Előszó
A bíróságot nem lehet kritizálni, nem lehet a bírót bírálni, a bírónak mérlegelési joga van, és annak ad igazat ez által, aki neki szimpatikusabb, vagy akivel kapcsolatban ezt kérték fentről. Persze az a politikai befolyás sem elhanyagolható, amely ránehezedik a bíróságokra egy-egy párt részéről. Ez nem egységes politikai befolyás, hanem városi bíróságok (és azok elnökei) válogatják… Magyarul: a bíróságok voltaképpen végrehajtói a politikai, a titkosszolgálati és a Magyarországra minden időben jellemző uram-bátyám rendszernek, de elenyésző kivétellel semmi közük nincs az igazsághoz, vagy az igazságszolgáltatáshoz.
A mai magyar „igazságszolgáltatást” inkább az önbíráskodás területén kell keresni és megtalálni. Ennek oka pedig az, hogy egy eltorzul és hamis bírói gyakorlat terjedt el, az ügyvédek nemtelen pénzhajhász magatartása, és a bírók közötti kapcsolat okán. A legalapvetőbb embertelenség a mai magyar jogrendszerben az, hogy akinek pénze van, az tud ügyvédet fogadni, akinek nincs, az marad az elsőfokú, számtalan esetben igazságtalan és a bíró ostobasága miatt elmarasztaló ítélettel. Ugyanis ma Magyarországon nem az igazságszolgáltatás a lényeg, hanem a bírósági statisztika a legfontosabb. az Ítélőtáblánál való fellebbezéshez kötelező az ügyvéd, a maga nem kis tiszteletdíjával, amelyről legtöbbnyire számlát sem ad(!) a törvényességre felesküdött - nem fehér, hanem - zöld galléros. (Persze itt is van kivétel!) Az Ítélőtábla legtöbbször tárgyalás nélkül hoz ítéletet, tehát egyetlen ügyvédi ellenjegyzés kerül 50-100-500 ezer forintba… e nélkül viszont be sem lehet adni a fellebbezést tartalmazó iratot. Magyarul tehát, az alapvető alkotmányos jogot maga a jog, az igazságszolgáltatásnak nevezett valami tapossa sárba a társadalom szegényebb rétegét sújtva.
Magyarországon ma elterjedt a megélhetési följelentés, hiszen a jó bírósági statisztika az, ha egy alperest a bíró el is ítél. Minél több ítélet születik, annál jobb ez a statisztika, tehát az ember, a jog nem számít, az alkotmány, és a Btk. vagy a Ptk. csupán keret, iránymutatás a sokéves (1945-től napjainkig) jogtiprássorozathoz. Ez „szagolták ki” azok a megrögzött vagy azzá vált feljelentők, akik a bírói felületességet és hozzá nem értést, a hamis tanúk szabad és ellenőrizhetetlen felhasználását és a hazudozást használják fel pénzkereseti lehetőségként. A feljelentő tehát folyamatosan és szemrebbenés nélkül hazudik az egész per folyamán, néhány hamis tanút citáltat a pulpitus elé, és máris megnyeri a nemvagyoni kártérítésként kért összeget. Mert az alaposabb vizsgálat és a bizonyítás már nem derogál a taláros „isteneknek” még akkor sem, ha egyébként kézenfekvő volna az ügy. A statisztika nagy úr…
Az új feljelentői kör a külföldön pert indítani nem merő, viszont a magyar bíróság külföldi ügyekben való járatlanságát mesterien kihasználó feljelentők köre. A magyar bíróság súlyos felelőssége, hogy az efféle ügyeket nem utasítja el saját illetékességének hiányában, és felmentést ad olyan feltételezett „bűnözőknek”, akik hazájukban – olykor kettős állampolgárok ezek a feljelentők – rettegnének pert indítani a Magyarországon perre vitt ügyekben. A magyar bíróság súlyos bűnt követ el, amikor az ilyeneknek felmentést ad. Ha pedig a nemzetközi bíróság ellenkezőleg ítél, az ítélkező magyar bírót semmilyen következmény nem éri.
A másik probléma a bírók egy-egy ügyhöz való hozzáállása, egy-egy ügyben való tájékozottsága, illetve súlyos és a felekre sok esetben negatívan ható minősíthetetlen tájékozatlansága. Ehhez tartozik az az új, feltehetően politikai megfontolásokon alapuló, és egyre többször előforduló bírói magatartás (ítélet), amely a szélsőjobboldali feljelentőket teszi kedvezményezetté. Mindezekre könyvemben – főként saját tapasztalataim és barátaim tapasztalatai és jegyzőkönyvei alapján – számos példát mutatok be, összevetve az eljárási jog, a Btk. és a Ptk. vonatkozó törvényeivel, jogban járatos barátaim segítségével.
Volt bírók, ügyészek és megcsömörlött ügyvédek támogatják munkámat és látnak el tanácsokkal, periratokkal, jegyzőkönyvekkel. Könyvemben azoknak is segítséget nyújtunk, akik Magyarországon nem kapták meg az őket alkotmányosan megillető igazságot, ezért nemzetközi bíróságon kívánják érvényesíteni jogaikat. Hiszen ma egyre több efféle esettel találkozunk. Amíg Magyarországon a fellebbviteli bíróság pénzbe kerül, addig a nemzetközi (Uniós) bíróság ingyenes, és az elmúlt években sok jogsértett magyar állampolgárnak adta vissza önbecsülését, életkedvét és elveszettnek hitt vagyonát, pénzét. Mindazonáltal sajnálatos, hogy immár könyvtémává kellett válnia a mai botrányos magyar igazságszolgáltatásnak, amely sem nem európai, sem nem uniós… csak magyar. Ennek az tragikus igazságszolgáltatásnak az eredménye sok esetben az ország elhagyása, az öngyilkosság,  az ország jó hírének romlása, a „természetes” halál, amely az idegességtől és a megalázottságtól következik be. Feltehetően a bírók sincsenek tisztában felelősségükkel, kötelességükkel és munkájuk társadalomra kiható erkölcsi következményeivel. Magyarországon nincs jogbiztonság, és ez a társadalom teljes zülléséhez, a bűnözés emelkedéséhez és a törvények mindenki által való semmibevételéhez vezet. Könyvemmel azt szeretném elérni, hogy az 1945 óta tartó folyamat végleg megálljon, és a bíróságok példaképként, az erkölcsi normák szigorú betartójaként, a jog mindenek feletti őreként éljen a társadalom tudatában, s ne csak kötelező előírásként mondjuk azt, hogy: Tisztelt Bíróság. Mert ma a társadalom nemhogy nem tiszteli, de jobbára megveti, elítéli, a bíróságokat és az ügyvédeket. Ezen pedig változtatni kell, ám a gyökeres változást csak a bírói kar és az ügyvédi kamara érheti el. A társadalom csak reagálni tud…
A megújulás és a változás akkor kezdődik majd el, ha bírói kar nevében nyilvánosan bocsánatot kér az arra illetékes az 1945 és 2012 közötti visszaélések, koncepciós perek, rossz és politikai bírói határozatok és ítéletek miatt.

(Előzetes Stoffán György - „Istenek” talárban - címmel, szeptemberben megjelenő könyvéből)