Kadarkúti Hétfői üzenetek - 30 - A Mennyei Atya szavai a 6. parancsolatról

Mennyei Atya: VI. parancs: Ne paráználkodj!

Én: Édes Jézusom, szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám: Örömmel várjuk bölcs tanításodat. Szentlélek Úristen jöjj, segíts, hogy Mennyei Atyánk szavait méltóképpen tudjam közvetíteni.

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a VI. parancsról lesz szó, mely így hangzik: „Ne paráználkodj!"

A paráználkodás kényes téma, mert a mai romlott világban ezt az emberek inkább erénynek, mint bűnnek tartják. Ha a modern emberek nem is tekintik bűnnek, mégis súlyos bűn, mely a kárhozatba vezet, ha tudva és akarva teszik azt. Sokakban felvetődik a kérdés: ugyan, miért is lenne bűn, amit a testemmel művelek, hiszen ez az én testem, azt teszek vele amit akarok! Kinek ártok vele? Ez bizony ostoba kérdés. Először is mindenkiben benne lakik a Szentlélek: tisztában és bűnösben, hívőben és hitetlenben. A test így a Szentlélek temploma. Tisztelni kellene. Aki paráználkodik, az ezt a szent templomot bemocskolja, tehát Engem és az egész Szentháromságot sérti vele. Tehát elsősorban Nekem, az Istennek árt vele. Másodszor a párjának, akivel elköveti, őt is a bűnbe rántja. Harmadszor saját lelkének árt, mert általa kiesik a kegyelem állapotából és egyenesen a pokol felé halad, hacsak nem bánja meg, nem gyónja meg és nem hagy fel vele. És nem utolsósorban testének is árthat, mert összeszedhet fertőző betegségeket, még halálos kimenetelűt is.

Mint minden bűnre, így erre is jellemző, hogy háromféleképpen lehet elkövetni: gondolatban, szóban és cselekedetben.

Egy példát szeretnék mutatni nektek a millióból, hogy hogyan lehet gondolatban paráználkodni. Képzeljetek magatok elé egy zsúfolt strandot. Ragyogó napsütésben közel egymáshoz ülnek, napoznak a füvön gyékényeiken. Közöttük ott van egy család: apa, anya és három kisgyermek. Közben letelepedik melléjük egy csinos, bikinis fiatal lány.  Elmegy fürödni, és mikor visszajön, leül, szemérmetlenül leveszi a fürdőruhája felső részét, és hanyatt ráfekszik a törülközőjére, hogy napozzon. A családanya megdöbbenve, rosszalóan veszi tudomásul és próbálja elfoglalni gyermekeit, hogy ne nézzenek arra. A férje viszont nem tudja levenni róla a szemét, gondolatban továbbvetkőzteti és bűnös vágyakozás ébred benne. Ebben az esetben az ördög egy erkölcstelen nőt használt fel arra, hogy a férfit bűnre csábítsa gondolatban.

Szóban vétkezik az az erkölcstelen leány, aki barátnőinek elhenceg új és új fiúkapcsolataival és részletesen beszámol az átélt paráználkodásairól.

A legsúlyosabban vét a VI. parancs ellen, aki cselekedeteiben parázna, sajátmagával vagy mással.

A paráznaságnak két területe van: 1.) a házasságon belüli és a 2.) házasságon kívüli paráznaság. 1.) A házasságon belüli  területéről lehet, hogy meglepő dolgot fogok mondani nektek. Drága Gyermekeim! Ugye azt hiszitek, hogy a szentségi házasságon belül férfi és nő között semmi sem bűn. Hát ez nem egészen így van. Ha a házastársak csak kölcsönösen kielégítik egymás érzéki vágyait és teljesen megakadályozzák, hogy gyermek szülessen szerelmükből, akkor megszentségtelenítik házasságukat. Gyermekeim! A házasság szentség, és azt a legnagyobb tiszteletben kell tartani. Ha csak úgy egymás mellett van egy férfi és nő és gyermekeik vannak, legyen bennük felelős apasági és felelős anyasági érzés, gyermeknevelési kötelezettség. Együtt kell maradniuk, hogy mindezeknek eleget tegyenek. Már azzal is nagyot vétkeznek, hogy ész nélkül alkalmazzák a gyilkos fogamzásgátló szereket és eszközöket, melyek az évek során százával ölik meg a megfogant, kis kezdődő életeket. Az is bűn, hogy a szentségi házasságot kizárólagosan csak érzéki vágyaik kielégítésére használják, és ezzel Engem megakadályoznak abban, hogy életet adjak. A nászágyat bordélyházzá teszi az, aki bepiszkolja érzékiséggel, és nem szenteli meg anyasággal. Én most a házasságot a szántófölddel szeretném összehasonlítani, a búzatáblával, melyben az asszony a föld, a férj a mag és a búzakalász a gyermek. A föld nem utasítja el a magot, befogadja és palántává nő. A mag belekapaszkodik a földbe, gyökeret ereszt és kalászba szökken. Azaz a búzakalászok a föld és mag házasságából származnak. Ti asszonyok, tanuljatok a földtől, mely soha nem utasítja el a magot, hogy kalász, azaz gyermek teremjen belőle.

2.) A paráznaság második területe a házasságon kívüli paráznaság.

A mai emberiség olyan romlott, hogy már nem is tekinti bűnnek a házasság előtti együttélést férfi és nő között. Régen, ha valakinek viszonya volt valakivel, azt mélyen titokban tartották, és ha mégis kiderült, megbotránkozva suttogtak róla. Ma hencegnek a nők a barátjukkal, a férfiak a barátnőikkel. Semmi szégyenérzet vagy bűntudat nincs bennük, sőt nem is akarnak házasságot kötni, nem akarják feladnia a szabadságukat. Nem kell válni, ha megunják egymást, másik barát vagy barátnő után néznek. Ó, Gyermekeim! Ha tudnátok, mennyire fáj ez Nekem, hogy teremtményeim, akiket tisztának teremtettem az Én képmásomra, a bűn sarába hemperegnek és a pokol felé vezető utat mocskos érzéki bűneikkel kövezik ki maguknak.

Ennél is undorítóbb bűn az üzletszerű kéjelgés. Mennyi leány kínálja magát a bordélyházakban, a nagyvárosok hírhedt utcáin és az országutakon és csábítják a férfiakat. Egyik sem érez már örömöt, csak csömört és undort. Szívük vágyik az igazi boldogságra, hogy őket is szeresse valaki, ne csak használja, mint egy tárgyat. De ebből az életformából már nagyon nehéz szabadulni. Általában az alvilág emberei foglalkoztatják őket, ütik-verik őket, elveszik keresetüket, és ha menekülni akarnak, megölik őket. Az ilyen szegény, boldogtalan és lezüllött teremtményeim lelke nagyon távol van Tőlem. Ha mégis sikerül némelyiküknek kiszakadniuk e nyomasztó helyzetből és feltámad a bűntudatuk, mélyen lehajolok hozzájuk, megbocsátok nekik és megtisztítom őket.

Az ember önmagában is tud paráználkodni. Ne hallgassatok a rossz, bűnös tanácsokra, hogy az önkielégítés egészséges. Erre a gonosz kísértései kényszerítik az embert, hogy elveszejtsék a lelkét. Az ilyen bűntől senki sem tud magától megszabadulni, csak imával és böjttel. A hitben erős ember ki tud gyógyulni ebből a bűnös szenvedélyből, ha Hozzánk fordul, Égiekhez segítségül. Ezt az erős emberi ösztönt csak Mi tudjuk fékentartani. Utoljára a természetellenes paráznaságból kell szólnom. A fajtalankodás a legundorítóbb bűnök közé tartozik Előttem. A homoszexuális férfiak és leszbikus nők igyekeznek elhitetni a társadalommal, hogy amit ők tesznek, az nem bűn, de még mindig az emberek nagy része elítéli viselkedésüket. Vannak köztük, akik azért élnek így, mert ezzel a hajlammal születtek, és vannak akik úgy tanulják el másoktól. Mind a kettőnek bűn amit tesz, se súlyosabb lesz a büntetése annak, akiben nincs ilyen hajlam, mégis igyekszik elsajátítani.

Egy esetet fogok elmesélni most nektek, hogy egy leány, akit Eszternek hívnak, hogyan szabadult ki egy ilyen kapcsolatból. Eszter szüleinek szótfogadó, jó kislánya volt. Komoly vallásos nevelésben részesült. Volt benne némi hajlam a homoszexualitásra, kamaszkorában ugyanis gyakran álmodott arról, hogy lányokba szerelmes. Amikor elvégezte az egyetemet egy könyvtárba került dolgozni. Volt ott egy nála pár évvel idősebb leány, aki nagyon kedves volt hozzá. Az ismeretségükből hamarosan egy mély lelki barátság lett. Csak egy valamit hiányolt belőle Eszter, hogy nem volt vallásos, sőt egyenesen ateista volt. Ennek ellenére egyre közelebb kerültek egymáshoz, szabályosan egymásba szerettek. Összeköltöztek és úgy éltek egymással, mintha házastársak lettek volna. 2 évig voltak így együtt. Eszter továbbra is elárt a vasárnapi szentmisékre, de egyedül, mert barátnőjét nem tudta rávenni. Ebben a bűnös állapotban nem gyónhatott és nem áldozhatott és ez egyre jobban hiányzott neki. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, elkapta a bűnbánat: mocskosnak, tisztátalannak, végtelenül bűnösnek érezte magát. Sírva közölte a barátnőjével, hogy haza akar menni. Az dühösen fogadta ezt a változást és nem akarta megérteni és elengedni. Hogy is értette volna meg a bűnbánatot, mikor nem volt hívő ember? Eszter keményen elhatározta magát, hogy hazamegy. Mikor barátnője éppen nem volt otthon, összecsomagolt. Szakadó esőben, tomboló szélviharban elindult a bőröndjével. Egy templom előtt ment el, ahol tudta, hogy este 6 órakkor misét szoktak tartani. 6 óra múlt 10 perccel, de a kapu zárva volt. Csalódottan, megrendült lélekkel tiszta erővel dörömbölt a zárt templomkapun és zokogva, kiabálva mondta Nekem: „Bocsáss meg, Istenem, többé nem vétkezem! Engedj be a házadba, ne zárj ki engem! Hát nem szeretsz? Hát nem a bűnösökért jöttél a világra? Most nem engedsz magadhoz? Gyónni akarok! Nem hallod?" -közben ömlött a könnye és összekeveredett a szakadó esővel. Ott állt az én bűnbánó, bőrig ázott, elkeseredett kislányom házam kapujában és Hozzám akart jönni. Egyszercsak valaki kinyitotta belülről a kaput, meghallotta a dörömbölést. Tulajdonképpen nem is volt bezárva, csak zaklatottságában félig nyomta le a kilincset.  Folyt a Szentmise és leült a hátsó padba. Lelkébe béke és nyugalom költözött. Sóvárogva nézte az Úrfelmutatáskor a Szentostyát, amiből már 2 éve kizárta magát.  A Szentmise végén odament a paphoz és sírva kérte, gyóntassa meg. A pap végignézett rajta és megrendülve igent mondott. Eszter örömtől sírva fogadta a feloldozást. Utána a kedves pap meg is áldoztatta. Így tért vissza Eszter a szülői házba, megtisztulva és megújulva.

Kincseim! Én az embert végtelenül szeretem, csak a bűntől irtózom. Mindent meg tudok bocsátani, ha látom a mély bűnbánatot. Mélyítsétek el magatokba tanításomat: tiszta legyen minden gondolatotok, szavatok és cselekedetetek, hogy hamarosan hófehér lélekkel állhassatok oda Szentlelkem elé!

Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.

2009.05.25., hétfő

Európa demokratikus deficitje

„Az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált.”

Miért alacsony az EP-választásokon a részvételi hajlandóság? Miért érzik úgy az európai polgárok, hogy Brüsszelben nem érvényesülhet az akaratuk? Milyen reformokra lenne szükség az uniós intézményrendszer demokratikus deficitjének csökkentéséhez? Menyiben felelős az Unióval szembeni bizalmatlansággal vegyes érdektelenségért a média és a politikusok? Mennyiben tekinthető az EU gazdasági és szociális tekintetben egységesek? A Der Spiegel az európai parlamenti választás előestéjén Martin Schulz német politikust, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét kérdezte.

A Der Spiegel riportere mindenekelőtt arról faggatja a frakcióvezetőt, hogy ismert politikusként miért Brüsszelt választotta, amikor akár német tartományi elnök is lehetett volna belőle. Schulz azzal magyarázza döntését, hogy már fiatalon is az európai integráció elkötelezett híve volt, és politikusként szeretne mindent megtenni az Unió sikerességéért. Ez azonban nem könnyű feladat - teszi hozzá a Der Spiegel, hiszen a június elején esedékes európai parlamenti választásokon a szavazásra jogosultak 35 százaléka tervez részt venni. Az alacsony részvételi hajlandóság arra utal, hogy az embereket nem nagyon érdeklik az uniós ügyek. A német politikus szerinte ennek hátterében elsősorban az áll, hogy az európai polgárok nem is tudják, hogy életüket milyen mértékben határozzák meg a Brüsszelben hozott döntések.

Kétségtelen - ismeri el Schulz -, hogy az Európai Unió súlyos demokratikus deficittel küzd. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fontos ügyekben döntő Európai Bizottság elnökét nem az Európai Parlament választott képviselői, hanem a kormányfők választják. Ezért az Európai Szocialista Frakció valószínűleg nem fogja tudja megakadályozni José Manuel Barroso mandátumának meghosszabbítását - könnyen elképzelhető, hogy a Bizottság elnöke akkor is konzervatív politikus lesz, ha az EP-választásokon a szocialista pártok kapják a legtöbb szavazatot. Nem meglepő hát, ha az európai állampolgárok úgy érzik, hogy az Unió döntéshozásában nem tudják érvényesíteni az akaratukat.

„Az Uniót egyelőre a kormány- és államfők a Bécsi Kongresszushoz hasonló testülete irányítja. A Lisszaboni Szerződés ezen is változtatna, és lehetővé tenné, hogy a Bizottság elnökének személyéről is az EP-választás döntsön." Schulz valószínűsíti, hogy a kormányfők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Bizottság elnökét még a Lisszaboni Szerződés ír és cseh ratifikálása előtt kinevezzék.

Az Unió legitimitásával kapcsolatos legnagyobb probléma így a kormány felelősségével kapcsolatban vetődik fel. A demokráciában a kormány a parlamentnek tartozik elszámolással. Az EU-ban a demokrácia alapfeltétele az lenne, hogy a kormányfő szerepét betöltő európai vezetőnek a választott parlamenti képviselők többségének támogatását kell élveznie.

Az Unióval kapcsolatos érdektelenség és bizalmatlanság másik oka a média - teszi hozzá a német politikus. „A média mindent nemzeti szemüvegen keresztül mutat be." Európai nyilvánosság nem létezik, csak a 27 tagállam különálló nyilvános szférája. Persze ez is elsősorban a politikusok felelőssége. Az uniós döntéseket a politikusok Brüsszelből hazatérve kizárólag az adott ország érdekeinek tükrében értékelik. Természetesen a tagállam szempontjából előnyös határozatokat saját sikerükként állítják be, ha viszont hátrányos döntés születik, akkor azt az európai intézmények bürokratizmusának és rugalmatlanságának tudják be.

A szocialista politikus nem mulasztja el megjegyezni, hogy az Unióval szembeni elégedetlenség hátterében a demokratikus deficit mellett a közös szociális intézményrendszer hiánya húzódik meg. „Gazdasági és pénzügyi tekintetben az Európai Unió úgy működik, mint egy nemzetállam, és ezeken a területeken ráadásul nagyon is sikeres. Az egységes piac rendkívüli lehetőségeket nyújt az európai cégek számára. A munkavállalók szociális jogainak kérdése azonban a háttérbe szorult." Míg az áruk és a tőke szabadon áramlik az Unión belül, a mai napig nem került sor egységes szociális alapelvek és munkavállalói jogok kidolgozására. Schulz kiemeli, hogy ezért helyezte ő is a hangsúlyt az EP-választási kampányban a szociális Európa gondolatára.

A Der Spiegel felveti, hogy a polgárok érdektelenségéhez hozzájárulhat az is, hogy az Uniónak nincsenek olyan közös szimbólumai, amelyekkel azonosulhatnánk - nincs himnusza, nincs labdarúgó válogatottja. Schulz egyetért a német hetilappal. „Sajnos az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált", és az összetartozás érzését erősítő szimbólumok kialakításának ügye a háttérbe szorult. Így pedig arra sincsen esély a közeljövőben, hogy a tagállamok jelentősége csökkenjen, és létrejöjjön egy összeurópai nemzetállam.

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,626815,00.html

Kína lassú demokratikus átalakulása

Húsz évvel a Tienanmen téri vérengzés után

A Szovjetunióban és a kelet-európai országokban szinte egyik napról a másikra dőlt meg a szocialista párt egyeduralma, és kezdődött demokratikus átmenet. 1989-ben egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Kínában is hasonló folyamatok indulhatak el. A Kínai Kommunista Párt azonban vérbe fojtotta a demokratikus átalakulásokat követelő diákok tüntetését. Mi történt azóta? Hol tartanak a demokratikus reformok? A Tienanmen téri vérengzés huszadik évfordulójának alkalmából Sharon LaFraniere, a The New York Times publicistája, és Tania Branigan, a The Guardian pekingi tudósítója keresi a választ a kérdésekre.

Április 30-án a Pekingi Egyetem vezetése 32 630 hallgatójának küldött SMS-üzenetet. „Vigyázz, hogy mit mondasz, és hogyan viselkedsz az ifjúság napján, mert a helyzet rendkívül bonyolult" - szólt a lapidáris figyelmeztetés. A dodonainak tűnő üzenetet mégis minden diák értette: az egyetem vezetői a Tienanmen téri tüntetések huszadik évfordulójának előestéjén azt nyomatékosították, hogy bármilyen demonstráción való részvétel elfogadhatatlan.

Sharon LaFraniere riportjából azonban kiderül, hogy az egyetem vezetésének félelmei alaptalanok voltak. A fiataloknak ugyanis eszében sem volt tüntetést szervezni a demokráciáért. „Ha valaki az utcára vonulna, azt bolondnak néznék az emberek. Mindenki tudja, hogy hol a határ. Az 1989-es eseményekről szabad ugyan gondolkodni, talán még beszélni is, de tilos minden, aminek társadalmi következményei lehetnek" - magyarázta az egyik diák, akinek az iskolában alaposan a fejébe vésték a Tienanmen téri vérengzés történelmi leckéjét.

Az amerikai publicista tapasztalata szerint annyira sikeres volt a kommunista párt propagandája, hogy még az egyetemisták is felelőtlennek tartják az 1989-ben a demokratikus reformokat követelő diákokat. Pedig többségük (névtelenséget kérve) bevallotta, hogy az internetről letöltötte és elolvasta a Tienanmen téri eseményekről készült nyugati beszámolókat.

LaFraniere szerint az egyetemisták hozzáállását egyebek között az magyarázza, hogy a mai fiatalok az elmúlt két évtized gazdasági szárnyalásának köszönhetően sokkal jobb körülmények között élnek, mint elődeik. Ezért kevesebb okuk van a kommunista párt ideológiájával és vezetésével szembeni elégedetlenségre. Húsz éve a fiatalok leginkább csak láncaikat veszíthették, ma viszont a karriert és a viszonylagos jólétet kockáztatja az, aki nyíltan bírálja a pártvezetést. A fiatalok a politikai szabadságjogok helyett inkább külföldi ösztöndíjat, majd jól fizető állást szeretnének. A politikai apátia mértékét jól mutatja, hogy még a People's Daily, a Kínai Kommunista Párt lapja is hiányolta az idealizmust az egyetemekről.

Egyes elemzők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a békés és lojális közhangulat könnyen fordulhat, ha az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése lassul, és visszaesik a viszonylagos jólét. LaFraniere szerint azonban még jelentős recesszió esetén sem vonulnának a fiatalok az utcára. A pártvezetés ugyanis felismerte, hogy a kilátások nélküli fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt a hatalomra. Ezért az elmúlt húsz évben a mindent elkövetett annak érdekében, hogy minél több tehetséges ifjút csábítson a pártba - a hatalmi gépezetbe integrált fiatalok aligha tüntetnek a kormány és a párt ellen. Míg 1989-ben csak a diákok egy százaléka volt párttag, ma már 9 százalék az arányuk. A pártba belépett diákok többsége pedig úgy véli, hogy a nyugati típusú demokrácia nem is való a kínaiaknak - a nép tanulatlan, ezért helyes, ha ők, a képzett párttagok irányítják az országot. A hivatalos ideológián már senki sem hisz, még azok sem, akik tanítják - a párttagság a karrierálmok, és nem a kommunista álom megvalósításához szükséges.

Tania Branigan, a The Guardian pekingi tudósítója némileg optimistábban látja a helyzetet. Elismeri, hogy a párt továbbra is rajta tartja a szemét mindenen, ahogyan ezt a közelmúltban a 

Charta ’08

La Charte ’08

demokratikus átalakulást követelő petíciót fogalmazó értelmiségiek bebörtönzése és ellehetetlenítése is jelezte.

„Közhelyszámba menő nézet, hogy a kínai gazdasági reformok nem hozták el a demokratikus reformokat, és hogy az 1989-es diáktüntetések leverése óta teljesen megrekedt a demokratizálódási folyamat." Az igazság ennél azonban bonyolultabb - véli Branigan. Igaz ugyan, hogy az emberek nem lázadnak a pártvezetés ellen, de ennek oka elsősorban az, hogy a párt lassú reformokat indított el. A kommunista vezetés lehetővé tette, hogy az egypártrendszeren belül érvényre juthasson valami a népakartból. Helyi szinten kísérleti jelleggel bevezette a korlátozottan demokratikus választásokat: néhány járás vezetőit már nem a központi pártvezetés nevezi ki, hanem a helyi párttagok választhatják. A fiatalítás, a tehetséges ifjak felkarolása és az idős pártvezetők kötelező nyugdíjazása ennek a folyamatnak a része: Branigan szerint a fiatalok egy jelentős hányada nem merő opportunizmusból és karrierizmusból csatlakozik a párthoz, hanem azért, mert szeretne demokratikus reformokat elindítani. Mivel a párt legitimitását kétségbe vonó kritikára nincs lehetőség, a reformok egyetlen lehetséges útja a párton keresztül vezet. „Kritizálni könnyű, de azzal nem érünk el semmit. A rendszert belülről lehet megváltoztatni" - nyilatkozta az egyik pragmatikus fiatal párttag. „Akit nem tudsz legyőzni, ahhoz jobb, ha csatlakozol" - mondta egy tapasztaltabb.

Fang Ning, a Tudományos Akadémia egyik politológusa tavaly a nyugati demokráciákat egy olyan étteremhez hasonlította, ahol a vendégek megválaszthatják a szakácsot, de nem szólhatnak bele, hogy az mit főz nekik. „A kínai demokrácia ezzel szemben olyan étteremre hasonlít majd, ahol a vendégek kedvükre válogathatnak az étlapról, de a szakácsot - a Kommunista Pártot - nem cserélhetik le."

A jelek szerint a közvélemény hallgatólagosan elfoadta a vezetés által ajánlott kompromisszumokat. Branigan az Asian Barometer nemrégiben készült felmérését idézi, amelyből kiderül, hogy a kínaiak több mint fele híve a demokráciának. Talán ennél is meglepőbb, hogy a megkérdezettek átlagosan 7,22 pontra értékelték a kínai rendszer demokratikusságát: a többség úgy ítélte, hogy Kína demokratikusabb, mint Japán vagy Dél-Korea. Nem csoda hát, ha nem akarnak az utcán tüntetni még több demokráciát követelve.

Branigan is kitér rá, hogy a marxista ideológiát már a párt vezetői sem támogatják. Egyre több értelmiségi inkább a nyugati demokratikus szocializmus irányába fordul - a brit Új Baloldal, a német szociáldemokraták és a francia szocialisták programját tanulmányozzák: a szociális intézményrendszer megerősítése a reformerek számára is fontos. A negatív példa a Gorbacsov által meghirdetett gyors átalakulás: a kínai vezetés pontosan tudja, hogy nem szabad kapkodni. A reformokat csak lassan, lépésről lépésre lehet bevezetni.

http://www.nytimes.com/2009/05/22/world/asia/22tiananmen.html?_r=3&ref=todayspaper

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 29 - Az Úr Jézus szavai az 5. parancsolatról

Jézus: V. parancs: Ne ölj!

Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani bennünket végtelen szeretetedben. Szentlélek Istenem, jöjj segíts, hogy az Úr Jézus Szavait akadálytalanul tudjam közvetíteni.

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az V. parancsról lesz szó: Ne ölj!

Első kérdésem: ki ellen vétkezik az ember a gyilkolással? Ember ellen és Isten ellen egyaránt. Erre elmondok nektek egy megdöbbentő és szomorú példát: Egy hetedik osztályos kislány télen, este 6h-kor egyedül ment haza az iskolából, zeneóra után. Táskája a hátán, a hegedűtok a kezében. Ha a rövidebb utat akarta választani, akkor a kisváros egyik sötét parkján kellett átmennie. Észrevétlenül utána osont egy férfi. Hátulról szorosan befogta a száját, hogy ne sikoltozzon, durván megerőszakolta, majd egy késsel elvágta a nyakát. A szegény gyermek holttestét csendben elrejtette a bokrok mögé. Az eset hamar kiderült, a nyomok egyértelműen a gyilkoshoz vezettek. Felmerül a kérdés, hogy ez a gonosz ember ki ellen vétett? Azt válaszolnátok rá, hogy a hazafelé igyekvő kislány ellen. Ez igaz, mert neki is, mint mindenkinek joga lett volna az élethez, és nagy testi-lelki fájdalmat okozott neki. Mivel hirtelenül érte a halál, nem volt ideje bűneit sem megbánni. De a gyilkos nemcsak a kislánynak ártott, hanem szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek is hatalmas bánatot okozott. És nemcsak az embereket bántotta meg, hanem Istent is. A háromszemélyű egy Istennek rengeteg teremtménye van: a hegyek, a völgyek, a ragyogó kék ég, a hullámzó tengerek, a csillogó tavak, folyók, a Nap, a bolygók, a csillagok, a növények és az állatok. De legkedvesebb teremtménye: az ember, mert saját képére teremtette, gyermekének tekinti, és örök szellemi lelket adott neki. Mennyei Atyám Engem is emberi testbe öltöztetett és így küldött közétek a Földre, mint Megváltót. Ha a szülőnek megölik a gyermekét, jobban szenved, mintha őt ölték volna meg. Istennek is nagyon nagy fájdalom, ha bármelyik gyermekét meggyilkolják, mert csak Ő adhatja az életet, és Ő veheti el. Az ember ölés beavatkozás Isten hatalmába, mert tönkreteszik egyik művét: egy embert.

Kivétel nélkül minden gyilkosság bűn, és sír a lelkem, ha látom, de a gyilkos lelkének elbírálásakor figyelembe veszem a szándékot. Még a világi bíróság is különbséget tesz a felindulásból vagy a szánt-szándékból elkövetett gyilkosság büntetése között. Képzeljetek magatok elé egy kocsmát, ahol két részeg ember elkezd kötekedni egymással, veszekednek, verekednek és az egyik pillanatok alatt, gondolkozás nélkül szíven szúrja a másikat. Ez is nagy bűn Előttem, de mégsem akkora, mint azé, aki hónapok óta tervezi őrült féltékenységében, hogy kicsapongó feleségét és annak szeretőjét megölje. Előre elmegy az üzletbe és vesz egy hangtompító pisztolyt. Kinyomozza a helyet és az időpontot, ahol megcsalják őt, tetten éri őket és mind a kettőt lelövi. Az előre megfontolt szándék Előttem is jelentősen súlyosbítja az ítéletemet.

Most vizsgáljuk meg milyen okok válthatják ki a gyilkosságot! Az iskolából hazatérő kislány letámadásánál az ok a test bűne, a paráznaság. A férj esetében a féltékenység. De kiválthatja más pénzének, vagyonának megkívánása, más állásának vagy hatalmának irigylése vagy egy veszélyes tanútól való megszabadulás vágya. A félelem és gyűlölet miatt is szoktak ölni, hogy megszabaduljanak rosszakaróiktól. Vannak olyan gyilkosságok, amit a mai ember már nem is tart bűnnek: ilyen az abortusz. A legkegyetlenebb és legalávalóbb gyilkosságok egyike. A szerencsétlen kismamák nem is gondolnak arra, hogy a fogantatás első pillanatától benne van a magzatban a lélek. A különböző védekező szerek és eszközök ezeket a kezdődő életeket oltják ki. Például aki egy spirált használ, hogy ne essen teherbe, nyugodtan nevezheti magát tömeggyilkosnak, úgy mint a kolumbiai fogorvosnő esetében, akinek a történetét pár hete hallottátok tőlem. Ebből csak annyit szeretnék felidézni nektek, hogy mi történik a pici magzattal, akit darabokban távolítanak el a kismamából. A lelke felnőtt lélek, mint a tiétek és fájdalmában, tehetetlenségében felkiált az Égre. A Mennyország megrendül e kiáltásra. A pokolban viszont örömrivalgás - mintha gólt lőnének egy futball meccsen, mert egy bűnös lélekkel több került a pokolba, a kismama lelkével. Bizony a legsúlyosabb büntetés vár az abortuszt elkövetőkre, hacsak mélyen meg nem bánják és meg nem gyónják.

Sok ember az öngyilkosságot se tartja bűnnek. Egyházam szigorúan veszi ezt. Régen nem is lehetett egyházi temetése az ilyeneknek, és csak a temető szélére, egy elkülönített helyen engedélyezték az eltemetését. Ma már nem így van. Drága Gyermekeim! Mondjátok meg azoknak, akik nagyon el vannak keseredve, hogy nincs olyan nagy baj, amiből ne lenne kiút. A másik, amit üzenek nekik, hogy az öngyilkosság nem gyógyír a gondokra, bajokra, a haláluk után a konfliktusok nem szűnnek meg, hanem még jobban kiéleződnek. A sorsuk a túlvilágon a következő: vagy a tisztítóhely legmélyére kerülnek, ahol összehasonlíthatatlanul többet szenvednek lelkükben és érzékileg is, mint itt a földön, mielőtt megölték magukat, vagy a pokol vár rájuk, ahol örökkön-örökké elviselhetetlen és nagyon intenzív fájdalmakat kell átélniük. Tehát ami legrosszabb, amit tehet magával egy ember, ha öngyilkos lesz. Miért olyan nagy bűn az öngyilkosság? Mert az ilyen nemcsak önmaga ellen vét, hanem Isten ellen is, áthúzza szándékát, beleszól hatalmába.

Nemcsak méreggel, fegyverrel vagy kődarabbal lehet „ölni", hanem rágalmazással is. A bankban dolgozott két férfi, az egyik a pénztárnál ült. Egymás mellett volt a helyük. Az egyiknek az volt a feladata, hogy az ügyfeleknek a papírokat rendezze, a másik a pénzt vette be, adta ki. A pénztáros a főnök kedvence volt, gyakran megdicsérte és nagyobb jutalmakat kapott. A másik e megkülönböztetés miatt irigy lett rá. Elhatározta, tönkreteszi a becsületét. Mikor senki nem látta és kollégája egy pillanatra kiment, átnyúlt a fiókjába, kiemelt belőle egy 20 000-est, és belecsempészte a pénztáros zakójának zsebébe. A munkaidő végén szokás szerint a pénztáros számolja a pénzt, és ámulva veszi észre, hogy hiányzik 20 000 Ft. Nézi, hogy nem hullott-e le a földre, nem maradt-e az asztalán, de bizony sehol nem találja. Kérdezi a szomszédja ravaszul: mit keresel? Közelben állt a főnök. Mondja a pénztáros: hiányom van. És a hazug, irigy munkatárs megjegyzi: „Csak nem azt a 20 000-est keresed, amit a szemem láttára zsebre vágtál?" A főnök meglepődött. Meg kellett mutatni a zsebeit, de bizony nem volt benne. Majd a székre akasztott zakóját is megnézték és ott lapult a pénz. Szegény megszégyenített, ártatlan embernek azonnal felmondtak. A rágalmazót pedig megdicsérték, milyen szemfüles volt, hogy észrevette. Szegény pénztárosnak megölték a becsületét. Elterjedt a híre az egész városban, még az újságba is betették. Elkeseredésében nem sok választotta el az öngyilkosságtól. Végül szeretném elmondani, hogy az V. parancs ellen nemcsak az vétkezik, aki gyilkol, hanem az is, aki veszekszik, verekszik. Drága Gyermekeim! Ha valaki kötekedik veletek, kerüljétek ki, ne keveredjetek ilyesmibe. Ugye hogy fáj a szívetek, hogy látjátok saját gyermekeiteket veszekedni, civakodni, verekedni? Higgyétek el, Én is szomorú vagyok, mikor köztetek hangos szóváltásra, veszekedésre kerül sor. Sajnos mindenki a saját igazát keresi, a másik szemszögéből sose nézi a tényállást. Pedig, ha egy kicsit tárgyilagosabbak lennétek, látnátok, bennetek is van hiba, ti is tévedhettek. Ha pedig igazságtalanul bántanak is, tűrjétek el, mint ahogy Én tettem. Hívjatok segítségül, hogy csendesítselek el benneteket!

Az V. parancs fejtegetésének a végére értem. Tehát tanításomból azt a fontos végkövetkeztetést vonjátok le, hogy aki az V. parancs ellen vét, az nemcsak az emberek ellen, hanem Isten ellen is vétkezik. Legyetek béketűrőek, szelídek és alázatosak és imádkozzatok a gyilkosság bűnében szenvedő felebarátaitok lelkéért, mert nagyon súlyos büntetés vár rájuk.

Megáldalak benneteket a szelídség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2009. 05.18, hétfő,

Dick Cheney tévedése

Miért visel hatékonyabb háborút a terrorizmus ellen Obama, mint Bush?

Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.
Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.

http://www.tnr.com/article/politics/the-cheney-fallacy?id=1e733cac-c273-48e5-9140-80443ed1f5e2

Az egykor kínai pártfőtitkár titkos visszaemlékezései

Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben

Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplója címen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik - Hongkongban és egy amerikai kiadónál - a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Times olvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.

„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak" - emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre,  és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot - olvasható a memoárban.

„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat" - visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot". Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.

Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.

Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba - amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.

Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.

Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban -  ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze" - mondta a lapnak az amerikai szakértő.

Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél - mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak" tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik".  Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.

Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.

 A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei  ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt  Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást" - emlékezett a leváltott főtitkár.

http://www.nytimes.com/2009/05/15/world/asia/15zhao-transcript.html?_r=2&scp=2&sq=Zhao%20Ziyang&st=cse

Apró lépések a Déli Korridoron

A Nabucco jövője

Az Európai Uniónak végre sikerült tető alá hozni egy energetikai megállapodást Törökországgal - állapítja meg a New Yorkban működő Stratfor elemzőközpont. Az aláírásra Prágában került sor május 8-án, a soros uniós csúcs alkalmával. A rendezők meghívására ott felsorakozott gyakorlatilag valamennyi, a Nabucco projektben érintett ország, így Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Törökország, továbbá Egyiptom és Irak is - vagyis azokat az államokat, melyek az energetikai szállítások „Déli Korridorját" alkotják.

A cél evidens, a megállapodás főként a Nabucco jövőjével kapcsolatban jelent némi előrelépést. Az elemzés emlékeztet rá: a terv elmúlt mintegy egy évtizede során Európában heves viták kísérték a megvalósítás ötletét, de az utóbbi időben Oroszország magatartása nagyjából egységesítette a szándékokat. Ugyanis mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Moszkva saját politikai-nagyhatalmi céljaira akarja kihasználni azt, hogy monopóliuma van  az európai energiabeszállítás terén.

Hasonlóan pozitív a Nabucco szempontjából Törökország nemzetközi újjáéledése, illetve az a politikai törekvés, hogy a térségben megszilárdítsa befolyását. Ehhez a vezeték nem kis segítséget tudna nyújtani, megemelve Ankara politikai súlyát azáltal, hogy megkerülhetetlen tényező lehet a kontinens energiaellátásában.

Ám továbbra is maradtak még nem eléggé tisztázott körülmények, mind logisztikai, mind pedig anyagi vonatkozásban. Ez utóbbi tekintetében az utóbbi időben szintén történt előrelépés, Európa nem csak képes, hanem hajlandó is letenni az asztalra a vezeték megépítéséhez és az egyéb infrastrukturális beruházásokhoz szükséges jelentős összeget, ami 12,2 milliárd dollár. Azonban még nem született reális válasz arra a problémára, honnan is származik majd az a gázmennyiség, amit a vezetéknek a kontinensre kell majd juttatnia.

Mint ismeretes, az egyetlen valamirevaló megoldást Azerbajdzsán jelentené, továbbá a közép-ázsiai nagy gázkitermelő államok, és Irak meg Irán - de ez utóbbival szemben egyelőre még érvényben vannak a nemzetközi büntetőszankciók. Ez okból egyébként a prágai csúcsra sem hívták meg. Az Ankara és Brüsszel között szignált dokumentumban ugyanakkor sem az azeri, sem pedig a közép-ázsiai tényezők nem kaptak még szerepet, elsősorban azok bizonytalan, vonakodó álláspontja miatt.

A Stratfor moszkvai forrásokból úgy értesült, hogy Azerbajdzsán mégis hajlana a megegyezésre, de ennek letárgyalásához egy külön uniós-azeri találkozót kért. Ennek okai elsősorban a térség politikai folyamataiban rejlenek, Bakuban ugyanis rendkívül feszült lett a helyzet arra a hírre, hogy Törökország és Örményország „történelmi kiegyezésre" készül. Az egyébként is teljes bizonytalanságot és átmeneti állapotot mutató térség számára e lépés ugyan előnyös lenne, de Azerbajdzsán számára az 1992-ben elvesztett Hegyi Karabah végleges elszakadását jelentené, hisz egymaga nem tud megküzdeni Örményországgal, a terület visszaszerzéséhez csak a hagyományos szövetséges, Törökország segítheti hozzá. Mindenképp számítani kell arra, hogy nemcsak török vonatkozásban, hanem az uniós tárgyalásokon is Baku mindenképp érvényesíteni akarná befolyását, hogy területi integritását helyreállíthassa.

Ami egyébként Ankarát illeti, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök kormánya igyekszik nagyon taktikusan egyensúlyozni az unió, illetve Oroszország között. Sem egyik, sem másik irányba nem kívánja felgyorsítani a megegyezést. Már csak azért sem, mert számára a lebegtetett helyzet előnyösebb uniós integrációs céljainak elérése érdekében, mint a gyors megegyezés, mely után már ezzel nem lenne képes nyomást gyakorolni.

A prágai csúcson jelen lévő közép-ázsiai országok egyelőre elutasították, hogy a törökökhöz hasonlóan megállapodást írjanak alá az unióval. Bár több mint elégséges gáztartalékaik vannak, hogy ellássák Európát, mindazonáltal olyan pótlólagos vezetéktelepítésre lenne ehhez szükség, ami messze meghaladná a jelenlegi költségvetést. Szükség lenne a Kaspi-tenger alatt is lefektetni egy csőrendszert, ami a horribilis költségeken túl legalább öt évébe kerülne a kivitelezőnek. Az érintett államoknak tehát jó okuk van nem kockáztatni kapcsolataikat Moszkvával egy ennyire bizonytalan és sok elemében kevéssé realisztikus vállalkozás miatt.

A Nabucco projektbe Irán szerepe sem tűnik könnyen beilleszthetőnek. Mindenekelőtt a nemzetközi - főként Amerika által szorgalmazott - embargó feloldására lenne szükség ehhez. Ugyanakkor épp a több évtizedes elszigeteltség miatt le kellene cserélni a teljes kitermelői infrastruktúrát, modernizálni kellene az egész ipari technológiát, ami megint évekig tartana. A csatlakozó vezetékek kiépítése is sokba kerülne az iráni hegyvidék miatt.

Az iraki politikai helyzet sem biztat azzal, hogy az ország egyhamar Európa gázbeszállítóinak egyike lehet.

A Stratfor következtetése: bár fontos lépés volt a megállapodás a törökökkel, a korábbi problémák maradéktalanul megmaradtak. Politikai rendezések egész sorára lesz szükség, s térségi széthulló társadalmak konszolidálására és technológiai-infrastrukturális fejélődésre. Mindeközben pedig Oroszország mindent el fog követni, hogy aláásson bármilyen, a Nabuccót segítő kezdeményezést.

http://www.stratfor.com/