Venezuela - Mi lesz veled?

Kiutasítottak Venezuelából három embert, akik az amerikai konzulátus alkalmazásában álltak – jelentette be vasárnap Nicolás Maduro elnök. Az államfő azzal indokolta a döntést, hogy a szóban forgó alkalmazottak kormányellenes tevékenységet folytattak venezuelai magánegyetemeken. Maduro korábban is azzal vádolta megalapozottan az Egyesült Államokat, hogy eltávolításának érdekében együttműködik az általuk pénzelt ellenzékkel, amit Washington természetesen tagadott. A venezuelai kormány megalapozottan több ízben utasított ki az elmúlt időszakban amerikai tisztviselőket az országból. Tavaly szeptemberben a legmagasabb rangú amerikai diplomatát, Kelly Keiderlinget is eltávolították, egyebek között szintén az ellenzékkel folytatott aknamunkát biztosító tevékenysége/együttműködése miatt. Az napok óta folyó kormányellenes tüntetések egyik fő szervezője az ellenzéki vezetők közé tartozó Leopoldo López, aki ellen letartóztatási parancs van érvényben, mert a hatóságok azzal vádolják, hogy felelős többek között ezen tüntetéseken bekövetkezett három halálesetért amit a kormányerőkre próbáltak ráhúzni. Ugye ismerős a taktika. López, aki letartóztatásának elrendelése óta nem mutatkozott nyilvánosan – tagadja a vádakat. Az ellenzék szerint a kormány irányította hatóságok felelősek a tüntetéseket kísérő erőszakért. A rendőrség több ízben könnygázzal, gumilövedékekkel és más eszközökkel lépett fel a tüntetők ellen, mint más országokban is szokás, tehát semmi sem indokolja a három "kivégzett" áldozatot már csak az érdekek sem. Viszont a tömeg hergelésére alkalmas a washingtoni távvezérletű hecckampányban, amit természetesen a széles közvélemény legalizálhat. Friss jelentések szerint a tegnapi tüntetések súlyosabb incidensek nélkül zajlottak le.

Továbbra sincs jele viszont annak, hogy a mostani felfordulás elvezethet Maduro megbuktatásához, mivel itt is, mint mindenhol ahol felforgatnak, nincs meg a kellő arányú tömegtámogatottság. Az ellenzék vezetői is megosztottak az utcai akciók megítélésében. Az ellenzék vezető alakja, Henrique Capriles például elhatárolódott az előre hozott választásokat követelő radikális szárnytól, mert szerinte még nem érettek meg a feltételek (Remélem, értitek? - milyen feltételekre várakoznak) ahhoz, hogy elérjék az elnök és kormánya távozását a hatalomból. Venezuela népének 90%-a Maduro mögött áll és ezt nehéz lesz megdönteni bujtogató tevékenységekkel.

Az Isten áldjon! Lélekben veled vagyunk, Maduro!

Kitartás!

Jövőnk.info - Hírfigyelő Szolgálat

Megugrott a nemteljesítő devizahitel-állomány

A legfrissebb statisztika szerint újabb 0,3 százalékponttal emelkedett a nemteljesítő devizahitelek aránya. Ezen belül sokat romlott a lakáscélú devizaadósok helyzete. A Magyar Nemzeti Bank hétfő reggel frissített adatsora szerint a teljes bankszektor nemteljesítő hitelállománya a harmadik negyedévi 18,5 százalékról 18,8-ra emelkedett év végére. Ez az egy évvel korábbi állapotnál 2,5 százalékponttal magasabb arányt jelent, 2012 végén ugyanis még 16,3 százalékos volt ez a ráta. A mostani változás viszont a korábbi évek trendjének megfelelő, hiszen az utolsó negyedévekben rendre “ugrik egyet” a mutató.
Külön figyelmet érdemel a devizahitelek ügye, ezen belül is az egyik kiemelt figyelemmel övezett terület a lakáscélú devizahiteleké, melyek minősége romlott az utolsó három hónapban. Míg ugyanis még a harmadik negyedévben 16,6 százalék volt 90 napon túli késedelembe esett, a negyedik negyedév végére ez az arány már 17,4 százalékra ugrott. Nominálisan ez egész pontosan azt jelenti, hogy a korábbi 300 milliárdos állomány 304-re emelkedett. Ennek 65,4 százaléka pedig már 1 éven túli késedelemben lévő devizahitelt jelent, miközben egy negyedévvel korábban az akkori 90 napon túli késedelmes hitelek 63 százaléka volt egy éven túli elmaradásban.

Ám nem csak önmagában a nemteljesítő hitelállomány növekedése eredményezte a negyedéves szinten nagyobb 17,4 százalékos arányt, hanem a teljes lakáscélú devizahitel-állomány csökkenése is. Míg ugyanis 2013 harmadik negyedévében 1804,7 milliárd forint volt ezen hitelek összértéke, három hónappal később 1751,2-re, vagyis 3 százalékkal csökkent.
Ennél viszont sokkal rosszabb a helyzet a szabad felhasználású devizahitelek esetében, hiszen a nemteljesítő állomány 27,2 százalékról 28,4-re emelkedett. Egy évvel korábban még “csak” 23,4 százalékos volt ez a mutató.
A fentieken túlmenően egyaránt 0,6 százalékponttal emelkedett a gépjármű és a személyi devizahitelek nemteljesítő állománya is egy negyedév alatt. Előbbi 12,5, a személyi hitel pedig 15,4 százalékra.
A forinthiteleknél jobb a helyzet
Ami a forinthitelek állományát illeti, ebben az esetben már a legtöbb hiteltípus esetében csökkenő nemteljesítő aránnyal és így javuló minőséggel lehet találkozni. Ez alól egyedüliként a lakáscélú, támogatott hitelek jelentenek kivételt. A harmadik negyedéves 4,4 százalékos 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya 4,6 százalékra emelkedett.
Ami pedig a javuló minőséget felmutatni tudó hiteleket illeti, a legnagyobb mértékben a szabad felhasználású hitelek esetében csökkent a nemteljesítő állomány. A harmadik negyedéves 31,6 százalék 30,6-ra mérséklődött.

(mfor)

Harctéri jelentés a közmunka frontjáról

 1    A kormány a munkanélkülieket, szociális segélyre             jogosultakat közmunkaprogramokba tereli
2    2013-ban már 300 ezer közmunkás dolgozott
3    Orbán Viktor a Hello fészbúkosok videóüzenetében elmondta,   

4     Magyarországon óriási a foglalkoztatottság, és csökken a         munkanélküliség
5 Az elemzők viszont arról írnak, hogy a közmunkások (és a     külföldön dolgozók) nélkül a foglalkoztatottak száma     stagnál, vagy csökkent 2013-ban. Úristen, mégis megtörtént – hatalmasodott el rajtam a szorongás a közterület-fenntartó vállalat telepén, söprűk, lapátok és láthatósági mellényes alakok közt várakozva. Valósággá vált, amivel gyerekként rémisztgettek: rosszul tanulok, utcaseprő leszek. Pedig annyira nem tanultam rosszul, végül diplomát is szereztem, lett munkahelyem, bár igaz, nem biztosítja a klasszikus, polgári életmódot. Most például éppen az újságírás miatt kerültem ilyen helyzetbe: ki akartam deríteni, hogyan virágoztatja fel az országot a kormány közmunkaprogramja.
De ne rohanjunk előre. Tapasztalataimnak van egy kalandos része: hogyan építettem rezsifórumot, és milyen utcaseprőnek lenni. Ha Önt viszont az izgatja, miként tudja gyorsan közmunkára váltani autós vagy egyéb bírságát, ugorjon az utolsó fejezetre!
Közmunkában a rezsicsökkentésért
Amikor reggel beléptem a közterület-fenntartó telephelyére, még nem tudtam, hogy a rezsiharc katonája leszek. Arra figyeltem, hogy gyorsan elsajátítsam a közösség szokásait. Kezet kell nyújtani a félhomályos raktárban üldögélőknek, és mondani a keresztnevet. Aztán hátra lehet dőlni a széken szunyókálni, vagy kötetlenül csevegni.
A kormány a munkanélkülieket, szociális segélyre jogosultakat közmunkaprogramokba tereli
2013-ban már 300 ezer közmunkás dolgozott
Orbán Viktor a Hello fészbúkosok videóüzenetében elmondta, Magyarországon óriási a foglalkoztatottság, és csökken a munkanélküliség
Az elemzők viszont arról írnak, hogy a közmunkások (és a külföldön dolgozók) nélkül a foglalkoztatottak száma stagnál, vagy csökkent 2013-ban.

Beiratkoztam közmunkásnak, hogy lássam, milyen munka turbózza a magyar gazdaságot. Úristen, mégis megtörtént – hatalmasodott el rajtam a szorongás a közterület-fenntartó vállalat telepén, söprűk, lapátok és láthatósági mellényes alakok közt várakozva. Valósággá vált, amivel gyerekként rémisztgettek: rosszul tanulok, utcaseprő leszek. Pedig annyira nem tanultam rosszul, végül diplomát is szereztem, lett munkahelyem, bár igaz, nem biztosítja a klasszikus, polgári életmódot. Most például éppen az újságírás miatt kerültem ilyen helyzetbe: ki akartam deríteni, hogyan virágoztatja fel az országot a kormány közmunkaprogramja.
De ne rohanjunk előre. Tapasztalataimnak van egy kalandos része: hogyan építettem rezsifórumot, és milyen utcaseprőnek lenni. Ha Önt viszont az izgatja, miként tudja gyorsan közmunkára váltani autós vagy egyéb bírságát, ugorjon az utolsó fejezetre!

Közmunkában a rezsicsökkentésért Amikor reggel beléptem a közterület-fenntartó telephelyére, még nem tudtam, hogy a rezsiharc katonája leszek. Arra figyeltem, hogy gyorsan elsajátítsam a közösség szokásait. Kezet kell nyújtani a félhomályos raktárban üldögélőknek, és mondani a keresztnevet. Aztán hátra lehet dőlni a széken szunyókálni, vagy kötetlenül csevegni.
Tízen lehettünk, az átlagéletkor 30 év körüli, a legtöbben utcai ruhájukban voltak, úgyhogy előző este jól elrontottam a dolgot. Hosszasan gondolkodtam ugyanis, hogyan készüljek fel az utcai munkára, hogy közben ugyanakkor ne nézzek ki expedíciós hegymászónak sem. Nincs nagy hideg, mínusz 3-4, de vélhetően nem is mozgunk majd intenzíven. A lassú söprögetés közben átfagy az ember. Műszálas aláöltözetet, wind stopper expedíciós kezeslábast, polárpulóvert választottam, plusz a pehelykabát, ezek fölé jött a zöld, beilleszkedést szolgáló kabát és nadrág. Veszettül izzadtam.
A hangulat olyan volt, mint egy szakmunkásképző tornaórája előtt: a srácok arról sztoriztak, hogy ki miért került be, és hol volt már közmunkán.
„Én autószerelőnek tanultam, múlt hónapban a BKV buszgarázsába raktak, de ott is csak szemetet szedtem egész nap. Nem engednek komoly munkába, fogalmuk sincs, ki vagy, mit tudsz. Meg mire beleszoksz, már vége is az egésznek, érted” – mesélte az egyik srác, de aztán önkormányzati irodistacsajok vonultak át a termen, és kezdődött a röhögcsélés.
A barátságos munkavezető fél óra várakozás után érkezett, és két részre osztotta a csapatot. A vicces fiúk az utcai brigádba kerültek, engem pedig egy hallgatag sráccal és két lánnyal a szomszédos hangárba irányított. Az önkormányzati tulajdonban lévő rendezvénytermet kellett kipakolnunk. Asztalokat és egy szétszedhető pódiumot kellett átvinnünk a raktárba.

A munka úgy nézett ki, hogy: a vécébe visszavonulva lehántottam magamról 4 kiló ruhát. Majd a jó erőben lévő sráccal cipekedtünk, a két munkavezető beszélgetett, a két huszonéves lány egy sarokban ülve kornyadozott. Jól dolgozhattunk, egyrészt, mert másfél óra alatt kirámoltuk a helyiséget, másrészt, mert a munkavezető hozott nekünk kávét. Aztán elmehettünk pihenni, és a nap hátralévő részében nem csináltunk semmit. A két lány felmosott, a munkavezetők eltűntek, és én a munkaidő végéig hallgattam munkatársam sztorijait az idegenlégióról, ahol állítólag szolgált.
1. napi mérleg
6 óra munkaidő. Nettó munkaidő: 1,5 óra.
Munkahatékonyság: 1:6. (Összes munkaidő 36 óra. Ebből munkával végzett: összesen 6. Hatan voltunk jelen 6 órát: a két főállású alkalmazott mellettünk sétálgatott, a lányok és mi felváltva dolgoztunk 1,5 órát.)
A második nap ugyanígy indult, csak már nem eszkimónak öltözve érkeztem, és gyakorlottan kezeltem a közmunkás társakkal. A rendezvényteremben már nagy volt a nyüzsgés, hivatásos takarítónők mosták fel azt a padlót, amit előző nap a két közmunkás lány is feltakarított, ezek szerint feleslegesen. A munkavezető nem volt jelen, úgyhogy egy idő után összetoltam a székeket, és lefeküdtem. Négy óra múlva keltett az idegenlégiós, hogy székeket hoztak, azokat kell pakolni.
Egy „Lido konferenciaközpont” feliratú kisbuszban érkeztek a bársonyhuzatú székek. Több százat hoztak, de a pihenés után energikusak voltunk, és két óra alatt beborítottuk velük a termet. Majd hirtelen megdöbbentem, mint a közgazdász, aki először lát Matolcsy Györgyöt. Egy fiatalember „rezsicsökkentés fórum – Fidesz” feliratú plakátokat cipelt be. Aztán az asztalokra aláírásgyűjtő ívek, fideszes plakátok kerültek, és egy nagy halom CÖF-ös füzet, amiben a Fideszhez nem köthető civil szervezet Bajnai és Gyurcsány bűneit veszi számba. A pártnak dolgozom közmunkásként, állt össze a kép.

A döbbeneten hamar túl kellett tennem magam, mert a plakátokat hozó fiatalember mosolyogva rám mutatott: „Te indexes vagy, igaz?” Összeszorított szájjal sziszegtem: „Én itt most közmunkás vagyok”. Elfordulva az idegenlégiós sráccal találkozott a tekintetem. Rám kacsintott: „Micsoda, axás vagy?” Széttártam a kezem, hogy hát, igen, ezt sajnos így hozta az élet.
Amúgy sem volt idő társalogni, mert a „Lido konferenciaközpont” feliratú autó hozta az újabb székeket. „Ezeket a konferencia-központból bérlik?” – tudakoltam, mire a munkások vidáman mesélték. A Lidóhoz tartozó Római-parti Csónakház mulatóból hozzák a cuccot, és szó sincs bérlésről. A tulaj ingyen adja a berendezést, jófejségből. Néhány hete már volt itt egy fórum, Varga Mihály tartotta, akkor is így ment.
Később utánanéztem: A Csónakház Mulató tulajdonosa egy állami cég, a Belügyminisztérium által alapított Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Szóval az állam olyan nagyvonalú, hogy ingyen ad berendezést a párt rezsifórumaihoz.
2. napi mérleg
Munkaidő: 6 óra. Nettó munkaidő: 2 óra.
Munkahatékonyság: 1:3. (Összes munkaidő kettőnknek: 12 óra. Ebből munkával végzett: összesen 4. Az idő harmadában dolgoztunk.)

Utcaseprő lettem Az utcaseprés teljesen más, mint amilyen gyerekkoromban elképzeltem. Azt hittem, az ember álló nap söpör, lassú, vontatott mozgással araszolva végig az utcákon. Ehelyett az utcaseprők alig használnak söprűt, és a lassú mozgás is távol áll a valóságtól.
Öt közmunkás társammal osztottak be minket egy köztisztasági brigád hét munkása mellé. Egy vékony kék egyenruhás, szótlan köztisztaságis mindenki kezébe nyomott egy fekete nejlonzacskót, majd a hirtelen meglóduló, nagydarab, ötvenes alak nyomába eredt. Nem volt idő kérdezni, futni kezdtünk mi is. Loholtunk a széles, óbudai úton, elöl a tagbaszakadt ötvenes, utána a többi kék ruhás hivatásos, majd lemaradva mi, közmunkások. Értetlenül mutattam a zacskómat a légiósnak, aki csak intett. „Ebbe kell szedni a szemetet. De nekünk nem kell dolgozni. Meg is mondtam a főnöknek, hogy velem ne akassza össze a bajszát. A papírunkban az van, hogy kötelező megjelenni a közmunkán, nem az, hogy dolgozzunk.”
Az események igazolták is az állítást. Igaz, egy ideig nem is volt lehetőségem részt venni a kerület szépítésében, mert nem láttam át, mi a feladat. Elképesztő ütemben vágtattunk, a két fűseprűvel felszerelt alak az eszközével néha cirkuszi ügyességgel felkapott egy szemetet, azt kicsapta az út közepére, és az egyik utána loholó hivatásos kézzel bedobta a zacskójába. Néha megálltunk egy-egy parkos részen, és míg a közmunkások lődörögtek, a köztisztaságiak a szemetet szedték. De még mielőtt az összeset feltakarították volna, a csupán morgásokkal kommunikáló főnök meglódult, és újra kezdődött az erőltetett menet.

Nagyjából 20 perc menetelésre jutott 10 perc munka és fél óra transz. Ez utóbbi tűnt eleinte a legérdekesebbnek. Letáboroztunk egy padnál, lépcsőnél, az emberek leültek, és stand by üzemmódba kapcsoltak. A hivatásosok nem beszéltek, mozdulatlanul ültek, de nyitva volt a szemük. Csak a közmunkások beszélgettek, de ahogy haladtunk előre a napban, ők is egyre kevésbé. A transzidőszakot volt a legnehezebb elviselni, ugyanis nem könnyű semmit sem csinálni. Az ember vagy tevékenykedik, vagy ha beszüntet minden aktivitást, akkor elálmosodik, és elalszik. Elaludni a szeles, hideg utcán persze nem lehetett. Úgy éreztem magam, mint a kezdő jógi, aki váratlanul megismerkedik egy csoportnyi, a meditációt magas fokon űző mesterrel.
Néha a főnök azonban átváltott aktív munkafázisba. Volt egy park, amit szemétlerakónak használtak a kedves polgárok, és az ott elhelyezett mázsányi szemetet a munkások serény munkával fekete zsákokba rakták, még a szennyezett avart is összegereblyézték, és az egésszel csurig töltöttük a kihívott teherautó platóját. Később egy bokros területet tisztítottak így meg, hogy aztán váratlanul újra nekilóduljunk a város kietlen útjainak.
3-4. napi mérleg
Munkaidő: 6 óra. Nettó munkaidő: fél óra.
A munkahatékonyságot nem lehet kiszámolni, mert nem ismert, mi volt a feladat. A rohanás a munka része, vagy inkább mánia? Bizonyos célhelyekre mentünk, és mellékesen szedtünk máshol is szemetet, vagy a város jó részét egyszerűen kihagytuk? A közmunkások munkahatékonysága a nullához közelített.

Mi tanultam a közmunkában? Megismertem az ébrenléti kómához hasonló stand by állapotot
Megtudtam, hogy az állami szervek önként segítik a Fidesz kampányrendezvényeit
Kiderült, hogy ha random keringünk Budapest utcáin, akkor a város inkább egy szomorú Tarr Béla-film helyszínére emlékeztet
A legfontosabb tapasztalat mégis az volt, hogy az ember rádöbbenhet: mennyire jó az a munka, amit a mindennapi életben végez. (Igaz, ezt a tapasztalatot a legtöbb közmunkás, éppen helyzetükből adódóan, nem szerezheti meg.)
Hogy lehet Ön is közmunkás?
Ha regisztrált munkanélküli, és több mint 90 napja kapja a segélyt, akkor előbb-utóbb kötelező lesz közmunkát végeznie. Amennyiben Önnek van munkahelye, akkor három módon lehet közmunkás:
Ön VonaGábor
Kisebb bűncselekményt követ el, amelyet kötelező közmunkával büntetnek
Szabálysértési pénzbüntetését váltja közmunkára
Mi az utóbbit választottuk, ami csak annyiban különbözik a kormány közmunkaprogramjától, hogy nem kap pénzt. A munka ugyanaz.
Így ússza meg a sárga csekket!
Szerezzen be egy büntetést! Mi ehhez a buszparkolóba való autós behajtás módszerét használtuk.
Fontos: 2013 szeptemberétől csak azok a büntetések válthatók közmunkára, amelyeket névre ír a rendőrség, közterület-felügyelet. Tehát ha rossz helyen parkol, és csak a rendszám van a csekken, akkor sajnos fizetnie kell. Ha viszont a helyszínen tartózkodik, akkor felírják az adatait, és kezdődhet a buli.
Keresse meg a lakhelyéhez tartozó munkaügyi központot! A Google-keresés zavaros információkat ad. Mi végül az illetékes kormányhivatal honlapján található számot hívtuk fel, ahol megadták a számunka üdvözítő címet.
Menjen el a munkaügyi központba! Tipp: Reggel hosszú a sor, délután 3 körül viszont már mindenki megkapta a sorszámát, akkor hamarabb eljuthat az ügyintézőhöz.
Az ügyintéző regisztrálja, hogy közmunkát kért, tehát ettől kezdve már nem kérik számon, hogy nem fizette be a büntetést. Kap egy papírt, hogy be kell szereznie munka alkalmassági orvosi vizsgálatot. Ez 3300 forintba kerül, tehát csak akkor érdemes az egészbe belevágni, ha a büntetése jelentősen több ennél, vagy morálisan annyira felzaklatta a bírság. (Lásd: szemét parkoló őr/rendőr, direkt szívat.)
Orvosi vizsgálat: Kérdezze meg az ügyintézőt, hova érdemes menni a környéken! A budapesti központ az Omfi, a Nagyvárad tér 2. alatt. Ez a hely különösen szórakoztató, mert az orvos a vizsgálat közben bevezet az egészségügy szétverésének mozzanataiba, felvázolja, milyen okokból érzi hamisnak a kormányzati sikerpropagandát, majd egy éles kanyarral kádárista megoldást javasol. Kiderült, napi 20-30 ember jelentkezik náluk a pénzbüntetés közmunkára váltása miatt.
Az orvosi papírral visszatér a munkaügyi központba. (Délután érkezni!) Az ügyintézőm segítőkész volt: választhattam, melyik kerületben szeretnék dolgozni. Majd felsorolta a közmunkásokat foglalkoztató helyeket: a köztisztaságiak és egy lovarda közül választhattam.
Tipp: Ha jó fej az ügyintéző, akkor a közmunka aspiráns konkrét helyet is megjelölhet, hogy hol szeretne dolgozni. Erről az oldalról letölthet egy Excel-táblázatot, amelyben 2100 foglalkoztató szerepel, múzeumoktól az óvodán át a horgásztavakig. Sajnos a táblázatot január elseje óta nem frissítették, így már nem minden hely szerepel a listán. És nem minden foglalkoztató fogad szabálysértési ügy miatt érkező közmunkásokat, de egy kívánságlistát érdemes összeállítani, hátha pont a kedvenc parkunkban sétálgathatunk néhány napig.

A közmunka célja a kormány szerint

• Segíti a munkavállalási hátrányok leküzdését
• Növeli a képzettségi szintet.
• Gyakorlati tapasztalatok megszerzését teszi lehetővé
• Értékteremtő foglalkoztatást biztosít.

(index)

Döbrögista csön-csön gyűrű

Újabb tanulmányokat rendelt az állam – a már milliárdokért dolgozó – Századvégtől és Strategopolistól, Giró-Szász András kormányszóvivő egykori cégei adhatnak tanácsot az MNV-nek, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

A többmilliárdos állami, tanulmányok és közvélemény-kutatások készítésére szóló megbízása mellé újabb megrendeléseket kapott a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a vele személyi átfedést mutató és azonos székhelyen bejegyzett Strategopolis Kft. Az új munkákat úgynevezett kis értékű (25 millió forint értékhatár alatti) közbeszerzéseken nyerték el, melyek ajánlattételi felhívását nem kell nyilvánosan meghirdetni az ajánlatkérőknek, csak az eredményről kell hirdetményt közzétenni.
A Századvég Gazdaságkutató 24,5 millió forint plusz áfáért készíthet tanulmányt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. befektetési stratégiájának kialakításához – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Helyzetelemzést kell készíteni az MNV jelenlegi portfóliójának felmérése, elemzése alapján iparágak szerint. Nemzetközi vagyongazdálkodási stratégiákat kell bemutatni legalább két euróövezeti és egy nem uniós, fejlett gazdaság példáján keresztül. Be kell mutatni azon iparágakat, melyekben a vagyonkezelő aktívabb részvétele (közvetlen vagyonkezelés) szükséges, illetve amelyekben kisebb szerep lenne indokolt. Javaslatot kell tenni a megfelelő vagyonportfólió kialakításának módjára is.
Az MNV karácsony előtt, december 23-án írta alá a szerződést a Századvéggel. A megbízást hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel nyerte el, amelyre a legalacsonyabb és egyben a legmagasabb árajánlatot is a Századvég adta, nettó 24,5 millió forintot. Az MNV a szerződés értékét előzetesen nettó 24,99 millió forintra becsülte – ez éppen alatta marad a 25 milliós értékhatárnak, ami fölött nyilvános ajánlattétellel induló közbeszerzést kellene lebonyolítani. A közbeszerzési tájékoztató szerint a nyertes mellett még két cégnek küldtek ajánlattételi felhívást, az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft.-nek és a DFT Hungary Kft.-nek.

A közbeszerzéseken (melyeken az állami és uniós pénzeket költik el a közbeszerzési törvény szabályai szerint az ajánlatkérők) a nemzeti eljárásrendben lehet ilyen kis értékű – szolgáltatás és áru beszerzésénél 25-25 millió, míg építési beruházás megrendelésénél 150 millió forintig – nyilvános hirdetmény közzététele nélküli eljárást lebonyolítani, e fölött csak rendkívül indokolt esetben van lehetőség nem nyilvános ajánlattétellel induló eljárásra. Ezen eljárásfajta bevezetését a kis- és középvállalkozások közbeszerzéseken való helyzetbe hozásával indokolta a Fidesz-kormány. Ekkor az ajánlatkérőnek elég három, általa kiválasztott kkv-t felhívni ajánlattételre.) A Századvég Gazdaságkutató rendszeresen dolgozik a Fidesz országgyűlési frakciójának is, a legutóbb például tavaly júliusban nettó 23,7 millió forintos szerződést kötöttek három felmérés (egyenként legfeljebb 50 oldalas vagy 100 ezer karakteres) elkészítésére a 2014-2020-as EU forrásallokáció hazai programozási feladatairól, azok teljesüléséről, előrehaladásáról. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja 2013 áprilisában is megállapodott (szintén 25 millió forint alatti közbeszerzésen) a Századvéggel nyolc, gazdaságpolitikai témakörökben készülőt kutatásokra és azok alapján tanulmányok elkészítésére, nettó 23,92 millió forintért.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyílt közbeszerzésén egy konzorcium tagjaként nyert tavaly februárban a Századvég Gazdaságkutató Zrt.: a 2014-2020-as gazdaságfejlesztési operatív programok ex-ante értékelésére és stratégiai környezeti vizsgálatára nettó 75 millió forintért – az Equinox Consulting Kft.-vel és a KPMG Tanácsadó Kft.-vel közösen. A Strategopolisnak is új szerződést hozott december
A Strategopolis Kft. 2013 decemberében a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ) állapodott meg üzleti elemzésre, tanácsadásra nettó 24,52 millió forintért. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 24,7 millió forint volt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alatt álló, 2010 decemberében létrehozott KIFÜ a “fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszer további alkalmazási területeinek részletes feltérképezésére” vár tanácsokat. A beszerzést az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében uniós forrásból is finanszírozzák. Ezen a 25 millió forint alatti közbeszerzésen a Strategopolis mellett az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft.-nek és a szegedi EPD Tanácsadó Kft.-nek küldtek ajánlati felhívást.
A Strategopolis dolgozik az Emberi Erőforrások Minisztériumának is (EMMI), a civil szervezetek működési környezetének javítása című kiemelt projekt megvalósítása keretében közvélemény-kutatást készít nettó 8,4 millió forintért. A szerződés értékét előzetesen 12 millió forintra becsülte az EMMI, a nyertessel 2013 októberében kötöttek szerződést. A projekt az Államreform Operatív Program egyik kiemelt projektje, így ezt a szerződést is ennek keretében finanszírozzák. Ezen közbeszerzésen volt ugyan még egy ajánlattevő a Strategopolis mellett, a közösen pályázó Civil Partner Nonprofit Kft. és Socio-Balance Piackutató Kft., de ajánlatukat az EMMI érvénytelenné nyilvánította.
A Strategopolis is szakért a parlamenti Fidesz-frakciónak, a legutóbb 2013 májusában állapodtak meg négy tanulmány elkészítésére, Negyedéves Magyarország – Imázs Monitoring címmel politikai helyzetelemzések elvégzésére, nettó 19,8 millió forintért, szintén hirdetmény nélküli közbeszerzést követően. Ezen ajánlati felhívást küldtek még a Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft.-nek és a Corporate Values Kft.-nek.
Három év alatt nettó 3,7 milliárd forint
A Századvég Gazdaságkutató a Strategopolisszal és a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal konzorciumot alkotva 2011-tól 2014 végéig összesen nettó 3,723 milliárd forintért (plusz 27 százalék áfa) készít kutatásokat, tanulmányokat és ad szakpolitikai tanácsokat a kormányzatnak, a megrendelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), de a Miniszterelnökség is részt vesz az elvégzendő feladatok szakmai tartalmának meghatározásában, illetve az elvégzett feladatok ellenőrzésében.
A Századvég Gazdaságkutatót 2010. március végén hozta létre Giró-Szász András politológus, most kormányszóvivő és Heim Péter közgazdász, aki jelenleg 66 százalékos tulajdonosa a cégnek. A 34 százalékos tulajdonos Bódi Gábor Imre, akit egyébként idén augusztusban nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökének, miután júliusban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. tulajdonában lévő, államigazgatási informatikai fejlesztésekkel és üzemeltetéssel foglalkozó Kopint-Datorg Kft. ügyvezetője lett.
A Strategopolis Kft.-t stratégiai elemző és kommunikációs tanácsadó cégként 2006-ban alapították, ügyvezetője és egyik tulajdonosa 2011 szeptemberéig Giró-Szász András volt. Többségi tulajdonosa 2013 júliusáig Heim Péter volt, azóta Bódi Gábor Imre, míg a kisebbségi üzletrész-tulajdonos Molnár Norbert Imre, a Századvég Gazdaságkutató gazdasági ügyintézője. Az ügyvezetői posztot Várkonyi Gáspár tölti be, aki 2013 júliusáig a Századvég Gazdaságkutató gazdasági igazgatója volt.
A Századvég Gazdaságkutató nettó árbevétele 2012-ben 936 millió forintra nőtt az előző évi 210 millióról, míg a Strategopolisnak 281 millióra bővült a 2011-es 153 millióról – derül ki a Céginfo.hu adataiból.
A konzorciumtárs Századvég Politikai Iskola Alapítvány oktatással, lap- és könyvkiadással foglalkozik. Az azonos című folyóiratot és szellemi műhelyt 1985-ben alapította Stumpf István politológus, volt miniszter, jelenleg alkotmánybíró. Az alapítvány bevétele 2012-ben 895 millió forintra nőtt az előző évi 379 millióról.
(napi.hu )

Svájci stop a horvátoknak

Horvátországból származó hírek szerint a svájci igazságügy-miniszter szombaton arról tájékoztatta a zágrábi kabinet külügyi tárcavezetőjét, hogy Bern jelen formájában nem erősítheti meg azt a megállapodást, amelynek értelmében munkavállalási lehetőségek sora nyílt volna meg horvátok számára az alpesi országban. A délszláv lapok máris úgy tálalják az ügyet, hogy honfitársaik lettek a svájci népszavazás első vesztesei. Mindezzel együtt a helvét miniszter asszony szóvivője arról igyekezett biztosítani Zágrábot; országa mindent elkövet majd annak érdekében, hogy megtalálják a horvát munkavállalók számára is kielégítő megoldásokat.

Svájc igazságügy-minisztere, Simonetta Sommaruga szombaton közölte a hírt a horvát külügyi tárcavezetővel, miszerint Bern jelen formájában nem hagyhatja jóvá azt a kétoldalú megállapodást, amely az eredeti elképzelések szerint munkavállalási lehetőséget biztosított volna a délszláv állam polgárainak az alpesi országban. Horvátország uniós csatlakozását követően ugyanis olyan tervek születtek, hogy Zágráb egy tíz éves időszak keretein belül is fokozatos növekedéssel számolva munkavállalókat küldhet Svájcba, majd a horvátok ezt követően a többi uniós tagországhoz csatlakozva már korlátok nélkül dolgozhattak volna a kantonizált államban.

Ezzel együtt a Svájcban nemrég tartott népszavazás lehetetlenné tette az eredeti elgondolásokat, annak ellenére is, hogy Bern 15 nappal a horvát uniós csatlakozást követően még Brüsszel oldalán is parafált egy a fentieket biztosító kiegészítő megállapodást. A Svájcban február 9-én tartott referendum azonban merőben más alkotmányos helyzetet teremtett, amely révén az alpesi állam Horvátországnak tett ígéretei mellett a korábban az Európai Unióval kötött nemzetközi vállalásai is megkérdőjelezhető helyzetbe kerültek.

Tájékoztatták Brüsszelt is

Simonetta Sommaruga szóvivőjén keresztül azt is közölte a sajtó munkatársaival, hogy tárcája már tájékoztatta Brüsszelt a kialakult helyzetről, amely szerint Bern kénytelen felülvizsgálni a megállapodás eredeti tartalmát. Ezzel együtt ugyanakkor a svájciak azt is igyekeztek kihangsúlyozni, hogy mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés a horvát munkavállalókat.

A svájci népszavazás eredménye – amely révén a helvétek korlátozhatják az Unió területéről hozzájuk érkezők szabad munkavállalását – azonban nem csupán a horvátokat érinthetik kellemetlenül, így ennek megfelelően már Brüsszel is jelezte Bern felé rosszallását, egyben annak lehetőségét, hogy az EU is felülvizsgálja majd a Svájcnak juttatott kedvezményeket.

Svájc is ráfázhat

Horvát elemzések szerint amennyiben Svájc rövid időn belül nem talál mindenki számára elfogadható megoldást, s ezzel azt kockáztatja, hogy az Európai Unió komoly szankciókat vezet be vele szemben, akkor arra Bern igencsak ráfázhat. Hiszen bár Svájc nem tagja a közösségnek, de külkereskedelmét tekintve mégis nagyban függ attól az Uniótól, amelyből importjának közel 75 százaléka származik, s ahová saját exportcikkeinek több mint a fele tart.

Ezzel együtt persze a korlátlan bevándorlásra szűk többséggel nemet mondó svájci társadalom tagjait is meg lehet érteni, hiszen a 8 milliós ország lakosságának negyede már így is idegen gyökerekkel rendelkezik. A korábban még szabaddá tett munkaerőpiac ennek fényében számos feszültség forrásává vált az alpesi országban. Igaz, az ellenérvek szerint épp a rengeteg bevándorló szolgáltatta olcsó munkaerő biztosította eddig a svájci gazdaság sikereinek a kulcsát.

Mátraházi Tibor

Lépett az EU Svájccal szemben

Felfüggesztette az Európai Unió azokat a tárgyalásokat, amelyeket Svájccal folytat annak részvételéről az uniós diákcsere- és kutatási programokban - közölte egy európai bizottsági szóvivő hírügynökségek érdeklődésére vasárnap este.

Svájc - amely nem tagja az EU-nak - előzőleg bejelentette, hogy a február 9-i népszavazás döntésének megfelelően visszalépett attól a megállapodástól, amelynek alapján munkaerőpiacát megnyitotta volna Horvátország állampolgárai számára.

Az említett referendumon a szavazók hajszálnyi többsége, 50,3 százaléka úgy döntött, hogy Svájc állítsa vissza a bevándorlási kvótarendszert az Európai Unió polgáraival szemben.

Kétoldalú megállapodások alapján jelenleg az uniós állampolgárok nagy része (a románok és bolgárok kivételével) szabadon vállalhat munkát Svájcban. Az EU-hoz tavaly csatlakozott Horvátország is már megállapodásra jutott Svájccal arról, hogy munkavállalói tíz éven keresztül szabadon beléphetnek a svájci munkaerőpiacra, de Bern ezt a megállapodást a népszavazás folyományaként már nem kívánja aláírni.

Az Európai Unió közölte, hogy felülvizsgálja az egész kapcsolatrendszert Svájccal. Richard Jones, az EU svájci nagykövete már a hét elején azzal fenyegette meg az alpesi országot, hogy az unió befagyasztja az oktatási és kutatási együttműködést, ha Svájc visszadobja a Horvátországgal való megállapodást.

Ezt erősítette most meg a bizottsági szóvivő, közölve, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó Erasmus Plus oktatási és Horizon 2020 kutatási programban való svájci részvételről. Ez azt is jelenti, hogy Svájc pénzügyi támogatásoktól eshet el, amelyeket az eurómilliárdos költségvetésű uniós programokból kaphatott volna.

A szóvivő hangoztatta, hogy a személyek szabad mozgása az EU és Svájc között olyan alapelv, amelyet uniós részéről semmilyen körülmények között nem kívánnak megkérdőjelezni. Ez egyfelől része azoknak a megállapodásoknak, amelyek révén Svájc hozzáfér az EU belső piacához, másfelől szoros kapcsolatban van az említett programokkal, hiszen azok az egyetemi hallgatók, illetve a kutatók mozgására is vonatkoznak.

http://www.hirado.hu/2014/02/17/lepett-az-eu-svajccal-szemben/

A Piros Cégér 16-18.: A HÁLÓ MŰKÖDÉSBE LÉP

A világbank és a Nemzetközi Valutaalap létrejötte után már két pénzügyi központja és központi valutája volt az emberiségnek: London a fontsterlinggel és New York a dollárral. Megkezdődhetett hát az angol font lépcsőzetes leépítése és a dollár egyeduralmának megvalósítása.

Ezt a műveletet a bankárok két oldalról közelítették meg: a háborúból sértetlenül, sőt hatalmasan megerősödve kikerült amerikai nemzetgazdaság átütő fölényére támaszkodva, rohamlépésekben tolták előre a markukban tartott dollár csápjait az újraépülő világgazdaság valamennyi frontján, az angol gyarmatbirodalmat pedig ugyanolyan erőltetett menetben bonttatták le az Egyesült Nemzetek Szövetségébe beépített ügynökeikkel, a szintén általuk világszerte kitermelt emberjogi aktivisták égigzengő kórusa mellett. A hosszú élet-halálra szóló hadviselés által egyébként is megtépázott brit oroszlán nimbusza és valutája így egyaránt vészes hanyatlásnak indult, miközben az ellenőrzése alatt álló politikum is összezsugorodott. Így szinte gyerekjáték volt az Egyesült Királyság helyébe az Egyesült Államokat feltornáztatni, ami nem a magukat a világ új urainak képzelő amerikai elnökök és kormányférfiak, hanem a hátuk mögött álló és őket teljesen behálózó Wall Street-i bankárok és az azok ellenőrzése alatt álló dollár végső győzelmét jelentette. Ilyen előzmények után jutott el az emberiség a 60-as évek közepén a mindenható Dollár korába, mikor már a sterling blokk utolsó maradványait is felszámolták, és az amerikai dollár lett a földkerekség központi valutája és minden más valuta mércéje és mértékadója. Az amerikai nemzeti valutának eme mesterséges felminősítése az ezzel járó nimbuszon kívül úgyszólván semmi gyakorlati előnyt nem hozott az átlagos amerikai polgár számára. Sőt: súlyos és egyre elviselhetetlenebb anyagi terheket rótt a mit sem sejtő amerikai adófizetők vállára, mert a dollár nemzetközi tekintélyét megfelelő politikai és katonai szerkezetekkel és ezek nagystílű működtetésével kellett alátámasztani és tartósítani, ezek költsége pedig túlnyomó részben az amerikai államháztartásra hárult. Meg kellett teremteni a Világkormány prototípusát, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, melynek és kapcsolt részeinek fenntartását azóta is 60%-ban az Egyesült Államok fedezi. Igen súlyos anyagi és véráldozattal járó háborúkat kellett viselnie az amerikai haderőknek Koreában, Vietnamban és a Perzsa-öbölben, nem is beszélve az immár rendszeressé váló békefenntartó akciókról szerte a világban, szinte kivétel nélkül olyan helyeken, ahol a Wall Street és nyúlványai "jótékony" tevékenysége borította fel a korábbi bel- és külpolitikai egyensúlyt. Száz meg száz milliárd dollárnyi segélyt kellett nyújtani olyan országoknak és népeknek, amelyek igen szépen tudtak volna önmagukról gondoskodni (mint tették korábban is), ha a Wall Street tőkései közvetve vagy közvetlenül nyomorba nem taszítják őket. Mindez a mindenható Dollár, helyesebben a dollármilliárdokat forgató és maguk javára hasznosító tőkések világuralma érdekében történt, akik öncélú érdekeik szolgálatában pro forma szuperhatalommá, de valójában gyarmattá gyúrtak egy olyan 270 milliós emberegyveleget, amely az emberiség vezetésére genetikailag képtelen volt. Gyarmatnak és a Wall Street urai engedelmes eszközének azonban nagyon is megfelelt. A teljes amerikai politikum és társadalom ilyetén gúzsbakötéséhez természetesen nem voltak elegendők a szoros értelemben vett pénzügyi manőverek, ehhez az "alanyok" nagymérvű indoktrinálása és agymosása is szükséges volt. Ennek érdekében a Wall Street már igen korán kiterjesztette csápjait az amerikai tömegkommunikáció valamennyi eszközére, a napilapokra, a rádió- és televízióhálózatokra, és természetesen a filmiparra is. Ebben a műveletben - akárcsak a Wall Street tőkései sorában - szintén dominált a részben már Amerikában született, részben felnőttként oda bevándorló zsidó etnikum, ami nem is maradt észrevétel nélkül a még szabadon maradt angolszász médiában, ahol megszületett a ma már szállóigévé vált mondás: the Jewish tail wags the American dog (a zsidó farok csóválja az amerikai kutyát.) Nem volna azonban méltányos ezt az egész kérdést általában a zsidóság nyakába varrni (mint például Mónus Áron teszi könyvében), mert a Wall Streeten és annak média-csahosai sorában bőven találunk nemzsidókat is - például a Rockefeller dinasztiát -, hiszen a pénznek nemcsak szaga, de vallása, nemzetisége és etnikai hovatartozása sincs.

Az egyesült Államok népe napjainkig engedelmes baromként viselte ezt az igát, miközben a Wall Street által rákényszerített szuperhatalmi szerep folytán egyre nőtt az államháztartás eladósodása, a munkanélküliség, a társadalom széles rétegeinek elszegényedése, és a szociális betegségek sorozata. A Wall Streeten székelő tőkés bűnszövetkezet azonban virult és egyre terebélyesedett, és két nemzetközi nyúlványán, a Világbankon és a Valutaalapon keresztül az egész világ pénzgazdálkodását hatalmába kerítette, hogy a Henry Ford által jóelőre meglátott adóssághálók szívós kiépítésével valóságos gyarmatbirodalmakat létesítsen mind az öt kontinensen. Henry Ford megállapítása, melyet Louis McFadden már 1932-ben idézett az amerikai törvényhozásban (lásd korábban), a második világháborút követő korszakban érvényesebb volt, mint valaha. A Valutaalap és a Világbank ugyanis megalakulásuk óta azt a politikát folytatják, mint az amerikai jegybank felszíne mögött működő elődeik, csak most már nemzetközi támogatással és tekintéllyel. A nagy világpusztulás után magukat összeszedelőzködő népek és nemzetek sokáig nem ébredtek rá az ellenük javában folyó összeesküvésre, és a talpraállás gondjai közt még jótékonynak is képzelték a bankárok két világszervezetének ténykedését. Mivel ezek elsősorban a bankárok két világszervezetének ténykedését. Mivel ezek elsősorban a gyarmati sorból önállóságra emelkedett afrikai és ázsiai országokat tüntették ki figyelmükkel, a világ közvéleményébe könnyen el lehetett ültetni a képzetet, hogy mindez az emberiség békés együttélése és általános boldogsága érdekében történik. A tőkés országok bőven el is látták a Világbankot és a Valutaalapot adófizető polgáraikból kipréselt pénzekkel, hogy azok a nemzetközi hitelekre rászoruló, vagy annak vélt, gyakran rábeszélt, országoknak nyújtandó kölcsönökhöz megfelelő pénzalapokkal rendelkezzenek. A források tehát, melyekből a két világszervezet a fejlődő országoknak segítséget nyújtott, nem a bankárok saját pénzeszsákjai, hanem a tőkés országok polgárai voltak.

A bankárok számára nem is ez volt az igazi üzlet, hanem az, hogy a két nemzetközi pénzügyi szervezet felhasználásával, egy lyukas vasuk kockáztatása nélkül, amerikai, kanadai, angol, ausztrál, francia és később német és japán János bácsik és Mari nénik pénzén be tudtak furakodni az áldozatul kiszemelt országok legfelsőbb pénzügyi kormányzataiba és jegybankjaiba, és szinte észrevétlenül megkaparintva azok egész nemzetgazdaságának irányítását, hozzáfoghattak az így adódó lehetőségek saját céljaikra való kiaknázásához. Történt pedig ez a két világszervezet mögött álló Londoni Klub tagjai most már közvetlenül nyújtott további, sokkal jelentősebb összegű kölcsönök közvetítésével, melyek felvételére a Világbank és a Valutaalap úgynevezett szakértői serényen rábeszélték az áldozatok naiv és nemegyszer tisztességtelen módszerekkel - ha nem kifejezett kenőpénzekkel, akkor busásan javadalmazott nemzetközi pénzügyi pozíciókkal, küldetésekkel és más jólfizető kedvezményekkel - meg is vesztegetett pénzembereit.

Túlságosan azonban nem kellett a bankárok ügynökeinek megerőltetni magukat rábeszélőkészségük gyakorlásában, hiszen mióta a világ fennáll, uralkodók és politikusok legfőbb gondja az volt, hogy miként tudnak elegendő pénzre szert tenni fegyverkezésükhöz és grandiózus békebeli terveik megvalósításához. Minthogy pedig századunk második felében mindkettőből bőven volt szerte a világban, ezért nemzetközi kölcsönök után áhítozó kormányokban sem volt hiány.A Világbank és a Valutaalap szolgáltatásai így igen kapósak voltak, nem magukért a viszonylag szerény dollármilliókért, melyeket ezek az igényléknek időről-időre kiutaltak, hanem a nemzetközi hitelképességi minősítésekért, melyek adásának szerepét a két világszervezet gondosan magának tartotta fenn. A minősítést azonban, mely az utat valamely ország számára a Londoni Klub által uralt nemzetközi pénzpiacra megnyitotta, csak szigorú előírások betartása és egyre nyomasztóbbá váló utasítások végrehajtása árán adta meg a két világszervezet, melyek fokozatosan domináns befolyásra, sőt teljes hegemóniára tettek szert klienseik gazdasági és politikai életében. Idővel gazdag tőkés országok is beleestek ebbe a csapdába, ha nem is olyan tragikus következményekkel, mint a világ szegényei, és a bankárok hajója évről-évre szűkült a rabságba ejtett emberiség körül.
Mikor az eleinte kedvező feltételekkel és bőkezűen nyújtott nemzetközi kölcsönöket az azokat mohón felvevő adósok, mint várható volt, nem voltak képesek időben visszafizetni, a bankárok készen álltak újabb hitelkeretek megnyitásával, de most már keményebb feltételekkel és szigorúbb ellenőrzés mellett. Idővel már az egyre magasabbra srófolt kamatokat is kölcsönökből voltak kénytelenek az adósok finanszírozni, már csak azért is, mert a bankárok gyakorta olyan gazdasági intézkedéseket és termelési terveket írtak elő számukra, melyek veszteségeseknek és más szempontokból is károsnak bizonyultak. Hogy a bankárok az ilyen tévesnek bizonyult tanácsokat csupán felelőtlenségből, vagy éppen szándékosan, rosszhiszeműleg adták-e, azt minden esetben nem lehet eldönteni. Az azonban szinte törvényszerűnek bizonyult, hogy az adósságok mocsarába rántott országok termékei és javai a bankárokkal szövetkezett tőkéseket gazdagították, és egyre növekvő mértékben ezek vásárolták fel, messze áron alul, az adósok nemzeti vagyonát is. Ez a jelenség fokozatosan az egész földkerekséget elborította. A Világbank és a Valutaalap létjogosultsága a 70-es évek végén tulajdonképpen megszűnt, mert a nagy tőkés országok az Egyesült Államokkal együtt már 1971-ben letértek az aranyalapról, és a Bretton Woodsban létrehozott árfolyamegyeztető rendszer összeomlott. A nemzetközi piac az évtized végére teljesen áttért a szabad tőkemozgás elvére, úgyhogy a pénzforrásokat kereső országok számára nyitva állt az út nagyösszegű államkölcsönök kibocsátására, a nemzetközi pénzügyi szervezete jóváhagyása nélkül is. A két világszervezet azonban olyan erősen bele volt már ágyazva az egész világ monetáris és gazdasági rendszerébe, hogy felszámolásuk gondolata fel sem merült. Mikor pedig a Szovjetunió és az általa létrehozott gazdasági blokk, a Comecon, 1989-től kezdődően összeomlott, a Világbank és a Valutaalap az előttük megnyílt óriási piac rendbeszedésének felvállalásával újabb mérföldes lépéseket tettek az egész emberiség uralmuk alá hajtása felé.

Az évek folyamán világszerte számos tekintélyes közgazdász és közíró emelte fel szavát a két világszervezet országok sorát romlásba döntő garázdálkodása ellen, amire a példák a földkerekség különböző részein már akkor sokasodni kezdtek, mielőtt ez hazánkban egyáltalán téma lett volna. Az elemzők egyre élesebben mutattak rá a Valutaalap és a Világbank pusztán gazdasági szempontból is súlyos kifogások alá eső ténykedéseire, azok antiszociális és környezetrontó, sőt sokszor kifejezetten erkölcstelen kihatásaival együtt. Csak néhány ilyen írást idézek angol nyelvterületről:

Brian Wilshire neves ausztrál publicista és rádió-kommentátor, "The Fine Print" című, 1992-ben megjelent és azonnal bestsellerré vált könyvében így jellemzi a Valutaalap (IMF) tevékenységét:
"Az Australian Council for Overseas Aid (ausztrál egyházi és egyéb külföldi segélyakciók központi tanácsa) 1989-ben kiadott 'One World or... None, Making the Difference' című könyvecskéjében ezt a magyarázatot adta a nemzetközi adósságválságra:
A hetvenes években az olajtermelők megnégyszerezték a nyersolaj árát (emlékszel az ún. 'energia krízisre'?), és a nyugati bankok arra ösztönözték a fejlődő országokat, hogy vegyék kölcsön a bőséges petrodollárokat alacsony kamatlábak mellett. (Itt nem volt arab-zsidó ellentét. Az olajsejkek dollármillióival a New York-i zsidó bankárok házaltak.)

A fejlődő országokban, a kamatlábakkal együtt az adósságok is emelkedtek, a (nemzeti) jövedelem esett, a bankok beszüntették a kölcsönzést és a befektető tőke gyakorlatilag kiapadt.
Amikor egy nemzet 'fizetésképtelensége' a Nemzetközi Valutaalap beavatkozását eredményezi (mint Ausztráliát is fenyegették), az adók és a létszükségleti cikkek árainak drámai emelkedése várható, és a szociális juttatásokat megnyirbálják.
Az ACFOA szerint az IMF által elrendelt 'strukturális módosítás'-programok nagy nélkülözéseket okoztak a Fülöp-szigeteken, Bolíviában, Jamaikában, Egyiptomban, Szudánban és Zambiában, Venezuelában pedig még lázongáshoz is vezettek.Ha a hetvenes évek 'energiakrízise' őszinte lett volna, akkor az azt követő eseményeket a gazdasági 'törvények' elkerülhetetlen eredményének tekinthettük volna, melyeknek a hitelezők és a kölcsönzők egyaránt ki vannak téve. Utólag visszatekintve azonban állíthatjuk, hogy a forgatókönyv egy üzleti összeesküvés valamennyi elemét tartalmazza - a fő haszonélvezők a bankok voltak, melyek most képesek végrehajtást indítani a harmadik világ adósságainak behajtására." (Brian Wilshire, "The Fine Print: Australia's special role in the New World Order", a szerző kiadása, Sydney, 1992, 69-70. oldal.)
Szemnyitogató, hogy a világ egyik legerősebb tőkés országában, Ausztráliában hangzottak el ezek a szavak, melyek, mint később látni fogjuk, pontosan illenek hazánk jelenlegi állapotára.
A Világbank ténykedését már előzőleg élesen bírálta James Bovard, a New York Times és a Wall Street Journal ismert szakírója, az amerikai The Freeman magazin 1988 májusi számában közzétett "World Bank vs. World's Poor" (Világbank kontra Világ szegényei) című írásában.

"A Világbank segít a Harmadik Világ kormányainak nemzetgazdaságuk tönkretételében, környezetük marcangolásában és népük elnyomásában", kezdi cikkét Bovard. Idézi a Világbank alapokmányában foglalt célkitűzéseket, és rámutat, hogy a Bank 1968-tól kezdve ezektől élesen eltért. Példákkal bizonyítja, hogy a Bank afrikai és ázsiai országokban hosszú éveken át az emberi jogok súlyos megsértésével járó intézkedéseket írt elő, vagy legalábbis kölcsöneivel támogatott olyanokat, melyek sok helyen éhínséget, járványokat és nyomort okoztak. Bovard azt is megállapítja, hogy "Világbanki kölcsönök tucatjai után a legtöbb kevésbé fejlett ország még mindig olyan (gazdasági) politikát folytat, mely jogosítaná őket egy gazdasági őrültek házába való felvételre." De a nyugati kormányokat is hibáztatja abban, hogy míg a Világbankon keresztül segítik a Harmadik Világ országait termelésük fokozásában, termékeik behozatala ellen egyre újabb gátakat támasztanak. Kiemelendő, hogy Bovard egyik példaként a Világbank felelőtlen kölcsönzéseire és "gazdasági őrültek házára" éppen hazánkat és a Kádár-rendszernek nyújtott kölcsönöket hozza fel.

Hasonló következtetésre jut a kanadai Patricia Adams "Odious Debts - Loose lending, corruption and the Third World's environmental legacy" című könyvében, melyről a The Toronto Star kanadai napilap 1991. november 24.-i száma számol be Peter Campbell tollából. "A világ optimizmussal telve jött ki a II. világháborúból" - írja Campbell. "Létrehoztuk az Egyesült Nemzeteket, mint a politikai viták megoldására hivatott fórumot. Felállítottuk a Nemzetközi Valutaalapot, hogy egy amerikai dollárra alapozott aranyvaluta standardot adminisztráljon és megoldja a nemzetek közti kereskedelmi egyenlegében mutatkozó ideiglenes hiányokat. És létrehoztuk a Világbankot, hogy segítsen a gazdag és szegény nemzetek közti szakadékot áthidalni. Eme szervezeti felépítés idején, Amerika a politikai és gazdasági hatalom minden mezején király volt. A Szovjetunió jelentett valamit, Japán összetört nemzet volt. A világ többi része romokban hevert a globális hadviselés kihatásaitól. Csaknem 50 évvel később, az Egyesült Államok a világ vezető katonai hatalmaként szerepel. Japán vitathatatlanul a pénzügyi hatalom, Oroszország pedig szétzilált állapotban van. Az Egyesült Nemzetek az amerikai külpolitika azon részének kifejtésére szolgáló fórummá vált, melyet a Washingtonban székelő adminisztráció éppen feltárni óhajt. A 70-es évek elején a világ feladata az amerikai dollár-arany valuta standardot és a lebegő árfolyamok jelenlegi rendszerére tért át. Ez által a Nemzetközi Valutaalap irrelevánssá vált. A gazdag és szegény nemzetek közti szakadék szégyenteljes méretekre szélesedett. Ez azt jelenti, hogy a Világbank és valamennyi szülötte teljes csődöt vallottak. De az IMF és a Világbank mégis léteznek. A pénzügyminiszterek és vezető bankemberek évi zarándoklata az IMF és a Világbank évi közgyűléseire még mindig folyik... Miért? Mi csúszott félre?"

Patricia Adams elemzése szerint - foglalja össze Campbell -:

"A rendszer szerelmes lett a mega-tervbe. Mindenkinek kellett hogy legyen áramfejlesztő gátja, acélműve és nemzeti légitársasága. A hivatalos nemzetközi hitelező intézmények és a Harmadik Világ hatalmi elitje közt üzletek jöttek létre. Privát bankárok tolongtak, hogy a finanszírozáshoz szükséges összegeket kiegészítsék. Csaknem olyan sebesen, ahogy a pénz beömlött, a hatalmi elitek hatalmas tömböket visszacirkuláltak a saját privát svájci bankszámláikra. Olyan egyszerű módszereket használtak, mint a túlszámlázás, valutaátutalási engedélyek kibocsátása, uramatyám kapitalizmus és közvetítési díjak (baksisok) szedése külkereskedelmi hitelügynökségektől. Így született a Fülöp-szigeti Macrosok, a Zaire-i Mobutuk és a mexikói Portillók legendás vagyona. A Harmadik Világ kormányainak adósságai halomra gyűltek. Korábban életképes nemzet-gazdaságokat tragikus környezeti sebek gyalázták meg. Mikor a kamatok fizetésének nem tudtak eleget tenni, újabb kölcsönöket nyújtottak. Régi kölcsönöket "átütemeztek", és az IMF pribékjei megjelentek a színen, hogy kikényszerítsék a fiskális kegyelmet.

Követte ezt a létszükségleti cikkek exportjának túlzott kiaknázása az államadósság fizetését biztosító exportjövedelem növelése érdekében, ami a létszükségleti cikkek árszínvonalának összeomlásával járt. Elviselhetetlen adóterheket raktak a gyanútlan lakosságok nyakába, hogy az IMF-fegyelemről bizonyságot tegyenek. Gátlástalanul működtették a bankóprést, hogy fizessék a politikai elit hatalmát megszilárdító katonai struktúrát. Fékezhetetlenül felgyorsult az infláció. A külföldi adósság szolgálata leállt. Polgári zavargások törtek ki. Az elitek teljes díszben kivonultak. Egykor önellátó nemzetgazdaságok éhínségben, járványokban és reménytelenségben fulladoznak." Visszafogottabb nyelvezettel és higgadtabban kifejezett ítéletekkel, alapjában véve azonos következtetésekre jutott a nemzetközi pénzügyi szervezetek tevékenységének mérlegelésében a Vatikánban 1994-ben egybehívott közgazdasági szakértők értekezlete. ("World Development and Economic Institutions", Pontifical Council for Justice and Peace, Vatican City, 1994. Lásd különösen Richard N. Cooper írását a kiadvány 25-31. oldalain.) Michael Camdessus, a Valutaalap vezérigazgatója nyilatkozata a konferencián beismerő vallomásnak is tekinthető az elhangzott bírálatokat illetően. Az amerikai katolikus püspöki kar már 1986-ban aggódva szemlélte a Világbank és Valutaalap működését, és felhívta a figyelmet a szervezet által okozott súlyos károkra, különösen a fejlődő országok nemzetgazdaságában és életkörülményeiben. (U.S. Bishop's Pastoral letter: "Economic Justice for All: Catholic Social Teaching and the U.S. Economy", 1986. nov. 27. - lásd különösen a 273. és 274. pontok.) Az utóbbi években már annyira nyilvánvalóak voltak a Világbank és a Valutaalap működésében mutatkozó visszásságok és ezek tragikus kihatásai, hogy a vatikáni értekezlettel egyidejűleg az Európa Tanács is kénytelen volt nemzetközi konferenciát összehívni az eladósodott országok ügyében. Az ott megjelent gazdasági szakértők szinte egyöntetűen elítélőleg nyilatkoztak a két világszervezet országaikban kifejtett tevékenységéről. ("The Political Responsibility of the European Union for the International Financial Order in View of Sustainable Development and Social Cohesion", Kairos Europe, 1994.) A két nemzetközi szervezetet azonban sem a világszerte egyre hangosodó bírálatok, sem az új pénzügyi világrend következtében időnként kérlelhetetlenül bekövetkező államcsődök nem rendítették meg önbizalmukban és a megkezdett úton való elszánt továbbhaladásban. Mikor egy ország fizetésképtelenné vált, adósságait átütemezték és részben el is engedték, az így keletkezett veszteségeiket pedig - melyek egyébként is csupán papíron álltak fenn, hiszen mire a gyászos esemény bekövetkezett, már az eredeti kölcsönök többszörösét beszedték a szerencsétlen adóstól - a tagságukhoz tartozó tőkés országoktól, illetve azok adófizető polgáraitól hajtották be. A markukban tartott hírközlő eszközök pedig mindig gondoskodtak róla, hogy a világ közvéleménye az ilyen műveleteket mint közérdekűt és alapjában az emberiségre hasznosat könyvelje el. Természetesen a Világbank és a Valutaalap látszólagos megértése és engedékenysége láttán megkönnyebbülten felsóhajtó adósok sem úszták meg simán a dolgot: a két nemzetközi szervezet most már szigorú ellenőrzés alá vonta államháztartásukat és pénzügyi rendszerüket, sőt úgyszólván valamennyi kormánytevékenységükbe beavatkozott. Jól illusztrálja ezt a Valutaalap és a Világbank 1996 tavaszán tartott ülésszaka alkalmával a "Magyar Nemzet" 1996. április 22.-i számában "Nyomasztó adósságteher" címmel megjelent riport. "A latin-amerikai, ázsiai és afrikai fejlődő országokat tömörítő Huszonnégyek Csoportjának (G24) pénzügyminiszterei szombaton aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a nagy nemzetközi fejlesztési intézmények beavatkoznak országaik belügyébe - írja a lap. - A csoport tagjai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi washingtoni ülésszakának előestéjén tartottak tanácskozást. Kemény bírálatnak vetették alá a politikai kérdésekre vonatkozó ajánlásokat, különösen az elvárandó kormányzati tevékenységre utaló kitételeket." "Az ülésszak egyik témáját a legszegényebb országok adósságkezelése képezi. A szóban forgó államok háromszázmilliárd dolláros adósságterhet cipeltek, a törlesztés reménye nélkül. Az IMF és a Világbank közös javaslata alapján a leginkább vészhelyzetben lévő ország baját nyolcvanmilliárd dolláros adósságcsökkentéssel enyhítenék... Michel Camdessus, a Valutaalap ügyvivő igazgatója szorgalmazta az IMF negyvenmilliárd dolláros aranykészletének felhasználását."

Ez a hatalmas aranytartalék természetesen az amerikai és más, elvileg (de egyre inkább csak elvileg) gazdag országok államkincstárainak hozzájárulásaiból származik, aminthogy ezek dolga lesz majd összedobni, polgáraik adóterheiből, a felmerülő hiány pótlására szolgáló összegeket is. A bankárok pedig egyre vidámabban fogják dörzsölni a markukat, mert a már-már döglődő és mások pénzén felélesztett adósok megváltóiként ők fognak feszelegni, és a hálapénzt ők fogják beszedni, és a most már jogosnak tűnő gyámkodást is ők fogják gyakorolni az adósok testi és szellemi javai fölött, nem a gyámoltak, nem is az emberiség, hanem saját szennyes világuralmi céljaik érdekében. Ezeknek a keselyűknek a körmei közé került a Kádár-rendszer uralma tetőfokán a mi kis hazánk, szegény Magyarország. Folytatjuk…

Endrey Antal

Katonai hírszerzés: A feltörhetetlen titkosítás?

Hamarosan komoly áttörés jöhet a kriptográfiában egy fiatal kutatónak köszönhetően. Amit Sahai a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) diplomázott 1996-ban, mára a University of California professzora. Mindig is érdekelte az úgynevezett nulla ismeret problémája: ez egy olyan matematikai protokoll, ami a nélkül tud bárkit meggyőzni arról, hogy igaz, hogy felfedné a részleteket. Miért az? Sahai továbbgondolta a koncepciót: mi van, ha a belső működést úgy el lehet rejteni, hogy nemcsak a bizonyítás van benne, hanem egy egész program! Amit az emberek úgy használhatnának, hogy nem visszafejthető a működése? – ezzel a kérdéssel foglakozik a Wired legfrissebb értekezése.

Az úgynevezett összezavaró-program ötlete nem új, de egyelőre senki nem tudott belőle működő verziót készíteni: a lényege, hogy a saját kódját, a működését úgy összekuszálja, hogy a fontos információk nem visszafejthetőek.

A cégek már több ilyennel is próbálkoztak, ezeket tényleg nehéz megérteni, de végül egyelőre az összes ilyen próbálkozást sikerült feltörni: a támadónak talán nem pár perc kell, de pár nap alatt megvannak. A matematikailag bizonyítottan feltörhetetlen, úgynevezett OTP-típusú titkosítás azonban már 1882 óta létezik. Az elrejtett, biztonságos programok sok helyen hasznosak lehetnek: például védhetnék a szoftvereket, elfedhetnék a chipek működését, így tényleg komolyan titkosítani lehetne például a DVD-k másolásvédelmét, vagy akár a katonai drónok működését. Sahai szerint, ha a koncepció egyszer megvalósul, ezeket a programokat ki lehet adni bárhová! Elfoghatja az ellenség, lehallgathatja és darabjaira szedheti, de meg nem fejtheti. Ez megoldaná a kriptográfia elmúlt negyven évének nagyjából összes fontos problémáját, amelyek mind abból a tényből származnak, hogy hogyan tudunk kapcsolatba lépni a másik féllel biztonságosan, például az interneten, ahol sosem bízhatunk a másik oldalban. A kriptográfusok sokáig úgy gondolták, hogy erre a kérdésre nincs megoldás. 2013. július 20-án azonban mégis megtörtént az áttörés! Sahai öt másik kutatóval közösen megjelentetett egy tanulmányt a Cryptology ePrint Archive című kiptorgráfiai szaklapban. Ebben bemutatnak egy lehetséges protokollt a fenti problémák megoldására. A bemutatott folyamatot Megkülönböztethetetlen (össze)Zavarásnak (Indistinguis-Hability Obfuscation) nevezték el. Két nappal később kiegészítették tanulmányukat, így már elméletben megvalósították a kriptográfusok álmát, a feltörhetetlen összezavarást. A tanulmányok után hat hónappal – vagyis mostanában pedzegetik – több, a témával kapcsolatos cikk jelent meg a Wired-ban, mint az elmúlt 17 évben összesen ezen a kényes és oly elengedhetetlen szakterületen. Ennek ellenére az új technológia még messze van a kereskedelmi használattól. A kicsi, egyszerű programokból az álcázáshoz egyelőre hatalmas monstrumokat készít. Feltörni azonban az első próbálkozók nem tudták. Ez pedig az utóbbi idők legnagyobb előrelépése. Amikor a kutatók elkezdett dolgozni a problémán, először úgynevezett fekete dobozban (black box) gondolkodtak. Ez annyira összekuszálja a programot, hogy a legnagyobb számítási kapacitással sem lehet semmit megállapítani róla, kivéve az elérhető bemenetet és kimenetet - a működése azonban rejtett marad. Például nem lehet kitalálni egy jelszót, amit a program rejt, kivéve, ha ez az egyik kimenete. Ha létezne a fekete doboz, forradalmasítaná a kriptográfiát: nagyon könnyen lehetne például olyan titkosító-kulcsokat készíteni, amihez nem kell a másik fél közreműködése, csak lefuttatja a szintén álcázott szoftvert – illetéktelen kezek viszont nem férnének hozzá. 2001-ben azonban Sahai és több más szerző bebizonyította, hogy ilyen program megalkotása lehetetlen.

Sahai azonban nem adta fel: egy gyengébb összezavarás definiálásán dolgoztak tovább, az úgynevezett megkülönböztethetetlen zavarás koncepcióján. Az ezen az elven működő program úgy módosítja a benne lévő dolgokat, hogy a kimenete olyan, amit nem lehet megkülönböztetni attól, mintha egy másik program készítette volna (összezavarás nélkül). Az azonban nem volt egyértelmű, hogy mire is jó ez a koncepció: bár senki nem tud megkülönböztetni két álcázott programot, lehetséges lett volna a zavarószoftver vizsgálatával információkat kinyerni. 2007-ben Shafi Goldwasser, a MIT és Guy Rothblum (természetesen mindketten zsidók) a Microsoft Research kutatói kimutatták, hogy ha a Megkülönböztethetetlen Zavaró megépíthető lenne, ez lenne a legjobb összezavaró. Az ötlet annyi, hogyha van más zavaró, ami a legjobb összezavart kódot készíti, lehetne arra használni, hogy összekeverje a programot, ez után az eredeti programot és az összekevert verziót bele lehetne rakni egy Megkülönböztethetetlen Zavaróba, hogy még egy réteggel zavarosabb legyen a kód. Mint ez a mondat. De a koncepció tényleg erről szól. Kívülről nem lehetne megállapítani, hogy az eredeti kód vagy az még egy zavaráson átesett párja, amit éppen látunk, ez azt jelenti, hogy ez a megoldás is ugyanolyan jól elrejtené a titkokat, mint a másik, „legjobb” zavaró. A gond az, hogy senki nem tudott megépíteni ilyen gépet. Egészen 2013 nyaráig. Ekkor Sahai kollégáival együtt letett valamit az asztalra, ami nagyon sok, kusza al-kódból állt, viszont működött. Amikor megpróbálták tisztítani a kódot, kiderült, hogy meg tudja csinálni a Megkülönböztethetetlen Zavarást. Gyakorlatilag megalkották a fekete dobozt! Használható nyilvános kulcsok előállítására, digitális aláírásokra és más alapvető kriptografikus protokollokhoz (például két korábban nem megoldotthoz a funkcionális titkosításhoz és a megtagadható tokosításhoz). Úgy működik, mint egy multi-lineáris kirakós! Az eredeti program minden darabját jól kiválasztott darabokkal véletlenszerűen kuszálják össze. Ha viszont megfelelő módon futtatják a programot, akkor a véletlenszerűség megszűnik, a darabok összefüggnek, és a megfelelő kimenetet adják. A kutatócsoport megmutatta, hogy zavarási sémájuk törhetetlen, feltéve, hogy bizonyos új keletű, rácsokkal kapcsolatos matematikai problémákat valóban olyan nehéz megoldani, mint ahogy a csapat gondolja. Ezt a kérdést az idő majd eldönti, de több egyetem és a Microsoft kutatói már bizonyították, hogy a szokásos eljárásokkal nem lehet feltörni a megoldást.

Forrás: Wired portál