2014. május 7., szerda

A melegszívű ember, aki hulladékból teremt otthont hajléktalanoknak

Gregory Kloehn egy ügyeskezű és melegszívű művész, akinek az briliáns ötlete támadt, hogy pici, mobil házikókat épít, konkrétan szemétből, azoknak, akik életvitel szerűen az utcára szorultak. A kaliforniai Oaklandben élő művész azután vágott bele projektjébe, miután felismerte, hogyan egyesítheti építői és kreatív készségeit a rászoruló emberek érdekében.
 b_200_200_16777215_00___images_watermarks_a_a_kelly1
A hajléktalan helyzet a tengerentúlon is égető. A kormány hivatalos becslései szerint 2013-ban, hozzávetőleg, 610 000 ember töltötte az utcákon az éjszakáit életvitel szerűen az Egyesült Államokban. Rendkívül gyakoriak az olyan kisebb bűncselekmények, melyeket főként azért követnek el hajléktalanok, mert ténylegesen szeretnének börtönbe kerülni, hogy legalább ideiglenesen fedél legyen a fejük felett és tudjanak melegedni. Ez egy ördögi kör, amit Gregory ötlete akár meg is törhet, ha megfelelően széles támogatottságot kap.
"Egy ilyen olcsó szerkezet, mint a mikro-káz - szigeteléssel, egy kis ággyal és egy hellyel, ahol tárolható a holmi - jó átmeneti megoldás, hogy valaki melegben és biztonságban tudja magát, és a börtön ne legyen "csábító" kényszermegoldás a kétségbeesett embernek" - mondja Kloehn.
Az alkotó folyamat úgy fest, hogy Gregory elindul kuka-búvárkodni. Leginkább a város ipari területeit célozza meg, pontosabban azok illegis szemétlerakóit, így két legyet üt egy csapásra. Azt mondja, nem csak segíteni tud másokon, de még a lepakolt rusnya szeméthalmokat is csonkítja tevékenységével. Ügyes fickó, nem? 
Amikor megszerezte a kellő "alapanyagot" (legyen az bármi: mosógép, régi asztal, törött bútor, ő mindennek hasznát veszi), jön a kreatív építés, azaz összerakja az apró mobil otthonokat. Az eredmény mindig más lesz, ráadásul nem csak esztétikusak, de nagyon praktikusak is. Minden ilyen kanapé méretű otthon kerekeken gurul, és ferde tetőt kap, így az eső is elfolyik, megelőzve a beázást. 
Ami azonban igazán fontos, hogy minden ilyen mobil otthon egyben fedélt is jelent egy utcán élő embernek - bármilyen kicsi is az a tető. Kloehn ötlete szerencsére társadalmi támogatásra is talált: önkéntesek segítik az építést, sőt a helyi iskolákból fiatal diákok is kiveszik a részüket a projektből. Azok a hajléktalanok pedig, akik otthonra leltek Gregory munkája kapcsán rendkívül hálásak neki a méltóbb életkörülményekért.
Gregory ötlete fantasztikus, kitartása példaértékű, munkája pedig rávilágít arra, milyen az amikor nem csak beszélünk, hanem cselekszünk is! 
További fotók itt érhetők el.

A Krím-félsziget készül a május 9-ki Győzelem Napi díszszemlére.

A félsziget fölött orosz vadászgépek és bombázók gyakorolják azokat a figurákat, amelyeket a Győzelem Napi ünnepségen mutatnak majd be Szevasztopolban. A félsziget lakói nem lepődtek meg azon, hogy repülőgépek jelentek meg az égen, de Ukrajnában igazi pánikot okoztak.
Kijev, az ukrán hadsereg és a média is megkongatta a vészharangot, mondván, hogy orosz repülőgépek támadásra készülnek, ami után állítólag elkerülhetetlenül orosz invázió következik. Később azonban eszükbe jutott, hogy május 9-én Szevasztopolban díszszemle lesz, amelyen felvonul az orosz katonai technika, beleértve a légijárműveket is. Ennek ellenére nagy volt a riadalom – mondja Viktor Murahovszkij az Arszenal Otyecsesztva c. lap főszerkesztője:
Sokan, különösen a netes hálózatokban írták, hogy itt az ideje légvédelmi óvóhelyet keresni, és elbújhni az orosz repülőgépek elől. Az ukrán médiában igazi hisztéria tört ki. Ez azzal magyarázható, hogy az ilyen események szokatlanok az ukránok számára: saját légijárműveik gyakorlatilag nem repülnek. És amikor egyszerre mintegy 50 repülőgép jelenik meg az égen, valószínűleg igazi inváziónak tűnik.
Az ilyen eseteket Kijev információs háború eszközévé változtatja – jegyzi meg Viktor Murahovszkij.
Először is, ezt azért teszik, hogy eltereljék a figyelmet attől, ami valójában történik Ukrajna területén, különösen dél-keleti részén. Másrészt, ismét fel próbálják hívni a nyugati szponzoraik figyelmét arra, hogy Oroszország betörésre készül. Az utóbbi időben Kijev állandóan ismételgeti, hogy az orosz csapatok ukrajnai invázióra készülnek. Most a május 9-ki felvonulásra készülő légijárműveket is tették hozzá.
Mit nem tesz meg az ember, amikor fél! És Kijev horror történeteket fabrikál a nagy és gonosz Oroszországról. Először azzal az orosz katonai technikával ijesztgették az ukránokat, ami ott állt az orosz bázisokon, az orosz területen. Most a Győzelem Napi légi felvonulás lett a madárijesztő. Vajon, mi mást találnak ki a kijevi hatóságok, hogy démonizálják Oroszországot?
Oroszország Hangja

Kereskedelem Eurázsiában - Fókuszban Oroszország


Az ukrán mesterséges válság kapcsán Oroszország állásfoglalása kiváltotta a nyugat haragját. Most azonban vizsgáljuk meg az orosz lehetőségeket, hogyha az a 0.1%-os valószínűség jönne össze, hogy Németország vezetésével a nyugati országok elkezdenék felbontani a nekik is jól jövedelmező kereskedelmi szerződéseiket Oroszországgal.
Természetesen a két világpólusú kereskedelem folytatása az oroszoknak is prioritás. A nyugat fele több ezer milliárd dolláros üzletei vannak az oroszoknak, azonban Moszkva ázsiai kapcsolatait se kell félteni. Mivel a jelenlegi nyugati "szankciók" ha másra mem, de arra rávilágítottak, hogy a felszín alatt mi is a nyugati államoknak a véleménye Oroszországról, ezért az oroszok -érthető módon- a jövőben ráerősítenek az Ázsia felé épített kapcsolatokra.
A jelenlegi kereskedelmi állapotot tükrözi a lenti grafikon. Ne feledjük, hogy Oroszország ma a világ GDP rangsorában az igen előkelő, 8. helyet foglalja el, valamint Oroszországból jön jelenleg a világ energiahordozóinak a 12%-a. Ha ez a szám Ázsia felé tolódik el, akkor annak már nagyobb horderejű geopolitikai következményei is lehetnek Európára nézve. Ha másért nem, azért, mert az alternatív energia megoldásokat lakossági szinten felül nem képesek hatékonyan alkalmazni szinte sehol (ott se mindig), valamint Európa a saját energiahordozó-kitermeléséből nem képes ellátni a saját igényeit.
Hídfő.net | Kereskedelem Eurázsiában - Fókuszban Oroszország
Kereskedelmi forgalom egy adott országra nézve egyszerűsítve: az kereskedelmi import és export tételek összege.
Lássuk a számokat. Oroszország jelenleg Kínával 88.8 milliárd USD kereskedelmi forgalmat bonyolít le évente, 33 milliárd USD-t Japánnal, 32.7 milliárd USD-t Törökországgal, 26.4 milliárd USD értékben Kazahsztánnal, 25.1 milliárd USD-t pedig Dél-Koreával.
Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy 2015-re el kívánják érni a 100 milliárd USD éves kereskedelmi forgalmat Kínával. Ahogy a dolog jelenleg kinéz, ez nem lesz túl nehéz, főleg ha az energiahordozók terén erősítenek rá az oroszok a kivitelre.
Látható tehát, hogy annak ellenére, hogy Oroszországnak az EU-val 2012-ben 330 milliárd USD kereskedelmi forgalma volt, az ázsiai kapcsolatok is jönnek fel erősen. Mivel fenntartható növekedési perspektíva inkább Ázsiában van, azért az oroszok előreláthatóan oda szeretnék áthelyezni a súlypontot hozzávetőlegesen 2/3 arányban, azaz az Európa és Ázsia közötti kereskedelmi forgalom 1/3 és 2/3 arányban való megosztása lenne a számukra a legoptimálisabb, természetesen a bevételek folyamatos növelése mellett.
Európában pedig miért nincs fenntartható növekedési perspektíva? Azért, mert az európai államok stagnálnak, kitartóan. A pénzek ide-oda mozgatásával játszanak, igazi értékteremtés nincs, az előállítás, ipar gyakorlatilag nem versenytársa a távol-keleti régióknak. Emellett még a bevándorlási politikájuk miatt az értékteremtő munka helyett inkább a szociális ellátórendszeren való csüggeszkedés lett kiemelt tevékenységi forma egyes etnikumoknak. Minőségileg természetesen fel tudják venni a nyugati országok a versenyt a távol kelettel, és ez így is marad előreláthatólag, a gond csak azzal van, hogy elszegényítették a széles fogyasztóképes keresletet. Ezért a folyamatos "válságpolitika" miatt az emberek egyre kevésbé veszik meg a nyugat-európai árukat, ehelyett inkább az olcsóbb, könnyebben cserélhető távol-keleti árucikkek felé fordulnak. Ez alól hazai viszonylatban kivétel az élelmiszer, hiszen abban protekcionista politikát kellene folytatnunk, azaz "vegyünk magyar terméket", illetve az autóipar egy szegmense, ahol a németek az egyeduralkodók.
A nyugat megint a saját csapdájába esett az emberek kifosztásával, ami rövidtávon meghozta a várt bevételt, de hosszútávon a fenntartható belföldi és regionális kereskedelem rovására ment. Hát ez az igazi válság.
Nagy Kálmán

Folyamatosan érkeznek az amerikai fegyveresek Kelet-Ukrajnába


Ukrajna - A hadsereg továbbra is blokád alatt tartja Szlavjanszk városát, és azonnal tüzet nyitnak minden járműre, ami el akarja hagyni a város területét. Az önvédelmi alakulatok elmondása szerint az ukrán haderő a civil lakosság számára sem engedi, hogy elhagyhassák a várost.
A hadsereg egyelőre nem lépett be Szlavjanszk területére. Az önvédelmi erők beszámolója szerint nemrég egy kétgyermekes család megpróbálta elhagyni a várost, a katonák rájuk is tüzet nyitottak. A helybéliek elmondták, hogy azokon a pontokon, ahol a hadsereg ellenőrzőpontokat működtet, jelzés nélküli, fekete egyenruhás csapatok érkeznek a városba. Úgy gondolják, hogy ezek a Jobb Szektor tagjai, de bizonyíték nincsen rá, és a csapatok közelébe sem jutott senki. Feltételezhetjük, hogy ezek a jelzés nélküli egyenruhás alakok több nyugati katonai vállalat embereiből állított magánhadsereg, mert minden esetben az ukrán csapatokat háttérbe szorítva tevékenykednek, Kijev a civil lakosság érintésével végrehajtott bevetéseket főként ezekre az alakulatokra bízza.
Ellenőrzőpont a város szélén - civileket sem engednek ki
Kijev fegyveres erői nagyszámú tüzérséget vontak össze Szlavjanszk határában, az önvédelmi alakulatok mobil légvédelem kitelepítéséről is beszámolnak. Grad rakétarendszereket lehet látni a város körül, valamint Igor Szrelkov, a donyecki népi milíciák vezetője szerint 30 tank és 20 egyéb páncélozott harcjármű állomásozik a város körül.
Két napja a hadsereg támadást intézett a város határában több ellenőrzőpont ellen is, majd körbevették a várost. Azóta a város blokád alatt van, de kiterjedt offenzívát nem kezdtek meg a kijevi fegyveresek. A civilek elmondása alapján folyamatosan érkeznek a fekete egyenruhát viselő alakulatok, Kijev feltehetőleg nem-hivatalos NATO erő bevonásával akarja elfoglalni a várost, mert a civil áldozatok várhatóan magas száma miatt az ukrán csapatok nem lennének hajlandók végrehajtani a lakosság elleni hadmozdulatot. Korábban a lakossági önszerveződések leverésére küldött ukrán csapatok nagy része átállt a felkelők oldalára, több esetben tankokkal együtt. A város védői közt az ukrán hadsereg képzett katonái is jelen vannak.
Korábban Oroszország Külügyminisztériuma bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnában zajló lakossági önszerveződések leverésére Kijev az amerikai Greystone privát katonai vállalat zsoldosait bérelte fel. Kelet-Ukrajnában beszámoltak emellett a Blackwater jelenlétéről is. Ezek az alakulatok nem-egy esetben az ukrán karhatalmi erők egyenruháját viselik, megkülönböztető jelzések nélkül.

http://www.hidfo.net/2014/05/07/folyamatosan-erkeznek-az-amerikai-fegyveresek-kelet-ukrajnaba

Májusban teljesen eltűnhet egy rettegett kórokozó a Földről

Még ebben a hónapban döntés születhet arról, hogy megsemmisítsék vagy megtartsák a világon még meglévő variolavírus-mintákat. A WHO 1979-ben a természetben kiirtottnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját, de a világon több helyen őriznek mintákat a halálos vírusból.
A fekete himlő talán a világ egyik legveszedelmesebb betegsége volt, egyik változata 30 százalékos halálozási aránnyal járt. Csak Európában 400 000 áldozatot szedet évente a 18. század végéig, és becslések szerint 300 millió embert ölt meg a világon csupán a 20. században.
Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1979-ben bejelentette, hogy a természetben felszámolták a betegséget okozó variola vírust, a világ több laboratóriumában - így az USA-ban és Oroszországban is - megtartottak mintákat. Hamarosan döntés születhet arról, hogy megtartsák vagy megsemmisítsék ezeket a lefagyasztva őrzött készleteket. A WHO ebben a hónapban ül össze, hogy pontot tegyen a régóta húzódó vita végére.
Maguk a kutatók is megosztottak a kérdésben. Inger Damon, az amerikai Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ (CDC) poxvírusokkal (a himlő kórokozója is ide tartozik) és veszettséggel foglalkozó részlegének vezetője és munkatársai a vírus teljes kipusztítása ellen érveltek a PLoS Pathogens szerkesztőségi cikkében. Damon szerint az élő vírusminták megőrzése lehetővé teszi a kutatók számára a variola vírussal kapcsolatos megválaszolatlan kérdések tisztázását és a jobb vakcinák, diagnosztikai eljárások és gyógyszerek tesztelését. „Még sok munka kell ahhoz, hogy a nemzetközi közösség teljes biztonsággal kijelenthesse, hogy elégséges védelemmel rendelkezünk bármilyen jövőbeni hímlőveszély ellen” - írják a cikk szerzői.
De vajon tényleg szükségünk van-e ezekre a vakcinákra egy olyan betegség ellen, amely többet már nem fordul elő az emberek között? Az utolsó természetben előforduló esetet 1977-ben diagnosztizálták, és napjainkban egy himlőjárvány kitörésének veszélye elenyésző. A szakemberek azonban nem tudják pontosan, mennyi ideig marad életképes a variola vírus a halott szövetekben.
A kutatók már keltettek életre ősi vírusokat olyan mintákból, amelyek megfelelő körülmények között (például az örök fagyban) őrződtek meg. Így elképzelhető, hogy variola vírusok is előkerülhetnek fagyott múmiákból és más szövetmintákból. 2011-ben például New York-i építőmunkások ásták ki egy 19. században himlőben elhunyt nő maradványait. Azonnal riasztották a CDC-t, de kiderült, hogy a holttest már nem jelent veszélyt az emberekre.
Damon tehát úgy érvel, hogy jobb félni, mint megijedni. Ezenkívül a variola vírus ellen tesztelt vakcinák és gyógyszerek hasznosnak bizonyulhatnak más poxvírusok okozta betegségek ellen.
Nem mindenki gondolja azonban úgy, hogy az élő vírus megőrzése abszolút nélkülözhetetlen az imént vázolt kutatási célok eléréséhez. „Nem értek egyet azzal, hogy sok olyan tennivaló maradt, amit ne lehetne elvégezni élő variola vírus nélkül” - mondta Gregory Poland, a minnesotai Mayo Klinika oltóanyagok kifejlesztésével foglalkozó immunológusa. Szerinte a kutatók tesztelhetik a vakcinákat és a gyógyszereket a himlővel rokon betegségeken, amilyen a majomhimlő és a vakcinia (a tehénhimlőnek az a törzse, amelyet eredetileg felhasználtak a fekete himlő elleni oltóanyag kifejlesztéséhez). Poland arra is felhívta a figyelmet, hogy a variola vírus genetikai állományának nagy részét már szekvenálták, így szükség esetén újra szintetizálni lehetne a vírust.
Sajnos ugyanez a tudás és tudományos technika a bioterroristák számára is lehetővé teszi a himlő fegyverré alakítását. Erre felkészülve az USA jelentős mennyiségű himlő elleni antivirális szert halmozott fel.
A WHO május végi ülése után valószínűleg eldől, hogy továbbra is megtartják-e a vírusmintákat a laboratóriumok, vagy autoklávban megsemmisítik a fellelhető legális készleteket. Illegális vírusminták sajnos ezután is maradhatnak.
(Pesthy Gábor, origo)

Szomorú történet a jövőből

Anonymus fiatal sebészorvosnak éppen abban a pillanatban jelzett a telefonja, amikor a hangosbemondón a műtőbe szólították.
Ahogy a kijelzőre pillantott összeszaladt szemöldöke és egy csapásra rosszkedvű lett. Az apja hívta. Pedig többször értésére adta, hogy csak este ér rá, akkor is későn. Mivel minden perce beosztott.
– Mondjad apu! – Hangja súrolta az ingerültség határát. – El is szégyellte magát azonnal.
Jobban tisztelte szüleit annál, hogy bármiért is megsértené őket. Lelkiismeretében dúló kegyetlen csatározások éppen ez okból zajlottak. Neki nem a szülőföldjével volt baja. Hanem azokkal a gátlástalan és tehetségtelen emberekkel, akik azt vezetni próbálják és évről évre önző konoksággal mélyebbre, süllyesztik a kilátástalanság mocsarába. Semmitől nem riadnak vissza, hogy betokosodott téves eszméiket gyakorlatba ültessék. Mindig bevált „Divide et impera” oszd meg és uralkodj gyakorlatát, sem tartózkodnak bevetni. Még a fülében harsog a megvadított, lincselésre felkészült tömeg őrjöngése:
– Magyarok, kifelé!
Nem a tömegtől félt annyira, hanem ettől az idejétmúlt társadalmi jelenségtől, amely bármely pillanatban életre kelthető, ha igény és igénylő van rá. A politikai szűk látókörűség is aggasztotta az, hogy az elitnek nevezett réteg saját népének is ellensége és, hogy a nagy többség észre sem veszi azt.
Azon a vidéken ahol született, élt, és tanult úgy érezte magát, mint egy gyufásdobozba zárt cserebogár. Nem látta módját a kibontakozásnak. Fiatal volt és munkára szomjazó. Fejében tudás de szívébe belopta magát a jövő kilátástalansága. Úgy érezte átok ül ezen a helyen. Ősei végigjárták a maguk kálváriáját, és ha nem lett volna hozzájuk kegyes a halál, talán még ma is reménykednének egy napfényes jövőben. Kitartásukért és szülőföldszeretetükért nagyra becsüli őket, de miért kell a történelemnek megismétlődnie? Nem rendelkezhet saját és gyereke sorsa fölött? Nem utolsó sorban senki nem követelheti tőle, hogy mártír legyen. Ez egy értelmetlen szerep. Az élet rövid a mennyország meg tele van elfelejtett hősökkel.
– Bocsáss meg fiam, hogy ilyenkor zavarlak, de nagy baj van! – Maga a reménytelenség, fájdalom és bánat szólalt meg a vonal túlsó végén.
Anonymus fiatal sebészorvosnak kinek pályája ígéretesen ívelt fölfele kezében megremegett a telefon. Apját legalább annyira tisztelte, mint egy félistent. Tudta, hogy valami szörnyű dolognak kellett történnie, mert szülőét keményfából faragták. Ingerültsége elillant, de erőt vett rajta egy nagyon kellemetlen szorító érzés, amit ő akkor „pánikelőzetes”-nek diagnosztizált.
– Anyád nagyon beteg!
Megérezte, tudta ezt mielőtt apja kiejtette volna a szavakat. Mégis megfordult vele az egész kórház. Az ő anyja a törékeny termetű finom arcú, finom lelkű édesanyja. Aki szívbemaróan tudott mosolyogni, amikor messzi földről hazatért egyetlen fia, akire oly büszke volt. Mert lelki fájdalmát mosollyal próbálta mindég eltakarni, sikertelenül. Ettől lett, erőltetett, félszeg, lélekbemaró anyja felejthetetlen mosolya. Mikor senki nem látta lopva rásírt néhány darabkát öröméből és bánatából fia bűnbánattól elszorult mellére. Bármekkora is volt a bánata, soha nem próbálta hazakönyörögni őt. Mikor pedig célzásokat tettek arra, hogy fia itthon is tudna gyógyítani, nem lett volna muszáj olyan messzire mennie, védelmére kelt: „mert, mindenki tudja a magáét. Nem akar míg a világ ott maradni, dehogy akar! Egy kis alapot teremt magának, aztán hazatér. Már a helye is megvan, nem kel sokat keresgélnie. Én még örülök is neki, hogy világot lát. Hiszen egy gyerek nem a szülőkért él, hanem a családjáért és önmagáért”.
– Milyen betegségben szenved? – Jött meg Anonymus hangja.
– Vakbélgyulladása van szegénykémnek.
– Akkor műteni kell! Mire várnak? – Adta ki az urasítást.
– Orvosra várunk. Nincs sebészorvosunk. Az egész megyében négy sebészorvos dolgozik, egy indiai, két tanzániai és egy busman. Az utóbbi nem ismeri a nyelvünket, ráadásul még kezdő szakorvos. Előfordult már, hogy epe helyett vesét operált. Na, de mit lehet tenni? Valahol neki is meg kell tanulnia a szakmát. Mintha ez nem volna elég édesanyád a százharminckettedik sürgős műtétre szoruló. Magyarul: nagyon kevés az esélye az életbemaradásra! – Mindezt egy szuszra hadarta mintha attól félt volna, hogy a fia félbeszakítja.
A fiatal sebész nem bírta félbeszakítani. Kíméletlen vádnak érezte apjának minden egyes szavát. Lelkiismerete minden eddiginél kegyetlenebb támadásba lendült. Megadta magát, érvei elfogytak, már védekezni sem próbált. „Grave insius conscientiae pondus” – súlyos teher a saját lelkiismeretünk – jutott eszébe Ciceró mondása.
– Anonymus sebészorvost várják a hármas műtőben! – hangzott parancsolóan a hangosbemondóból.
– Apu most mennem kel, sürgős műtétem lesz, majd később visszahívlak.
Apja ráérzett fia lelki vívódására, ezért tőle szokatlan lágy hangon felelt:
– Csak menjél fiam, sok sikert a műtéthez!
Anonymus ígéretes karrierű sebészorvos kikapcsolta a telefonját, kettévágva egy mélyről fakadó sóhajt.

Sebők Mihály
erdély.ma

A dollár bukása garantált – A hamis kelet-nyugat paradigma a globális valuta felemelkedését is


putin-obama-shake
Manapság már szinte semmi sem az, aminek látszik. A jót gonosznak állítják be, a kedvesnek mondott tettek mögött rossz szándék lapul, az egyszerűt összetettnek, az összetettet egyszerűnek festik le. Aki megelégszik a felületes szemlélődéssel, soha nem fogja megérteni, hogy mi történik.
Ez a jelenség nagyon jól megfigyelhető a kelet és nyugat elitistái között, az Ukrán helyzet kapcsán fokozatosan mélyülő feszültségben.
Megdöbbentő, hogy amúgy intelligens emberek nem hajlandók meglátni, hogy nincs alapvető politikai vagy filozófiai konfliktus a kelet és nyugat hatalmi szereplői között. Hogyan is lenne, amikor mindkét „oldal” ugyanazért a célért dolgozik és mindketten nyernek a megrendezett, teátrális nemzetközi válságokon.
A Nemzetközi Valutaalaphoz és a Nemzetközi Fizetések Bankjához hasonló szervezeteken keresztül Oroszország éppen úgy elkötelezettje a globalista pénzeknek, mint az Egyesült Államok. Oroszország gazdasági tanácsadója globális ügyekben, legyen szó befektetési imázsról vagy privatizációról, nem más, mint maga a Goldman Sachs.
A Goldman Sachs már 2011 óta szoros együttműködést tart fenn az ukrán kormánnyal is, tanácsadói szolgáltatásait pedig ingyen ajánlotta fel. (Amikor a Goldman Sachs ingyen ad valamit, arra különös figyelmet kell fordítani!) A banki elit keményen dolgozott az orosz-ukrán párbaj mindkét oldalán.
Oroszország minden évben dollár milliárdokat vesz fel a nyugati bankoktól, például a Deutsche Banktól és a Credit Suisse-tól, ékes bizonyítékául, hogy nincs ellenére a „gonosz nyugati rablókkal” üzletelni.
Vlagyimir Putyin rendszeresen találkozik Mr. Új Világrend Henry Kissingerrel és Putyin sajtófőnöke szerint ők ketten „régi jóbarátok”. Ezek a találkozók Putyin 2000-ben történt hivatalba lépése óta folynak.
Az orosz külügyminisztérium olyan nagy becsben tartja a kapcsolatot, hogy tiszteletbeli diplomáciai doktorátust adományozott Kissingernek és egy bilaterális külpolitikai „munkacsoport” élére helyezte, a volt KGB vezető, Jevgenyij Primakov tábornok mellé.
Frissebb hírek terén pedig emlékeztetném a Putyin-rajongókat, hogy maga Putyin és a Kreml javasolta az ukrán gazdaság feletti IMF hatalomátvételt. Ez ugyanaz az IMF, amelyik most azt követeli, hogy Ukrajna harcoljon Oroszország ellen, ha pénzt akar. A felszínesebb olvasók számára ez bizonyára ironikusan hangzik, azonban akik tisztában vannak a hamis kelet-nyugat paradigmával, azonnal meglátják, hogy a hatalmi konszolidációért folytatott harc egyik lépését láthatjuk.
Kissinger-crisesNyilvánvaló, hogy Putyin és Oroszország is csak bábuk, bár fontos bábuk, a globalista sakktáblán, akiket bevethetnek más bábuk ellen, a tömegek megtévesztésére és megosztására rendezett játszmában. Hallottuk Kissingert: A válság egyben lehetőség is.
Mi a céljuk? Számtalanszor kimondták már.
Az Új Világrend fődíjai a globális valuta és a központosított gazdasági hatalom. Az elit nem elégszik meg az egyes gazdaságok feletti csendes dominanciával. Teljes politikai egységet és a szuverenitás végleges felszámolását akarják. A globális valuta bevezetésével a világkormány felé vezető lépések apránként, gyors egymásutánban követhetik egymást.
A világ vezetői, Putyinnal köztük, valamint a nemzetközi bankárok nyilvánosan sürgették a globális gazdaság feletti IMF hatalomátvételt a Különleges Lehívási Jogoknak (SDR) nevezett valutaprogram bevezetésén keresztül.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, néhány szálat még el kell varrniuk.
Íme, egy rövid lista.

A dollárnak mennie kell

Az SDR bevezetése előtt a dollárnak el kell veszítenie tartalékvaluta státuszát, ami valószínűleg relatív értékének elvesztését jelenti. Ezen a ponton veszítik el a fonalat a fővonalas szakértők. Számukra a dollár egy legyőzhetetlen monetáris szereplő, egy végtelen élettartamú valuta. A fennálló helyzethez való ragaszkodásuk megakadályozza, hogy meglássák a Fed által kibocsátott bankó gyengeségeit, és az Egyesült Államok adósságának fenntarthatatlanságát.
Mások úgy gondolják, hogy a dollár az Új Világrend valutája és a globalisták valahogy USA-centrikusak. A tények mást mutatnak. A globalisták egyetlen nemzet vagy kultúra irányába sem lojálisak. Kizárólag saját előmenetelük és hatalmuk érdekli őket. Amennyiben a dollár vagy az Egyesült Államok feláldozása előrébb viszi ezt a célt, gondolkodás nélkül megszabadulnak a felesleges terhektől.

Likviditáspótlás

Rendszeres olvasóink tudják, hogy Kína jó ideje dolgozik már az amerikai gazdaságról történő leváláson. Kína valószínűleg fontos szerepet tölt be az elit terveiben az igazi globális mechanizmusra való átállás terén. A fővonalas média azzal érvel a dollár összeomlása ellen, hogy nincs olyan valuta, ami a helyébe léphetne, és kellő likviditást biztosíthatna. Az elmúlt néhány évben a helyzet igencsak megváltozott ezen a téren.
Kína és az általa irányított bankok hozzávetőleg 25 ezermilliárd dollár értékben bocsátottak ki hiteleszközöket. Erre gyakran pánikszerűen létrehozott „adósságlufiként” utalnak és a kínai gazdaság gyengeségének tekintik, az amerikai mennyiségi enyhítés lassulására adott válaszként. Szerintem nem ez történik. Kína 2005-ben kezdett jüan névértékű részvényeket kibocsátani, évekkel azelőtt, hogy a fővonalnak bármilyen fogalma lett volna a közelgő derivatíva összeomlásról. 2005-tól napjainkig semmilyen ésszerű magyarázat nem adódott az ilyen jüan névértékű eszközök kibocsátására, a jüan piac észrevétlen bővítésén kívül.
Nagyon is elképzelhető, hogy ez a pénzesítés Kína részéről pontosan kiszámított és szándékos lépés volt, hogy ezzel megalapozzák a jüan likviditásának jelentős növelését. Eszerint elképzelhető, hogy tévesen következtetünk egy közelgő kínai összeomlásra a hitelnövekedés alapján. Az amerikai államadósság mellett Kína 25 ezermilliárdos tartozása eltörpül. Kína jüan alapú adósságának arra is alig volt ideje, hogy kamatadósságot halmozzon fel, míg az Egyesült Államok esetében a kamatadósság önmagában elég arra, hogy felmorzsolja az ország fiskális alapjait. Ha valakit összeomlás fenyeget, az az Egyesült Államok és nem Kína.
Kínának szüksége van a jüan forgalmának exponenciális növekedésére. Nem az a terv, hogy a jüan a dollár helyébe lépjen. Azt akarják elérni, hogy a jüan is bekerüljön az SDR valutakosárba. Miután a Világbank szerint Kína idén átveszi a világ legnagyobb gazdasága címet, a valutakosárba történő felvétel szinte garantált.

Mikor?

Az IMF ötévente tart nemzetközi konferenciát és irányelvi megbeszélést az SDR-okkal kapcsolatban. Az IMF ezen összejövetelek során dönt újabb valuták bevonásáról és az SDR-ok kibocsátásának és forgalmának növeléséről a világon. Érdekes módon a következő ilyen összejövetelt 2014 végére, 2015 elejére tervezik összehívni.
Egy másik érdekes egybeesés: az amerikai kongresszus áprilisban volt hivatott szavazni az IMF számára előirányzott tőke növeléséről. A szavazás nem történt meg. Az újonnan előirányzott összegeket elvileg bizonyos IMF programok finanszírozására és a BRICS országok mélyebb bevonásának elősegítésére használták volna. Amennyiben az Egyesült Államok nem szavaz a kérdésben, Oroszország és más nemzetek azt követelik, hogy az IMF nélküle vezesse be a tervezett reformokat. Az USA a legjobb esetben is elveszítené vétójogát az IMF döntésekben, miközben az SDR konferencián a jüan bevonásáról döntenek majd, ami a dollár trónfosztásának egyik fontos lépése lenne.
Első körben az SDR nem olyan lesz, mint a többi valuta, amivel kereskedni lehet. Ehelyett az IMF átveszi a valutakosárban lévő pénzek feletti irányítást és az SDR-ok alapján határozza majd meg azok értékét. Például ma 1 dollár 0.64 SDR-t ér. A közeljövőben könnyen lehet, hogy a dollár SDR-hoz viszonyított értéke jelentősen zuhanni fog. Amikor az IMF átveszi a valutarendszer feletti irányítást, a dollár még mindig létező pénz lesz, de értéke centekben lesz csak mérhető. Eközben az erősebb gazdasági háttérrel rendelkező valuták SDR-hoz viszonyított értéke növekedni fog.
Nagy valószínűséggel egy valuta SDR-hoz viszonyított értékét elsősorban a kibocsátó ország aranytartaléka határozza majd meg. Nem véletlenül vásárol Oroszország és Kína hihetetlen tempóban aranyat (és nem véletlenül kerüli az USA saját aranytartalékának auditját). Az IMF birtokában van a világ egyik legnagyobb fizikai aranykészlete, közel 3000 tonna (hivatalosan). A dollárrendszer összeomlásával, amikor a befektetők nyilván megbízható fedezet után vadásznak majd, hogy mentsék a menthetőt, az arany árfolyama akár az unciánkénti 5-10.000 dolláros magasságokba is szökhet. A nagy tartalékkal rendelkező kormányok így jó státuszt szerezhetnek az SDR tartalékrendszer bevezetésekor.

Kell egy esemény

A hatalom központosítását az elterelő csapások pillanatában lehet a legjobban megvalósítani. A válságok megrendezése az az elit dominancia egyik legrégebbi módszere. Nemcsak arra jók, hogy összezavarják, megijesszék és könnyen befolyásolhatóvá tegyék a tömegeket, de segítségükkel az elit megmentő hősként tetszeleghet a világ előtt. A hégeli dialektika a zsarnokok egyik alapmódszere.
A dollár elpusztítását és a globális gazdasági bürokrácia bevezetését nem lehet nyíltan megvalósítani. Ezek az események bizonyára szörnyű katasztrófákkal egy időben következnek majd be, amik valószínűleg meghaladják majd a Nagy Világgazdasági Válság nehézségeit és milliókat hagynak megélhetés nélkül. Ezt követi a bűnözés, a pusztítás és a társadalmi elégedetlenség eldurvulása. Az emberek bűnbakot keresnek majd. A kelet-nyugat paradigma igencsak jól jön majd.
Sokan úgy gondolják, hogy az Oroszország elleni szankciók számának növekedésével a dollár egyre közelebb kerül a vágóhídhoz. Kína egyértelműen Oroszország mellett tette le a voksot az ukrajnai NATO beavatkozás lehetőségével szemben. A színpad készen áll. Sok jel figyelmeztet arra, hogy a kelet és nyugat közötti feszültség erősödését használják majd a dollárrendszer összeomlásának magyarázataként. Az amerikai média a keletet vádolja majd, amiért nagy mennyiségben szabadul meg dollártartalékaitól és amerikai állampapírjaitól, elindítva a dollár tartalékstátuszát végleg felszámoló láncreakciót. A nemzetközi közösséggel pedig elhitetik, hogy az elkényeztetett és hataloméhes Egyesült Államok ballépéséről van szó csupán, nem pedig egy rejtett és nagyon is tudatos destabilizációs manőverről. Ez akár nyílt háborúhoz vagy pénzügyi tűzvészhez vezethet. Mindkettő alkalmas olyan kétségbeesett helyzetet előidézni, hogy a világ bármilyen segítséget elfogadjon.
Akármelyik forgatókönyvet használják, biztosak lehetünk benne, hogy bűnbakokban és hamis ellenségben nem lesz hiány. A lényeg, hogy az igazi tettesekről, a nemzetközi bankokról eltereljék a figyelmet. A harc nem Barack Obamáról vagy Vlagyimir Putyinról, és nem is a Federal Reserve Bankról szól. Ezek az emberek csak eszközök, kifutófiúk, közvetítők a nyilvánosság előtt. Ne tévesszen meg senkit a globális színpadon folyó játék. Akárhogyan is alakul a helyzet Ukrajnában és bármi történjék Oroszország, Kína és a nyugat között, ennek a harcnak csak két oldala van: az elit hatalom és azok, akik látják, hogy mi történik.
Forrás: Brandon Smith, alt-market.com

Időkjelei : Természetesen a gondolatmenetet folytathatjuk, hiszen az elit hatalom is csupán eszköz a sokat emlegetett ősi kérub kezében, akit egyetlen cél vezérel: megszerezni magának a világ imádatát és ezzel megkísérelni, hogy Isten helyébe léphessen.
„Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg. Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” – Dániel 11:21, 24a