2008. november 16., vasárnap

János Károly és a spanyol gazdaság

ABC
A spanyol király, János Károly a közeli napokban Japánba készül látogatni, ennek kapcsán a madridi lap elemzést közöl arról a szerepről, melyet az uralkodóház felvállalt annak érdekében, hogy csökkentse a nemzetközi pénzügyi válság által Spanyolországra, illetve az ország gazdaságára gyakorolt nyomást. A cikk megállapítja: az uralkodó, miként a Fülöp koronaherceg által játszott gazdaságdiplomáciai szerep nem újkeletű. Az eddig is megelőzött mindennemű egyéb prioritást, mindössze jelenleg arról van szó, hogy a világválság még láthatóbbá tette az elmúlt évtizedek ezirányú politikai erőfeszítéseit.
Az ABC emlékeztet arra, hogy János Károly figyelme azt követően fordult erőteljesen a gazdasági folyamatok felé, hogy megtette első amerikai útját. A ’80-as évek elején, egy ottani körútból visszatérve létrehozta a spanyol gazdaságélénkítést szolgáló Cotec Alapítványt, mely révén a beruházások és a fejlesztések stratégiai szerepe felértékelődött a spanyol gazdaságpolitikában. Igaz, az ország nem tartozik az uniós vezető gazdasági hatalmak közzé, még az OECD-listán is a középmezőny része, mindazonáltal az elért eredmények magukért beszélnek. Mind a beruházások, mind pedig a humán tőke tekintetében elmozdulás történt a kezdeti holtpontról.
Ugyanakkor e pillanatban Spanyolországnak – a válságtól függetlenül is – újra kell gondolnia gazdaságpolitikáját. Szembe kell nézni azzal, hogy Kínában olcsóbban termelnek meg bármit, mint az Ibériai félszigeten, a kelet-európai munkaerő pedig messze nem olyan drága, mint a spanyol.
Minden bizonnyal ez magyarázza a spanyol gazdaságdiplomácia új útkereséseit, melyekre János Károly már megtett, illetve most tervezett útjaiból is következtetni lehet. A listán előkelő helyen szerepel a Közel-Kelet, illetve az Arab-öböl dinamikusan fejlődő miniállamai mint Kuvait vagy az Egyesült Arab Emirátusok, de Szaúd-Arábia is. Madrid pedig nyitott Dél-Amerika és Japán felé.
A spanyol gyáriparosok szövetségének elnöke az uralkodót „az ország legjobb gazdasági nagyköveteként” aposztrofálta nemrég, ami nagyon is indokolt. De látni kell azt is, János Károly azzal tette a legtöbbet a spanyol gazdaságért, hogy tudatosította a szerepvállalókban: Spanyolország gazdaságát nemzetköziesíteni kell. Be kell vonni külföldi tőkét, a spanyol tőkének – és termékeknek – pedig helyet kell találni a világban. Az egy országon belül értelmezhető nemzetgazdaság fölött eljárt az idő.
Az, hogy a királyi számítás – a jelek szerint – csak részben realizálódott, és sok reményt elvisz most a válság, nem az uralkodó hibája. Már csak azért sem, mert a spanyol történelemben ő az első, aki ilyen hosszú békés időszakot tudott garantálni az ország polgárainak, és a gazdasági teljesítmények felmérésekor ezzel a ténnyel is számolni kell.

http://www.abc.es/20081116/nacional-nacional/ofensiva-contra-crisis-20081116.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése