2012. április 7., szombat

Új adóforma bevezetését tervezi a Fidesz

A kormány eltörölné az egyszerűsített vállalkozó adót (EVA) és helyette egy túlbonyolított vállalkozói adót vezetne be. Ezzel lehet leginkább jellemezni azt, amire a Fidesz jelenleg készül. Balog Ádám adóügyekért felelős államtitkár szerint az EVA eltörlésével párhuzamosan egy új adóforma kerül bevezetésre, ami 200-300-ezer vállalkozást érintene. Az új rendszer úgynevezett szabad vállalkozási övezeteket hozna létre, és azon vállalatok, melyek ezeken a területeken munkahelyet teremtenek, adó- és járulékkedvezményben részesülnének. A szabad vállalkozási övezeteket olyan területeken hoznák létre, ahol magas a munkanélküliség és a munkaerő képzetlen.
Az állam az ilyen területekre kitelepülő vállalkozásoknak segítene "a cégnek leginkább megfelelő település kiválasztásában, a megfelelő ingatlan kibérlésében, megvásárlásában és segítene a hatósági engedélyek megszerzésében", vagyis ezzel a Fidesz bármit hajlandó megtenni, csak hogy a kifejezetten magas kockázatú övezetekben valaki biztosítsa azt, amit alapvetően az államnak kellene.
Ezzel a Fidesz gyakorlatilag kijelentette, hogy az államnak már nincs elég mozgástere ahhoz, hogy megoldja a munkanélküliség problémáját. A törvénytervezet gyakorlatilag egy arra kihegyezett módszer, hogy az államnak ne kelljen foglalkoznia a munkanélküliség okozta társadalmi feszültségekkel, helyette magánbefektetőket csalogat a már veszélyesnek számító térségekbe, hogy oldják meg helyette a problémát.
A hír hallatán az olvasó még örül is, mondván hogy ezzel jobb helyzetbe hozzák a vállalkozásokat, vagyis összességében jobb helyzetbe hozzák az országot. Csakhogy! Az intézkedés nem csak a magyar vállalatokra vonatkozik, hanem minden magyar vagy külföldi vállalatra. A magyar gazdaság jelenleg romokban hever. Azok a vállalkozások, melyek még gazdaságosan működni tudnak, sem tesznek zsebre akkora nyereséget, hogy a vállalkozás bővülni tudjon. Még adókedvezmény mellett sem. Egyszerűen azért, mert nincs kellő mennyiségű mozgatható tőke a magyar vállalkozások kezében ahhoz, hogy terjeszkedni tudjanak.
Ezzel szemben a Magyarországra települő külföldi vállalkozások mikor idetelepülnek, rendelkeznek a szükséges mennyiségű forgatható tőkével, hiszen azért települnek ide, mert már eleve tervezik a vállalkozás bővítését, ahhoz csak a megfelelő, nagyobb nyereséggel kecsegtető közeget kell megtalálniuk. Ezeket a cégeket a Fidesz most még nagyobb előnybe hozza a magyar vállalkozásokkal szemben azzal, hogy adókedvezményt kapnak, miközben a magyar vállalkozásoknak esélye nincs arra, hogy a szabad vállalkozási övezetekbe áttelepüljenek. Nem csak azért, mert nincs kellő mennyiségű mozgatható tőke, hanem mert ezek az intézkedés jellegénél fogva olyan területek, ahol rendkívül alacsony a vásárlóerő, vagyis számolni kell vagy a térségi értékesítés okozta veszteségekkel, vagy a nagyobb távolságok okozta magasabb szállítási költségekkel. Egy multinacionális vállalat számára ezek a veszteségek nem jelentősek, miközben egy térségi telephely kiépítése útján a vállalat egésze részesül az adókedvezményben, tehát országosan előnybe kerülnek a magyar vállalatokkal szemben.
Azzal, hogy a kormány létrehozza ezeket a szabad vállalkozási övezeteket, az ország tejes területén piaci előnybe hozza a multinacionális vállalatokat, a még megmaradt, tőkeszegény magyar cégeket pedig véglegesen elintézi. Mivel a kormánynak is a bevételszerzés az elsődleges szempont, ezért ugyanazt a pénzmennyiséget, amit ezekben a térségekben adókedvezmény miatt elveszít, rá kell hogy terhelje azokra a vállalkozásokra, amik az országnak nem ezen a részein működnek, hogy a kieső bevételeket visszaszerezze. Ezért a kormány intézkedése azokra a vállalkozásokra helyez még az eddigieknél is nagyobb terhet, melyek eleve nem voltak elég tőkeerősek ahhoz, hogy ezekben a térségekben terjeszkedjenek. Ez törvényszerű, hogy így lesz, és ezzel az ország többi részén tovább fog nőni a munkanélküliség.
Mindezt miért? Mert a Fidesz nem meri meglépni azt, hogy az adókedvezményben csak a magyar vállalkozások részesüljenek, és nem térségi alapon, hanem ott ahol éppen vannak. A Széchényi hitellel és hasonló támogatásokkal pedig a már nyereséget termelő, működő vállalkozások jutnak hitelhez, amit kihasználhatnak az új adókedvezménnyel kecsegtető övezetekbe településhez. Egy induló magyar vállalkozás - azon felül, hogy egy átlag magyar állampolgárnak élelmiszerre nincs pénze, nemhogy vállalkozás alapítására - megint csak többszörös hátrányban van, hiszen az ország egésze nem szabad vállalkozási övezet, ezért az is csoda, ha egyáltalán gazdaságosan tud működni a már érvényben lévő adóztatás miatt. Ha meg nem tud nyereségesen működni az adóztatás miatt, nem jut hitelhez, vagyis nem tud betelepülni az adókedvezményt jelentő térségbe. Ördögi kör! És ezt az ördögi kört a Fidesz csak még jobban bebiztosítja!
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése