2012. május 11., péntek

Szabadon garázdálkodik a cukor

A világ cukorfogyasztása az elmúlt 50 évben megháromszorozódott, és egyre több a bizonyíték arra, hogy a sok cukor pusztítja a szervezetet, hosszabb távon is károsan módosítja a működését. Az alkohol és a dohányzás után a cukor ellen indítanának háborút egészségügyi szakemberek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2011. szeptemberi adatai szerint a krónikus nem fertőző betegségek - elsősorban a szívbetegség, a rák és a cukorbetegség - a nekik tulajdonítható évi 35 millió halálesettel nagyobb egészségügyi terhet rónak a világ társadalmaira, mint az összes fertőző kór együttvéve. Első alkalommal fordul elő az emberiség történetében, hogy a halálozási okok mérlege a civilizációs betegségek felé billen el.
A probléma nem korlátozódik az úgynevezett fejlett országokra. Mindenütt a világon, ahol áttértek a nyugati típusú, javarészt sokszorosan feldolgozott és olcsó élelmiszerekből álló étrendre, ugrásszerűen megnőtt az elhízás és a hozzá köthető ártalmak gyakorisága. Eljutottunk odáig, hogy a földön 30 százalékkal több túlsúlyos ember él, mint ahány alultáplált. A globális fejlődés mostanra az alacsony és közepes gazdasági teljesítményű országokban is elhozta az átlagéletkor növekedését, és ezzel együtt azt, hogy a nem fertőző betegségek átvették a vezető szerepet a halálozásban.
Elterjedt felfogás, hogy a bajok gyökere a kövérség. Azonban a kövér emberek 20 százalékának anyagcseréje normális, miközben az átlagos testsúlyúak körében akár a 40 százalékot is elérheti azok aránya, akikben kifejlődik az úgynevezett metabolikus szindróma: egy átfogó anyagcserezavar, amely cukorbetegség, magas vérnyomás, felbillent zsíregyensúly formájában, valamint a szív- és érrendszer, illetve a máj krónikus betegsége képében jelentkezhet. A kövérség tehát inkább tünet, mint maga az ok, és a háttérben meghúzódó eltérések magánál az elhízásnál is sokkal gyakoribbak.

http://www.origo.hu/egeszseg/20120206-a-fertozeseknel-is-veszelyesebb-a-cukor.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése