Így tették tönkre az országot

Említésre méltónak találom az egyik gyár történetét. Balatonfűzfő, NIKÉ gyár. A gyár nyereségesen működött, természetesen ennek ellenére (rabló)privatizálták. Egy olasz cég, a Fiocchi vette meg. Folytatódott a katonai és egyéb pirotechnikai termékek, füstölők, jelzőrakéták, lőporok stb. gyártása. Azonban a tulajdonos elkezdett szelektálni, és leállították azoknak a termékeknek a gyártását, amelyeket az olaszországi gyárában is gyártottak.

A tulajdonost - mint ahogy azt a külföldi kézbe került cégeknél megszokhattuk -, nem érdekelte más, csak az, hogy mit lehet kilapátolni a cégből és az országból. A Fiocchi tavaly eladta a gyárat egy svájci üzletembernek. További leépítések történtek, és a cég területeinek további eladása. A cég beszüntette a hatalmas keresletnek örvendő magyar lőszerek gyártását. A gyár a környék megélhetését biztosította, a privatizálás előtt több mint 2000 ember dolgozott itt. Mára alig 200-an. A balatonfűzfői embereknek pedig nincs hova elhelyezkedni. A legközelebbi város Veszprém, de munkalehetőség nincs. Rengeteg családot tett tönkre az, hogy a külföldi tulajdonosok csak azért, hogy egy újabb ország piacát megszerezzék, egy gyárat tönkretettek hazánkban. Így válik enyészetté, egy nagy múltú, nagy tekintélyű gyár. A többi elherdált vállalattal együtt. 

Jelenleg az üzem siralmas látványt nyújt. Árnyéka régi önmagának. Gaz, omladozó vakolat, betört ablakok a még működő üzemegységeken is. Látható, hogy továbbra is csak az a fontos a gazdájának, mit lehet kiszedni a cégből. Szégyen és gyalázat. Az elmúlt 20 év eredménye ordít le az egész gyártelepről. Ezért kártevő bűnöző mind, aki ebben a hazát tönkretevő színjátékban a legkisebb mértékben is benne volt.

László - Balatonfűzfő

Gyáraink tönkretétele

Nemrégen olvastam a honlapon két kapcsolódó cikket. Ezek ihlettek meg. Mivel Borsod a szülőhazám az ott lévő problémákat látom. Időrendi sorrendet nem tudok felállítani, de az teljesen mindegy a végeredmény szempontjából. Mindenféleképpen az elmúlt 22 év kormányait terheli a felelősség. Mivel a "privatizálás" ezen formája az ő találmányuk.

Kezdem az ózdi vaskohászattal. Mivel "veszteséges" volt (legalábbis azzá tették), hát gyorsan megszabadultak a tulajdonjogoktól. Egész Ózd és a környező települések legnagyobb munkaadója volt a cég. Több ezer munkahelyet kellett betölteni amikor még volt termelés. A vasúti szállítás is ki volt építve a gyár területén. Hatalmas mennyiségű kohászati terméket voltak képesek előállítani. Mikor külföldi (zsidó) tulajdonba került, rögtön elbocsájtották az emberek felét a másik felét meg a gyár darabjaira bontása után. Elvittek minden hasznosítható dolgot és külföldön újrahasznosították. Ma törött ablakú épületek, bedőlt kerítés, cigány hordák által kifosztott telephelyek és csarnokok vannak az enyészetre bízva. A városban persze olyan fokú lett a munkanélküliség, amit már kezelni sem lehet.

Ózdhoz is köthető még egy "nagyüzem" bezárása, ami "népbetegség" Borsodban, az pedig a bánya. Minden bányát veszteségesnek tituláltak, és azonnal be is zártak. Így járt Ózd, Putnok, Királd, Ormosbánya, Rudabánya, Felsőnyárád, Rudolftelep, Alberttelep, Edelény stb. Mivel az én nagyapám is volt bányász, sokszor mesélt a föld alatt történtekről. De nem csak a rossz dolgokról szóltak a történetei, hanem a rengeteg szénről is. Köbkilométerekről beszélt... Ezt nem lehetett nyereségesen üzemeltetni? Több bányát elárasztottak vízzel, hogy csak azért se lehessen újra üzembe helyezni.

A Diósgyőri vaskohászat hasonlóan járt, mint ózdi társa. Külföldi tulajdon, emberek elbocsájtása tömegesen, gyár kifosztása, elszállítása (külföldön újraépítése), maradék emberek kirúgása... Mivel 4.5 milliárd vesztesége volt a gyárnak 1 forintért adták el. Ez a privatizáció...

Még megemlíteném a bélapátfalvai cementgyár esetét is. Ott a konkurencia miatt vetettek véget a termelésnek. 5 cementgyár működött hazánkban amikor lecsaptak Bélapátfalvára. 2-2 tulajdon volt egy kézben. Közösen felvásárolták a Bélapátfalvit, majd szó szerint a földdel tették egyenlővé. Az épületeket kibelezték, elszállították (máshol újra felállították), a szállító szalagokat szétszedték, a silókat felrobbantották, hogy véletlenségből sem lehessen újra beindítani a termelést. Azt azért tudni kell a bélapátfalvi cement (a mészkőnek köszönhetően, amiből bányászták), messze földön híres volt. A kőművesek ha tehették ezt használták, mivel a kötési és szilárdsági tulajdonságai messze felülmúlták a hasonló minőségűnek beállított társaiét. Persze az ott dolgozók is munkanélküliek lettek...

Végül még egy üzletág összeomlását vizsgálnám meg. Ez pedig a cukorgyárak esete. Gondolom mindenki emlékszik arra, amikor egyik napról a másikra duplájára nőtt a cukor ára. Mindez annak köszönhető, hogy a magyarországi cukorgyárak 1 kivételével bezárásra ítéltettek. Ott is minden hasznosíthatót elvittek és a maradékot lerombolták. Ezt nemcsak a gyárban dolgozók sínylették meg, mivel a mezőgazdaság egy szelete a gyárak kiszolgálására volt ráállva. A cukorrépa termelők megtermelték a répát, de nem volt aki felvásárolja tőlük. 1 év haszon nélküli termelés bárkit a padlóra küld... Pedig a gyárak környékén nagyon sok embernek ez volt a fő megélhetése. Két legyet ütöttek egy csapásra.

A fent említettek csak kiragadott példák. Közel sem teljes a kép. Gondoljunk bele hány embertől vették el a megélhetést. Privatizáció. Nem, ez népnyúzás!!! A felelősök pedig a haszonnal a zsebükben nyugodtan fekszenek le aludni. De nemsokára felébred ez a nép Csipkerózsika álmából, és megkeressük őket!

Isten minket úgy segéljen! B.Gy.