Üzenet folytatása

Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.

Oldalak

  • Főoldal
  • János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve ...

2012. június 21., csütörtök

Venezuela: Félő, hogy terjed a jó példa?

A iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád latin-amerikai látogatása őrjöngést váltott ki Washingtonban. A gondolat, hogy az Egyesült Államok első számú ellensége a határtól csupán néhány mérföldre délre olyan államokkal barátkozik, amelyek egykoron a washingtoni kormányzat uralma alatt álltak, túl sok volt egy olyan kormánynak, amelyik kétségbeesetten próbálja elszigetelni Iránt, és megszabadítani a perzsa államot az iszlám forradalomtól.
Napokkal azelőtt, hogy Ahmadinezsád a négy latin-amerikai államot érintő körútja első állomásaként Venezuelába érkezett volna, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma óva intette a régiót az iráni elnök fogadásától és a kapcsolatok erősítésétől, miközben Washington tovább szigorította az Iránnal szembeni szankciókat és fokozta a nyomást Ahmadinezsád kormányán. Komolysága jeléül Washington kiutasított egy venezuelai diplomatát, aki általános konzulként dolgozott Miamiban, annak egy homályos, az Egyesült Államok ellen irányuló iráni akcióhoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt.
A kapcsolat Venezuela és Irán között megszólaltathatja a vészcsengőt bizonyos körökben, Washingtonban. Mint az Olajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) 1960-as alapító tagjai, Venezuela és Irán már évtizedek óta szoros kapcsolatokat ápol. Mindkét országnak stratégiai érdekeltségei vannak szerte a világon. Azonban, a legutóbbi időkig ezek a kapcsolatok nem mentek túl az energia kérdéskörén.
Irán kereskedelmi partnerként való belépése Latin-Amerikába, Kínával és Oroszországgal egyetemben, tényleges fenyegetést jelent az USA térségbeli hegemóniájára. Az észak-amerikai vállalatok helyét, amelyek monopolpozícióban voltak a kontinensen több mint egy évszázadon keresztül, most ázsiai, közel-keleti és európai vegyesvállalatok veszik át, hogy vonzóbb ajánlatokat tegyenek az olyan országoknak, mint például Venezuela. Az Iránnal kötött, például technológia átadásra vonatkozó megállapodások nem csupán termékek kereskedelmét jelentik. Azok az autógyárak, amelyeket iráni vállalatok építettek Venezuelában nem csupán az iráni termelés megjelenései. A megállapodások arra is vonatkoznak, hogy a venezuelaiak elsajátíthatják az autógyártás ismereteit a nyersanyagoktól kezdve a gyártás befejezéséig. Ez a tudás alapvető fontosságú ahhoz, hogy biztosítani lehessen a hosszú távú fejlődést, a növekedést és a gazdasági stabilitást. A mesterségesen gerjesztett, hamis, terrorizmusra és háborús uszításra vonatkozó vádak Venezuela ellen – amelyek egyikét sem támasztották alá egyetlen igazi bizonyítékkal sem – veszélyes kísérletek arra, hogy rémületet keltsenek a közvéleményben, hogy az majd igazolva lásson valamiféle agressziót egy békés állam ellen. Venezuela soha nem szállt meg, támadott meg, fenyegetett meg egy másik államot, nem avatkozott be egy másik államban, nem bombázott le vagy gyilkolt meg más államok állampolgárait. Venezuela politikája békés, és ez soha nem lesz másként.
Venezuelának szuverén joga, hogy kapcsolatokat építsen más államokkal, ha úgy látja, hogy ezek a kapcsolatok illeszkednek és fejlesztik a lakossága érdekeinek érvényesítését szem előtt tartó belpolitikáját. Mindezekre pedig úgy tűnik, hogy a legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államok.
latin-amerika.hu nyomán
Bercsényi Miklós
Bejegyezte: Andre dátum: 14:22 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a bankszámlákon az a pénz van, amit betettek a bankba. Valójában a bankszámlán levő "számlapénz" csak ígéret. A bank megígéri, hogy valamikor fizet a bankszámlatulajdonosnak X pénzt.
Kétségtelen, hogy ez az ígéret, a számlapénz betölti a pénz tranzakciós funkcióját. Lehet érte vásárolni. Akkor mégis miért lényeges a különbségtétel ?

Mert ezen a "félreértésen" elbukhat a civilizációnk. A vagyon koncentrálódása és ezzel a tényleges hatalom átvétele a néptől nyilvánvaló. A környezetszennyezés, a fegyverkezés és a háborúk (melyek szintén nyilvánvaló tények) csak "mellékhatásai" (nem pedig céljai) a társadalmi és környezeti értékek képviselete helyett a vagyonkoncentrációra optimalizált (a kisember számára szándékosan átláthatatlanná tett) törvényi szabályozásnak.
Bejegyezte: Andre dátum: 9:22 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Hosszú, forró nyár vár a globális pénzrendszerre

A világban és ezen belül a pénzvilágban jelenleg folyó események komoly jelentőséggel bírnak a végső idők szempontjából. Jelentőségük mértékét és a végkifejletüket sok tényező befolyásolja: az emberek döntései, reakciói, a politikai vezetők döntései és természetesen az eseményeket a háttérből irányító globalista elit döntései. – Joseph Candel

Úgy tűnik 2012 nyara hasonló lesz 2008 nyári hónapjaihoz. A globális gazdaság rossz bőrben van. Az üzleti tevékenységek és a hitelezés az egész világon lassuló tendenciát mutatnak és sokan attól tartanak, hogy ez teljesen megbéníthatja a globális pénzrendszert.
2011 vagy 2010 nyarának kezdetén nem álltak ilyen rosszul a dolgok. Minden jel arra mutat, hogy vihar készülődik. A globális bankrendszer egy adósságokból, kockázatokból és tőkeáttételből álló, ingatag piramisra hasonlít. Egy ilyen rendszer működéséhez teljes bizalom és stabilitás szükséges.
Amikor a bizalom elveszik, eluralkodik a félelem és a pánik és a kártyavár egyszerűen összeomlik. Egy igazi csoda hiányában 2013-ra egészen más világ köszönthet be.
A következő 21 idézet, adat és tényező arra utal, hogy hosszú forró nyár vár a globális pénzrendszerre:
1. Egyre több hír röppen fel arról, hogy egyes nagy pénzintézetek nem engedik el a szokásos nyári vakációra alkalmazottaikat, mert komoly pénzügyi válságra számítanak ezekben a hónapokban. Kenneth Schortgen Jr a következő Twitter bejegyzéseket idézte cikkében:
Todd Harrison: Azt hallani (nincs megerősítve), hogy a PIMCO megkérte alkalmazottait, mondják le nyaralásaikat, mert mindenkire „szükség lesz a fedélzeten” egy Lehmann-jellegű esemény bekövetkezésekor. Megerősítés?
Todd M. Schoenberger: @todd_harrison @pimco én ugyanezt hallottam, de a JPM-nál is ez van „néhány” ember esetében. Egy fedezeti alap üzleti ebéden hallottam ma.
Schortgen rámutat, hogy az idézett emberek nem átlagos Twitter felhasználók.
Todd Harrison a díjnyertes Minyanville internetes média vállalat elnök-vezérigazgatója, Todd Shoenberger pedig a Blackbay Csoport vezérigazgatója és a Cecil College segédprofesszora.
2. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) arra figyelmeztet, hogy a globális hitelezés volumene 2008 óta a leggyorsabb ütemben zsugorodik.
3. A munkanélküliség megdöntötte a mindenkori rekordot az eurózónában.
4. Portugália bejelentette, hogy három nagybankja is kimentésre szorul.
5. Az amerikai bankrészvényekre is rájár a rúd. A Morgan Stanley részvények például 40 százalékkal estek az elmúlt négy hónap során.
6. A spanyol és olasz adósságok hozama hihetetlen mértékben emelkedik.
7. A 10-éves futamidejű amerikai kincstárjegyek rekord mélységbe süllyedtek, mert a befektetők félnek és a biztonságra törekednek. Az USA Today a következőket írta:
„A kincstárjegyek 1,46 százalékon állnak, mert az emberek ki vannak akadva,” mondja Mark Vitner, a Well Fargo Economics közgazdásza.
8. A termékmegrendelések volumene háromszor is esett az elmúlt négy hónap során az Egyesült Államokban, ami azt jelzi, hogy nincs jele a kilábalásnak.
9. A munkahelyteremtés mértéke mélyen a várt értékek alatt alakult, a (hivatalos) munkanélküliségi ráta pedig 8,2 százalékra emelkedett az Egyesült Államokban.
10. A fejlett országok gazdaságai egymás után lassulnak le. Ambrose Evans-Pritchard a következőket írta:
Brazília már az első negyedévben elhervadt. India növekedése kilenc éve nem volt ilyen lassú. Kína HSBC ipari indexe tovább csökkent májusban, a megrendelések pedig komolyan zuhantak.
11. A japán részvények 28 éves mélyponton voltak két hete. (Lásd még: http://www.youtube.com/watch?v=AcYf6lzyRhk)
12. Az elmúlt öt év alatt a görög, spanyol, olasz, portugál, ír és ciprusi tőzsdék több mint 50 százalékkal estek. Vajon Európa többi része is csatlakozik a trendhez?
13. A görög gazdaság lassan leáll. A kifizetetlen közüzemi számlák komoly gondot okoznak.
A kifizetetlen villanyszámlák már az áramszolgáltatás biztonságát veszélyeztetik Görögországban. Az állami tulajdonú LAGIE szolgáltató és hatalmas árampiaci klíring intézet, egy ideje nem fizet a független áramtermelőknek a tőlük kapott áramért.
Az áramtermelők ebből kifolyólag nem fizetnek a földgázt szállító Depa gázipari cégnek, így annak nincs pénze, hogy szállítóit kifizesse. A kifizetés június 22-én válik esedékessé saját szállítójának, ami nem más, mint az orosz Gazprom.
A Gazprom természetesen ragaszkodik, hogy kifizessék tartozásukat, különben elzárják a csapot és a Depa nem fogja tudni ellátni a független termelőket, akik így kénytelenek lesznek leállítani üzemeiket, ami esetben az ország elektromos ellátásának egyharmada esne ki.
14. A becslések szerint a spanyol bankrendszerben a bedőlt jelzáloghitelek összértéke hozzávetőlegesen 273 milliárd dollár.
15. Egyedül márciusban 66 milliárd eurót vettek ki a spanyol bankokból és vittek ki az országból. Ez mindenkori rekordnak számít, pedig ez még a francia és a görög választások előtti időszakban történt.
16. A munkanélküliségi ráta 24,4% Spanyolországban, azonban a 25 év alatti korosztályra vetítve meghaladja az 50 százalékot.
17. Silvio Berlusconi, volt olasz miniszterelnök arra figyelmeztet, hogy Olaszország hamarosan drasztikus lépésekre kényszerülhet…
„Az emberek döbbenten néznek. A bizalom összeomlott. Még soha nem láttuk ilyen sötétnek a jövőt,” mondta. A munkanélküliség a fiatalok körében 27-ről 35 százalékra emelkedett egyetlen év alatt. Visszatért a terrorizmus. Anarchisták támadást intéztek Roberto Adinolfi, az Ansaldo Nucleare, az olasz nukleáris mérnöki társaság vezetője ellen, az adóhatóság vezetője pedig majdnem megvakult egy levélbombától.
„Amennyiben Európa nem hajlandó meghallgatni követeléseinket, egyszerűen el kell búcsúznunk az eurótól. Vagy megmondhatjuk a németeknek, hogy lépjenek ki ők az eurózónából, ha nem tetszik nekik a helyzet,” mondta.
18. Most úgy tűnik, hogy hamarosan Ciprus is kimentésre szorul.
19. Svájc azzal fenyeget, hogy tőkekorlátozásokat vezet be, hogy megállítsa a hihetetlen mértékű pénzbeáramlást más európai bankokból.
20. Robert Zoellick, a Világbank elnöke arra figyelmeztet, hogy „2012 nyara” 2008-hoz hasonlóan alakulhat:
„A görög események átterjedhetnek Spanyolországra és Olaszországra. 2012 nyara a 2008-as események vészjósló visszhangjának tűnik.”
21. Joschka Fischer, Németország korábbi főkancellárja arra figyelmeztet, hogy az egész EU széteshet a válság eredményeként:
„Ne hitegessük magunkat: ha az euró szétesik, az Európai Unió is szétesik, olyan mértékű globális gazdasági válságot idézve elő, amilyet a ma élő generációk nem tapasztaltak még.”
Mikor volt példa egyszerre ennyi negatív gazdasági hírre? Talán 2008-ban.
Példanélküli időket élünk.



Forrás: The Economic Collapse
Bejegyezte: Andre dátum: 9:16 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Gyakoroljátok régi ősi írásunkat, mert sokkal jobban alkalmas a szavak lejegyzésére, mint a most használt latin ábc-nk.

Bejegyezte: Andre dátum: 0:00 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

2012. június 20., szerda

Kadarkúti Égi Üzenetek 151. Mennyei Atya: Jézus Krisztus valóságos Isten

ÉGI ÜZENETEK

2012.06.19

Mennyei Atya: Jézus Krisztus valóságos Isten

Mennyei Atya: Ma egy nagyon fontos hittételről tanítalak benneteket: Jézus Krisztus valóságos Isten. Hogy mint valóságos ember élt a történelem folyamán, azt senki se tagadhatja le, és nem is vitathatja. De Ő ennél kimondhatatlanul több volt: nemcsak ember, hanem Isten is. Ezt már nehezebb elfogadni. Ezt bizonyítja a következő példa.
Kriszti és Zsófi padtársak voltak az általános iskolában. Nyolcadik után az élet elsodorta őket egymástól, más és más városokban tanultak tovább. Zsófinak van egy élettársa és egy 10 éves kisfia, Kriszti szüleivel él. Még 14 évesen együtt ministráltak a templomban és együtt jártak hittanra, de ahogy elszakadtak egymástól, meggyőződésük másképp alakult. Most 32 évesek és az interneten találtak rá egymásra. Elhatározták, hogy felelevenítik régi barátságukat. Kriszti meghívta Zsófit egy hétvégére. Alig tudtak betelni egymással, annyi mesélni valójuk volt. Kriszti indítványozta, hogy menjenek el a vasárnap reggeli szentmisére, mint régen. Zsófi leszokott az ilyesmiről, de arra gondolt, nosztalgiázik egy kicsit. A finom ebéd után folytatták a beszélgetést, szóba került a vallás is. Elmondta, hogy ő már rég kinőtte a vallást. Már a gimnáziumban olyan hatások érték, hogy egészen eltávolodott a hittől. Tudod, Krisztikém – mondta – én már régen nem hiszek abban, hogy Jézus Isten. Tudom, hogy élt 2000 éve egy jelentős, jóságos, bölcs ember, akit Jézusnak hívtak, és ártatlanul kivégezték, de csak ember volt, mint mi. Mi közöm hozzá? Milyen jogon avatkozik bele az életembe? Egy régi ember miért állít elém törvényeket, melyek szerint élnem kellene? Milyen alapon kívánja tőlem, hogy őt jobban szeressem, mint a páromat, a kisfiamat vagy a szüleimet? Próbálj meggyőzni arról, hogy Jézus nemcsak ember, hanem Isten is volt.
Zsófikám! Nem te vagy az egyetlen, aki nem hiszi el, hogy Jézus Krisztus Isten, Isten fia. Már az első évszázadokban voltak tévtanítók, akik tagadták az Ő istenségét. Ilyenek voltak az ariánusok, Áriusz, alexandriai pap követői. Ariusz látta, hogy a pogányok jobban elfogadják a Jézusról szóló tanítást, ha nem Istenként emlegetik. Tehát ezt hirdette: Jézus nem Isten, csak teremtmény, ember, de olyan tökéletes, hogy már majdnem olyan, mint Isten, azaz hasonló hozzá. A VIII. századig állt fenn ez a hamis tanítás. Egyházunk a legrégibb időktől kezdve sziklaszilárdan kiáll amellett a hittétele mellett, hogy Jézus Krisztus Isten.
Zsófi így kérdez: De hát mire alapozza az Egyház, hogy Jézus Isten fia?
-A megtestesülés titkára.- válaszolja Kriszti. –Jézus megtestesülése, tehát fogantatása nem a természet szerint történt, hanem természetfeletti módon, férfi közreműködése nélkül, a Szentlélek által. Jézus fogantatása hittitok, melyet az emberi ész nem tud felismerni. Csak az tudja elhinni, aki a szívében el tudja fogadni a kinyilatkoztatást. Azután az Egyház még egy nagy dologra alapozza, hogy Jézus Isten: az Ő feltámadására. Aki ebben nem tud hinni, annak a szemében Jézus csak egy ember volt. Nem kell bedőlni az ókori farizeus főpapoknak, akik azt állították, hogy a holttestét tanítványai kilopták a sírból. Marcona őrök álltak a sír mellett, és mindent észrevettek volna. A főpapok lefizették őket, hogy hazudják azt, hogy apostolai vitték el, azért volt üres a sír. Ugyan már! Az apostolok reszkettek a félelemtől és nem mertek előbújni rejtekükből, nehogy őket is, mint kö
vetőket elfogják. Zsófikám! Van egy tárgyi bizonyíték a feltámadásra: a turini lepelre a feltámadása pillanatában ráégette Jézus testének pontos mását. Ha elhiszed a feltámadást, fogsz hinni Jézus Istenségében. Nézd! Adok neked egy könyvet, erről a halotti lepelről szól. Olvasd el figyelmesen!
Drága Engesztelőim! Titeket, mint Zsófit nem kell meggyőznöm arról, hogy Jézus valóságos Isten. Mégis, hadd mondjam el, még mi mindenre alapozza Egyházatok ezt a hittételét. Pl. arra, amit Jézus Krisztus kíván tőletek. Megkívánja az 1.) elismeréseteket, hogy mindenkinél nagyobbra tartsátok, ismerjétek el mindenhatóságát, tökéletességét, végtelen irgalmát, szeretetét, áldozatosságát, hogy Neki köszönhetitek megváltásotokat, a rátok váró gyönyörűséges Mennyországot. Megkívánja, sőt megköveteli tőletek saját maga iránt, 2.) hogy szeressétek, higgyetek benne, és engedelmesek legyetek felé. Bizony azt várja, hogy jobban szeressétek Őt, mint legkedvesebb családtagjaitokat. Hinnetek kell abban, hogy Ő is nagyon szeret benneteket. Ha kell, még az életeteket is adjátok oda érte. Valljátok meg Őt az emberek előtt. Engedelmesen és hűségesen tartsátok be törvényeit. Gondoljatok bele! Csak Isten kívánhat ilyen nagy dolgokat! Ha csupán ember lenne, nem kívánhatná.
3.) Az is az Ő Istensége mellett szól, hogy megbocsátja bűneiteket. Ha megkapnátok a benső szó kegyelmét, mint eszközöm, Éva, vagy a látás kegyelmét, mint egyik-másik választottam, akkor látnátok, hogy az Én Szent Fiam, milyen kedvesen, elbájolóan tud megbocsátani. Ha lát egy bűnbánó gondolatot az értelmedben, egy könnycseppet a szemedben, hall egy bocsánatkérő szót ajkadról, lehajol hozzád végtelen szelíden, és mondja: „Ne sírj, Kicsim, már rég megbocsátottam, jöjj az Én lángolóan szerető Szívemre! Véremmel és a te bűnbánatoddal hófehérre mostam lelkedet.” Alig várja, hogy megbocsásson.
4.) Annak, hogy Ő Isten Fia, egyik legékesebb bizonyítéka, hogy Én, Mennyei Atyátok átadtam kezébe az ítéletet: a külön-ítéletet és az utolsó ítéletet. Az ítélet Isten végérvényes döntése az ember túlvilági örök sorsáról. Mindenki megkapja azt, amit érdemel. A legkisebb jócselekedet se marad jutalom nélkül, és a legkisebb bűn se marad büntetés nélkül. Ezt pedig csak az Én Szent Fiam teheti meg, mert Ő Isten.
5.) Drága Engesztelőim! Majd ha eljön az utolsó nap, a feltámadásotok napja, akkor nyilvánul meg legdicsőségesebben Szent Fiam, Jézus istensége. Ugyanis az Ő kezébe adtam a feltámasztásotokat. Akkor ti emberek nemcsak egyszerűen visszaéledtek a földi megszokott élő állapototokba, hanem átváltoztok, mennyei dicsőségbe öltöztök. Magatokra öltitek a romolhatatlanságot és halhatatlanságot, amely által a feltámadt Krisztushoz lesztek hasonlóvá. Mindezt Jézus Krisztus fogja művelni veletek. Ez mikor fog történni? Mikor már letelt az Új világban az 1000 év.
6.) Már csak egy utolsó bizonyítékra szeretném felhívni a figyelmeteket arra vonatkozólag, hogy Jézus valóságos Isten. Mennybemenetele után elküldte tanítványainak a Szentlelket és ezzel mindnyájatoknak. A Nagy Figyelmeztetéskor is Ő fogja elküldeni, hogy áradjon ki a Földre és világítsa meg minden ember lelkét. Az Atyát, tehát engem, senki sem küld. A Szentháromságból az Atya és a Fiú küldi a Szentlelket. Ha erre is joga van Jézusnak, akkor valóban Isten Fia.
Édes Gyermekeim! A következő szavaimmal egy kissé szeretném veletek éreztetni jelenlétünket. Most, hogy befejeztem a tanítást, nagy fényességet bocsátok lelki szemeitek elé. A ragyogás közepén ott áll egy női fényalak, és lassan kezd kibontakozni belőle mennyei Édesanyátok légies, finom, karcsú alakja. Szemben áll veletek. Most már arca is látszik, hogy milyen gyönyörű, szelíd és mosolygós. A fény, amely Őt hozta, lassan eloszlik. Most már egészen emberi a megjelenése. Hófehér hosszú ruha van rajta, és fehér öv fogja össze ruhája ráncait. Nincs rajta fátyol, haja szabadon van, a lábán saru. Fentről egy fehér galamb száll felé. Jobb kezét magasra emeli, várja, hogy rárepüljön. A galamb nem más, mint a Szentlélek. A csőrében egy aranygyűrű van, és mikor rászáll a kezére, ráhelyezi a kis Szűz Mária tenyerére. Ő felhúzza a gyűrűsujjára és ezzel a Szentlélek mátkájává válik. Most a fehér galambot ajkához emeli, kicsi fejecskéjét gyengéden megcsókolja, majd hevesen dobogó szívéhez szorítja. E pillanatban keble megnyílik, és szíve befogadja a Szentlelket. Ekkor a magasból fény ereszkedik le rá, az Én isteni erőm borítja be. Szűz Mária megnyitja ajkait és így szól mézédes, csengő hangján: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Nézzétek, Gyermekeim: „Az ige megtestesült!” És most Szent Fiam Jézus Krisztus szól hozzátok Édesanyja szűzi méhéből: „Drága Engesztelőim! Lejöttem örök házamból a ragyogó, tágas fényárban úszó, színekben tündöklő Mennyországból, és beleköltöztem a legtökéletesebb, legtisztább szűz méhébe. Itt növekedem, és várakozom. Egyre szűkebb a helyem, szemem csukva van, a sötétben nem látok semmit. A vakokra gondolok és felajánlom értük ezt a sötétséget. Bezártságot érzek, és meg sem tudom mozdulni. Ó, milyen jó volt a Mennyben, hogy csak úgy száguldottam. Szegény rabok, milyen rosszul érzik magukat cellájukban! Felajánlom értük Atyámnak az ő mozgáskorlátozottságukat. Az Én Istenember-életem megkezdődött. Megaláztam magam, beöltöztem testetekbe, lelketekbe, hogy példát mutassak nektek, hogyan kell élni, és hogy megszerezzem nektek a fényes, boldog örök életet, ahonnan lejöttem. Mivel itt bent, Édesanyám Szíve alatt nem tudom áldásra emelni kezemet, isteni erőmnél fogva innen belülről 3 ragyogó fénysugarat küldök egyenként mindegyiketek szívébe. Egyiket Atyám nevében, másikat a Szentlélek nevében, a harmadikat a magam nevében. Így áldalak meg benneteket isteni és emberi szeretetemmel. Amen.
Bejegyezte: Andre dátum: 21:22 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Újabb Trianon előtti állapotok

A XX. század elején a 40-es évekig tapasztalható elvándorlás önmagában is hatalmas katasztrófa volt a magyar nép számára. A legnagyobb elvándorlás a XIX. század végén, és a XX. század elején volt, ami jóformán kiváltója, okozója is volt a Trianoni történéseknek. Abban az időben másfél millió magyar menekült külföldre, főleg az Egyesült Államokba. Az elvándorlók többsége pedig éppen a legaktívabban dolgozó, 20-40 év közötti réteg volt, akinek még volt esélye szerencsét próbálni. A munkaképes réteg elvándorlása hatalmas munkaerőhiányt okozott Magyarországon, amiért a tót, rác, román vidékekről megkezdődött egyfajta népvándorlás az ország belseje felé. Elég Tamási Áron könyveit elolvasni például. Hogyan jelentek meg a román favágók, bányászok, vagy a rác bányászok, a tót kubikusok, kőművesek, akik a XX. század elején nagy számban dolgoztak például Budapesten.
Az ő bejövetelük, az ország belseje felé való beköltözésük már sok dologra jogalapot szolgált 1920-ban.
Népárulás? Az, igen. Csak éppen a Habsburgok nem a saját népüket árulták el, hanem a mindig ellenség magyar népet. Most éppen ugyan ilyen népárulást éltünk, élünk át. Orbán, Gyurcsány, Medgyessy, valamennyi azt hajtogatta, milyen jó nekünk ez EU, mehetünk majd jó pénzért külföldre dolgozni. Csak azt felejtették el, hogy lassan nem a jó pénz miatt, hanem kényszerből megy, akinek menni kell. A legfinomabb számítások szerint 1 millió magyar dolgozik külföldön, a csúnyább becslések szerint másfél millió. Ezek az emberek nagyon nagy hányadrészben nem is fognak hazajönni. Márpedig ők szakemberek, orvosok, nyelvet tudó fiatalok, vagyis nagyrészt nem a lecsúszott réteg tagjai. Hiányozni fognak az országnak? Nagyon. Lehet őket pótolni? Ugyan kivel? Zsidókkal? Cigányokkal? Esetleg négerekkel?
Most Orbán nagyon hajtogatja, hogy meg kell fogni ezeket az embereket. Nem! Nem kellett volna olyan helyzetet teremteni, hogy ez legyen a vége! És ennek az egész folyamatnak a fő-fő kolomposa volt ez a cezaromániás, törtető Orbán. Ezekkel a kijelentésekkel saját magát köpi szemen, de úgy látszik, van szemüvege, meg jó vastag bőr a képén, hogy mindezt arcrezzenés nélkül teszi. A könnyű hitelek bevezetője harcol a hitelek ellen? Az EU legnagyobb szószólója, a Európai Néppárt elnöke pedig az EU ellen lenne? Sajnos azt kell mondjuk, hogy a Fidesz fanclub igazi idiótákból áll. Olyanokból, akiket még mindig lehet az orrukba rakott karikánál fogva vezetni.
Az EU-t támogató, menj külföldre dolgozni politika szószólói igen nagy bajban vannak. Egyre kevesebb a munka, a munkahely, de még inkább a munkások száma. ÉS ami a legfőbb baj most, mikor adót kellene emelni, hogy pont az aktív dolgozó réteg, a tanult és az adózó réteg megy külföldre. Újabb hiba a nagy összeurópai politikát ajnározók hibalistáján.
Egy repülőnek, hogy kényszerleszállást hajtson végre, elég egy hibajelzés a műszerfalon. A miénken csak hibajelzés van, a vészszirénák torkuk szakadtából üvöltenek, de a sok megvezetett birka még mindig csak bégeti, milyen jó hogy még repülünk. Csak nem mindegy, hogy repülünk, vagy már zuhanunk.
Ennek a politikának a elhintése, beadagolása egy újabb népárulás volt. Ami alól az sem ad felmentést, ha valaki beismeri, nemhogy még hibás létére most abban a színben akarjon tündökölni, hogy megoldaná ezt a helyzetet. A népárulásért pedig semmilyen bíróság nem vehet elégtételt, csak a népbíróság, a népítélet. Az pedig nem szokott felmentő ítéleteket hozni.
Kemény Gábor
Bejegyezte: Andre dátum: 9:16 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Ahol tilos pénzből még több pénzt csinálni

A világ bankjainak egy része a csőd felé száguld, vagy már "révbe" is ért, másokat az állami gondoskodás megmentett a vég kapujában. Az iszlám bankvilág fittyet hány a tendenciákra, és egyre nagyobb szeletet hasít ki a globális pénzpiacból. A válság ötödik évébe lépve érdekes kérdés lehet: beilleszthető lenne-e a vallási alapokon nyugvó, a kamat fogalmát elvből elutasító muzulmán pénzügyi rendszer a nyugati típusú helyére?

Minden vagyon Allahé, így akik kamatot szednek vagy fizetnek, azok háborúban állnak Istennel és Mohameddel. A Korán iránymutatása áthághatatlan szabályrendszert szab a muzulmán országokban működő bankok számára. A saría alapján a pénzintézetek a kamatszedés tilalma mellett bármilyen ügylet lebonyolítása estén kötelesek befizetni a zakátot, nem üzletelhetnek az iszlám értékrendjével szemben álló termékkel vagy szolgáltatással, tilos az egyéni kockázatvállalás és az üzletfeleknek biztosítaniuk kell egymás kártalanítását veszteségek esetén. A bankok nem fektethetnek szesz-, illetve pornóiparba, és szerencsejátékba sem. A cél egyértelmű: a bank minden dolgozójának be kell bizonyítania, hogy munkáltatója vállalja a társadalmi felelősséget. Lakáshitel esetén a pénzintézet megvásárolja a lakást, és egyforma részletekben fizettetik ki leendő tulajdonosával, kisvállalkozói kölcsönt pedig úgy adnak a bankok, ha részesedést vehetnek a cégben, így kizárólag abból nyernek hasznot, nem pedig a kamatok egekbe emelésével.



Az első modern keretek között működő iszlám bank 1963-ban nyílt az egyiptomi Mit Gamr kisvárosban. Jó tíz évvel később már egy határokon átnyúló pénzintézet (Iszlám Fejlesztési Bank) alapjait is megvetették. 2009-re a vallási előírások mentén működtetett bankok globális nyeresége a Standard & Poor szerint elérte a 400 milliárd dollárt, maga az iszlám pénzpiac pedig közel 4 trilliárd dolláros forgalmat bonyolított. A legjelentősebb muzulmán bankok közül kiemelkedik az iráni Melli Bank, illetve az Al-Radzsi Bank és a Mellat Bank Szaúd-Arábiából. A három pénzintézet több mint 80 milliárd dolláros részesedéssel bír a teljes iszlám bankszektor nyereségéből.


A muzulmán pénzintézetek bizonyítottak az utóbbi években. A gazdasági krízis egyes pénzpiaci cégeket (Lehman Brothers) és bankokat bedöntött, más pénzintézeteket pedig a csőd szélére sodort. Amíg 2011 végéig csak az Egyesült Államokban száz körül járt a csődöt jelentő bankok száma, addig az arab világból egyetlen hír sem érkezett hasonló tendenciáról. Ez már csak azért is furcsa, mert az iszlám törvénykezés, a saría szerint tilos pénzből még több pénzt csinálni, így sokaknak talán nem világos, miért nem dőlnek be nyugati társaikhoz hasonlóan az iszlám pénzintézetek.

Tisztább pénzcsinálás

Az 1960-as években Egyiptomban szirmot bontó muzulmán típusú bankrendszer több teret nyerhet a jövőben – nyilatkozta már 2008-ban a kuvaiti kereskedelmi miniszter. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma a gazdasági világválság kibontakozását követően alapos vizsgálat alá vette a keleti pénzintézeteket. Természetesen a krízis által fékezett növekedés az arab világban is problémát jelent, azonban a túlzott kockázatvállalás hiánya, és a „tisztább pénzcsinálás” okán a muzulmán bankok élnek és virulnak. Miközben nyugati társaik sorra jelentenek csődöt, ők mintegy 15 százalékkal növekedtek a 70-es évek óta, és egy elemzés szerint másfél évtizeden belül elérhetik a globális banki részesedés 12 százalékát. De vajon elültethető-e a kamat nyugati formáját tiltó banki intézményrendszer Európában?

„A világválság kirobbanását követően nagyon gyorsan megrendült az emberek bizalma a nyugati bankokban. A reménykedés azonban lassan visszacsábítja a korábbi ügyfeleket, és lecsillapítja a keleti bankrendszer felé fordulók kíváncsiságát” – vélekedik az iszlám típusú bankolás kilátásairól Szigetvári Tamás. Az MTA világgazdasági kutatójának arab viszonyokkal foglalkozó főmunkatársa megjegyezte, a saría alapján működő pénzintézetek valós biztonságot nyújtanak, de azért hátrányuk is van, ugyanis a vallási megkötések miatt sokkal kevésbé tudnak élni az innovatív lehetőségekkel. A kutató ötszázalékosra tette az iszlám bankrendszer globális pénzpiaci részesedését, ami a válság előtti 1 százalékos prognózishoz képest hatalmas növekedést feltételez.

Európa is nyitott

Az iszlám bankok által vallott közös kockázatvállalás csábítóan hangzik, az ügyfél ugyanis nemcsak papíron, de a saját bőrén is érezheti a tehermegosztást. Éppen ezért, no meg a gazdasági krízis okozta sokkot kihasználva az európai nagybankok is elkezdtek a saría rendelkezésein nyugvó hitel- és betétrendszert alkalmazni. A HBSC és a Deutsche Bank például évek óta kínál ilyen típusú befektetéseket, és 2008 után egyre többen éltek is a lehetőséggel. Szigetvári Tamás elmondta, 2009-ben és 2010-ben fokozatosan nőtt az érdeklődők száma, azóta viszont visszaesett. Érdekesség, hogy a bankok nem csupán muzulmán ügyfeleiknek kínálnak ilyen jellegű befektetéseket, hanem bármelyik felekezet tagjának.

Akik a nyugati utat járják

Természetesen a vallási alapon szabályozott arab pénzvilágból sem hiányozhatnak a multimilliomosok. Az Arabian Business című lap évente összeállítja a világ leggazdagabb arabjainak listáját, melynek éllovasai között ott van Rashid al-Maktum, az Egyesült Arab Emirátusok miniszterelnöke. A lóversenyekért rajongó kormányfő 80 milliárdos vagyona mögött nem sokkal marad el Egyiptom korábbi teljhatalmú elnökéé, Hoszni Mubaraké. Az arab tavasz által elsöpört elnök a korábbi pletykák szerint vígan jár-kel a szanatóriumban, a hivatalos állásfoglalás alapján kómában várja a bírói ítéletet. Szaúd-Arábia királya jóval előbbiek mögött mintegy 21 milliárdos becsült magánvagyonra tett szert az évtizedek során, őt csupán néhány milliárddal elmaradva követi a brunei szultán és az Egyesült Arab Emirátusok elnöke, Bin Zajed al-Najan. Közel azonos összegből gazdálkodik a Manchester City jelenlegi tulajdonosa, Manszúr bin Zajed, aki a klub 2008-as felvásárlásával a világ leggazdagabb csapatává tette az égszínkékeket.

Miután az európaiak hozzá vannak szokva a kamatos rendszer előnyeihez, az ügyfelek száma egy idő után visszaesett, nem úgy Ázsiában. Az Öböl menti államokban, Malajziában vagy Indonéziában egyre-másra nyílnak az iszlám bankok fiókjai. Ez részben annak is köszönhető, hogy az intézetek állami támogatásban részesülnek, ennél is fontosabb viszont, hogy a térségben a lakosság száma folyamatosan emelkedik. Utóbbi szempontot figyelembe véve lassan Kína és India is megfelelő terepnek látszik az iszlám bankok számára, hiszen ezekben az országokban is számottevő arányban élnek, és sokasodnak a muzulmánok.

Irán nem járt sikerrel

Iránban és Pakisztánban korábban megpróbálkoztak a bankrendszer teljes iszlamizálásával, de ez nem járt sikerrel. A lehetőségeket az is behatárolja, hogy az adott országban az iszlám mely ágához tartozik a többségi társadalom, no meg a vezetés. Az értelmezési különbségek miatt országonként változhatnak a bankolás módszerei.

Mindezek ismeretében nem kétséges, hogy az iszlám bankok világban betöltött szerepe egyre növekszik. A vallásilag egységes arab térségben a rendszer megfelelően működik és növekszik. A kamatokból felhalmozott nyereségre berendezkedett nyugati társadalmakban meghonosodott ugyan a rendszer, de nem terjedt el szélesebb körben. Az ötödik éve tomboló gazdasági krízis egyelőre nem hagyott akkora nyomot, hogy a lakosság felkészüljön egy ilyen jellegű, gyökeres váltásra. A válság vége azonban egyelőre igen messzinek tűnik, így megjósolhatatlan, hogy lesz-e fogadókészség a bankrendszer átalakulására


http://hunnio.com/news.php?readmore=387
Bejegyezte: Andre dátum: 6:55 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Fordító


Kérés +36-70/316-8989, +36-70/9438-111

La Salette-nél Róma elveszíti a hitét. Fatimában Oroszország a büntetés eszköze. San Sebastian de Garabandalban a Lelkiismeret Megvilágosodása megelőzi a Büntetést. Akitánál tűz hullik az égből, majd a tűz után Mária Szeplőtelen Szíve diadala. Képe(ke)t keresek ... Isaszeg, Kecskemét, Királyhelmec, Kunszentmárton, Magyarlak, Nagyharsány, Pápateszér, Piliscsaba, Röszke, Sopronkövesd, Szeged-Alsóváros, Szentendre, Szob, Tóalmás, Torony,


További információk: fenykereszt.blogspot.com illetve folytatásán uzen.blog.hu alatt.

Üdvösség Érme

Üdvösség Érme

Jézus szent vére,melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá





free counters
Map

Közreműködők

  • Andre
  • Igazságkeresők, igazságszeretők

Csodásérem

Csodásérem

Dozule

Dozule
Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban Jézus, Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.

San Sebastian de Garabandal

San Sebastian de Garabandal

HonlaprendszerüNK szerkeszthetetlenjei

  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    Látogatóban Mária Natália nővér egykori szállásadójánál, lelki gyermekénél - Bocsa József atya beszéde január első szombatján az Anna-Réten Dr. Nehéz Mártáról van szó, akinél két évet lakott Natália nővér, és aki haláláig kapcso...
  • Gyarlóságunk nyomában
    - De jó most futni, szaladni Hozzád, én Uram! De jó, hogy Nálad szűnik a bánat, mert karod közt lelkemnek békessége van! Ámen
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
    - Szent Babilász és vértanútársai Babilász Róma közelében született istenfélő, gazdag szülőktől. Keresztény nevelést kapott tőlük. Ifjúságától fogva, elfordu...
  • Haladván Armageddon felé | Ember tervez, Isten végez!
    "Blue lives matter" – rendőrpárti tüntetés Washingtonban - Több száz rendőrtiszt és családtagjaik részvételével szerveződött egy rendőrpárti felvonulás Washingtonban, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy mi...
  • Üzenetek, gondolatok az Egység felé vezető úton | Az életed nem játék, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!; A lelkitársak a II. front, soha ne tegyél ellenük, mert nem tudhatod, hogy mit tettél magad ellen!
    Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’ - Az egyetlen veszély az emberiség számára, maga az ember 2015. január 1. 23:50 Drága szeretett leányom, az az ember, aki kitart az imádságban, közelebb kerü...
  • Legendák, Mondák, Mesék | Ha már történelmünket meghamisították, ezekből tanulhatunk bőven úgy, hogy rájöhetünk a forrás igazságára
    Mikulás: A karácsonyi gyermek története -
  • Keresztény bizonyságok, történetek, elmélkedő gondolatok
    Örülj annak, amid van. Van, akinek ennyi sem jutott! - Ma az egyik csatornán a meghívott vendég orvos volt. (Mielőtt az a gyanu támadna, hogy én találtam ki) Elmondta, hogy lefolytatták a következő kísérletet: ...
  • Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok." | Uram! Felelős vagyok embertársaimért és ezt a felelősséget nem lerázni szeretném magamról, hanem vállaimra venni segítségeddel. Ámen
    - Amikor valaki támadja a Biblia isteni voltát, és annak igazságtartamát, a “templomosdit”, meg az egész hit-kérdést, akkor csak eggyen gondolkozzon el: az a...
  • Olvasó gondolkodó | Vigyázzatok és imádkozzatok, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen…; Atyám nem értelek téged, de bízóm mindenkor a szeretetedben!…
    A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT - “Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki” (1Kor 2,14). Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, h...
  • Gondolkodtató melankólia
    2010. december 17. Ádvent, December 17. A nap liturgikus színe: lila - Az utolsó napok kezdődnek karácsonyi készületünkben. Jézus születésének történetét halljuk az evangéliumban ezekben a napokban. Karácsonyra készülve, átélv...
  • Segítek, hogy segíthessek!
    2010. december 16. - Uram! Add, hogy szívemből soha ne fogyjon ki a hála – végtelen jóságodért! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél életemben az első! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél...
  • Üzenet
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”. | Nem hagyhatod ki Istent a dolgaidból, ha hiszel Benne.
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    A vasúti átjáró - Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett leng...
  • Meztelen Világ
    Iránnal kapcsolatos ellentmondások a nagypolitikában - Kedden ülésezett a NAÜ technikai segítségnyújtási és együttműködési bizottsága. Az ülésen jóváhagyták Irán terveit. A NAÜ bécsi ülésén Irán is képviselte m...
  • Múltban készült, ... | Filmek, sorozatok, animációk, mangák
    Zathura – Az űrfogócska (2005) - Zathura – Az űrfogócska (2005) A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyi...
  • Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható
    Juhász Gyula – Trianon -
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
    -
5 megjelenítése Az összes megjelenítése

Szeretetláng

Szeretetláng

Népszerű bejegyzések

  • Népszavazási kezdeményezés; a bankok egyoldalú szerződésmódosításainak a megszüntetésére
    - Levél Strasbourgba - Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourg-Cedex F-67075 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A...
  • Nekünk devizahiteleseknek is elegünk van a devizahitelesek megmentéséből!
    A becsapottakat kártalanítani kell ,nem megmenteni! A jogtalan követeléseket pedig eltörölni kell, nem pedig engedni belőle nagy kegyesen...
  • Ötletelés bolondulásig! Éjszakai vizsgálat
    Jelenleg majdnem 63 ezer beteget tartanak nyilván a 35 különböző, központilag nyilvántartott várólistán. Az egészségbiztosító szerint azo...
  • Utcai harc alakult ki a római parlamentnél
    Több órás utcai harccá fajult Róma központjában csütörtökön egy tiltakozó megmozdulás, a tüntetők egy része megkísérelte megrohamozni az ...
  • Rosszabbul élünk mint 13 (?) éve, Somogy kicsivel Románia előtt
    Tizenhárom év alatt, vagyis 2000 óta négy helyet csúszott vissza Somogy az egy főre jutó vásárlóerőt tekintve, s most a 17. helyen áll. E...
  • Budapest is az NSA lehallgató-központjai között van
    Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé a WikiLea...
  • Komoly verekedésbe fordult az otthonvédők tüntetése – Rómában
    …”A tüntetők azt követelték, hogy a helyi hatóságok szüntessék be a kilakoltatásokat az olasz fővárosban…” Összecsapások rendőrökke...
  • Devizahiteles akció: a kormány jogerős bírósági döntésekre vár?
    Nem biztos, hogy a kormány “azonnali megoldást” tesz le az asztalra, ha lejár a bankok számára adott november 1-i ultimátum a devizahite...
  • Újabb hisztéria a neten(Annyit tudjatok amíg betegségügy,addig nemcsak egészségetek érdekében tevékenykedik az ágazati ipar)
    Még be sem jelentette a kormány, hogy a méhnyakrák megelőzésére kötelezővé teszik a lánygyermekek részére a csecsemőkori védőoltást, mári...
  • Cameron döbrögista receptje!
    A fiatal brit munkavállalóknak jobb képesítések megszerzésével kell felvenniük a versenyt a brit munkapiacra áramló kelet-európaiakkal – ...

Benedek érme

Benedek érme

Folytatás: uzenek.blogspot.com

  • ▼  2026 (14)
    • ▼  október (2)
      • ▼  okt. 26 (1)
        • Üzenet a mi Megváltónktól, Jézus Krisztustól Anna ...
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 14 (1)
    • ►  július (3)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 26 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 14 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2025 (42)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 04 (2)
    • ►  november (3)
      • ►  nov. 13 (1)
      • ►  nov. 12 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 23 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 19 (1)
      • ►  okt. 12 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (3)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 16 (1)
    • ►  július (5)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 25 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 26 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 17 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 10 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 06 (1)
    • ►  február (5)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 13 (1)
      • ►  febr. 07 (1)
    • ►  január (6)
      • ►  jan. 26 (1)
      • ►  jan. 25 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 01 (2)
  • ►  2024 (45)
    • ►  december (3)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  november (3)
      • ►  nov. 28 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
      • ►  okt. 02 (2)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (7)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 14 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 05 (2)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 27 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 14 (2)
      • ►  máj. 08 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 19 (1)
      • ►  márc. 16 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2023 (28)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (3)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 20 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 18 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 23 (1)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 23 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2022 (46)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
      • ►  dec. 02 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 27 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  augusztus (4)
      • ►  aug. 27 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
    • ►  június (5)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (5)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 16 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 16 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 27 (1)
      • ►  márc. 20 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
    • ►  január (6)
      • ►  jan. 25 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 08 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2021 (46)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (5)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 11 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 17 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 06 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 20 (2)
      • ►  márc. 09 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 23 (3)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2020 (23)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 21 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 29 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 11 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 20 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 23 (1)
      • ►  jún. 21 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 30 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 22 (1)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 19 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 30 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
    • ►  július (3)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
    • ►  március (4)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 26 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 30 (1)
  • ►  2018 (19)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 23 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 01 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 09 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 16 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 28 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  2017 (12)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 28 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 28 (1)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2016 (18)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 30 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 12 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 03 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 04 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 24 (1)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 03 (1)
  • ►  2015 (45)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 14 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 04 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  október (2)
      • ►  okt. 28 (2)
    • ►  szeptember (7)
      • ►  szept. 30 (2)
      • ►  szept. 28 (2)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 06 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 27 (2)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (6)
      • ►  márc. 31 (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 08 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 07 (1)
  • ►  2014 (2220)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 10 (1)
    • ►  november (7)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (2)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (5)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (2)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (22)
      • ►  júl. 31 (2)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (2)
      • ►  júl. 15 (2)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 04 (1)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (371)
      • ►  jún. 30 (20)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (16)
      • ►  jún. 27 (14)
      • ►  jún. 26 (11)
      • ►  jún. 25 (17)
      • ►  jún. 24 (14)
      • ►  jún. 23 (10)
      • ►  jún. 22 (10)
      • ►  jún. 21 (12)
      • ►  jún. 20 (10)
      • ►  jún. 19 (9)
      • ►  jún. 18 (11)
      • ►  jún. 17 (10)
      • ►  jún. 16 (10)
      • ►  jún. 15 (14)
      • ►  jún. 14 (8)
      • ►  jún. 13 (10)
      • ►  jún. 12 (15)
      • ►  jún. 11 (13)
      • ►  jún. 10 (26)
      • ►  jún. 09 (7)
      • ►  jún. 08 (8)
      • ►  jún. 07 (8)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (16)
      • ►  jún. 04 (13)
      • ►  jún. 03 (20)
      • ►  jún. 02 (15)
      • ►  jún. 01 (5)
    • ►  május (377)
      • ►  máj. 31 (9)
      • ►  máj. 30 (18)
      • ►  máj. 29 (13)
      • ►  máj. 28 (19)
      • ►  máj. 27 (9)
      • ►  máj. 26 (18)
      • ►  máj. 25 (4)
      • ►  máj. 24 (8)
      • ►  máj. 23 (10)
      • ►  máj. 22 (11)
      • ►  máj. 21 (16)
      • ►  máj. 20 (8)
      • ►  máj. 19 (10)
      • ►  máj. 18 (9)
      • ►  máj. 17 (11)
      • ►  máj. 16 (10)
      • ►  máj. 15 (17)
      • ►  máj. 14 (10)
      • ►  máj. 13 (11)
      • ►  máj. 12 (17)
      • ►  máj. 11 (10)
      • ►  máj. 10 (6)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (8)
      • ►  máj. 07 (17)
      • ►  máj. 06 (15)
      • ►  máj. 05 (16)
      • ►  máj. 04 (14)
      • ►  máj. 03 (14)
      • ►  máj. 02 (14)
      • ►  máj. 01 (15)
    • ►  április (369)
      • ►  ápr. 30 (10)
      • ►  ápr. 29 (16)
      • ►  ápr. 28 (10)
      • ►  ápr. 27 (7)
      • ►  ápr. 26 (6)
      • ►  ápr. 25 (15)
      • ►  ápr. 24 (11)
      • ►  ápr. 23 (12)
      • ►  ápr. 22 (19)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (8)
      • ►  ápr. 19 (11)
      • ►  ápr. 18 (13)
      • ►  ápr. 17 (18)
      • ►  ápr. 16 (19)
      • ►  ápr. 15 (10)
      • ►  ápr. 14 (13)
      • ►  ápr. 13 (12)
      • ►  ápr. 12 (7)
      • ►  ápr. 11 (12)
      • ►  ápr. 10 (13)
      • ►  ápr. 09 (18)
      • ►  ápr. 08 (7)
      • ►  ápr. 07 (11)
      • ►  ápr. 06 (6)
      • ►  ápr. 05 (13)
      • ►  ápr. 04 (10)
      • ►  ápr. 03 (19)
      • ►  ápr. 02 (19)
      • ►  ápr. 01 (18)
    • ►  március (420)
      • ►  márc. 31 (18)
      • ►  márc. 30 (9)
      • ►  márc. 29 (9)
      • ►  márc. 28 (16)
      • ►  márc. 27 (13)
      • ►  márc. 26 (14)
      • ►  márc. 25 (7)
      • ►  márc. 24 (15)
      • ►  márc. 23 (12)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (14)
      • ►  márc. 20 (15)
      • ►  márc. 19 (27)
      • ►  márc. 18 (22)
      • ►  márc. 17 (15)
      • ►  márc. 16 (11)
      • ►  márc. 15 (15)
      • ►  márc. 14 (14)
      • ►  márc. 13 (17)
      • ►  márc. 12 (15)
      • ►  márc. 11 (14)
      • ►  márc. 10 (10)
      • ►  márc. 09 (11)
      • ►  márc. 08 (14)
      • ►  márc. 07 (9)
      • ►  márc. 06 (14)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (13)
      • ►  márc. 03 (18)
      • ►  márc. 02 (11)
      • ►  márc. 01 (11)
    • ►  február (273)
      • ►  febr. 28 (12)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (9)
      • ►  febr. 25 (10)
      • ►  febr. 24 (11)
      • ►  febr. 23 (7)
      • ►  febr. 22 (7)
      • ►  febr. 21 (9)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (6)
      • ►  febr. 18 (13)
      • ►  febr. 17 (13)
      • ►  febr. 16 (9)
      • ►  febr. 15 (2)
      • ►  febr. 14 (14)
      • ►  febr. 13 (14)
      • ►  febr. 12 (14)
      • ►  febr. 11 (6)
      • ►  febr. 10 (10)
      • ►  febr. 09 (4)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (12)
      • ►  febr. 06 (16)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (12)
      • ►  febr. 03 (18)
      • ►  febr. 02 (9)
      • ►  febr. 01 (8)
    • ►  január (355)
      • ►  jan. 31 (11)
      • ►  jan. 30 (17)
      • ►  jan. 29 (14)
      • ►  jan. 28 (14)
      • ►  jan. 27 (14)
      • ►  jan. 26 (9)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 24 (17)
      • ►  jan. 23 (14)
      • ►  jan. 22 (18)
      • ►  jan. 21 (16)
      • ►  jan. 20 (19)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (10)
      • ►  jan. 17 (15)
      • ►  jan. 16 (9)
      • ►  jan. 15 (12)
      • ►  jan. 14 (10)
      • ►  jan. 13 (10)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (10)
      • ►  jan. 10 (19)
      • ►  jan. 09 (13)
      • ►  jan. 08 (10)
      • ►  jan. 07 (6)
      • ►  jan. 06 (9)
      • ►  jan. 05 (8)
      • ►  jan. 04 (12)
      • ►  jan. 03 (10)
      • ►  jan. 02 (9)
      • ►  jan. 01 (10)
  • ►  2013 (2552)
    • ►  december (315)
      • ►  dec. 31 (5)
      • ►  dec. 30 (19)
      • ►  dec. 29 (4)
      • ►  dec. 28 (12)
      • ►  dec. 27 (6)
      • ►  dec. 26 (12)
      • ►  dec. 25 (12)
      • ►  dec. 24 (7)
      • ►  dec. 23 (12)
      • ►  dec. 22 (11)
      • ►  dec. 21 (9)
      • ►  dec. 20 (12)
      • ►  dec. 19 (9)
      • ►  dec. 18 (10)
      • ►  dec. 17 (10)
      • ►  dec. 16 (16)
      • ►  dec. 15 (4)
      • ►  dec. 14 (10)
      • ►  dec. 13 (6)
      • ►  dec. 12 (11)
      • ►  dec. 11 (11)
      • ►  dec. 10 (15)
      • ►  dec. 09 (10)
      • ►  dec. 08 (8)
      • ►  dec. 07 (8)
      • ►  dec. 06 (9)
      • ►  dec. 05 (10)
      • ►  dec. 04 (15)
      • ►  dec. 03 (14)
      • ►  dec. 02 (10)
      • ►  dec. 01 (8)
    • ►  november (241)
      • ►  nov. 30 (7)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (16)
      • ►  nov. 27 (8)
      • ►  nov. 26 (9)
      • ►  nov. 25 (8)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (5)
      • ►  nov. 22 (4)
      • ►  nov. 21 (7)
      • ►  nov. 20 (8)
      • ►  nov. 19 (14)
      • ►  nov. 18 (8)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (7)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (12)
      • ►  nov. 13 (4)
      • ►  nov. 12 (8)
      • ►  nov. 11 (5)
      • ►  nov. 10 (11)
      • ►  nov. 09 (9)
      • ►  nov. 08 (2)
      • ►  nov. 07 (12)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (13)
      • ►  nov. 04 (12)
      • ►  nov. 03 (9)
      • ►  nov. 02 (11)
      • ►  nov. 01 (5)
    • ►  október (308)
      • ►  okt. 31 (11)
      • ►  okt. 30 (16)
      • ►  okt. 29 (8)
      • ►  okt. 28 (13)
      • ►  okt. 27 (8)
      • ►  okt. 26 (10)
      • ►  okt. 25 (12)
      • ►  okt. 24 (7)
      • ►  okt. 23 (10)
      • ►  okt. 22 (12)
      • ►  okt. 21 (7)
      • ►  okt. 20 (9)
      • ►  okt. 19 (7)
      • ►  okt. 18 (9)
      • ►  okt. 17 (7)
      • ►  okt. 16 (15)
      • ►  okt. 15 (12)
      • ►  okt. 14 (11)
      • ►  okt. 13 (6)
      • ►  okt. 12 (5)
      • ►  okt. 11 (8)
      • ►  okt. 10 (11)
      • ►  okt. 09 (7)
      • ►  okt. 08 (8)
      • ►  okt. 07 (13)
      • ►  okt. 06 (7)
      • ►  okt. 05 (10)
      • ►  okt. 04 (19)
      • ►  okt. 03 (12)
      • ►  okt. 02 (7)
      • ►  okt. 01 (11)
    • ►  szeptember (301)
      • ►  szept. 30 (10)
      • ►  szept. 29 (7)
      • ►  szept. 28 (6)
      • ►  szept. 27 (10)
      • ►  szept. 26 (16)
      • ►  szept. 25 (20)
      • ►  szept. 24 (8)
      • ►  szept. 23 (14)
      • ►  szept. 22 (7)
      • ►  szept. 21 (12)
      • ►  szept. 20 (9)
      • ►  szept. 19 (14)
      • ►  szept. 18 (10)
      • ►  szept. 17 (9)
      • ►  szept. 16 (11)
      • ►  szept. 15 (3)
      • ►  szept. 14 (13)
      • ►  szept. 13 (9)
      • ►  szept. 12 (19)
      • ►  szept. 11 (12)
      • ►  szept. 10 (10)
      • ►  szept. 09 (6)
      • ►  szept. 08 (4)
      • ►  szept. 07 (6)
      • ►  szept. 06 (7)
      • ►  szept. 05 (11)
      • ►  szept. 04 (6)
      • ►  szept. 03 (11)
      • ►  szept. 02 (14)
      • ►  szept. 01 (7)
    • ►  augusztus (239)
      • ►  aug. 31 (3)
      • ►  aug. 30 (9)
      • ►  aug. 29 (8)
      • ►  aug. 28 (3)
      • ►  aug. 27 (13)
      • ►  aug. 26 (6)
      • ►  aug. 25 (8)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (6)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (9)
      • ►  aug. 19 (6)
      • ►  aug. 18 (4)
      • ►  aug. 17 (7)
      • ►  aug. 16 (14)
      • ►  aug. 15 (15)
      • ►  aug. 14 (13)
      • ►  aug. 13 (6)
      • ►  aug. 12 (5)
      • ►  aug. 11 (3)
      • ►  aug. 10 (8)
      • ►  aug. 09 (8)
      • ►  aug. 08 (13)
      • ►  aug. 07 (5)
      • ►  aug. 06 (6)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (9)
      • ►  aug. 03 (13)
      • ►  aug. 02 (8)
      • ►  aug. 01 (11)
    • ►  július (189)
      • ►  júl. 31 (9)
      • ►  júl. 30 (8)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (7)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (5)
      • ►  júl. 25 (4)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 23 (12)
      • ►  júl. 22 (9)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (5)
      • ►  júl. 19 (7)
      • ►  júl. 18 (9)
      • ►  júl. 17 (9)
      • ►  júl. 16 (4)
      • ►  júl. 15 (5)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 13 (4)
      • ►  júl. 12 (6)
      • ►  júl. 11 (7)
      • ►  júl. 10 (6)
      • ►  júl. 09 (4)
      • ►  júl. 08 (8)
      • ►  júl. 07 (6)
      • ►  júl. 06 (3)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (12)
      • ►  júl. 02 (10)
      • ►  júl. 01 (6)
    • ►  június (199)
      • ►  jún. 30 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (7)
      • ►  jún. 26 (13)
      • ►  jún. 25 (7)
      • ►  jún. 24 (6)
      • ►  jún. 23 (7)
      • ►  jún. 22 (7)
      • ►  jún. 21 (7)
      • ►  jún. 20 (9)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (3)
      • ►  jún. 17 (13)
      • ►  jún. 16 (5)
      • ►  jún. 15 (4)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (9)
      • ►  jún. 12 (7)
      • ►  jún. 11 (5)
      • ►  jún. 10 (7)
      • ►  jún. 09 (2)
      • ►  jún. 08 (7)
      • ►  jún. 07 (7)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (6)
      • ►  jún. 04 (12)
      • ►  jún. 03 (3)
      • ►  jún. 02 (5)
      • ►  jún. 01 (4)
    • ►  május (238)
      • ►  máj. 31 (10)
      • ►  máj. 30 (8)
      • ►  máj. 29 (10)
      • ►  máj. 28 (7)
      • ►  máj. 27 (15)
      • ►  máj. 26 (5)
      • ►  máj. 25 (2)
      • ►  máj. 24 (5)
      • ►  máj. 23 (12)
      • ►  máj. 22 (15)
      • ►  máj. 21 (6)
      • ►  máj. 20 (5)
      • ►  máj. 19 (4)
      • ►  máj. 18 (4)
      • ►  máj. 17 (12)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (10)
      • ►  máj. 14 (5)
      • ►  máj. 13 (6)
      • ►  máj. 12 (9)
      • ►  máj. 11 (3)
      • ►  máj. 10 (10)
      • ►  máj. 09 (5)
      • ►  máj. 08 (7)
      • ►  máj. 07 (9)
      • ►  máj. 06 (8)
      • ►  máj. 05 (6)
      • ►  máj. 04 (3)
      • ►  máj. 03 (8)
      • ►  máj. 02 (10)
      • ►  máj. 01 (11)
    • ►  április (187)
      • ►  ápr. 30 (12)
      • ►  ápr. 29 (5)
      • ►  ápr. 28 (12)
      • ►  ápr. 27 (8)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (10)
      • ►  ápr. 23 (9)
      • ►  ápr. 22 (5)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (6)
      • ►  ápr. 19 (2)
      • ►  ápr. 18 (10)
      • ►  ápr. 17 (10)
      • ►  ápr. 16 (3)
      • ►  ápr. 15 (9)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (6)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (7)
      • ►  ápr. 10 (7)
      • ►  ápr. 09 (2)
      • ►  ápr. 08 (8)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (8)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (4)
    • ►  március (111)
      • ►  márc. 30 (5)
      • ►  márc. 29 (4)
      • ►  márc. 28 (5)
      • ►  márc. 27 (2)
      • ►  márc. 26 (5)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (4)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 22 (5)
      • ►  márc. 20 (6)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (9)
      • ►  márc. 15 (3)
      • ►  márc. 14 (2)
      • ►  márc. 13 (5)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (4)
      • ►  márc. 10 (3)
      • ►  márc. 09 (3)
      • ►  márc. 08 (4)
      • ►  márc. 07 (2)
      • ►  márc. 06 (4)
      • ►  márc. 05 (3)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (4)
      • ►  márc. 02 (1)
      • ►  márc. 01 (9)
    • ►  február (109)
      • ►  febr. 28 (3)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (3)
      • ►  febr. 25 (5)
      • ►  febr. 24 (5)
      • ►  febr. 23 (2)
      • ►  febr. 22 (5)
      • ►  febr. 21 (4)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (5)
      • ►  febr. 17 (2)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (4)
      • ►  febr. 14 (5)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (3)
      • ►  febr. 10 (2)
      • ►  febr. 09 (3)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (4)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (4)
      • ►  febr. 01 (6)
    • ►  január (115)
      • ►  jan. 31 (1)
      • ►  jan. 30 (5)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (4)
      • ►  jan. 26 (3)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (6)
      • ►  jan. 23 (3)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (3)
      • ►  jan. 16 (7)
      • ►  jan. 15 (4)
      • ►  jan. 14 (4)
      • ►  jan. 13 (2)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (3)
      • ►  jan. 10 (4)
      • ►  jan. 09 (4)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (9)
      • ►  jan. 05 (5)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (9)
      • ►  jan. 02 (2)
      • ►  jan. 01 (4)
  • ►  2012 (1571)
    • ►  december (120)
      • ►  dec. 31 (3)
      • ►  dec. 30 (2)
      • ►  dec. 29 (2)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (4)
      • ►  dec. 26 (2)
      • ►  dec. 25 (3)
      • ►  dec. 24 (2)
      • ►  dec. 23 (5)
      • ►  dec. 22 (3)
      • ►  dec. 21 (4)
      • ►  dec. 20 (7)
      • ►  dec. 19 (5)
      • ►  dec. 18 (4)
      • ►  dec. 17 (4)
      • ►  dec. 16 (3)
      • ►  dec. 15 (2)
      • ►  dec. 14 (6)
      • ►  dec. 13 (8)
      • ►  dec. 12 (9)
      • ►  dec. 11 (5)
      • ►  dec. 10 (4)
      • ►  dec. 09 (3)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (6)
      • ►  dec. 06 (2)
      • ►  dec. 05 (6)
      • ►  dec. 04 (4)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (137)
      • ►  nov. 30 (11)
      • ►  nov. 29 (2)
      • ►  nov. 28 (2)
      • ►  nov. 27 (6)
      • ►  nov. 26 (6)
      • ►  nov. 25 (6)
      • ►  nov. 24 (4)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (4)
      • ►  nov. 20 (7)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (4)
      • ►  nov. 17 (3)
      • ►  nov. 16 (4)
      • ►  nov. 15 (6)
      • ►  nov. 14 (9)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (3)
      • ►  nov. 08 (7)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (5)
      • ►  nov. 04 (6)
      • ►  nov. 03 (5)
      • ►  nov. 02 (6)
      • ►  nov. 01 (4)
    • ►  október (118)
      • ►  okt. 31 (3)
      • ►  okt. 30 (3)
      • ►  okt. 29 (5)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 24 (2)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (8)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 20 (4)
      • ►  okt. 18 (5)
      • ►  okt. 17 (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (1)
      • ►  okt. 14 (4)
      • ►  okt. 13 (3)
      • ►  okt. 12 (4)
      • ►  okt. 11 (6)
      • ►  okt. 10 (7)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (3)
      • ►  okt. 07 (3)
      • ►  okt. 06 (3)
      • ►  okt. 05 (6)
      • ►  okt. 04 (8)
      • ►  okt. 03 (7)
      • ►  okt. 02 (4)
      • ►  okt. 01 (6)
    • ►  szeptember (134)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (3)
      • ►  szept. 28 (11)
      • ►  szept. 27 (8)
      • ►  szept. 26 (9)
      • ►  szept. 25 (6)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 19 (5)
      • ►  szept. 18 (2)
      • ►  szept. 17 (6)
      • ►  szept. 16 (8)
      • ►  szept. 15 (4)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (4)
      • ►  szept. 12 (3)
      • ►  szept. 11 (6)
      • ►  szept. 10 (2)
      • ►  szept. 09 (2)
      • ►  szept. 08 (3)
      • ►  szept. 07 (2)
      • ►  szept. 06 (6)
      • ►  szept. 05 (8)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 03 (7)
      • ►  szept. 02 (2)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (131)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 30 (3)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (4)
      • ►  aug. 27 (3)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (5)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (4)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (2)
      • ►  aug. 19 (3)
      • ►  aug. 18 (5)
      • ►  aug. 17 (8)
      • ►  aug. 16 (7)
      • ►  aug. 15 (5)
      • ►  aug. 14 (8)
      • ►  aug. 13 (2)
      • ►  aug. 12 (4)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (6)
      • ►  aug. 09 (3)
      • ►  aug. 08 (6)
      • ►  aug. 07 (4)
      • ►  aug. 06 (7)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (6)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (6)
      • ►  aug. 01 (4)
    • ►  július (145)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 30 (3)
      • ►  júl. 29 (4)
      • ►  júl. 28 (4)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (3)
      • ►  júl. 25 (9)
      • ►  júl. 24 (7)
      • ►  júl. 23 (5)
      • ►  júl. 22 (4)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (7)
      • ►  júl. 19 (8)
      • ►  júl. 18 (13)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (6)
      • ►  júl. 15 (3)
      • ►  júl. 14 (3)
      • ►  júl. 13 (5)
      • ►  júl. 12 (5)
      • ►  júl. 11 (3)
      • ►  júl. 10 (5)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (2)
      • ►  júl. 07 (5)
      • ►  júl. 06 (6)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (3)
      • ►  júl. 02 (7)
      • ►  júl. 01 (3)
    • ►  június (132)
      • ►  jún. 30 (4)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (2)
      • ►  jún. 26 (2)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (5)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 21 (6)
      • ►  jún. 20 (3)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (2)
      • ►  jún. 17 (5)
      • ►  jún. 16 (6)
      • ►  jún. 15 (10)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (5)
      • ►  jún. 12 (5)
      • ►  jún. 11 (4)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 09 (4)
      • ►  jún. 08 (9)
      • ►  jún. 07 (5)
      • ►  jún. 06 (6)
      • ►  jún. 04 (3)
      • ►  jún. 03 (8)
      • ►  jún. 02 (2)
      • ►  jún. 01 (3)
    • ►  május (145)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 30 (6)
      • ►  máj. 29 (3)
      • ►  máj. 28 (3)
      • ►  máj. 27 (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
      • ►  máj. 24 (7)
      • ►  máj. 23 (7)
      • ►  máj. 22 (4)
      • ►  máj. 21 (3)
      • ►  máj. 20 (3)
      • ►  máj. 19 (6)
      • ►  máj. 18 (5)
      • ►  máj. 17 (9)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (4)
      • ►  máj. 14 (9)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 12 (3)
      • ►  máj. 11 (8)
      • ►  máj. 10 (4)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 07 (4)
      • ►  máj. 06 (5)
      • ►  máj. 05 (5)
      • ►  máj. 04 (5)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 02 (5)
      • ►  máj. 01 (4)
    • ►  április (126)
      • ►  ápr. 30 (6)
      • ►  ápr. 29 (2)
      • ►  ápr. 28 (2)
      • ►  ápr. 27 (5)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (9)
      • ►  ápr. 23 (5)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 21 (5)
      • ►  ápr. 20 (3)
      • ►  ápr. 19 (4)
      • ►  ápr. 18 (3)
      • ►  ápr. 17 (4)
      • ►  ápr. 16 (4)
      • ►  ápr. 15 (4)
      • ►  ápr. 14 (2)
      • ►  ápr. 13 (3)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (3)
      • ►  ápr. 10 (3)
      • ►  ápr. 09 (4)
      • ►  ápr. 08 (3)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (4)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (7)
    • ►  március (140)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (3)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 28 (10)
      • ►  márc. 27 (4)
      • ►  márc. 26 (2)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (5)
      • ►  márc. 23 (9)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (4)
      • ►  márc. 20 (5)
      • ►  márc. 19 (3)
      • ►  márc. 18 (4)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (5)
      • ►  márc. 14 (3)
      • ►  márc. 13 (6)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (5)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 09 (6)
      • ►  márc. 08 (3)
      • ►  márc. 07 (3)
      • ►  márc. 06 (8)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (6)
      • ►  márc. 02 (5)
      • ►  márc. 01 (7)
    • ►  február (113)
      • ►  febr. 29 (6)
      • ►  febr. 28 (4)
      • ►  febr. 27 (1)
      • ►  febr. 26 (5)
      • ►  febr. 25 (4)
      • ►  febr. 24 (3)
      • ►  febr. 23 (9)
      • ►  febr. 22 (4)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (2)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (6)
      • ►  febr. 17 (5)
      • ►  febr. 16 (2)
      • ►  febr. 15 (5)
      • ►  febr. 14 (12)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (3)
      • ►  febr. 11 (4)
      • ►  febr. 10 (4)
      • ►  febr. 09 (2)
      • ►  febr. 08 (2)
      • ►  febr. 06 (4)
      • ►  febr. 05 (4)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (3)
      • ►  febr. 02 (8)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (130)
      • ►  jan. 31 (6)
      • ►  jan. 30 (4)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (6)
      • ►  jan. 26 (4)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (8)
      • ►  jan. 23 (2)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (5)
      • ►  jan. 20 (8)
      • ►  jan. 19 (5)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (6)
      • ►  jan. 16 (6)
      • ►  jan. 15 (3)
      • ►  jan. 14 (8)
      • ►  jan. 12 (3)
      • ►  jan. 11 (5)
      • ►  jan. 10 (3)
      • ►  jan. 09 (7)
      • ►  jan. 08 (6)
      • ►  jan. 07 (2)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (5)
      • ►  jan. 01 (6)
  • ►  2011 (393)
    • ►  december (88)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (3)
      • ►  dec. 29 (3)
      • ►  dec. 28 (6)
      • ►  dec. 25 (2)
      • ►  dec. 24 (3)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 22 (6)
      • ►  dec. 20 (4)
      • ►  dec. 19 (4)
      • ►  dec. 18 (1)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (5)
      • ►  dec. 15 (6)
      • ►  dec. 13 (4)
      • ►  dec. 12 (4)
      • ►  dec. 11 (6)
      • ►  dec. 10 (3)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (2)
      • ►  dec. 06 (3)
      • ►  dec. 05 (3)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (124)
      • ►  nov. 30 (8)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (7)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (4)
      • ►  nov. 25 (5)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (4)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (5)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (6)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (2)
      • ►  nov. 08 (5)
      • ►  nov. 07 (2)
      • ►  nov. 06 (5)
      • ►  nov. 05 (7)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (3)
      • ►  nov. 02 (3)
      • ►  nov. 01 (3)
    • ►  október (77)
      • ►  okt. 31 (2)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (3)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (4)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (5)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 21 (4)
      • ►  okt. 20 (5)
      • ►  okt. 17 (2)
      • ►  okt. 16 (3)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (6)
      • ►  okt. 13 (4)
      • ►  okt. 12 (2)
      • ►  okt. 11 (3)
      • ►  okt. 10 (1)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (2)
      • ►  okt. 04 (2)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (3)
    • ►  szeptember (50)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (2)
      • ►  szept. 27 (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (4)
      • ►  szept. 17 (3)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (1)
      • ►  szept. 11 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
      • ►  szept. 09 (1)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 04 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (7)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  július (7)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 07 (1)
      • ►  júl. 06 (1)
    • ►  június (7)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 19 (1)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
    • ►  május (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 11 (1)
      • ►  máj. 05 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 24 (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (8)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (8)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 17 (1)
      • ►  febr. 12 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (7)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2010 (106)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 23 (1)
      • ►  dec. 16 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 02 (2)
    • ►  november (22)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 27 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (3)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (15)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 24 (3)
      • ►  okt. 23 (1)
      • ►  okt. 22 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (2)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 27 (1)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 16 (2)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (9)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 24 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 12 (2)
      • ►  aug. 06 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (11)
      • ►  júl. 29 (1)
      • ►  júl. 26 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 06 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
    • ►  április (12)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 15 (1)
      • ►  ápr. 11 (1)
      • ►  ápr. 10 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 28 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
  • ►  2009 (255)
    • ►  december (34)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (28)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (6)
      • ►  nov. 24 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 11 (1)
    • ►  október (7)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 14 (2)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  szeptember (28)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 27 (2)
      • ►  szept. 25 (2)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 22 (2)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (3)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 16 (3)
      • ►  szept. 15 (2)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 01 (2)
    • ►  augusztus (23)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 17 (2)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 15 (2)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (2)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 08 (1)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (2)
      • ►  aug. 02 (1)
    • ►  július (26)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 21 (2)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 18 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (3)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 07 (4)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (24)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 16 (3)
      • ►  jún. 15 (1)
      • ►  jún. 13 (1)
      • ►  jún. 10 (2)
      • ►  jún. 09 (3)
      • ►  jún. 08 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
      • ►  jún. 04 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (25)
      • ►  máj. 31 (3)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 27 (1)
      • ►  máj. 26 (3)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 15 (2)
      • ►  máj. 14 (1)
      • ►  máj. 13 (2)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 10 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 07 (2)
      • ►  máj. 05 (1)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (27)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 27 (2)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 22 (2)
      • ►  ápr. 15 (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
      • ►  ápr. 04 (2)
      • ►  ápr. 03 (1)
      • ►  ápr. 02 (2)
      • ►  ápr. 01 (3)
    • ►  március (18)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 26 (1)
      • ►  márc. 24 (2)
      • ►  márc. 21 (1)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 05 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 03 (2)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (17)
      • ►  febr. 25 (2)
      • ►  febr. 24 (2)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (3)
      • ►  febr. 13 (1)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
    • ►  január (20)
      • ►  jan. 30 (1)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (2)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 09 (3)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (1)
      • ►  jan. 06 (2)
      • ►  jan. 04 (1)
  • ►  2008 (211)
    • ►  december (35)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 26 (1)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 18 (2)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 14 (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 12 (3)
      • ►  dec. 11 (4)
      • ►  dec. 10 (2)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 06 (1)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (1)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (46)
      • ►  nov. 30 (3)
      • ►  nov. 29 (3)
      • ►  nov. 28 (3)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (3)
      • ►  nov. 25 (3)
      • ►  nov. 24 (2)
      • ►  nov. 23 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (3)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (1)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (2)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (1)
      • ►  nov. 10 (1)
      • ►  nov. 09 (4)
      • ►  nov. 08 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 02 (2)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (54)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (2)
      • ►  okt. 28 (4)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (1)
      • ►  okt. 22 (6)
      • ►  okt. 21 (3)
      • ►  okt. 20 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (3)
      • ►  okt. 12 (1)
      • ►  okt. 11 (2)
      • ►  okt. 10 (5)
      • ►  okt. 09 (3)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (2)
      • ►  okt. 05 (3)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (25)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 16 (6)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 11 (2)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (3)
      • ►  szept. 05 (2)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 14 (2)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 09 (2)
      • ►  aug. 07 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (20)
      • ►  júl. 28 (2)
      • ►  júl. 27 (2)
      • ►  júl. 25 (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 28 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 17 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 04 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 05 (2)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 28 (1)
  • ►  2007 (15)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 17 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 30 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (2)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2006 (9)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 04 (2)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2005 (4)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2004 (11)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 27 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 04 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (3)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 12 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2003 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 04 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 21 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2002 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 09 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 19 (1)
  • ►  2001 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 28 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  2000 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 07 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1999 (2)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 31 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
  • ►  1998 (8)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
  • ►  1997 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 30 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 05 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 03 (1)
  • ►  1996 (6)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1995 (2)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 27 (1)
  • ►  1994 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 12 (1)
  • ►  1993 (2)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 26 (1)
  • ►  1992 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 23 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 04 (1)
  • ►  1991 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 10 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 25 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 21 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1990 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 04 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 27 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 26 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  1989 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 15 (1)
  • ►  1988 (1)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 24 (1)
  • ►  1987 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 21 (1)
  • ►  1986 (6)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 25 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  1985 (6)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 29 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 31 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1984 (5)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 25 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 22 (3)
  • ►  1982 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 17 (1)
  • ►  1978 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 07 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 16 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 04 (1)
  • ►  1977 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 02 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 26 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (6)
  • ►  1976 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  1975 (20)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (1)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (2)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 20 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 28 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 03 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 15 (1)
  • ►  1974 (9)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 20 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 05 (1)
  • ►  1973 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 07 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
  • ►  1972 (8)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 06 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 29 (1)
  • ►  1970 (5)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 20 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
Powered By Blogger

2011. szeptember 16-a óta

Jézus Szíve-Kármel

Jézus Szíve-Kármel

Translate

Agyagosszergény

Agyagosszergény

Alsópáhok

Alsópáhok

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Baks

Baks

Balatonfüred

Balatonfüred

Balatonkeresztúr

Balatonkeresztúr

Bátonyterenye

Bátonyterenye

Bercel

Bercel

Bicsérd

Bicsérd

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Máriaremete

Budapest-Máriaremete

Budapest-Nagytétény

Budapest-Nagytétény

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskert

Budapest-Rákoskert

Budapest-Wekerletelep

Budapest-Wekerletelep

Bérbaltavár

Bérbaltavár

Dabas

Dabas

Debrecen

Debrecen

Egeraracsa

Egeraracsa

Egyházasfalu

Egyházasfalu

Esztergom

Esztergom

Fertőszentmiklós

Fertőszentmiklós

Felsőpáhok

Felsőpáhok

Gyenesdiás-Kisistók

Gyenesdiás-Kisistók

Hercegszántó

Hercegszántó

Hercegszántó II.

Hercegszántó II.

Hollóháza

Hollóháza

Homokkomárom

Homokkomárom
2020. június 13-án állították fel az 1938-as fakereszt helyére.

Hernyék

Hernyék

Jászberény

Jászberény

Kapuvár

Kapuvár

Kehidakustány

Kehidakustány

Kishajmás

Kishajmás

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Madaras

Madaras

Markaz

Markaz

Mélykút

Mélykút

Miskolc-Szent Anna

Miskolc-Szent Anna

Murakeresztúr

Murakeresztúr

Nagycenk

Nagycenk

Nagyharsány

Nagyharsány

Nagyharsány temető

Nagyharsány temető

Nagykanizsa

Nagykanizsa

Nagykáta

Nagykáta

Nemesapáti

Nemesapáti

Nemesbük

Nemesbük

Németkér-Hard

Németkér-Hard

Nick

Nick

Nyáregyháza

Nyáregyháza

Nyírmeggyes

Nyírmeggyes

Pécs

Pécs

Pécsvárad

Pécsvárad

Pellérd

Pellérd

Petrivente

Petrivente
Petrivente

Salomvár

Salomvár

Semjénháza

Semjénháza

Sopron

Sopron

Sükösd

Sükösd

Szakonyfalu

Szakonyfalu

Szirmabesenyő

Szirmabesenyő

Tab

Tab

Tapolca

Tapolca

Tázlár-ház

Tázlár-ház

Tázlár-templom

Tázlár-templom

Tiszaalpár

Tiszaalpár

Tóalmás

Tóalmás

Tokod

Tokod

Törtel

Törtel

Úri

Úri

Vác

Vác

Vácrátót

Vácrátót

Vámosújfalu

Vámosújfalu

Vasvár

Vasvár

Veszprém

Veszprém

Vonyarcvashegy-Csándor

Vonyarcvashegy-Csándor

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalalövő-Zalapataka

Zalalövő-Zalapataka

Zalaszentmárton

Zalaszentmárton
Vízjel téma. Üzemeltető: Blogger.
Free counters!Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...