeleti és beavatkozási, interperszonális viszony a
„preceptor” (nevelő) és a gyerek (a leendő „úriember”) között.
Folytatjuk...
Várhegyi Kálmán összeállítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése