2011. december 5., hétfő

Az Eurázsiai Unió mellett küszöbön áll a latin-amerikai államok uniója

A rengeteg energiáját felemésztő kemoterápiás kezelések után Hugo Chavez, Venezuela elnöke ismét a tőle megszokott lendülettel tért vissza a nemzetközi politikába. Caracasban a hétvégén megtartotta alakuló ülését az új latin-amerikai országokat tömörítő szervezet, a CELAC.
A 33 latin-amerikai és karibi ország két napos csúcstalálkozón írta alá a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) alapító okiratát. A találkozó jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy Costa Rica, Salvador és Peru kivételével minden ország államfői szinten képviseltette magát. A létrehozók nem titkolt szándéka végre olyan szervezetet létrehozni, mely fel tudja venni a verseny az amerikai befolyással szemben. Ezért sem kaphatott helyet a két északi óriás az USA és Kanada.
Az, hogy Kuba is tagja a tömörülésnek, külön fricska a washingtoni vezetésnek.
Valamint, hogy végre egységesen és közösen tudjanak fellépni az érdekeikért a latin-amerikai országok. Hiszen a nyelvi, kulturális azonosságoktól egészen a gazdasági, földrajzi és politikai egymásra utaltságon keresztül nincs más útja ezen országok felemelkedésének, főleg a 'nagytestvér' árnyékában.
Ezt foglalta össze egy rövid mondatban Felipe Calderón Mexikó államfője: „Ez Latin-Amerika évtizede”. Ezzel a tömörüléssel esélyünk nyílhat a biztonságos kereskedelem, a javak, szolgáltatások és személyek szabad mozgásának, a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolásának, a hathatós környezetvédelemnek, valamint a szervezett bűnözés felszámolásához és az erőszak leállításához szükséges lépéseknek a megtételére, fejtette ki megnyitó beszédében a mexikói elnök.
Ezt egészítette ki Daniel Ortega - Nicaragua elnöke, akinek meglátása szerint „Ez a Monroe-doktrína halálos ítélete”. Emlékezetes, hogy a majd 200 éve meghirdetett elv szerint Amerika az amerikaiaké. Azonban az Egyesült Államok így felhatalmazva érezte magát, hogy kontinentális kényúrként bármikor beleszóljon a többi állam belügyeibe. Ezzel jóformán gyarmati sorba taszítva a latin-amerikai országokat.
Az egy évtizede megindult változások során egyre inkább kezdenek magukra találni a térség országai, s kezdenek kilépni az USA árnyékából. Azonban a már jó pár éve elindított és lassan, de biztosan zajló folyamatok egyre inkább a végéhez közelednek. Már ami az Egyesült Államok elleni „egységfrontot” illeti.
A CELAC 33 tagállama közel 600 millió embert tömörít, éves hazai összterméke pedig 6 billió dollárra rúg, ami kereken harmada az Egyesült Államok és Kanada összesített GDP-jének.
Elemzők szerint az új szervezet létrehozása azt mutatja, hogy Latin-Amerika és a karibi térség ki akar és ki is tud lépni az Egyesült Államok árnyékából.
A CELAC csúcstalálkozójának legközelebb Chile (2012), Kuba (2013) és Costa Rica (2014) ad majd otthont.
A tudjuk kik által uralt fősodratú média természetesen erről a hírről sem fog beszámolni, kiemelve az esemény jelentőségét és fontosságát.
Forrás: latin-amerika.hu


CELAC: eszköz az imperializmus ellen

A Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) egy eszköze a tagállamoknak, hogy politikailag és gazdaságilag függetlenedjenek az imperalizmustól, nyilatkozta Bolívia elnöke, Evo Morales.
Egy nemzetközi sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét Morales, mely egy állami kézben lévő országos napilapban jelent meg.
Kifejezve azon reményét, hogy ezzel az új tömörüléssel várhatóan felgyorsul az egykori „gyarmatbirodalom” lebontása. Hozzátéve, hogy ezzel rendkívül jó helyzetet teremtettek, hogy az őslakosok 500 éves ellenállása és a 200 éves függetlenségük végleg elérje célját, s felszabadítsák egymást az imperialista törekvések alól.
Hangot adott azon elképzelésének is, hogy ez az új regionális szervezet az Egyesült Államok nélkül képessé válhat, hogy a tagállamok hathatós vitát folytassanak az őket kínzó energetikai, gazdasági, és élelmezési krízisek sikeres kezeléséről.
Sürgette még továbbá a csatlakozott országokat, hogy legyenek ők is részesei a 'dekolonizációs” folyamatoknak, mely folyamatoknak zászlóshajói a CELAC szervezetét életre hívó nemzetek.
A CELAC 33 Latin-amerikai és karibi országot tömörít, melynek nem tagja se az Egyesült Államok, se pedig Kanada.
Morales hangsúlyozta, ez a most létrehozott szövetség is jelzi, az Andok Nemzeteinek Közössége (CAN) szervezet megszületése óta Dél-Amerikában zajló integráció folyamatos térhódítását. Hozzátéve, hogy a CELAC-nak első lépésben egy Általános Titkárságot kellene felállítania, amely összehangolná a tagállamok illetékes minisztériumainak munkáját a közös célok elérése érdekében.
E tekintetben még megjegyezte, ezt a munkát a szervezet vezető testületének, a kancelláriának el kell végeznie, hogy többek között a gazdaságot és egyéb kérdéseket illetően előre tudjanak lépni.
Külön kiemelte, a legszükségesebb, hogy a térség képes legyen magára találni az az erő és a hatalom.
Végül Morales leszögezte, hogy a CELAC az egyetemes jólét és oktatás biztosítására hivatott, mivel ezek emberi jogok, nem pedig magán vállalkozások.
Forrás: Pravda.ru

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése