André Glucksmann a gázai konfliktusról
A liberális párizsi Le Monde hasábjain André Glucksmann
francia filozófus elemezte a gázai konfliktus visszhangját, rámutatva,
hogy egy aránytalan eszközökkel folyó küzdelemben nem lehet „arányos"
válaszról fantáziálni.
Egy-egy konfliktus megítélésében a közvélemény egy része olyan
hajthatatlanokból (inconditionnels) áll, akiknek szemében
vitathatatlan, hogy kinek van igaza és kinek nincs, másik fele pedig
óvatosabb és a körülményektől teszi függővé annak megítélését, hogy
valamely akció helyénvaló vagy sem, vagy ha úgy látják jobbnak,
mindaddig nem nyilatkoznak, amíg nem rendelkeznek alaposabb
információval. Bármilyen véres és szörnyű a gázai konfliktus,
reménysugarat is érlelhet, amelyet azonban a sokkoló képek túl gyakran
eltakarnak.
A közel-keleti konfliktusban először tűnik úgy, hogy a fanatikus
hajthatatlanok kisebbségben vannak. A vita az izraeliek körében (Ez a
megfelelő pillanat? Még meddig?) a demokráciában megszokott módon
zajlik. A meglepetés az, hogy hasonló vita zajlik a palesztinok és
támogatóik mikrofonjai előtt, olyannyira, hogy Mahmud Abbasz, a
Palesztin Hatóság vezetője vette magának a bátorságot, hogy a gázai
polgári lakosok szerencsétlenségének kezdeti felelősségét a Hamásznak
tulajdonítsa, amely felmondta a tűzszünetet - vélekedik a filozófus.
A világközvélemény - a média, a diplomaták, az erkölcsi és politikai
tekintélyek - reakciói sajnálatos késést mutatnak a közvetlenül
érintettekhez képest. Glucksmann kiemeli azt a szót, amely most egy
harmadik típusú hajthatatlanságot betonoz be, amely urbi et orbi
„aránytalannak" minősíti Jeruzsálem akcióját. Időnként a riportok és
kommentárok a „mészárlás" és a „totális háború" szavakat is használják,
még jó, hogy nem alkalmazzák a genocídium - népírtás - szót, jegyzi meg
a filozófus.
Az „aránytalan" kifejezés szótári értelme azt jelenti, hogy valami
nem arányos, vagy azért, mert ilyen arány nincs, vagy mert az arányt
megbontják, átlépik. Az eltúlzottnak minősített izraeli megtorlásokat e
második értelemben ítélik el - ami mögött az a ki nem mondott szemlélet
áll, hogy létezik az Izrael és a Hamász közötti konfliktusban egy
normális állapot, amelyet a Tsahal, az izraeli hadsereg kizökkentett az
egyensúlyból, mintha a konfliktus nem lenne, minden komoly
konfliktushoz hasonlóan, kezdettől fogva aránytalan.
Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene
tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le
technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket,
vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, ember-bombákhoz és célozza
meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, hogy Izrael bölcsen várja
meg, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően „kiegyenlíti"
tűzerejét? Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel
a Hamász - eltérően a Palesztin Hatóságtól - elutasítja a zsidó állam
elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael
ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai
tisztogatásba?
Minden konfliktus, akár lappangó, akár már kitört, természeténél
fogva „aránytalan". Ha az ellenfelek megegyeznének eszközeiket és
céljaikat illetően, már nem lennének ellenfelek. A konfliktus azt
jelenti, hogy a felek nem értenek egyet, tehát mindkét tábor
érvényesíteni akarja azt, ami a számára előnyös és ki akarja használni
ellenfele gyengeségeit. A Tsahal nem fosztja meg magát attól, ami
számára „hasznos", amikor technikai fölényét alkalmazza az ellenséges
célpontokra mért csapásokban. A Hamász sem, amikor a gázai lakosságot
emberi pajzsként használja, és elutasítja ellenfele erkölcsi aggályait
és diplomáciai erőfeszítéseit.
A közel-keleti békét csak akkor lehet előmozdítani, ha
megszabadulunk a hajthatatlanságtól, amely nemcsak a mindenre kész
fanatikusokat kísérti meg, hanem a gyilkos konfliktusokat
gondviselés-szerűen kiegyensúlyozó „arányosságról" fantáziáló angyali
lelkeket is - hangsúlyozza Glucksmann. A Közel-Keleten nemcsak a
játékszabályok betartatásáért folyik a harc, hanem azok megszabásáért
is. Lehet vitatkozni egyik vagy másik katonai vagy diplomáciai
lépésről, de nem szabad feltételezni, hogy a problémát a világ jó
lelkiismeretének láthatatlan keze már eleve megoldhatja. Nem jelent
aránytalanságot a túlélésre való törekvés - zárja írását a filozófus.
http://www.lemonde.fr/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése