Az IMF már régóta próbálja megnyerni a BRIC országokat, hogy biztosítsanak készpénztartalékot "az eurózóna megmentésére". Az egyetlen tényező, ami a megállapodás létrejöttét hátráltatja, az az IMF-et (és általánosságban véve a nyugati vezetést) jellemző zsidó arrogancia. Arról van szó ugyanis, hogy olyan országoknak kellene nagyobb befolyást adniuk, ami még nincs teljesen a befolyásuk alatt.
Guido Mantega brazil pénzügyminiszter az Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika képviselőivel történt találkozó után bejelentette a megegyezés közösen meghatározott feltételeit. Brazília azt szabta feltételül, hogy a készpénzért cserébe a fejlődő országok kapjanak nagyobb beleszólást az IMF döntéshozatalába. Nem nagy beleszólást, hanem éppen csak akkorát, amekkora a gazdasági háttérrel arányos lenne.
Christine Legarde legalább 400 milliárd dollárt akar a BRIC-csoporttól "az eurózóna megmentésére". Az Európai Unió és Japán már kinyilvánították, hogy 320 milliárd dollárt biztosítanak az IMF-nek, ugyanis az IMF vezetője szerint az eurózóna a világgazdaságra leselkedő veszélyek középpontja, így minden országnak adakoznia kell, hogy az IMF megmenthesse a világot.
Japán már bejelentette, hogy biztosítja a kért összeget, és ezt a pénzügyminiszter már hivatalossá is tette. Azok az országok, melyek a nyugati hitelektől függenek, és ahol az Egyesült Államoknak katonai bázisai vannak, illetve több ezer (vagy több tízezer) fős hadereje állomásozik, azonnal kérdés nélkül biztosították a kért összeget. Ez kellőképpen megvilágítja, hogy mennyire demokratikus intézményrendszerről van szó.
Az IMF által kért pénzt egyenesen a bankok feltőkésítésére fordítják, vagyis a készpénz közvetlenül arra lesz fordítva, hogy a főbb európai bankok ne váljanak fizetésképtelenné. Ez mindenféleképpen egy lépéskényszert jelent, és Legarde már be is jelentette, elsődlegesnek tartják, hogy a fejlődő országok nagyobb beleszólást kapjanak a döntéshozatalba, és ennek megfelelően minden ország képviselői külön találkozzanak az IMF képviselőivel egyeztetés céljából. Az IMF feltehetőleg feltételeket akar szabni a feltételeknek, valahogy úgy, hogy az azonnal nem fizető országok is legközelebb kényszerben legyenek és azonnal fizessenek. Legarde bejelentette, hogy az erőforráskvóták és a kormányzati struktúrák terén fognak változtatásokat kérni, majd Washingtont felszólította, hogy mint legnagyobb részvényes, mutasson utat a többi országnak.
"Mondd Clinton, maradt még nálatok egy kis pénz?"
Vagyis az IMF pénzt kér, a feltételek teljesítésének pedig azt szabja feltételéül, hogy a BRIC országok közeledjenek az amerikai politikai-gazdasági modellhez. Csakhogy Washington már nem ad újabb készpénztartalékot az IMF-nek, mert nálunk sincs annyi, amennyi kellene. Az IMF először az Egyesült Államoktól akarta beszedni a teljes összeget, de ott elutasították. Viszont hogy más országok adjanak, azt lelkesen támogatják. Nem kérdés, hogy a karvalyorrú hitelezőknek meg vannak számolva a napjaik. A kérdés csak az, hogy mielőtt elbuknak, hány gazdaságra tudják még kiterjeszteni a fertőzést.
Molnár IstvánAz IMF az euro válságot a globális pénzhatalom bevezetésére használja
A Bloomberg weboldalán néhány napja megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:
Az IMF több pénzt akar pénzes ládájába a spanyol bajok miatt… Az európai vezetők Washingtonba utaztak, hogy feltöltsék pénzes ládájukat a válság kezelésére, miközben a spanyol kormány egyre nehezebben tud megbirkózni piaci és pénzügyi gondjaival. Három héttel azután, hogy az európai vezetők nyilvánosságra hozták, hogy az euróövezet segélyalapja átlépte a szimbolikus ezermilliárd dolláros határt, a spanyol helyzettel kapcsolatos aggodalmak tovább drágították a hiteleket Spanyolország számára. Az IMF április 20-22 között tartandó tavaszi ülését nyilván a válság ellen bevethető eszközök megtárgyalása dominálja majd.
"Globális adósságválság - Megszorítások"
Milyen üzenetet szűrhetünk le a fővonalas médiában közölt cikkekből, azaz mit próbál elhitetni az elit a világgal? „A megszorítások működnének, ha Európa végre hajlandó lenne az együttműködésre.”
A világ vezetői, élükön a Nemzetközi Valutaalappal és a központi bankokkal szinte észrevétlenül milliók és milliárdok helyett ezermilliárdokban kezdtek beszélni.
A fenti intézményeket üzemeltető elit célja a világkormány megalakítása és az Európai Unió az egyik legfontosabb lépcsőfok efelé. Az európai pénzügyeket stabilizálni hivatott megszorítások tulajdonképpen az elit eszköztárának részét képezik és kijelentett szándékuknak pont az ellenkezőjét érik el velük.
A globális akció segítségével az elit bizonyos nemzetközi intézményeket akar feltőkésíteni és nagyobb hatalommal felruházni. A szokásos káoszból rend taktika, ahogyan a fent idézett cikk további szemelvényei is hűen tükrözik:
A nemzetközi nyomásnak engedve, hogy többet tegyenek a válság megfékezése érdekében, az európai kormányok, merészebb javaslat hiányában, a múlt hónapban megállapodtak, hogy további 500 milliárd eurót tesznek félre a már meglévő 300 milliárd mellett, egy 800 milliárd eurós gazdaságvédelmi alap létrehozása érdekében.
Azzal, hogy 150 milliárd eurót felajánlottak az IMF-nek, az „európai kormányok megtették a maguk részét,” mondta Joerg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának egyik tagja április 13-án. „Most arra számítok, hogy ez Európán kívüli barátaink és partnereink is hozzátegyék a maguk részét az IMF forrásaihoz.”
Ezt a probléma-megoldás képletet bárki könnyen megértheti, akiben megvan rá a szándék. A hatalmi elit leginkább félelemalapú kampányok segítségével próbálja rávenni az embereket, hogy adják fel hatalmukat és vagyonukat a globalista intézmények javára. Egy korábbi cikkben is kifejtettük az elvet:
Fontos megérteni, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezet mesterségesen lett kialakítva. A világgazdaság a központi bankok által nyomtatott fiat, vagy papírpénz monopóliumon alapul. Ez az a rendszer, ami látszólag összeomlasztotta a fél világ gazdaságait és jó úton halad Kína összeomlasztása felé…
Az EU válság akkor kezdődött, amikor bizonyos szegényebb országok nagyobb összegeket kaptak Brüsszeltől gazdaságuk „felzárkóztatására”. Ezeknek a pénzeknek elvileg az volt a célja, hogy a bürokrácia kezelni tudja a helyi egyenlőtlenségeket és egészségesebb pénzügyi környezetet alakítson ki.
Természetesen ez a támogatás egyfajta kenőpénz volt. Az egyes nemzetek elit vezetői zsebre vágták a pénzeket és biztosították, hogy országuk belépjen az EU-ba. A belépést követően ezek az országok további pénzeket kaptak a vezető elit bankoktól.
A 2008-as összeomlást követően egyértelművé vált, hogy a PIIGS országok nem lesznek képesek visszafizetni a kapott hiteleket. Valószínűleg kezdetben is ez volt a terv. Miután a helyzet egyértelművé vált, a hatalmi elit elsődleges célja az lett, hogy a vezetőkkel a „megszorításokban” láttassák a megoldást.A cél egyértelműen olyan nyomor és kétségbeesés megteremtése, hogy az emberek végül hajlandóak legyenek elfogadni a világkormányt és az általa felajánlott pénzeket. A háttérben működő elit több évszázada próbálja irányítani a történelem alakulását a modern globális összeesküvés keretein belül.
A Bloomberg cikkből az IMF hatalmának kiterjesztésére lehet következtetni, amihez az EU válság szolgáltatja az alapot, ugyanakkor egyes fejlődő országoktól is 500 milliárdos bővítést remélnek, azzal érvelve, hogy az európai válság más nemzetekre is átterjedhet. Az IMF fejenként félmilliárd dollárt vár azoktól az országoktól, amelyeket állítólag védeni akar a válsággal szemben. A Reuters a következőket írja:
Az euróövezet kövérebb pénzes ládát szeretne a spanyol aggodalmak miatt… Christine Lagarde, az IMF vezetője „igazi előrelépést” remél a mostani összejöveteltől.
Januárban az IMF azt nyilatkozta, hogy 600 milliárd dollárra van szüksége az „ártatlan szemlélődők” védelmére, akiket szintén érinthetnek az európai gazdasági bajok. Pénteken a G-20-ak vezetői azt nyilatkozták, hogy az IMF 400 és 500 milliárd dollár közötti összegre számíthat tőlük.
A pénzgyűjtő kampány során 50 milliárd dollárra számítanak Japántól és ugyanekkora összegre Kínától és Szaúdi-Arábiától, az EU-tól már odaígért 250-300 milliárd mellett. Kisebb összegekre számítanak továbbá Oroszországtól, Mexikótól és Brazíliától.
Így növekszik az IMF. Tehát úgy 150 milliárd dollár Európától és néhány százmilliárd a „fejlődő” országoktól. Érdekes megemlíteni, hogy a Bloomberg és Reuters cikkekben szereplő számok között van némi eltérés. Elvégre mi is az a néhány százmilliárd barátok között?
Az igazság az, hogy senki sem tudja pontosan, mennyi pénz mozog a vezetők között, illetve, hogy hová is tartanak ezek az összegek. Az idézett cikkek célja a kezdeményezés népszerűsítése nem pedig pontos számadatok közlése. (Időkjelei: Érdemes megfigyelni, hogy minden alkalommal, amikor az IMF vagy más elit pénzintézmények vezetői nyilatkoznak, minden médiumban naponta legalább egy tucatszor hallhatjuk és olvashatjuk gondosan megfogalmazott üzeneteiket.) A lényeg, hogy olyan összegekkel dobálózzanak, ami szinte isteni hatalommal ruházza fel a vezetőket.
Sokszor később kiderül, hogy a számokkal kapcsolatos nyilatkozatok nem feleltek meg a valóságnak. Az európai szuverén adósságválságot elvileg már évekkel ezelőtt „megoldották” az erre előirányzott összegek rendelkezésre bocsátásával. A globális válságokat legtöbbször szándékosan idézik elő. Nem véletlenül tartanak ilyen sokáig. Minél hosszabb a válság, annál több lehetőség van az elit által szükségesnek látott változtatások bevezetésére.
A jelen helyzetben is látható a szándék: olyan kétségbeesést kelteni az emberekben, hogy bármilyen változtatást elfogadjanak, ami javíthat életminőségükön.
Ezen a szemüvegen át vizsgálva láthatjuk, hogy a XX. század valamennyi „izmusa” ugyanezt a tervet volt hivatott előrevinni. Miután sikerült az embereket a kormánytól függővé tenni, a hatalom most eltünteti a gazdaságot eddig alátámasztó díszleteket. A világkormányt is valószínűleg a XX. század kezdeti kormányformáihoz hasonló módszerekkel vezetik be, egy olyan gyógyírt kínálva fel általa, ami a világ valamennyi baját meggyógyíthatja.
Egyelőre nem tudni, hogy az IMF végül a világ központi bankjává alakul-e, az SDR-ral, mint új globális valutával kiegészítve, de az biztos, hogy mindig a gazdasági történések középpontjában áll, inkább, mint a BIS vagy a Világbank.
Forrás: The Daily Bell
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése