John Markoff és Thom Shanker nem kevesebb állít a The New York Times-ban,
mint hogy 2003-ban, még az iraki háború előtt, a Pentagon és az
amerikai felderítő ügynökségek olyan cybertámadást készítettek elő,
amelynek révén befagyaszthatták volna Szaddám Huszein több milliárd
dollárját a bankszámláin és megbéníthatták volna kormányának pénzügyi
rendszerét. Nem lett volna pénze a háborús utánpótlásra, a katonák
zsoldjára.
„Tudjuk, hogy működött volna - megvoltak hozzá az eszközeink" - mondta egy magas rangú tiszt, aki a Pentagonban dolgozott a szigorúan titkos terv előkészítésen.
A támadás azonban nem kapott zöld utat. A Bush-kormányzat illetékesei attól tartottak, hogy a következményeket nem lehet Irakra korlátozni, olyan pénzügyi zűrzavar alakul ki, amely átterjed a Közel-Kelet egészére, Európára és talán az Egyesült Államokra is.
Míg a Bush-adminisztráció komolyan tanulmányozta a számítógépes hálózatok elleni támadás lehetőségét, az Obama-kormányzat az első, amely a cyberbiztonságnak - az amerikai számítógépes hálózatok védelmének és az ellenséges hálózatok kiiktatásának - olyan fontosságot tulajdonít, hogy a Fehér Ház az elkövetkező hetekben külön igazgatót nevez ki e téma kezelésére.
A Fehér Ház vezető tisztségviselőit azonban annyira aggasztja a cybertámadás révén polgári személyeknek és hálózatoknak okozható esetleges kár, hogy hivatalosan még kommentálni sem hajlandók ezt a témát. Egy nevének elhallgatását kérő illetékes elmondta, hogy ezek az aggodalmak tartották vissza a katonákat egy sor javasolt akció megvalósításától.
Noha az Irak pénzügyi rendszere elleni támadásra nem került sor, az amerikai katonák és a felderítő ügynökségek a 2003. évi háború első óráiban engedélyt kaptak az iraki katonai- és kormánykommunikációs hálózat megbénítására, és ez a támadás okozott „járulékos" károkat. A mobiltelefon-adótornyok és a kommunikációs csomópontok bombázása mellett a támadás elektronikus zavarást is magában foglalt. Ma hivatalosan elismerik, hogy a kommunikációs offenzíva időlegesen megszakította a mobiltelefon-szolgáltatást az Irak körüli országokban, amelyek ugyanazokat a mobil- és szatellit-telefonhálózatokat használták. Ez a korlátozott kár elfogadhatónak tűnt a Bush-kormányzat szemében.
Egy másik hasonló esetre az 1990-es években került sor, amikor az amerikaiak Szerbia kommunikációs hálózatát támadták és járulékosan megrongálták az Intelsat szatellit-kommunikációs rendszert, annak működését több napon át megakadályozták.
Ma e titkos missziókat az Obama-kormányzat is tanulmányozza, ahogy a Pentagon új cyberakciókra készül. A kormány aggodalmai hasonlítanak azokhoz, amelyek az atomkorszak kezdetén a katonai hatékonyság, a törvényesség és az erkölcs kérdései tekintetében merültek fel, mivel a sugárzás a harci zónáktól távol is veszélyeztethette a polgári lakosságot. Egyes katonai vezetők szerint azonban az ilyen bizonytalanságok túl óvatossá tették a Pentagon tervezőit.
Mások viszont vitatják ezt: Herbert Lin, a National Research Council tudósa, a cyberháborúról szóló legutóbbi tanulmány szerzője úgy vélekedik, hogy „ha nem tudjuk, mire képes egy számítógépes támadás, valami rosszat követhetünk el". Mark Seiden, a jelentés egyik társszerzője példaként azt hozta fel, hogy a támadás esetleg egy olyan kórház számítógépes rendszerét is kiiktathatja, amely valamely más intézménnyel osztozik a szerveren. A Harvard egyetem professzora, Jack L. Goldsmith pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a cyberháború jogi szempontból is problematikus.
„Tudjuk, hogy működött volna - megvoltak hozzá az eszközeink" - mondta egy magas rangú tiszt, aki a Pentagonban dolgozott a szigorúan titkos terv előkészítésen.
A támadás azonban nem kapott zöld utat. A Bush-kormányzat illetékesei attól tartottak, hogy a következményeket nem lehet Irakra korlátozni, olyan pénzügyi zűrzavar alakul ki, amely átterjed a Közel-Kelet egészére, Európára és talán az Egyesült Államokra is.
Míg a Bush-adminisztráció komolyan tanulmányozta a számítógépes hálózatok elleni támadás lehetőségét, az Obama-kormányzat az első, amely a cyberbiztonságnak - az amerikai számítógépes hálózatok védelmének és az ellenséges hálózatok kiiktatásának - olyan fontosságot tulajdonít, hogy a Fehér Ház az elkövetkező hetekben külön igazgatót nevez ki e téma kezelésére.
A Fehér Ház vezető tisztségviselőit azonban annyira aggasztja a cybertámadás révén polgári személyeknek és hálózatoknak okozható esetleges kár, hogy hivatalosan még kommentálni sem hajlandók ezt a témát. Egy nevének elhallgatását kérő illetékes elmondta, hogy ezek az aggodalmak tartották vissza a katonákat egy sor javasolt akció megvalósításától.
Noha az Irak pénzügyi rendszere elleni támadásra nem került sor, az amerikai katonák és a felderítő ügynökségek a 2003. évi háború első óráiban engedélyt kaptak az iraki katonai- és kormánykommunikációs hálózat megbénítására, és ez a támadás okozott „járulékos" károkat. A mobiltelefon-adótornyok és a kommunikációs csomópontok bombázása mellett a támadás elektronikus zavarást is magában foglalt. Ma hivatalosan elismerik, hogy a kommunikációs offenzíva időlegesen megszakította a mobiltelefon-szolgáltatást az Irak körüli országokban, amelyek ugyanazokat a mobil- és szatellit-telefonhálózatokat használták. Ez a korlátozott kár elfogadhatónak tűnt a Bush-kormányzat szemében.
Egy másik hasonló esetre az 1990-es években került sor, amikor az amerikaiak Szerbia kommunikációs hálózatát támadták és járulékosan megrongálták az Intelsat szatellit-kommunikációs rendszert, annak működését több napon át megakadályozták.
Ma e titkos missziókat az Obama-kormányzat is tanulmányozza, ahogy a Pentagon új cyberakciókra készül. A kormány aggodalmai hasonlítanak azokhoz, amelyek az atomkorszak kezdetén a katonai hatékonyság, a törvényesség és az erkölcs kérdései tekintetében merültek fel, mivel a sugárzás a harci zónáktól távol is veszélyeztethette a polgári lakosságot. Egyes katonai vezetők szerint azonban az ilyen bizonytalanságok túl óvatossá tették a Pentagon tervezőit.
Mások viszont vitatják ezt: Herbert Lin, a National Research Council tudósa, a cyberháborúról szóló legutóbbi tanulmány szerzője úgy vélekedik, hogy „ha nem tudjuk, mire képes egy számítógépes támadás, valami rosszat követhetünk el". Mark Seiden, a jelentés egyik társszerzője példaként azt hozta fel, hogy a támadás esetleg egy olyan kórház számítógépes rendszerét is kiiktathatja, amely valamely más intézménnyel osztozik a szerveren. A Harvard egyetem professzora, Jack L. Goldsmith pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a cyberháború jogi szempontból is problematikus.
http://www.nytimes.com/2009/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése