A Google-érem két oldala

Környezetkárosító avagy környezetbarát a webipari üstökös?

Jonathan Leake és Richard Woods számos kutatóra, szakemberre hivatkozva a Sunday Timesban megállapítják, hogy elég két keresést indítunk a Google-lal, máris annyi energiát fogyasztunk, mint ha vizet forralnánk egy csésze teához, ami nagyjából 15 gramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Ennek oka épp a keresőmotor sajátos működési elve: kérdésünket a rendszer nem egy, hanem több (gyakran a világ különböző pontjain lévő), a válaszadásban egymással versengő szerverhez juttatja el, hogy a lehető leggyorsabban választ kapjunk, ezzel azonban növeli az energiafogyasztást.

A Google nem hozza nyilvánosságra, mennyi energiát fogyaszt és mekkora a szén-dioxid-kibocsátása vagy „lábnyoma" (carbon footprint). Azt is vonakodik elárulni, hol vannak az adatközpontjai. De ha belegondolunk, hogy becslések szerint naponta világszerte 200 millió keresést végzünk az interneten, akkor valóban aggaszthat minket, hogy az internet sok energiát fogyaszt és „nagy lábon" működik.

Az iparelemző Gartner nemrégiben készült jelentésében megállapítja, hogy a világ infokommunikációs ipara összességében annyi üvegházhatású gázt „termel", mint a légitársaságok együttvéve (a globális kibocsátás mintegy 2 százalékát). Evan Mills, a kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory kutatója szerint az adatközpontok hihetetlenül sok energiát emésztenek fel, hiszen a több milliárd weboldalt tároló szerverek üzemeltetéséhez áram kell.

Alex Wissner-Gross fizikus, a Harvard University kutatója a számítógép-használat környezeti hatását vizsgálva szintén rámutatott, hogy a hatalmas adatközpontok, amelyeket a Google világszerte (az Egyesült Államokban, Európában, Japánban és Kínában) működtet, rengeteg villamos energiát fogyasztanak. Kutatási anyagát felajánlotta kiadásra a villamosipari-informatikai szakma amerikai alapszervezetének (Institute of Electrical and Electronics Engineers) és elindította a CO2Stats internetes vállalkozást, amely segít a gépüzemeltetést zöldebbé tenni és megújuló energiaforrásokat felkutatni. A fizikus kiszámította, hogy egyetlen weboldal megtekintésekor másodpercenként 20 milligramm szén-dioxid szabadul fel, és ez akár tízszeresére is nőhet, ha összetett - sok képet, animációt, videót tartalmazó - oldalakat nézegetünk.

John Buckley, a brit környezetvédelmi tanácsadó carbonfootprint.com vezetője szerint egy Google-keresés 1-10 gramm szén-dioxidot szabadít fel attól függően, hogy éppen akkor indítjuk-e számítógépet, de a gép működése során is 40-80 gramm szabadul fel óránként. Nicholas Carr amerikai író meghökkentő hasonlata, hogy a Second Life egyetlen játékalakjának, avatarjának megelevenítéséhez évente 1752 kilowattóra kell - ennyi áramot használ egy átlagember Brazíliában. A British Computer Society adatközpont-szakértője, Liam Newcombe szerint ez jól érzékelteti, hogy a nyugatiak mennyi energiát használnak fel csupán szórakozásra, miközben más országok csak szűkös energiaforrásokból gazdálkodhatnak. Sok múlik azon, hogyan használjuk a számítógépet: jó, ha az autónk helyett (például vásárlásra), de az már gond, ha üres fecsegésre pazaroljuk az energiát (például a Twitteren keresztül szétkürtöljük ország-világnak csip-csup ügyeinket).

A teafőzéssel példálózó újságírók „vádját" azonnal cáfolta a Google üzemeltetési elnökhelyettese, az infrastruktúrafejlesztés egyik irányítója, Urs Hölzle cége hivatalos weblogjában. Szerinte erős túlzás ekkora szén-dioxid-kibocsátást tulajdonítani egy-egy keresésnek, hiszen ilyenkor maga a számítógép több energiát fogyaszt, mint a Google a válaszadással. Ha a teljes, átlagosan 0,2 másodpercig tartó keresési folyamatot tekintjük, akkor is csak 0,0003 kWh vagy 1 kJ jut egy-egy lekérdezésre. (Nagyjából akkora energiamennyiség, amennyit testünk tíz másodperc alatt eléget.) Ez 0,2 gramm szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. Egy átlagos autó egy kilométer megtételével annyi üvegházhatású gázt termel, mint ezer Google-keresés. A cég közcélú ága, a Google.org 45 millió dolláros befektetéssel támogatja a környezetkímélő technológiák fejlesztését és külön csoportot hoztak létre a megújuló energiaforrások feltárására. 2007-ben a Google részt vett annak a csoportnak a megalapításában, amelynek célja a hatékonyabb, energiatakarékosabb számítógép-használat ösztönzése (Climate Savers Computing Initiative). A számítógépek energiafogyasztását 2010-ig a felére, a szén-dioxid-kibocsátást pedig évi 54 millió tonnával szeretnék csökkenteni. Ehhez mérve valóban eltörpül az a bizonyos teáskanna.

A TechNewsWorld január 12-i cikkében Renay San Miguel igyekezett tisztázni, mi az igazság. A Sunday Times-cikkben fő forrásként idézett Alex Wissner-Grosshoz fordult, akitől megtudta, hogy kutatási anyagában a világháló egészéről, a számítógépek energiafogyasztásáról írt. Sejtelme sincs, honnan vette a két újságíró a Google-ra vonatkozó statisztikákat. A cég szóvivője, Jamie Yood szerint a cikk megjelenése remek alkalom arra, hogy megmutassák: oroszlánrészt vállalnak iparáguk éghajlatváltozást fékező „kizöldítésében". Példaként említi, hogy nemcsak adatközpontjaik kialakításában törekedtek a legkedvezőbb energiafelhasználásra, hanem telephelyüket is újrahasznosított anyagokból építették, dolgozóik pedig biodízel-hajtású vagy elektromos autókkal és kerékpárral közlekednek. Ezekről a lépésekről a Greenpeace szóvivője, Daniel Kessler is elismeréssel beszél. Roger Kay, az infokommunikációs szektort környezetvédelmi szempontból vizsgáló Endpoint Technologies Associates vezetője felhívja a figyelmet, hogy ma a villamos energiát széntüzelésű erőművekben lehet előállítani a legolcsóbban, ezért furcsa, hogy épp a „tiszta energiát" pártoló Google-t emelik ki nagyfogyasztóként - ráadásul vigyázni kell az efféle statisztikákkal, hiszen a fogyasztás attól is függ, mennyire „mély" a keresés, mennyire nehéz megtalálni és a felhasználóhoz eljuttatni a választ. Tehát igaz, hogy Wissner-Gross szerint egy Google-keresésnek is van környezeti hatása, de ez érvényes mindenre, ami „online". A fizikus hozzáteszi, hogy a Google-nak anyagi érdeke is, hogy az energiafelhasználás szempontjából minél hatékonyabban működtesse infrastruktúráját. A Sunday Times is valószínűleg azért foglalt a cikk címébe egy nagy nevet, hogy többen vegyék a lapot. „A Google nagyon sikeres vállalat, ezért könnyen szerezhetnek olvasókat, ha nagyokat mondanak róla."

http://technology.timesonline.co.uk/tol/news/tech_and_web/article5489134.ece

Környezetkárosító gazdasági válság

The International Herald Tribune

A pénzügyi válság és a gazdasági recesszió keresztülhúzhatja a széndioxid-kibocsátás mérséklésére vonatkozó uniós terveket - adja hírül a párizsi székhelyű nemzetközi lap.

Az európai vezetők szerdán kezdődő brüsszeli találkozóján minden bizonnyal a gazdasági kérdések állnak majd a középpontban. A hétvégén bejelentett bankkonszolidáció egyelőre sikeresnek tűnik, de a recessziós félelmek a tőzsdei pánik enyhülésével sem múltak el. A gazdasági visszaesés miatt az európai kormányok megszorításokra kényszerülnek, és számos korábbi vállalást nem teljesítenek.

Janez Potocnik, az EU tudományért és kutatásokért felelős biztosa már korábban figyelmeztetett, hogy a gazdasági válság sem indokolhatja a kutatási és fejlesztési kiadások megkurtítását. Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy a globális felmelegedés elleni harc nem kevésbé fontos, mint a pénzügyi válság megfékezése.

A politikusok többsége azonban nem ennyire elkötelezett a környezetvédelem ügye mellett. Lengyelország jelezte, hogy nem tudja teljesíteni korábbi vállalásait. Franco Frattini olasz külügyminiszter pedig arra szólította fel az EU-t, hogy „tanúsítson nagyobb rugalmasságot" a széndioxid-kvótákkal kapcsolatban. Frattini utalt rá, hogy Olaszország a GDP-jének 1,14 százalékát kellene környezetvédelmi kiadásokra fordítani, ha az ország meg akarna felelni az EU-direktíváknak, amelyek értelmében az unió országainak 2020-ra 20 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatásokat okozó gázok kibocsátását. Az olasz külügyminiszter szerint a jelenlegi helyzetben hatástanulmányokat kell végezni, hogy kiderüljön, elbírja-e a gazdaság az ekkora terheket.

Franciaország viszont azt szeretné, ha az uniós tagállamok nem költhetnék másra a klímaváltozás elleni harcra szükséges pénzeket. A franciák javaslatát több politikus a nemzeti szuverenitásba történő elfogadhatatlan beavatkozásnak nevezte.

Több ország támogatja azt a javaslatot is, hogy a nagyipari cégeknek adjanak ideiglenes felmentést a károsanyag-kibocsátási kvóták teljesítése alól. Ezzel azok az államok járnának jól, akiknek sokat kellene költeni a környezetszennyező erőművek átalakítására. Lengyelországban például - emlékeztet az IHT - még ma is rengeteg szénerőmű üzemel, Franciaországban viszont atomerőművek állítják elő a felhasznált elektromos áram többségét.

A válság napos oldala

„Nehéz idők jönnek, de legalább kijózanodunk"

Newsweek

A lassan világgazdasági válsággá szélesedő pénzügyi krízis lehetőséget teremt az Egyesült Államok számára, hogy véget vessen az elmúlt évtizedek mértéktelen lakossági és állami eladósodásának - véli Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője. Ha sikerül változtatni az amerikai fogyasztási szokásokon, akkor még előnyös is lehet a válság - feltéve, hogy sikerül idejében megfékezni, és nem dől össze a világgazdaság.

„Történelmi időket élünk, a valaha volt egyik legsúlyosabb pénzügyi válság zajlik a szemünk előtt. Olyan válság, amelyet csak az 1907-es és 1929-es krízisekhez lehet hasonlítani, bár még nem tudjuk, hogy a mostani pániknak pontosan milyen pénzügyi, gazdasági és társadalmi következményei lesznek" - írja Zakaria, hogy aztán egy merész fordulattal kijelentse: „fogadni mernék rá, hogy a világ kormányai felül fognak kerekedni a pánikon." Ha máshogy nem, akkor a veszélybe került nagyvállalatok államosításával, a bankok ideiglenes bezárásával és a hitelszerződések felülvizsgálatával. Elképzelhető, hogy a jegybankok kénytelenek lesznek pénzt nyomni, hogy enyhítsék a likviditáshiányt. Az ilyen válságkezelő lépéseknek súlyos következményei lesznek, de még mindig kisebbek, mint amekkorával a teljes pénzügyi és gazdasági összeomlás járna.

Ha Zakaria jóslata valóra válik, akkor biztos, hogy jelentősen átalakulnak az amerikai fogyasztási szokások. „Nehéz idők jönnek, de legalább kijózodunk."

A nyolcvanas évektől kezdődően drámaian nőtt az amerikai eladósodottság mértéke. A háztartások, az önkormányzatok és a szövetségi állam egyaránt rengeteg hitelt vett fel. A háztartások adóssága 1974-ben 680 milliárd dollár volt, ma már 14 000 milliárd dollár. Egy átlagos amerikai családnak összesen 13 hitelkártyája van. Az önkormányzatok sem különbek: miközben egyre több feladatot látnak el és egyre több beruházást kezdenek, a költségeket nem terhelik az adófizetőkre. Amit lehet, adók helyett inkább hitelekből finanszíroznak. Ezáltal persze összességében minden drágább lesz, hiszen nem a költségeken túl még kamatokat is kell fizetni. Az amerikai jegybank és a kormány is hasonló politikát folytatott. A költségvetési hiányt nem adóemeléssel, hanem az alapkamat csökkentésével és az államadósság növelésével igyekeztek betömni. Az államadósság az 1990-es 3000 milliárd dollárról mára 10200 milliárd dollárra nőt. „Az elmúlt hónapban 11 számjegyűvé nőtt az adósság. A New York-i adósságórát le kell cserélni, mert ilyen nagy számot egyszerűen nem tud már megjeleníteni."

A válság kirobbanásában jelentős szerepe volt a magas kockázatú tőkepiaci ügyleteknek. A befektetők az elmúlt években előszeretettel vettek fel hitelt, amit aztán a pénzpiacokon fektettek be. Nem is volt baj, amíg a tőzsde szárnyalt és az indexek emelkedtek, bár mindenki tisztában volt vele, hogy ez nem tarthat örökké. Warren Buffett Hamupipőke báljához hasonlította a helyzetet: mindenki tudta, hogy előbb-utóbb esni kezdenek az indexek, de mindenki kivárt, azt remélve, hogy elég az utolsó pillanatban megszabadulni a papíroktól. Persze aztán amikor beütött a krach, már késő volt.

„Egyszer véget kellett hogy érjen a könyvelési mágia korszaka. Egyszer abba kellett hogy maradjon a hitelek terhére történő költekezés. Egyszer el kellett hogy jöjjön a pillanat, amikor a kormánynak is szembe kell néznie az eladósodottsággal"- írja Zakaria.

Rövid távon elkerülhetetlen, hogy az állami adósságállomány tovább nőjön, hiszen a bankoknak és vállalatoknak nyújtott garanciák és támogatások csak hitelből fedezhetők. De valószínű, hogy véget ér az adócsökkentések időszaka. És az is elképzelhető, hogy a kormány a hitelekből olyan infrastrukturális beruházásokba és fejlesztésekbe kezd, amelyek hosszú távon gazdasági hasznot hozhatnak.

Közép-és hosszú távon azonban növelni kell a megtakarításokat. Zakaria szerint véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a kormány a fogyasztást ösztönzi: elfogadhatatlan például, hogy adókedvezménnyel támogatja a lakáshitelek törlesztését. Sokkal inkább a megtakarításokat kellene ösztönzi az amerikaiakat. Ehhez persze a hitelezési szabályok szigorítása is szükséges. Ha Barack Obama nyeri az elnökválasztást, akkor nagy előrelépésre lehet számítani ezen a téren - véli a baloldali publicista.

Zakaria úgy gondolja, hogy Amerikának még akár geopolitikai szempontból is előnyére válhat a válság. Az Egyesült Államok a hidegháború lezárulta óta egyeduralkodóvá vált a világban, hatalmát semmi sem ellensúlyozta, így bármit megtehetett. Ebben a helyzetben Amerika „arrogánssá, lustává és óvatlanná" vált. Stratégiai partnerségek kialakítása helyett hibát hibára halmozott, szembekerült a szövetségeseivel, és háborúkat indított. Oroszország határai mellett rakétavédelmi rendszert kiépítésébe fogott, és NATO-tagsággal kecsegtette Grúziát és Ukrajnát, miközben egyúttal azt is elvárja, hogy Oroszország támogassa Irán-politikáját.

A pénzügyi válság után aligha lehet arra számítani, hogy a világ feltörekvő államai minden további nélkül meghitelezik Amerika költekezését. Ha lecseng a krízis, a most dollárba és amerikai államkötvényekbe fektető keleti nagyhatalmak függetlenedni akarnak majd az Egyesült Államoktól, és kevesebbet fektetnek be Amerikában. „Nem prédikálhatunk a világnak a demokrácia és a kapitalizmus értékeiről, miközben a mi házunk táján nincsenek rendben a dolgok."

A pénzügyi szférában minden bizonnyal leépítések jönnek. Zakaria úgy véli, ez egyáltalán nem nagy veszteség. Ha kevesebben élnek spekulációból, akkor talán többen fordulnak majd a gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt fontos reálgazdasági területek felé. „Mindenki jól járna vele, ha néhány tehetséges ember elhagyná a Wall Streetet, és inkább az energiagazdálkodás problémáival kezd foglalkozni."

http://www.newsweek.com/id/163449/page/1

Tűzszünet vagy béke?

The Telegraph, The New York Times, The Washington Post, The Jerusalem Post, Slate, Commentary, The Guardian, The Wall Street Journal, Middle East Times, The New York Post, Le Figaro, Le Monde

Izrael és a Hamász kölcsönösen elutasította a tárgyalásokat, majd egyoldalú tűzszünetet hirdetett, hogy aztán mindkét fél győztesként ünnepelhesse magát. Izrael világossá tette, hogy a jövőben is keményen megtorolja az palesztin iszlámista szervezet agresszióit: ha a Hamász továbbra is rakétákkal támad, Izrael kész újabb hadjáratot indítani. A Hamász vezetői pedig a tűzszünet bejelentésekor közölték, hogy máris újra fegyverkezésbe kezdenek. Van esély a tartós békére, vagy csak rövid fegyverszünetre számíthatunk?

„Iszmail Hanije, a Hamász gázai vezetője népének elsöprő győzelmeként ünnepelte a tűzszünetet. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök kevésbé bombasztikusan fogalmazott: úgy nyilatkozott, hogy országának sikerült minden célját elérnie, sőt, még többet is" - számolt be a The Telegraph az Izrael illetve a Hamász által bejelentett egyoldalú tűzszünetekről. A londoni lap szerint kétség sem fér hozzá, hogy katonai értelemben a Hamász veszített: míg a palesztin iszlámista szervezet számos vezetője elesett, Izrael alig néhány katonát veszített. „De hogy Izrael győzött-e, az csak hónapok múlva derülhet ki." A hadjárat hosszú távú sikere nem csak a Hamász meggyengítésén és az Izrael-ellenes palesztinok elrettentésén múlik, hanem azon is, hogy sikerül-e megakadályozni a palesztin szervezeteket az újabb fegyverkezésben.

Már csak azért is - világít rá a londoni konzervatív lap egy másik cikkében -, mert az izraeli hírszerzés adatai szerint a 20 000 fős Hamász alig néhány száz tagját sikerült likvidálni. A The New York Times vezércikkéből kiderül, hogy ennek oka elsősorban az, hogy a Hamász katonái a veszteségek minimalizálása érdekében igyekeztek kerülni a nyílt összecsapást a túlerőben lévő izraeli hadsereggel.

A béke garanciája ezért mindenekelőtt a gázai-egyiptomi határ biztosítása. A The Washington Post már a múlt héten felhívta rá a figyelmet, hogy az izraeli-palesztin béke legfőbb akadálya az, hogy a két fél nem tud egyetértésre jutni az egyiptomi határ alatt ásott fegyvercsempész-alagutak kérdésében. Izrael számára az alagutak felszámolása jelenti a garanciát arra hogy a Hamász nem kezd újra fegyverkezésbe. Az Izrael által embargó alá vont Gázai-övezet lakosainak számára viszont az alagutak jelentik az egyetlen kapcsolatot a külvilággal.

David Horowitz, a The Jerusalem Post főszerkesztője emlékeztet rá, hogy az izraeli biztonsági erők információi szerint csak az elmúlt negyedévben 100 tonna robbanószert, 20 000 puskát és 6000 páncéltörő rakétát csempésztek az egyiptomi határ alatti alagutakon a gázai övezetbe - gyakran az egyiptomi határőrök aktív közreműködésével. Decemberben a Hamász olyan nagy hatótávolságú rakétákra tett szert. A háromhetes hadjárat során sikerült a több száz csempészalagút egy jelentős részét felszámolni, de még mindig számos járat használható - figyelmeztet Horowitz. A gázai béke kulcsa így Egyiptom: ha Kairó nem tudja vagy nem akarja biztosítani a gázai határt, akkor aligha számíthatunk tartós békére. Ha nem sikerül Gáza déli határát ellenőrzés alá vonni, akkor a fegyverropogás csak addig szünetel, amíg a Hamász újra megerősödik.

William Saletan, a Slate webmagazin kolumnistája úgy véli, hogy több lehetőség is kínálkozik a csempészalagutak felszámolására. A jelenlegi biztonsági zóna kiszélesítése, földalatti betonfal építése, vizesárok kialakítása, radarok telepítése, vagy akár a rendszeres, félévenkénti szőnyegbombázás egyaránt megakadályozhatná, hogy a szélsőségesek fegyvereket szállíthassanak Gázába.

Ariel Cohen, a konzervatív Heritage Foundation kutatója szerint viszont csak akkor köszönhet be tartós béke a Gázai övezetben, ha a Hamászt eltávolítják a térségből. „A Hamászt evakuálni kellene Szíriába, Líbiába vagy Iránba" - írja Cohen a Washingtonban megjelenő Middle East Timesban.

„Izraelnek rendkívül nehéz lesz újrakezdenie a hadműveletet. Ha a Hamász vezetői taktikusak, akkor egy hétig visszafogják magukat, és megvárják, hogy Izrael kivonul a térségből - ekkor a Hamász győzelmi ünnepet tarthat, és újrakezdheti a rakétatámadásokat. Akkor aztán majd kiderül, hogy Izrael kész-e egy héttel a csapatkivonás után újabb hadműveletekbe kezdeni. A Hamász így az elmúlt három hét látványos vereségét a dzsihádista bátorság győzelmének állíthatja be, és porig alázhatja Izraelt" - írja Noah Pollak a Commentary magazinban.

A tűzszünet a terroristák malmára hajtja a vizet - jegyzi meg Ralph Peters is a The New York Post véleményrovatában. Az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredese szerint a napokban megindul a zsidó állam elleni propaganda-hadjárat: miután az újságírók visszatérhetnek a Gázai övezetbe, a médiából dőlni fognak a szétlőtt palesztin településekről készült tudósítások, amelyek azt a benyomást keltik majd, hogy Izrael barbár pusztítást vitt végbe. Csak éppen arról nem esik majd szó, hogy a rombolásért és a civil áldozatokért az Izrael elleni rakétatámadásokat beszüntetni nem hajlandó Hamász a felelős. Hamarosan újraindulhatnak a gázai humanitárius programok, a „Hamász- és terroristabarát ENSZ" újabb segélyeket juttathat a térségbe, amelyek eredményeképpen minden marad a régiben.

„Ha felelőtlenül rövidlátó módon viszonyulunk a nemzetbiztonsághoz, akkor azt mondhatjuk, hogy a katonai akciónak köszönhetően a Hamász rakétáinak egy jelentős része megsemmisült, és a palesztinokat sikerült elrettenteni az Izrael elleni támadásoktól. De milyen áron? Izrael szövetségesei meggyengültek, és a keményvonalas, Izrael-ellenes erők népszerűsége nőtt" - figyelmeztet Amjad Atallah és Daniel Levy a The Guardian hasábjain. A New America Foundation Közel-Kelet szakértői attól tartanak, hogy a Hamásznak aligha áll majd érdekében az Izrael által meghirdetett egyoldalú tűzszünet betartása. Izrael azért nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni az iszlámista szervezettel, mert ezzel sem akarja a Hamász legitimitását növelni - a tartós fegyvernyugvásra azonban nincs remény, ha a palesztin szervezet nem hajlandó beszünteti a harcokat. Atallah és Levy arra is felhívja a figyelmet, hogy az izraeli akció után a Hamász által felállított működőképes kormány szétzilálódott, ezért nem kizárt, ha egy még szélsőségesebb, az al-Kaidához hasonló szervezet erősödhet meg Gázában, hacsak a Nyugat nem vállal nagy szerepet a humanitárius segítségnyújtásban és az újjáépítésben. Már csak azért is, mert - mint az a The Wall Street Journal összefoglalójából kiderül - a Hamász a Hezbollah 2006-os receptjét követve már pénzosztásba is kezdett, hogy ezzel is növelje népszerűségét és legitimitását a palesztinok körében.

A The Guardian egy másik cikkében szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy az Izrael illetve a Hamász által kihirdetett egyoldalú tűzszünet igencsak ingatag lehet: bármilyen kisebb atrocitás miatt kiújulhatnak az összecsapások. A tartós fegyvernyugváshoz a gázai csempészalagutak felszámolása mellett elengedhetetlen az Izrael által meghirdetett embargó feloldása és az iszlámista palesztin csoportok nemzetközi elszigetelése is.

A párizsi Le Figaro értesülése szerint az Elysée-palota a közeljövőben Párizsban nemzetközi értekezletet kívánna szervezni „a tartós béke" érdekében.

Párizs ki szeretné használni a gázai kettős, izraeli majd palesztin tűzszünet által teremtett dinamikát. Vasárnap Sarm-es-Seikben Nicolas Sarkozy elnök annak a véleményének adott hangot, hogy az ellenségeskedések befejeződése csak egy állomás, „ennél tovább kell menni".

A találkozón" a francia államfő, élve azzal a lehetőséggel, hogy a német, a brit, a spanyol és az olasz vezetők is jelen voltak, jelezte egy olyan „nagy nemzetközi konferencia" tervét, amely végre lehetővé tenné a béke megteremtését „ebben az évben."

Sarkozy elgondolása szerint az első előkészítő találkozót Egyiptomban kellene megtartani, feltehetően február elején, külügyminiszteri szinten. Maga a nagy nemzetközi konferencia  „néhány hetes lenne", mondják a francia elnökhöz közel álló források, nem titkolva, hogy színhelyéül Párizst szánják.

A Népi Mozgalom Uniója , az  UMP, Sarkozy elnök politikai támasza, hétfőn üdvözölte Franciaország „kezdeményező szerepét" és nyíltan annak az óhajának adott hangot, hogy a nagy közel-keleti konferencia Párizsban legyen. A párt szóvivője, Frédéric Lefebvre kiemelte a „francia-egyiptomi páros" diplomáciai hatékonyságát. „Egyiptomnak mozgósítania kell maga mögött az arab világot, Franciaországnak továbbra is mozgósítania kell az európaiakat" - fűzte hozzá a szóvivő, utalva arra a szerepre, amelyet Nicolas Sarkozy játszott a Sarm-es-Sejk-i csúcstalálkozó létrehozásában.

A Le Figaro értesülése szerint a habozó Angela Merkelt és Gordon Brownt Sarkozy vette rá, hogy részt vegyen a Sarm-es-Sejk-i megbeszélésen.

A Le Monde „Miféle győzelem Izraelnek?" című elemzésében Michel-Bôle Richard szembeállítja Ehud Olmert nyilatkozatát, miszerint az Öntött ólom hadművelet elérte céljait és még többet is azoknál, valamint az izraeli sajtó győzelmi jelentéseit azzal, hogy az izraeli fegyverszünet életbe lépése után még újabb rakétákat lőtt ki a Hamász és hogy a Sin Bét izraeli titkosszolgálat vezetője szerint a Hamász néhány hónap alatt újjáépítheti a lerombolt alagutakat és újrakezdheti a csempészetet. A lap idézi a katonai becsléseket, melyek szerint az 500 alagútnak csak mintegy a felét rombolták le, az egyoldalú fegyverszünet bejelentését ellenző Likud egyik vezetője szerint pedig „a harcok kirobbantásakor bejelentett célok egyikét sem érte el" Izrael.

Michel Bôle-Richard a háború diplomáciai mérlegéről szólva utal arra, hogy Venezuelán és Bolívián kívül Mauritánia is felfüggesztette kapcsolatait Izraellel, Katar bezáratja az izraeli kereskedelmi irodát Dohában, Asszad szíriai elnök a 22 arab állam által 2002 márciusában elfogadott szaúdi béketervet érvénytelennek minősítette, Törökország pedig közölte, nem közvetít többé Izrael és Szíria között. Mahmud Abbasznak, a Palesztin Hatóság vezetőjének és Izrael tárgyalópartnerének a helyzete komolyan romlott a gyilkos háború nyomán, amely ugyan jelentősen  meggyengítette az iszlámisták katonai erejét, de néhány kivételtől eltekintve nem semmisítette meg kádereiket. Ha a Hamász meg is gyengült, az iszlám ellenállás továbbra is él, kitartása megkerülhetetlen szervezetté tette akkor is, ha Izrael és a nyugati világ továbbra sem hajlandó tárgyalni vezetőivel - írta a Le Monde.

„Ha nincs euró, általános európai valutaválság alakult volna ki”

Giscard d’Estaing a tízéves közös pénzről

Valéry Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök, illetve pénzügyminiszter, az európai építés egyik meghatározó személyisége a párizsi Le Monde-nak adott terjedelmes interjújában az euró és Európa helyzetét elemezte tíz évvel az új valuta bevezetése után.

Mint kifejtette, az euró valójában Brémában fogant meg 1978-ban, az európai monetáris egyezménnyel és az ECU létrejöttével. Ezt az európai egységes piac építése tette lehetővé, mert a sokféle nemzeti pénz fennmaradása akadályozta volna e cél elérését. Az euró létrejöttében különösen nagy érdeme volt Németországnak, amely a legtöbbet nyújtotta, lemondva az erős német márkáról, az ország feltámadásának jelképéről.

Tíz éve sem az Európai Bizottság illetékesei, sem az amerikaiak, sem a Nobel-díjasok nem hittek az euró sikerében - emlékezett vissza Giscard d'Estaing -, de végül mégis sikeres lett, mert egy nagy és elég stabil övezet pénze, és ezt az övezetet egy ésszerű, német gyökerű gazdasági hagyomány jegyében igazgatták, ennek eredményeként az euró bizalmat tudott kelteni maga iránt.

Az első igazi megrázkódtatás, a 2007 nyarán kibontakozott subprime - az amerikai rossz ingatlanhitelek okozta - válság idején az Európai Központi Bank reagált a legjobban; hatékonyabban, mint az Angol Bank vagy az amerikai FED. Az euró hiányában általános európai valutaválság alakult volna ki, a nagy hiány miatt a líra, a peseta s valószínűleg a frank is leértékelődött volna, míg a márka akár erősödhetett volna, ezek a változások lehetetlenné tették volna a közös politikák - különösen a közös mezőgazdasági politika - folytatását, 2008 második félében pénzügyi viharba került volna az EU.

A volt francia elnök szerint az euró nem jelent a dollár elleni kihívást, de fontos, hogy a vezető valuták - a dollár, az euró, a jen - között az ingadozások ne mozogjanak túl széles sávban. 2009-ben az euró-dollár arány 1,35-1,40 között valószínűsíthető. A jelenlegi recessziót nem a pénzpiacok, hanem a nagy gazdasági egyensúlyok felborulása okozta, így például a nyersanyagárak, élelmiszeripari termékek árának óriási növekedése. Az euró megvédte Európát a pénzügyi válságtól, egyike azoknak az eszközöknek, amelyek lehetővé teszik nemcsak a recesszió, de a depresszió elkerülését is Európa számára. A nagy veszély ugyanis az utóbbi. Egy 1-2 százalékpontos visszaesés nem tragikus, zéró növekedés esetén ugyanúgy élünk majd, mint 2008-ban - vélekedett VGE.

A helyzet akkor válik aggasztóvá, ha mindez depresszióba csap át, a gazdasági gépezet leáll, a foglalkoztatottság súlyosan csökken. Az Egyesült Államokban ez akkor következne be, ha a munkanélküliség aránya meghaladná a 10 százalékot. Európában, ahol nőni kezd a munkanélküliség, 7-8 százalékon túl bontakozna ki ilyen depresszió, veszélyes szociális feszültségekkel. Itt 2009 tavasza lehet a kritikus időszak. Vagy sikerül korlátok között tartani a recessziót, vagy megcsúszik a szánkó és tudnunk kell, milyen féket használjunk.

A volt francia elnök nem bízik túlságosan a gazdaságélénkítő programokban. Helyes célpontok, például a gépkocsiipar megválasztása esetén csökkenthetik a recesszió hatását, ellenkező esetben lélektani okokból kudarc vár rájuk. Ha ugyanis jövedelmeket biztosítanak bizonyos rétegeknek, például az adók enyhítésével a középosztálynak, mit fognak tenni? Fogyasztás helyett a megtakarításaikat növelik. A vállalkozások segítése azt jelenti, hogy azok kevésbé adósodnak el, de ettől még nem térnek vissza a válság előtti magatartásukhoz. Ezért az ilyen terveket gondosan kell mérlegelni, Angela Merkel joggal ragaszkodik a maastrichti kritériumokhoz, Obama joggal mondja, hogy fő gondja az amerikai költségvetési deficit.

Amikor viszont a Newsweek amerikai hetilap 4000 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programot nevez „megoldásnak", az már eltévelyedés, a likviditásokkal elárasztott világgazdaság ismét veszélyes pályára kerülne.

A volt köztársasági elnök úgy vélekedik, hogy a francia kormány helyes úton jár, amikor a beruházásokat támogatja, az ellenzéknek pedig nincs igaza, amikor a fogyasztás fellendítését sürgeti. Véleménye szerint Keynes-nek is az volt az álláspontja, hogy a gazdaság fellendítését nem a fogyasztás támogatásával lehet elérni, mert ez nem lenne elegendő a termelő kapacitások és így a beruházások növeléséhez. Az a legfontosabb, hogy a vállalati beruházások számára kedvező légkör alakuljon ki.

„Az állam visszatérésére" vonatkozó kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy az Nagy-Britanniára, nem pedig Franciaországra jellemző. Viszont gyorsan meg kell találni a kapitalizmus szabályozására szolgáló eszközöket, különben a világ által megtapasztalt torzulások kiújulnak. Világos, hogy akik profitáltak a válságból, azt szeretnék, ha „minden ugyanúgy folytatódna, mint azelőtt". Hihetetlennek tartja VGE, hogy az ellenőrző szervek nem töltötték be a faladatukat, senkit semmire nem figyelmeztettek előre. Ezért gyors intézkedésekre van szükség a bank- és pénzügyi rendszer szabályozására, így állhat helyre a bizalom. Hogy fordulhat elő, hogy a short sellings gyakorlatát (olyan javak eladását, amellyel az eladó nem is rendelkezik az adott pillanatban) még nem szabályozták? Hogyhogy nem ébredtek rá, hogy a beruházási bankoknak az utóbbi évtizedben nyújtott kedvezmények nem terjeszthetők ki a kereskedelmi bankokra? Mindezt ezen a télen meg kellene oldani.

Giscard d'Estaing szerint a válságban gyengült a német-francia együttműködés, mert míg a németek a károk korlátozására törekedtek, a franciák úgy érezték, ki tudnak jutni a válságból és nem adták fel költekező politikájukat, az állam pénzügyi helyzete romlik. A volt elnök figyelmeztetett: ez nagy terhet róhat a jövendő költségvetésekre. Abban sem biztos VGE, hogy Európa megerősödött a válságban. A gazdaságirányítás nemzetibbé vált, mint a válság előtt, már csak azért is, mert a beavatkozásra elsősorban nemzeti szinten vannak eszközök.

Végül Giscard d'Estaing kifejtette: azokban az új nemzedékekben lehet majd reménykedni, amelyek Európában végezték egyetemi tanulmányaikat és külföldön szereztek szakmai gyakorlatot. Tőlük lehet várni olyan új lépést Európa világméretű szerepének növelésére, „mint amilyet mi tettünk az euró megteremtésével".

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1066107&clef=ARC-TRK-D_01

A Défense: egykor a siker, most a kudarc jelképe

Le Monde

  A Coeur Défense - a Défense negyed „szíve" - torony, amelyet Jean-Paul Viguier tervezett, 2001-től mostanáig az ingatlanpiac fellendülésének, újabban éppenséggel a kudarcának a jelképe lett.

        A lenyűgöző és elegáns toronyházat 2001 májusában adták át a nyugat-párizsi üzleti negyed központjában. Az első példája volt az 1990-es évek ingatlanválsága után tervezett új, modernebb, a korábbinál igényesebb építészeti megoldásokat felmutató épületeknek, amelyek lehetővé tették a Défense negyed számára, hogy a londoni Canary Wharf üzleti negyed komoly versenytársa legyen.

        Az óriási épületek erdejében a maga 180 méteres magasságával szinte szerénynek tűnhet, de a két karcsú, alig 25 méter széles, 40 emeletes, egymáshoz képest eltolt, de összekapcsolt, ellipszis formájú toronyból álló komplexum mégis Európa legnagyobb irodaegyüttese: 350 ezer négyzetméteres területéből 190 ezer négyzetméter a munkaterület.

        A Coeur Défense kétségkívül a boldogult Lehman Brothers amerikai befektetési bank egyik legkomolyabb vesztesége. A ma csődbement cég 2007 márciusának végén 2,11 milliárd euróért vásárolta meg két akkori tulajdonosától, az Unibail ingatlancégtől és az egyik fő vetélytársának számító Goldman Sachs amerikai befektetési bank Whitehall ingatlanalapjától.

        Ezzel a Coeur Défense Európa legdrágább épületévé vált, messze megelőzve a londoni „uborkát", a City híres, lövedék-szerű felhőkarcolóját, amelyet Norman Foster tervezett és amelyet 2007-ben „csak" 911 millió eurónak megfelelő összegért adtak el

        Ez az üzlet kétségkívül a csúcspillanat volt a francia ingatlanpiacon, mivel 18 hónappal később a Coeur Défense a szakértők szerint már csak 1,1 és 1,8 milliárd euró közötti összeget ér, sőt inkább az előbbihez áll közel. Mihelyt tisztázzák a különböző tulajdonos cégek közötti jogi viszonyt, eladása elkerülhetetlen lesz és a Lehman Brothers feltehetően nemcsak a saját forrásból befektetett 528 millió eurót fogja elveszíteni, de az ügylet során felvett 1,8 milliárd eurós kölcsön egy részét is. A társbefektető General Electric és egy, a Lehman által kezelt alap (75, illetve 78 millió euró) szintén sokat veszthet az ügyleten.

        Előzőleg azonban az épületen előző tulajdonosai jócskán kerestek. Goldman Sachs 2004 decemberében 1345 millió euróért vásárolta meg és alig két évvel később 56 százalékkal drágábban adta el a Lehmannak. Az Unibail, a Coeur Défense kezdeményezője és első tulajdonosa még többet nyert az építkezésen, amelyet alig 32 hónap alatt bonyolított le - időben ahhoz, hogy az ingatlanpiac fellendülésekor adhassa át a tornyot 2001-ben és végül egymilliárd eurót nyerhessen rajta -, amivel egyben a legnagyobb francia, sőt európai ingatlancéggé vált.

        Ma viszont a Coeur Défense a szilárdnak tekintett, de a válság által kivégzett nagy bankházak hanyatlásának jelképeként került be ismét a hírekbe. „Tetszik vagy nem, magyarázza Léon Bressler, az Unibail volt vezetője, az ingatlanpiac ciklikus."   

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1054277

Válság - határok nélkül

„Az állami szabályozás nem azonos a szocializmussal”

Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője visszatekint az elmúlt évre, hogy felvázolja 2009 legnagyobb kihívásait. A globális gazdasági válság kapcsán megjegyzi, hogy a hitelpiacok összeomlása nem írható kizárólag a eladósodott Nyugat számlájára: a jelentős tartalékokat felhalmozó hitelezők is felelősek az ingatlan- és tőkepiaci buborék kialakulásáért. A válság megfékezéséhez az állami szerepvállalással kell a piaci átláthatóságot növelni, és a kapitalizmust erősíteni. De csak a közös fellépés és globális intézményrendszer segíthet: a nyugati nagyhatalmak ugyanis nem rendelkeznek elég forrással a világgazdaság újraindításához, így a feltörekvő országok világpolitikai jelentősége nőni fog. Amerika hegemóniája véget ér, és multipoláris világrend alakul ki.

„Ha a történészek visszatekintenek majd, lehet, hogy a túlzott siker következményeként fogják magyarázni a gazdasági válságot" - írja Zakaria. A hidegháború lezárulása utáni két évtized során a világgazdaság rendkívüli ütemben bővült. 2006-ban és 2007-ben 124 országban volt 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés. A háborúk is kevesebb áldozatot szedtek, mint a korábbi időszakokban - annak ellenére, hogy a magas olajár következtében a nem demokratikus rezsimek - Oroszország, Irán, Kína és Venezuela - is megerősödtek.

A gazdasági növekedés jelentősen átrendezte a világ pénzügyi viszonyait. Nyugat és Kelet ugyanis egészen máshogyan reagált a hirtelen támadt bőségre. A fejlett országok nyakló nélkül költekeztek, hiszen a hitel olcsó volt, és úgy tűnt, sosem apad el. A feltörekvő ázsiai országok viszont egyre több tartalékot halmoztak fel, amely egy részét hitel formájában visszajuttatták a gazdag államokba. Így a fogyasztás tovább nőhetett, és a globális gazdaság tovább erősödhetett - közben viszont a piaci buborék is egyre nagyobbra duzzadt. A történet következő fejezetét már ismerjük.

Mindebből az következik, hogy egyoldalúak azok a vélemények, amelyek kizárólag a nyugati fogyasztási modellt, és a fejlett államok eladósodását teszik felelőssé a krízisért. „Ha Amerika túl sokat költött, akkor Ázsia túl sokat takarított meg." A hitelspirál kialakulásához két szereplő kell: az adós és a hitelező. Ha Kína és az ázsiai országok nem finanszírozzák az amerikai fogyasztást, akkor aligha alakulhatott volna ki ingatlan- és pénzpiaci lufi, amelynek kipukkanása most a világgazdaság összeomlásával, de legalábbis recesszióval fenyeget.

Zakaria azonban mégsem pesszimista. „Bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, a pénzügyi válság véget fog érni. Nem tudom, hogy mikor és hogyan, de a kormányzati beavatkozásoknak előbb-utóbb lesz hatása. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert a kormányok erősebbek a piacnál: bezárhatják a tőzsdét, államosíthatják a vállalatokat és új szabályokat alkothatnak." Egyáltalán nem valami példa nélküli eset, hogy a kormány határozott lépésekkel akadályozza meg a piac összeomlását - emlékeztet az amerikai publicista az elmúlt harminc év válságaira, amelyek esetében a kormányok beavatkozása normalizálta a viszonyokat.

Az állami szerepvállalás növelése és az államosítások viszont nem jelentik, hogy a szocializmus irányába haladnánk - aligha valószínű, hogy visszatérünk akár csak a 35 évvel ezelőtti gazdasági rendszerhez, amelyben a stratégiai üzletágak egy jelentős része állami tulajdonban volt a világ jelentős részén, és amelyben a devizaárfolyamoktól kezdve a cementig minden hatósági áras termék volt. „Az állami szabályozás erősödni fog. A szabályozás azonban nem azonos a szocializmussal." A kapitalizmus mára globálissá vált, és a válságból kivezető út is szabad versennyel van kikövezve. A jelenlegi krízisen nem kevesebb, hanem több kapitalizmussal lehet úrrá lenni - de a több kapitalizmushoz nagyobb átláthatóság kell, amelyet viszont az államnak kell biztosítania.

De vajon milyen geopolitikai következményekkel jár a válság? Hogy hogyan is alakul át a világ a gazdasági válság hatására? Zakaria szerint a világpolitika a G20-ak novemberi történelmi találkozójához fog hasonlítani: a stratégiai döntéseket nem a nemzetközi szervezetek - a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) -, illetve a G7-ek hozzák, a globális válság megoldásához ugyanis nincs elég hatalmuk és pénzük. A kríziskezeléshez szükséges összegeket csak a 2000 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkező Kína és a szintén jelentős tartalékokkal bíró olajexportőr államoknak biztosíthatják. „Legitimitás tekintetében a régi nyugati elitklub egy letűnt világ archaikus ereklyéje, amely egyedül nem képes úrrá lenni a válságon."

A geopolitikai hatalom keletre tolódása azonban nem kell, hogy a globális stabilitás csökkenésével járjon. Amerika hegemóniája nem az egyik napról a másikra szűnik meg, és ráadásul nem egy rivális nagyhatalom lép a helyébe, hanem multipoláris világrend alakul ki, több hatalmi centrummal - idézi fel Zakaria A posztamerikai világ című nemrég megjelent könyvének legfőbb gondolatát. A közeli jövőben még az Egyesült Államok lesz a legfontosabb hatalmi tényező, és Amerika katonai ereje még sokáig a globális stabilitás legfőbb záloga marad - jóval azután is, hogy az Egyesült Államok elveszíti világgazdasági vezető szerepét.

Az összehangolt válságkezeléshez persze elengedhetetlen, hogy a nemzetállamok felülkerekedjen az önérdeken: a nacionalizmus és a protekcionizmus ugyanis csak a krízis elmélyülését okozná. Az egységes fellépés nem csak gazdasági szempontból lényeges: a terrorizmus, a járványok, a globális felmelegedés és az energiahiány sem ismer határokat, így csak a globális együttműködés kiszélesítésével lehet úrrá lenni rajtuk. „A 21. század legnagyobb vállalkozása egy olyan új globális intézményrendszer kialakítása kell hogy legyen, amely biztosíthatja a gazdasági növekedést és a békét" - fejezi be cikkét Zakaria.

http://www.newsweek.com/id/177385