2012. április 25., szerda

Minden állampolgár köteles lesz nyomkövetőt magánál hordani

Kedden adták át a Nemzeti Egységes Kártyarendszer első darabjait. A jelenleg érvényes diákigazolványok helyett mostantól aki újabb diákigazolványt igényel, már csippel ellátott igazolványt kap, és a jövőben már csak RFID-csippel ellátott igazolványokat fognak előállítani. Első körben a diákigazolványok esetében lép életbe az új rendszer, és bevezetik az oktatói, illetve kormánytisztviselő igazolványt.
A kormány tervei szerint a későbbiekben valamennyi személyazonossági okmányt RFID-csippel látnak el, majd az összes okmányt fel fogja váltani egyetlen kártya. Aki eddig homokba dugta a fejét és azt hangoztatta, hogy a társadalom feletti teljes ellenőrzés nem lehetséges - mi több, összeesküvés-elmélet - annak ideje elgondolkozni egy-két dolgon.
Az RFID a "Radio Frequency Identification" rövidítése, vagyis rádióhullámok segítségével drót nélküli adatátvitelt lehetővé tevő technológia. A lényege egy elektronikus kóddal beprogramozott mikrocsip, az ún. transzponder, amely egy miniáramkört és egy antennát tartalmaz, hogy egy azonosító jelet sugározzon ki. A kibocsátott kódot számítógéphez csatlakoztatott speciális olvasó berendezések, szkennerek segítségével lehet fogni.
Az RFID-csip feladatából adódóan kis mennyiségű adat tárolására alkalmas, egy újabb változata pedig lehetővé teszi a tárolt adatok felülírását. Mint azt az új diákigazolvány példája is mutatja, így a csip alkalmassá válik arra, hogy az iskolákban átvegye az ellenőrzők és a napló helyét. Az RFID-csipet régóta használják (leginkább nyugaton) az áruforgalomban, illetve beléptető rendszerekhez is, és a kormány tervei szerint az iskolákban, valamint a BKV járatain kötelezővé teszik majd az ilyen beléptető rendszerek bevezetését. A kormány szerint a közeljövőben a BKV rendszereit úgy alakítják át, hogy az RFID csip átvehesse a jegyek és bérletek helyét is.
Amit ez a hétköznapokban jelent: Első körben - valamennyi, iskolába járó diák ilyen diákigazolvánnyal fog rendelkezni. Mivel a BKV-t és az iskolákat bevonják az átalakításokba, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a diáknak magával kell hordania az RFID csipet. Mindig magánál kell majd tartania, mert a BKV ellenőrnek ezt nyújtja majd oda jegy/bérlet helyett, iskolába érkezéskor ezzel tud bemenni a kapun, a tanórák után ezzel tud kimenni, majd hazafelé a BKV járatain megintcsak nála kell legyen. Az eszköz hatékonyságához nem fér kétség, így várhatóan a tömegközlekedés ennek megfelelően alakul majd minden városban. A tanároknak maguknál kell hordaniuk az RFID-csippel ellátott oktatói igazolványt, mert ezzel tudnak bemenni az iskola épületébe, és ezzel tudnak kimenni. A köztisztviselőknek, a kormányhivatalok alkalmazottainak már nem idegen ez a fajta beléptető rendszer, mert évtizedek óta ezt használják. Minisztériumokban általánosan használt eszköz a beléptető kártya, az új intézkedés csak egy újabb kártyát jelent, aminek már többféle felhasználása lehetséges. Olyan intézményekben, mint például az ország szétrablását lebonyolító vállalat utódszervezete, az MNV ZRt., az alkalmazottak minden egyes folyosó ajtaján csak úgy haladhatnak tovább, ha odatartják a beléptető kártyát, így a személyek mozgása ellenőrizhető. Ha valaki túl sokat tartózkodik a büfében, túl sokat van az épületen kívül, az mind regisztrált távollét, de bizalmas adatok kiszivárogtatásakor is egyszerűen visszavezethető a tárolás helye alapján, hogy melyik az a pár alkalmazott, akinek hozzáférése lehetett.
Első körben az intézmények alkalmazottai, tanulói - második körben a teljes társadalom. A Fidesz nyilatkozatai szerint ugyanis a későbbiekben a személyigazolványok és a vezetői engedélyek is RFID-csippel lesznek ellátva. Ha az első sorozat elkészül, már csak hónapok kérdése az új típusú személyigazolvány.
Mivel az RFID-csip egy adott kódot sugároz és minden állampolgár egyedi azonosító kóddal bír, ezért a magunknál hordott diákigazolvánnyal, személyigazolvánnyal és vezetői engedéllyel egyben visszakövethető a tartózkodási helyünk is. Ezek olyan dokumentumok, amit minden állampolgár köteles magánál tartani, így minden állampolgár köteles magánál tartani az RFID-csipet.
Az RFID-csip érzékelése a hétköznapokban nem lehetséges egy adott távolságon kívül, köszönhetően a beléptető rendszerekben használt alacsony érzékenységű készülékeknek. Ez lehetővé teszi, hogy a csipet csak egy adott helységben, ajtó előtt, stb. használjuk. Ha ezeknek a készülékeknek nem lenne gyengére állítva az érzékelése, abban az esetben pl. egyetlen BKV-jegy nyitva tartaná a közeljövőben Budapestre telepített összes BKV-s beléptetőt, vagy egyetlen diák beléptetője az összes diáknak nyitva tartaná az iskola kapuját. Vagyis az RFID-technológia rövidtávú volta nem azt jelenti, hogy csak egy adott távon belül érzékelhető csipet tesznek az igazolványokba, hanem logikus oknál fogva vannak/lesznek gyenge érzékenységű készülékek használatban.
Mivel az RFID-csip gyenge jelet bocsát ki, csak a vevő készülék érzékenysége fokozásának kérdése, hogy a jel távolabbról is érzékelhető legyen. Akár az összes egyszerre. Egy telefonközpont technikai háttere elegendő ahhoz, hogy kis átalakításokkal monitorozható és regisztrálható legyen a tízmillió állampolgár mozgása a nap 24 órájában. Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a kormány az új RFID-csipek bevezetésével párhuzamosan új állami telefonszolgáltatót hoz létre...
Nem nehéz mindebből észrevenni, hogy a Fidesznek köze nincsen a magyar érdekképviselethez (döbbenetes, de rengeteg embert még mindig megtéveszt), helyette szolgalelkűen a csak "New World Order" néven elterjedt szabadkőműves terror-rendszer lokális végrehajtója. Akinek még ez az intézkedés sem árulkodó, az várja csak meg, ameddig a gyerekének nem a diákigazolványába, hanem kötelezően a bőre alá ültetik az RFID-csipet, akár egy állatnak. Mi nem kérünk belőle.
Molnár István




Az utóbbi hetekben fény derült egy-két érdekes dologra a legújabb okos-telefonokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy nem csak borzasztóan okosak, de mérhetetlenül kiváncsiak is. Az Apple iPhone-járól szivárgott ki először, hogy nem csak hogy folyamatosan figyeli, hogy éppen hol és merre jár tulajdonosa, de ezekből az adatokból utána adatbázist épít, amit később sem töröl le, ráadásul minden egyes másik gépre is átmásol, amivel a kütyüt később szinkronizálják. (cikket lásd itt)
Most biztosan azt mormolod magadban, hogy már megint teljesen megőrültem, hisz mindenki tudja, hogy a mobiltelefonok arra készültek, hogy a trolin ülve fel lehessen hívni az asszonyt, hogy lebbencslevest főzzön vacsorára, meg azért, hogy lehessen szavazni, hogy a héten melyik bohóc essen ki a villából.
Nos. Kedves barátaim, sajnálom, ha ki kell ábrándítsalak titeket, de ezek a készülékek nem ezért készülnek! Mint ahogy a kukac sem azért kerül a horogra, hogy egy kellemes eledellel ajándékozza meg a balatoni keszeget, és hogy merő jó szándékból csillapítsa éhségét. A gyártók persze igyekeznek ezeket a kütyüket érdekes (és néha egyébként egész hasznos) alkalmazásokkal ellátni, mert mégis csak kell valami, amivel rá lehet venni téged, hogy állandóan magaddal hordj egy személyi nyomkövető készüléket. Ha azt mondanák: Itt ez a nyomkövető készülék, lennél kedves mindenhová magaddal cipelni, hogy hallhassuk mit beszélsz, és tudjuk merre jársz? Akkor valószínűleg kevesebben kérnének belőle, mint így, hogy mindenféle hiper-szuper alkalmazásokkal próbálják eladni őket. (És tudja, és tudja!)
Úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy használjátok őket egészséggel, de egy pillanatra ne feledjétek, hogy a hatalmi elit szempontjából azért hordjátok ezeket magatokkal, hogy minden pillanatban lehessen tudni, hogy éppen mit csináltok!

A bankárok legfőbb vágya, hogy előbb vagy utóbb (de lehetőleg előbb) egy mikrochip-et ültethessenek be mindenkinek a bőre alá, ami persze a személyes nyomkövetés legkifinomultabb változata lenne, és egyúttal arra is jó, hogy a készpénzt felváltó digitális, virtuális pénzüket mindenki azon tárolhassa.
Mielőtt azonban erre sor kerülne - vagy akár ezzel párhuzamosan - az egyre okosabb telefonok egy csomó funkciót megvalósíthatnak mindebből. Ha például sikerülne elérni, hogy mindenkinél legyen állandó jelleggel egy mobiltelefon, akkor a chip-re végeredményben nem is lenne szükség. Az csak annyiban lenne jobb megoldás, hogy azt nem lehet "véletlenül" otthon felejteni, mindig garantáltan nálad lenne, hiszen teljesen beléd lenne operálva.
Ha nyitott szemmel jársz, egészen jól látszanak a törekvések arra, hogy minél kevésbé lehessen megkerülni, hogy legyen nálad mobiltelefon, és próbálnak rászoktatni arra is, hogy a pénzügyi tranzakcióidat is lehetőleg a mobiltelefonod segítségével végezd (parkolás, autópálya matrica, adakozás SMS-sel, stb). Mostanság a Google Youtube fiókom is egyre gyakrabban cseszeget, hogy adjam meg neki a mobiltelefonszámomat, amit természetesen nagyon nem szeretnék neki megadni, de már szinte látom magam előtt a napot, amikor nem fog többé engedni belépnem, ha nem kötöm az orrára a mobiltelefonszámomat. No, persze azt állítja, hogy ez igazából nekem lesz marha jó dolog, mert így ha netán nem tudnám fejben tartani a nyolcbetűs jelszómat, akkor azt el fogja majd tudni küldeni nekem akár SMS-ben is, de persze ez megint csak "bikaürülék", ahogy az angolszász fogalmaz, mert valójában azért kell neki, hogy megtudhassa a személyi azonosságomat és onnantól kezdve, bármikor, akár a pontos helyemet is meghatározhassa. A google mindent és mindenkit látni akar!
 
 
Minden bizonnyal vannak, akik még most is erősen kételkednek a szavaimban. Nekik a következő elmetornát javasolnám. Adjanak nekem választ a következő, igencsak egyszerűnek tűnő kérdésemre: Miért van minden mobiltelefonban kamera? Akinek van rá értelmes magyarázata, az kérem feltétlenül írja meg nekem, mondjuk ide, a megjegyzés rovatba. Figyelem! A válaszban azt kérem megindokolni, hogy miért van MINDEN telefonban kamera. Az nem helyes válasz, hogy: az egy nagyon hasznos dolog, mert ha van, akkor lehet a telefonnal MMS-t küldeni, mert az csak arra ad választ, hogy miért jó dolog az, ha egyes telefonokba raknak kamerát. Az én kérdésem inkább arra irányul, miért nem tudok olyan telefont venni, amiben nincs kamera? Olyat tudok venni, amiben nincs GPS, de olyat nem, amiben nincs kamera. Hiába mondanám, hogy nincs rá semmi szükségem, és adjanak egy olyat, ami mondjuk kétezer forinttal olcsóbb, de nincs benne kamera, meg hogy nem akarok olyasmiért fizetni, amire nincs szükségem.
Nos, amíg nem ad nekem erre valaki egy elfogadható választ, kénytelen vagyok feltételezni, hogy arra a kamerára sem elsősorban nekem van szükségem. Persze én is használhatom erre-arra, de elsősorban nem azért van ott, hogy az én számomra biztosítson funkciókat. Ha így lenne, akkor opcionális lenne, nem pedig kötelező.
Ezek után, ha eddig még nem tetted volna meg, mindenképpen töprengj el egy kicsit azon is, hogy mennyire érdekes egybeesés, hogy ha az iPhone szót kimondod angolul, az azt jelenti szem-telefon! Nem kezd egész érdekes lenni a dolog?
 
De nem ez az egyetlen "különös egybeesés". Ezen a képen a 2001: Űrodüsszeia című film két főszereplője látható: Dave, a legénység egyik tagja és HAL 9000, a szuper-intelligens számítógép, egy függőleges, téglalap alakú dolog a műszerfaluk közepén. A HAL 9000, Stanley Kubrick korszakalkotó sci-fi-jében, egy szuper-komputer, amelynek az az egyik dolga, hogy folyamatosan figyelje a legénység minden mozdulatát. Az a vörösesen világító lencse lenne a "szeme" neki. Amikor a film során rájön, hogy az asztronauták gyanakszanak rá, végül úgy dönt, hogy mindenkit elpusztít a fedélzeten. Hogy sikerül-e neki, azt most nem lövöm le, hátha megnézitek. (link)
Csak én látok erős hasonlatosságot a mobiltelefonom hátlapja, és a között, ahogyan Kubrick ábrázolja azt technológiai vívmányt, amely nyomon követi a fedélzeten tartózkodó emberek minden mozdulatát?
Szóval ez egy kis gondolkodni való nektek, amíg a legújabb SzeNyoK megjelenésére vártok (majd elfelejtettem, SzeNyoK = Személyi Nyomkövető Készülék, saját rövödítés). Aki átlát Kubrick metaforáin (mint pl. itt az űrutazás, ami természetesen egy metafora az emberiség "útjára") az nagyon mély dolgokat érthet meg a filmjeiből. Olyannyira, hogyutolsó filmje egyenesen az életébe került.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése