2014. május 7., szerda

Folyamatosan érkeznek az amerikai fegyveresek Kelet-Ukrajnába


Ukrajna - A hadsereg továbbra is blokád alatt tartja Szlavjanszk városát, és azonnal tüzet nyitnak minden járműre, ami el akarja hagyni a város területét. Az önvédelmi alakulatok elmondása szerint az ukrán haderő a civil lakosság számára sem engedi, hogy elhagyhassák a várost.
A hadsereg egyelőre nem lépett be Szlavjanszk területére. Az önvédelmi erők beszámolója szerint nemrég egy kétgyermekes család megpróbálta elhagyni a várost, a katonák rájuk is tüzet nyitottak. A helybéliek elmondták, hogy azokon a pontokon, ahol a hadsereg ellenőrzőpontokat működtet, jelzés nélküli, fekete egyenruhás csapatok érkeznek a városba. Úgy gondolják, hogy ezek a Jobb Szektor tagjai, de bizonyíték nincsen rá, és a csapatok közelébe sem jutott senki. Feltételezhetjük, hogy ezek a jelzés nélküli egyenruhás alakok több nyugati katonai vállalat embereiből állított magánhadsereg, mert minden esetben az ukrán csapatokat háttérbe szorítva tevékenykednek, Kijev a civil lakosság érintésével végrehajtott bevetéseket főként ezekre az alakulatokra bízza.
Ellenőrzőpont a város szélén - civileket sem engednek ki
Kijev fegyveres erői nagyszámú tüzérséget vontak össze Szlavjanszk határában, az önvédelmi alakulatok mobil légvédelem kitelepítéséről is beszámolnak. Grad rakétarendszereket lehet látni a város körül, valamint Igor Szrelkov, a donyecki népi milíciák vezetője szerint 30 tank és 20 egyéb páncélozott harcjármű állomásozik a város körül.
Két napja a hadsereg támadást intézett a város határában több ellenőrzőpont ellen is, majd körbevették a várost. Azóta a város blokád alatt van, de kiterjedt offenzívát nem kezdtek meg a kijevi fegyveresek. A civilek elmondása alapján folyamatosan érkeznek a fekete egyenruhát viselő alakulatok, Kijev feltehetőleg nem-hivatalos NATO erő bevonásával akarja elfoglalni a várost, mert a civil áldozatok várhatóan magas száma miatt az ukrán csapatok nem lennének hajlandók végrehajtani a lakosság elleni hadmozdulatot. Korábban a lakossági önszerveződések leverésére küldött ukrán csapatok nagy része átállt a felkelők oldalára, több esetben tankokkal együtt. A város védői közt az ukrán hadsereg képzett katonái is jelen vannak.
Korábban Oroszország Külügyminisztériuma bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnában zajló lakossági önszerveződések leverésére Kijev az amerikai Greystone privát katonai vállalat zsoldosait bérelte fel. Kelet-Ukrajnában beszámoltak emellett a Blackwater jelenlétéről is. Ezek az alakulatok nem-egy esetben az ukrán karhatalmi erők egyenruháját viselik, megkülönböztető jelzések nélkül.

http://www.hidfo.net/2014/05/07/folyamatosan-erkeznek-az-amerikai-fegyveresek-kelet-ukrajnaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése