2012. január 1., vasárnap

Már zajlik a szíriai háború

A fősodratú média még nem közölte, de a harc Szíriáért már a gyakorlatban is megkezdődött.
A Debkafile zsidó híroldal nemrégiben számolt be róla, hogy Katar zsoldos csapatokat hozott létre, melyeket az Asszad rendszer megbuktatására akar bevetni. A csoportokat Líbiában, és Törökországban képezik.
A SANA szír hírügynökség azonban jelentette, hogy csak a múlt héten négy ilyen csoportot lepleztek le, és végeztek ki. A szír hadsereg - számítva a beszivárgó egységekre -, modern technikával és nagyobb létszámmal erősítette meg a határait. A csoportokat felszámolták, a szír hadseregnek is volt elenyésző vesztesége. A hadsereg vezetője elmondta, hogy ezek a csoportok láthatóan kiképzést kaptak, a legmodernebb fegyverekkel, ruházattal és kommunikációs technikával voltak felszerelve.
Az izraeli oldal szerint kizárólag Katar áll a csoportok mögött, azonban az egész világ épeszűi tisztában vannak vele, hogy Izrael és az USA áll a dolgok mögött. A Debkafile hírei szerint a szaúdi vezetés megállapodott Katarral, hogy közösen finanszírozzák a szír rendszer megdöntésére felhasználandó csapatok képzését (Szaúd-Arábia csak pénzt ad hozzá). A hírek szerint a két USA-csatlós arab állam egy 20000 fős hadsereget szeretne felállítani, amiből eddig 2500 főt vettek fel és kezdtek el kiképezni. Őket Törökország déli Hatay tartományába szállították, és onnan mennek át Szíriába.
Azonban bizonyosan vannak olyan csoportok is, melyek sikerrel hatoltak be szír területre. A SANA hírügynökség szerint, egy a rendszerhez hű falu ellen egy kisebb csoport hajtott végre támadást, több házat felgyújtottak, és nyolc embert megöltek. Az elkövetők ellen hajtóvadászat indult. Az tetteseket, akik szétszéledtek, a közeli városban kapták el, az akció közben három raktárukat is sikerült felderíteni és felszámolni.
A Debkafile arról is beszámolt, hogy Törökországban az Al-Kaida kapcsolatokkal rendelkező Abdel Hakim Belhadzs kapta meg a csapatok feletti parancsnokságot. Ez volt az az ember, akinek milíciája Tripoliban átvette a hatalmat Kadhafitól, az Al-Kaida tagja, és Oszama bin Laden munkatársa volt. Most éppen NATO zsoldban áll. Az Al-Kaida a világ több pontján, így Jemenben is hajt végre támadásokat a CIA parancsára.
A hírek azonban kifejezetten érdekes információkat is tartalmaznak. Ezek szerint a csoportokba izraeliek is beléptek, és a török titkosszolgálattal együttműködve képezik a csoportokat. A török titkosszolgálat információkkal is segíti a diverzáns egységeket.
Tálas András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése