Canossa-járás Isztambulban
Csütörtökön búcsúzott NATO-főtitkári hivatalától Jaap de Hoop Scheffer. Egy olyan gesztussal - írja Nikolas Busse a Frankfurter Allgemeine Zeitungban
-, amely többet mond a szövetség állapotáról, mint számos ünnepi
szónoklat. A leköszönő holland főtitkár, aki öt éven keresztül töltötte
be tisztségét, virágokat helyezett el a bevetés közben életüket vesztő
NATO-katonák emlékművénél. Az emlékművet a közelmúltban emelték a
szövetség brüsszeli központjának bejáratánál. Arra emlékezteti a
látogatókat, hogy a NATO ma egy hadban álló szervezet. Ezzel de Hoop
Scheffer egyetlen elődje sem volt kénytelen szembesülni. Az emlékművet
Dánia adományozta és éppen ebből az országból érkezik az új főtitkár,
Anders Fogh Rasmussen, aki szombaton veszi át hivatalát.
Rasmussen az első dán, aki a NATO-t vezetheti, nem csoda hát, hogy a kis skandináv állam roppant büszke is korábbi miniszterelnökére. Dán politikus még sose emelkedett ehhez hasonlóan magas szintű nemzetközi posztra. A NATO-nak ugyan már nincs olyan jelentősége, mint a hidegháború idején, de még mindig a világ legerősebb katonai szövetsége, és az egyetlen olyan intézmény, amely Európát és Észak-Amerikát biztonságpolitikailag összeköti.
Mindenesetre az 56 éves Rasmussen, aki közgazdaságtudományi tanulmányai végeztével liberális politikusként csinált karriert hazájában, igen súlyosan terhelt örökséget vesz át. A Rasmussen kinevezése körüli belső válság, ami komoly feszültséget okozott a tavaszi NATO-csúcson, még ma is érezteti hatását. A szervezetben még mindig arról az árról alkudoznak, amelyet Törökország a politikus kinevezésébe való beleegyezéséért követelt. És legalábbis nyitott kérdés, hogyan alakul majd az általa vezetett NATO viszonya az iszlám világgal.
Veterán NATO-diplomaták szerint még soha nem vette át a vezetést ekkora teherrel egy főtitkár sem. Ankara a nyílt ellenállást Berlin, Párizs és London jelöltjével szemben végül egy olyan kompenzációs csomagért cserébe adta fel, amelynek pontos tartalmát csak a résztvevő állam-, és kormányfők ismerik. Négy feltétel azonban kiszivárgott. Az első, hogy Rasmussen kérjen nyilvános bocsánatot a véleményszabadságot hangsúlyozó véleményéért, amit a dán lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében tanúsított. Három éve az iszlám világ felháborodott az akkori miniszterelnök álláspontján. Török felfogás szerint Rasmussen bocsánatkérésére végül néhány nappal a NATO-csúcsot követően sor került egy Isztambulban rendezett konferencián.
Második feltételként Dániának be kell zárnia a skandináv országból sugárzó „Roj TV" csatornát, amelyet Ankara a terrorszervezetnek minősített Kurd Munkáspárt (PKK) szócsövének tart. A beszüntetéshez vezető első lépések megtörténtek. Harmadsorban a törökök egy magas beosztású NATO-parancsoki tisztséget akarnak, amelyet általános vélemény szerint az amerikaiak át is adnak nekik. Végül negyedikként a NATO-nak erősítenie kell a párbeszédet az iszlám világgal, amihez Törökország egy megfelelő tisztséget követel.
E legutóbbi feltétel ártalmatlannak hangzik, mégis súrlódásokhoz vezetett. A csúcs után nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök ezt a feladatot a politikai kérdésekben illetékes főtitkár-helyettesi posztra akarják ruházni, amely tisztség vezetője a kívülálló államokkal való kapcsolatokat gondozza. A hivatalt jelenleg egy német diplomata, Martin Erdmann tölti be. Berlin a posztot természetesen nem kívánja átadni Ankarának és maga az „iszlám portfolió" témakör sem tetszik a német kormánynak. Egy új tisztség létrehozása pedig súlyos önértelmezési kérdéseket vetne fel a NATO számára. Kapcsolatait mindeddig biztonságpolitikai kritériumok határozták meg, sosem vallásiak.
E belső feszültségek egy sokkal jelentékenyebb konfliktus előjátékaivá válhatnak. Afganisztán és Pakisztán a NATO számára döntő fontosságú. Nem zárható ki ugyanis, hogy e két ország kormányzata a tüntetéshullámtól való félelmében óvakodik majd attól, hogy túl szorosan együttműködjön azzal a férfival, aki a muszlimok szemében a karikatúra-vita központi figurája. Nagy feszültség övezi a várakozást, hogyan zajlik majd le első afganisztáni látogatása.
Végül Rasmussen egy még mindig komolyan terhelt kapcsolatot örököl Oroszországgal kapcsolatban. A két fél ugyan már tárgyal egymással, de a grúziai háború geopolitikai következményeit brüsszeli diplomaták szerint még nem haladták meg. Moszkva kizárólag ott működik együtt a NATO-val, ahol érdekében áll - így például Afganisztánban. Máskülönben az oroszok azt akarják, hogy a szervezet mondjon le a Grúziával és Ukrajnával való bővítésről. Ez azonban ellenkezne a NATO elhatározott szándékaival, ráadásul úgy tűnik, az Obama-adminisztráció sem fogadná el.
Rasmussen az első dán, aki a NATO-t vezetheti, nem csoda hát, hogy a kis skandináv állam roppant büszke is korábbi miniszterelnökére. Dán politikus még sose emelkedett ehhez hasonlóan magas szintű nemzetközi posztra. A NATO-nak ugyan már nincs olyan jelentősége, mint a hidegháború idején, de még mindig a világ legerősebb katonai szövetsége, és az egyetlen olyan intézmény, amely Európát és Észak-Amerikát biztonságpolitikailag összeköti.
Mindenesetre az 56 éves Rasmussen, aki közgazdaságtudományi tanulmányai végeztével liberális politikusként csinált karriert hazájában, igen súlyosan terhelt örökséget vesz át. A Rasmussen kinevezése körüli belső válság, ami komoly feszültséget okozott a tavaszi NATO-csúcson, még ma is érezteti hatását. A szervezetben még mindig arról az árról alkudoznak, amelyet Törökország a politikus kinevezésébe való beleegyezéséért követelt. És legalábbis nyitott kérdés, hogyan alakul majd az általa vezetett NATO viszonya az iszlám világgal.
Veterán NATO-diplomaták szerint még soha nem vette át a vezetést ekkora teherrel egy főtitkár sem. Ankara a nyílt ellenállást Berlin, Párizs és London jelöltjével szemben végül egy olyan kompenzációs csomagért cserébe adta fel, amelynek pontos tartalmát csak a résztvevő állam-, és kormányfők ismerik. Négy feltétel azonban kiszivárgott. Az első, hogy Rasmussen kérjen nyilvános bocsánatot a véleményszabadságot hangsúlyozó véleményéért, amit a dán lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében tanúsított. Három éve az iszlám világ felháborodott az akkori miniszterelnök álláspontján. Török felfogás szerint Rasmussen bocsánatkérésére végül néhány nappal a NATO-csúcsot követően sor került egy Isztambulban rendezett konferencián.
Második feltételként Dániának be kell zárnia a skandináv országból sugárzó „Roj TV" csatornát, amelyet Ankara a terrorszervezetnek minősített Kurd Munkáspárt (PKK) szócsövének tart. A beszüntetéshez vezető első lépések megtörténtek. Harmadsorban a törökök egy magas beosztású NATO-parancsoki tisztséget akarnak, amelyet általános vélemény szerint az amerikaiak át is adnak nekik. Végül negyedikként a NATO-nak erősítenie kell a párbeszédet az iszlám világgal, amihez Törökország egy megfelelő tisztséget követel.
E legutóbbi feltétel ártalmatlannak hangzik, mégis súrlódásokhoz vezetett. A csúcs után nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök ezt a feladatot a politikai kérdésekben illetékes főtitkár-helyettesi posztra akarják ruházni, amely tisztség vezetője a kívülálló államokkal való kapcsolatokat gondozza. A hivatalt jelenleg egy német diplomata, Martin Erdmann tölti be. Berlin a posztot természetesen nem kívánja átadni Ankarának és maga az „iszlám portfolió" témakör sem tetszik a német kormánynak. Egy új tisztség létrehozása pedig súlyos önértelmezési kérdéseket vetne fel a NATO számára. Kapcsolatait mindeddig biztonságpolitikai kritériumok határozták meg, sosem vallásiak.
E belső feszültségek egy sokkal jelentékenyebb konfliktus előjátékaivá válhatnak. Afganisztán és Pakisztán a NATO számára döntő fontosságú. Nem zárható ki ugyanis, hogy e két ország kormányzata a tüntetéshullámtól való félelmében óvakodik majd attól, hogy túl szorosan együttműködjön azzal a férfival, aki a muszlimok szemében a karikatúra-vita központi figurája. Nagy feszültség övezi a várakozást, hogyan zajlik majd le első afganisztáni látogatása.
Végül Rasmussen egy még mindig komolyan terhelt kapcsolatot örököl Oroszországgal kapcsolatban. A két fél ugyan már tárgyal egymással, de a grúziai háború geopolitikai következményeit brüsszeli diplomaták szerint még nem haladták meg. Moszkva kizárólag ott működik együtt a NATO-val, ahol érdekében áll - így például Afganisztánban. Máskülönben az oroszok azt akarják, hogy a szervezet mondjon le a Grúziával és Ukrajnával való bővítésről. Ez azonban ellenkezne a NATO elhatározott szándékaival, ráadásul úgy tűnik, az Obama-adminisztráció sem fogadná el.
http://www.faz.net/s/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése