2012. március 13., kedd

Az ENSZ megvédi az iráni kábítószer-kereskedőket

Az ENSZ egy nemrég kiadott jelentése célkeresztbe vette Iránt a már megszokott képmutató emberi jogi értekezéssel. A jelentés szerint Iránban rendszeresen megsértik az emberi jogokat, mert egyre növekszik a kivégzések száma az országban. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kiemelte, hogy 2011-ben a kivégzések közül 249-et titokban hajtottak végre. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem adtak róla hivatalos tájékoztatást, mint a többi 421-ről. A fővonalú média ezt még tovább fokozza, az iráni rendfenntartás és igazságszolgáltatás úgy kerül bemutatásra, mintha valamiféle tiltás ellenére, a nyugati hatóságok elől rejtőzködve végezné a munkáját.
Ki kell ábrándítsuk őket: se a nyugati országok siránkozásának, se az ENSZ ilyen-olyan bizottságainak nincs beleszólás abba, hogy az iszlám köztársaság hogyan tartsa fenn a rendet. Az ENSZ többször is felszólította Iránt, hogy függesszék fel a halálos ítéletek végrehajtását az olyan esetekben, ami a nemzetközi jog szerint "nem minősül különösen súlyosnak".
Miért olyan fontos ez az ENSZ számára?
Ennek az áll a hátterében, hogy a halálbüntetések 81%-át kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügyekben szabják ki. Az ENSZ korábbi jelentéseinek adatai is alátámasztják, hogy Afganisztánban az amerikai haderő jelenléte óta sokszorosára nőtt a kábítószer termelés. Vagyis Afganisztán megszállása óta az amerikai haderő felügyeli a térség kábítószer-kereskedelmét, az iráni hatóságok által közzétett adatokból tudható, hogy Iránba az afgán határon keresztül áramlik be a kábítószer.
A CIA immár két évtizede munkálkodik az iráni fiatalság lezüllesztésén, és a halálos ítéletnek elég elrettentő ereje van ahhoz, hogy a degeneráltság ne terjedjen ki a teljes társadalomra. Ennek köszönhetően az elfogott csempészek és kábítószer-kereskedők nagy része illegális bevándorló, akiket egyszerűen kivégeznek, és jogosan, mert felelősek az iráni fiatalok megrontásáért, a tevékenységük hosszú távon társadalmi katasztrófához vezethet. Az ENSZ az iráni fiatalság lezüllesztésére tett próbálkozásokat védelmezi az emberi jogi ökörségeivel. Hogy ennek az ENSZ szószólói tudatában vannak, vagy csak hasznos idióták ülnek a megfelelő pozíciókban, az már más kérdés.
Az iráni államnak nem csak joga, hanem kötelessége fellépni a kábítószer-kereskedelem ellen. Mivel a nyilvános kivégzések bizonyultak erre a megfelelő eszköznek, ezért azzal. Egyrészt az iráni nemzet védelmében, másrészt a világ más nemzeteinek védelmében, mert ha nem engednek teret a nyugati befolyásnak, az a nyugati cionista rendszer gyengítésével más nemzetek szabadságra törekvésének is jobb feltételeket teremt.
Egyébként a nyilvános kivégzések Magyarországon is népszerűek lennének. Lehet a Jobbik úgy gondolja, hogy egy-egy "rosszkor volt rossz helyen" típusú hangadó elszámoltatásával meg van oldva dolog, de a nép nem így gondolja. Ha a demokráciásdit játszók valóban a nép akaratát akarják megjeleníteni, kérdezzék csak meg a saját választóikat, hogy legszívesebben mit csinálnának az országot kiárusító politikusokkal és bankárokkal. Meg fognak lepődni, milyen válaszok kerülnek majd elő! És a demokratikus többség, az demokratikus többség!
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése