Az EU véget nem érő békefenntartó missziója

Balkán államok Európa köldökzsinórján

Az Európai Unió aktív közreműködésével a Jugoszlávia felbomlása után mesterségesen létrehozott országok egy része koraszülött és életképtelen képződmény, amely talán soha nem lesz képes az önálló állami működésre. Kilátás sem nagyon van rá, hogy  Bosznia-Hercegovina és Koszovó a nemzetközi közösség támogatása nélkül is államként funkcionáljon. Az európai politikusoknak elképzelése sincs róla, hogyan vághatnák el a két állam köldökzsinórját, hogy lezárnják a lassan már gyarmati irányítássá alakuló békefenntartó missziókat - figyelmeztet Gerhard Spörl, a Der Spiegel külpolitikai szerkesztője.

A kilencvenes évek elején Európa megdöbbentő tétlenséggel nézte végig, ahogy a Balkán népei egymásnak esnek. A délszláv háborúk ikonikus momentuma a srebrenicai mészárlás, amelyet a holland kéksisakosok néhány száz méterről néztek végig - ahelyett, hogy közbeavatkoztak volna. Ha az Egyesült Államok nem lép fel határozottan, talán még több vér száradna Európa lelkén.

Eurrópa Balkán-politikáját nem csak a háború éveiben jellemezte a koncepciótlanság. Miközben az EU meghatározó államai, mindenekelőtt Németország. azt szajkózta, hogy nincs más megoldás, mint a tagköztársaságok és Koszovó függetlenségének elismerése, arra senki sem gondolt, hogy vajon az új államok életképesek lesznek-e. Bosznia-Hercegovina és Koszovó a háborúk lezárása óta sem talált magára. A százezer emberéletet követelő pusztítás rendkívül mély sebeket ejtett, és az etnikai és vallási villongások a béke aláírása után sem szűntek meg.

„A Balkánon Európa azzal próbálkozik, amivel az Egyesült Államok Irakban éppen felhagyott: nemzetépítéssel" - írja Spörl. Az EU és a NATO Valentin Inzko személyében közös különmegbízottat küldött Szarajevóba, hogy előkészítse a békefenntartó küldetés lezárását és a hatalomátvételt. Ehhez elengedhetetlen, hogy Bosznia-Hercegovina és Koszovó nemzetté váljon, és megerősödjön a jogállamiság, a piacgazdaság és a parlamentáris demokrácia. A demokratizálódás és az intézményi stabilitás megteremtése azonban nem megy egyik napról a másikra: ez csak úgy lehetséges, ha a helyi elitet egyre inkább bevonják az irányításba. Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban erre azonban kísérlet sem történt az elmúlt évek során. Mindkét államot a nemzetközi közösség hivatalnokai és katonái vezetik, és nincsenek határidők az  ideiglenesen az országokban állomásozó békefenntartók kivonására.

„Más szóval Európának semmilyen kivonulási stratégiája sincs, így a mesterségesen létrehozott államok akár az idők végezetéig létrehozóik segítségére szorulhatnak."

Spörl szerint ez egyebek között azért tragikus, mert az önállótlanság és kvázi-gyarmati viszonyok a korrupció melegágya. A helyi elit a nemzetközi közösség támogatásából jelentős pénzeket síbol el - a helyieket mindez különösebben nem izgatja, hiszen nem az ő pénzüket lopják, a nemzetközi közösség pedig tehetetlen. Európa ugyanis attól tart, hogy amint a békefenntartók kiteszik a lábukat Bosznia-Hercegovinából, a bosnyákok és a horvátok a szerbek torkának esnek. Koszovóban sem sokkal jobb a helyzet: az albán többség és a szerb kisebb között lényegében nincs kapcsolat. Az egységes nemzetállam kialakítása szóba sem jöhet, a többnemzetiségű multikulturális együttélésre egyik oldalon sincs fogadókészség: az albánok és a szerbek relaív békés egymás mellett élése csak az ENSZ-katonák jelenlétével és kilométernyi szögesdróttal valósítható meg. Nem csoda hát, ha senki nem akarja bolygatni a status quót.

Pedig a békefenntartás költséges mulatság - helyesebben szólva pótcselekvés: a missziók az elmúlt 14 évben összesen 13 milliárd eurót emésztett fel, és az újjáépítésre is legalább ekkora összeget fordított a kontinens. 1999 óta az ENSZ összesen 70 663 hivatalnoka teljesített szolgálatot Koszovóban.

Spörl szerint Európának ismét Amerikáról kellene példát vennie, és az iraki csapatkivonáshoz hasonló menetrendet kellene kialakítani. Hacsak nem akar Európa az idők végeztéig bábáskodni az aktív közreműködésével világra segített koraszülött államok fölött.

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,636347,00.html