A vegyifegyverek

Vegyifegyver fogalma

Vegyifegyverek fogalmán - definíció szerint - "mérgező vegyi harcanyagokat, valamint azok szállítására, illetve a célterületen történő egyenletes eloszlatásukra szolgáló eszközöket értjük". Magát a harcanyagot kémiai ágensnek nevezik. A mérgező harcanyagokkal az élő szervezetre (emberekre, állatokra, növényekre) gyakorolt káros hatásán alapuló fegyver a tömegpusztító fegyver egyik fajtája. A vegyi fegyver a mérgező harcanyagokból és a célba juttató eszközökből áll. Az eredetileg gáz, cseppfolyós vagy szilárd halmazállapotú mérgező harcanyagok a harcok területén vagy a hátországban gáz, cseppfolyós és aeroszol formában szennyezik a levegőt, a terepet, a technikai eszközöket és az embereket. A vegyi fegyverek: vegyi rakéták, vegyi bombák, vegyi töltetű tüzérségi lövedékek, vegyi aknák, légi kiöntők, aeroszol-generátorok.

Az ideggázok hatása

Az ideggázok tiszta állapotban színtelen folyadékok, szennyeződések következtében lehet sárgás vagy barna színük. Némelyiknek enyhén gyümölcsillata van. A hatásuk attól függ, milyen módon jutnak a szervezetbe, milyen koncentrációban és mennyi ideig hatnak az áldozatra. Ha belégzés útján kerülnek a szervezetbe, rendellenes légzési tünetek jelentkeznek elsőként, ha pedig táplálkozás közben jutnak be, akkor emésztési problémák lépnek fel. A tüdő és a szemek nagyon gyorsan szívják fel az ideggázokat. A tüdőből az anyag a keringési rendszeren keresztül szétterjed a szervezetben, és általános tüneteket okoz, amelyek akár kevesebb, mint egy percen belül is megjelenhetnek. A legelső tünet a szemen minimális méregmennyiség esetén a miózis. Ez azt jelenti, hogy a két szemben különböző is lehet a pupilla összehúzódása. A szemek ki is pirosodnak, majd orrfolyás, mellkasi nyomás, illetve tartós zihálás következik. Ha kissé túllépjük a minimális mennyiséget, a miózis mellett homloki, illetve a szemek mögötti fejfájás is tapasztalható. Néha előfordul hányinger, hányás. A szervezet szintű reakciók a feszesség, nyugtalanság, idegesség, érzelmi labilitás és szédülés, esetleg álmatlanság, vagy rémálmok. Közepes méregmennyiség esetén egyértelműek a következő tünetek: fejfájás, reszketés, álmosság, dekoncentráltság, romló memória, lassuló reakciók, néhány esetben apátia és depresszió. Az áldozat egyre fáradékonyabb és gyengébb, izomrángások, időnként izomgörcsök jelentkeznek. A bőre sápadt lehet az erek összehúzódása miatt, a vérnyomása pedig meglehetősen megemelkedik.

Ha komoly mennyiségű méreg került a szervezetbe, az érrendszeri tünetek kerülnek túlsúlyba, és általánossá válik az izomrángás (ez többnyire elsőként a szemhéjakon és az arcizmokon jelentkezik). Az izmok vészesen elgyengülnek, a légzőizmokat is beleértve, emiatt a légzés először fáradságossá, felületessé és gyorssá válik, majd pedig lelassul és szaggatott lesz. A felső légutakban túlzott váladékképződés tapasztalható, ami köhögést okoz. A váladék és nyálképzés olyan bőséges lehet, hogy megjelenhet a szájon kétoldalt. Eközben az áldozat izzad, nincs étvágya, hányingere van és ég a gyomra. Ezt követheti gyomorgörcs, hányás és hasmenés. Nagy mennyiségű ideggáz belélegzése esetén a sérült zavart lesz és ataxiás (végtagok mozgási zavara). Megváltozhat a beszéde, nehezen formálja a szavakat, esetleg többször megismétli az utolsó szótagot. Ezután elveszítheti eszméletét, eltűnnek a reflexei, és általános rángatózás jelentkezhet. A halál oka általában a szív és légzőrendszer leállása. A korszerű vegyifegyverek hatóanyagai, a mérgező harcanyagok között, kiemelkedő helyet foglalnak el az idegmérgek. Toxicitásuk messze túlhaladja, a ma már klasszikus mérgező harcanyagoknak számító foszgén, hidrogéncián és kénmustár mérgező hatását. A V-anyagok tulajdonsága eltér az eddig ismertetett idegmérgekétől. Toxicitásuk egyrészt általában egy nagyságrenddel, egyes esetekben azonban két nagyságrenddel is meghaladja az idegmérgekét. Ezt a jelentős toxicitás növekedést még döntően befolyásolta az a tény, hogy míg az idegmérgek csak belélegezve okoznak halálos mérgezést, addig a V-anyagok bőrön keresztül is felszívódnak és csaknem ugyanolyan kis mennyiségben halálos mérgezést okoznak bőrön keresztül felszívódva, mint belélegezve. Ez a tulajdonságuk katonai alkalmazásukat igen kedvezően befolyásolta, hiszen a gázálarc önmagában így nem nyújt védelmet hatásuk ellen. A kedvező nagy toxicitás, a jó bőrön keresztüli felszívódás mellett számos egyéb kedvező tulajdonság is jelentkezett. Ilyen kedvező tulajdonság az igen nagy kémiai stabilitás, ami egyrészt a tárolásukat könnyíti meg, másrészt a vegyi mentesítést nehezíti.

Kémiai ágens típusok

A következőképpen lehet csoportosítani a vegyifegyvereket:

Hagyományos harcanyagok

Fojtó harcanyagok: klórgáz, foszgén

Ingerlő harcanyagok: CS gáz, CN gáz, klop

Általánosan mérgező harcanyagok: Mustárgáz, szomán

Korszerű harcanyagok

Idegmérgek: Tabun, szarin, DFP

"V" típusú harcanyagok: VX, VE

Növényzetpusztító harcanyagok: 245T, Agent Orange

Hólyaghúzó harcanyagok: Mustárgáz, tabun, szarin, szomán, VX, lewisit

Pszichotoxikus harcanyagok: BZ, LSD

- A fojtógázok a légutakat és a tüdőt támadták, tönkretették a szöveteket, és az áldozat a saját testnedveibe fulladt bele. A klór és a foszgén után új anyagokat is felfedeztek, mint például a difoszgént, mely hasonló volt a foszgénhez, de egyszerűbben kezelhető.

- A hólyaghúzó anyagok a mustárgáz leszármazottjai. Az eredeti, német fejlesztésű anyagot kénes alapja miatt kénmustárnak nevezték, de a háború után más anyagokból is előállították, így született meg például a nitrogénmustár. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisite nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. A hólyaghúzó anyagok újabb fajtái közé tartozott még a csalángáz néven is ismert foszgénoxim. Ennek valójában semmi köze sem volt a foszgénhez. Hatását tekintve olyan volt, mintha az áldozatot egy óriási csalánbokron húzták volna keresztül meztelenül, innen kapta a nevét is.

- A vérre ható vegyi harcanyagok csoportjának egyik első képviselője a brit fejlesztésű hidrogéncianid vagy kéksav volt. Ez a halálos vegyszer meggátolta, hogy a vörösvérsejtek oxigént vegyenek fel, és az áldozatok sejtjei megfulladtak. A britek már az első világháborúban is alkalmazták, de nyílt terepen túlságosan könnyen szétoszlott. Zárt térben, épületekben és bunkerekben azonban halálosnak bizonyult. A háború után Fritz Haber is felfedezte ezt az anyagot. Az IG német vegyipari cég rovar- és rágcsálóirtó anyagként, gyorsan szublimáló kristályok formájában hozta forgalomba, Zyklon-B márkanéven (a B jelzés a Blausäure, kéksav szóra utalt.)

Az angolok újítása volt a hánytatógáz néven is ismert kloropikrin, amelyet a franciák Aquinite-nak, a németek Klop-nak neveztek. Ez ugyan nem volt halálos gáz, és erős szaga azonnal elárulta jelenlétét, de finom eloszlása miatt áthatolt a gázálarcok szűrőin, és hányást, erős rosszullétet okozott. Ezt más, veszélyesebb gázokkal együtt kívánták bevetni. Az egyik legismertebb, a háború után felfedezett hánytató anyag az Adamsite vagy DM, egy, a Lewisite-hoz hasonló arzénalapú ágens volt. A hánytató anyagok a harctéren veszélyesebbnek bizonyultak, mint a könnyfakasztó gázok, gyakran megölték áldozataikat, de nem érték el a valódi mérges gázok hatásfokát, ezért használatukat rövidesen feladták.

A KLÓRGÁZ:

A vegyi fegyverek története egyetlen embertől eredeztethető: Fritz Habertől, a világhírű német vegyésztől, aki a háború előtt különféle, a műtrágya- és robbanóanyag-iparban hasznosított eljárások kifejlesztésével foglalkozott. 1914-ben, amikor a német hadsereg elakadt az észak-franciaországi front lövészárok-rendszerében, és a frontvonal megmerevedett, azonnal mérgező harci gázok fejlesztésébe fogott, mivel ezeket megfelelő eszköznek látta az ellenséges erődök áttöréséhez. A háború második évében már készen is állt egy vegyi alakulat, klórgázzal felfegyverezve. Az egység 1915 április 22-én hajtotta végre első akcióját Ypres közelében, Belgiumban. A német katonák 5730 palack gázt hordtak össze, s vezényszóra egyszerre nyitották meg a szelepeket, mire 200 tonna zöldes gáz zúdult az ellenséges állásokra.

Hatásmechanizmus: Ha a klórgáz 30:1,000,000 arányban vegyül a levegőbe, irritáló hatást kelt, köhögésre ingerel. 1,000:1,000,000 arányban már halálos méreg, szétmarja a tüdő hörgőcskéit, és az áldozat a saját testnedveiben fullad meg. Hatásos védekezési módszer a gázálarc. Bőrön át nem tud felszívódni, ezért vegyvédelmi ruhát nem kell felvenni. Működési hőmérséklet tartomány: 0 és +30 C° között fejti ki legjobban a hatását. (Napjainkban már nem használatos, de könnyű előállíthatósága miatt bármikor felbukkanhat.)

A FOSZGÉN:

1915 december 9-én a németek új gázt, a foszgént próbáltak ki, ismét Ypres-nél. Ez is Fritz Haber találmánya volt, s ezt is egy vegyipari melléktermékből állították elő.

Hatásmechanizmus: A klórhoz hasonlóan ez is a tüdőszövetet támadta, de halálos koncentrációja a klórnak csak tizennyolcada volt. Hatása meglehetősen különös, alattomos volt. A foszgént belélegző katona először némi irritációt érzett, aztán ez elmúlt, és akár napokig is jól érezte magát. Az ellenséges csapatok gyakran észre sem vették, hogy gázzal támadtak rájuk. Rövidesen azonban jelentkeztek a klórmérgezéshez nagyon hasonló tünetek, a tüdőszövet felbomlása, és rövidesen beállt a halál. A gázálarc szintén elegendő védelmet nyújt ellene. Működési hőmérséklet tartomány: 0 C° és +30 C° között.

A MUSTÁRGÁZ:

1917 július 12-én tüzérségi lövedékek csapódtak be Ypres-nél a brit állások közé. A lövedékek azonban nem robbantak, hanem olajos, barna folyadékot eresztettek. A folyadék rettentő büdös volt, szaga az avas fokhagymára vagy a rothadt mustárra emlékeztetett, de egyébként nem tűnt veszélyesnek, leszámítva némi torok- és szemirritációt azoknál, akik túl közel mentek hozzá. Mivel ekkor már egymást érték a hamis gázriasztások, a katonák legtöbbje fel sem vette gázálarcát. Aznap éjszaka egyre többen panaszkodtak szem- és torokbántalmakra, majd rövidesen daganatok, égések alakultak ki bőrükön, ahol a különös folyadékhoz értek. Reggelre foltokban vált le a bőrük, sokan megvakultak. A halálos áldozatok száma ugyan kevés volt, de a sebesültek olyan borzalmas állapotba kerültek, hogy nagy részük hónapokra harcképtelenné vált, ha egyáltalán felépült valaha.

A németek az új fegyvert sárgakereszt-gáznak nevezték el – ugyanígy emlegetik a korabeli és a háború utáni magyar szakirodalomban is – a zöldkereszt-gáznak nevezett klórral és foszgénnel szemben, mert ilyen színű keresztekkel jelölték a harcanyagot tartalmazó tartályokat, lőszereket. A franciák „Yperite”-nek nevezték első alkalmazási helye, Ypres városa után, az angolok pedig „HS”-nek vagy „Hun Stuff”-nak. Szaga miatt azonban jobban elterjedt a katonák körében ma is ismert neve: mustárgáz. A mustárgáz volt az első hólyaghúzó harcanyag. A mustárgáz ellen gázálarccal és vegyvédelmi ruhával lehet hatékonyan védekezni. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°. (Ha időben sikerül lokalizálni a harcanyagot, az emberveszteség csupán 1% körüli.)

A LEWISIT:

Hólyaghúzó hatású, muskátlilevél szagú harci gáz. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisit nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. Felfedezése idején az első világháború hadműveletei már véget értek, és az amerikai haderő ezért nem tartotta fontosnak a rendszeresítését, de más országok hadseregei átvették és gyártani kezdték.

A TABUN:

Egy másik német kémikus, Gerhard Schrader rovarirtó szerek fejlesztése közben, 1936 decemberében véletlenül előállított egy súlyosan mérgező szerves foszfátvegyületet, melyet tabun névre keresztelt. 1937 januárjában saját bőrén tapasztalta meg, milyen veszedelmes anyag ez. Egyik asszisztense véletlenül kifröccsentett egy apró cseppet. Perceken belül a labor minden dolgozójának tűfoknyira húzódott össze a pupillája, és úgy fuldokoltak, mintha tonnás súly feküdne a mellükön. Ha csak egy milligrammal nagyobb a csepp, mindannyian meghalnak. A tabun volt az első a vegyi harcanyagok új generációjában, amelyeket a köznyelvben ideggázoknak neveztek el, ám ez helytelen megnevezés, mivel nem gázként, hanem finom permetként alkalmazzák őket. Néhány évvel később ismerték fel a tabun hatásmechanizmusát.

Hatásmechanizmus: A tabun ideggáz, tehát az idegpályákat támadja meg. A gerincoszlop üzenettovábbító képességét tulajdonképpen teljesen blokkolja, így az ember elveszti kontrollját a saját teste felett. A pupilla összehúzódik, az emésztés és a szívverés megáll, a be és kilégzés nem történik meg, így az ember sejtjei megfulladnak. Az anyag megzavarja az idegpályák ingerület-átvivő szinapszisait, meggátolja az ingerület-továbbítást. A tabun ráadásul nagyon alattomos anyag, lévén színtelen, szagtalan, és már nagyon kis mennyiségben is halálos.

Minden idők egyik legveszedelmesebb kémiai ágense. Mind a mai napig hatalmas mennyiség van még raktáron belőle úgy keleten, mint nyugaton. A harcanyag bárhol, bármikor felbukkanhat. Gázálarc, vegyvédelmi ruha használata, és azonnali evakuálás esetén a túlélési esélyek viszonylag jók. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.

A SZOMÁN:

1944-ben felfedezett anyag a szomán, a bőrön keresztül hatva agresszívabb a szarinnál. Hatása hordozó anyaggal (fojtó, köhögtető, hánytató gázzal keverve) tovább fokozható, a szomán 50 százalékos dimetilszulfid oldatban még gyorsabban bekerül a vérkeringésbe. Gázálarccal, vegyvédelmi ruhával, atropinnal a szomán hatásai kivédhetőek. Az azonnali evakuálást ebben az esetben is alkalmazni kell! Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.

A SZARIN:

A szarin felfedezése Gerhard Schrader nevéhez fűződik (1938). A mérgezési tünetsor a szarin és a szomán esetén hasonló.

Hatásmechanizmus: A mérgezett személy kezdetben csak fejfájást, fokozott nyál- és orrváladék-képződést, asztmaszerű légzést érez, melyhez erős félelemérzet is társul. Nem sokkal ezután izom- és bélgörcsök jelentkeznek hányás kíséretében, végül eszméletvesztés és légzésbénulás következik be, mely rendszerint fulladásos halálhoz vezet. A szarinból a múlt század 60-as éveiben több ezer tonnát állítottak elő a nagyhatalmak.

Védekezés: gázálarc, vegyvédelmi ruha valamint atropin injekció. Az ágens kimutatása után azonnal evakuálni kell a területet. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +40 C°.

A DFP:

A neves angol vegyész, Bernard Saunders felfedezett egy ideggázt, de ez sokkal kevésbé volt veszedelmes, mint a tabun vagy a szarin. Igaz, folyékony hordozóanyagban elnyeletve a mustárgáznál sokkal irritálóbb harcanyagnak bizonyult, s alacsonyabb fagyáspontja miatt télen is alkalmazható volt. Azonban ölőhatását csak nagy mennyiségben tudja kifejteni, így inkább az irritáló anyagok közé sorolható. Gázálarc és vegyvédelmi ruha elégséges ellene. Működési hőmérséklet tartomány: -7 C° és +35 C°.

A VX:

A British Imperial Chemical Industries cég vegyészmérnöke, Dr. Ranajit Ghosh rágcsálóirtó szerek fejlesztése közben egy új, nagyon veszélyes idegi ágenst fedezett fel. Az anyagot átadta a brit kormánynak, de mivel nekik már elég volt a tabun és a szarin, az új anyagot továbbadták amerikai szövetségeseiknek. Az amerikaiak Dr. Ghosh formuláját hatékony fegyverré fejlesztették, és a VX jelölést adták neki. A régi G-ágensek gyúlékonyak voltak és gyorsan párologtak, ezért hatásuk rövid távú volt. A VX ezzel szemben viszkózusabb anyag volt, sűrű, mint a motorolaj, és a mustárgázhoz hasonlóan hosszabb ideig megállt a talajon kiszórás után. A V betű is az anyag viszkózus természetére utal. Mérgező hatása is felülmúlta a szarinét. Indiana államban, Newport városában rövidesen megkezdődött a VX tömeggyártása, és 1967-re már több ezer tonnás készlet állt az amerikai haderő rendelkezésére. A V-ágenseknek ma több változata ismert, de a VX továbbra is a leggyakoribb. Az oroszok a hetvenes években kifejlesztettek egy új VX formulát, ami sarkvidéki hidegben is kiválóan alkalmazható. Hatása megegyezik a hagyományos VX anyaggal. Nagyon nehezen kivédhető anyag. A gázálarc, a vegyvédelmi ruha, és az atropin használata mellett, valamint az azonnali evakuálás megkezdése esetén is a csapatok kb. 25%-os halálozási arányával, valamint 25%-os harcképtelenségével kell számolni. (Kivéve a fejezet végén ismertetett táblázat esetén) Működési hőmérséklet tartomány: -35 C° és +55 C°.

A NOVICSOK:

1992-ben két orosz tudós, Lev Fedorov és Vil Mirzajanov azt állították a Moscow News című, angol nyelvű moszkvai újságnak – ez a Moszkovszkije Novosztyi külföldieknek készülő kiadása – hogy Oroszország új, harmadik generációs idegi ágenscsaládot fejlesztett ki Novicsok (= újonc, új jövevény) néven, s azt sikeresen kipróbálták Üzbegisztánban. Ezek akonitril és foszfát alapú anyagok keverékei, melyeket egyébként a rovarirtó-gyártásban is használnak. A Novicsok kolinészterázt tartalmaz, amely megakadályozza az acetilkolin lebontását, meggátolva ezzel az idegi ingerület-átvitelt. Az új fegyver ellen nincs védelem, hatástalan az atropin is, a fertőzött személy menthetetlen. Az örökítőanyagot is károsítja. A tudósok becslése szerint ötször-nyolcszor veszélyesebb, mint a VX, negyvenezer tonnával minden élet eltörölhető a Földről. Egyes források – kubai emigránsok – szerint a fejlesztésben Kuba is részt vett.

A fejlesztésnek három célja volt: megkerülni az érvényes nemzetközi szerződéseket, s kifejleszteni egy olyan anyagot, amelyet a NATO vegyi felderítő berendezései nem észlelnek, illetve ami ellen a létező védőfelszerelések nem is nyújtanak védelmet. Utóbbit azáltal éri el, hogy nem permet, hanem finom por formájában szórják szét, ami nem tapad meg a vegyvédelmi öltözéken, hanem beleszivárog, és a szél révén is könnyen terjed. Egyesek szerint ez a fegyver okozta a hírhedt Öböl-szindrómát, a koalíciós katonák rejtélyes betegségét, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Oroszország tagadja az anyag létezését, mindenesetre a titkot kiszivárogtató két tudóst lecsukták...

Biener vegyi lőszerek:

A vegyi lőszerek egyik fajtája. Az 1970-es évek közepén fejlesztették ki az USA-ban. A biener vegyi lőszerek két nem toxikus, eltérő összetételű ( külön tartályban elhelyezett) vegyi anyaggal töltik meg. A lövedék a célba jutás befejező fázisában (robbanás pillanata) katalizátorok hatására a kétkomponensű anyag szintetizálódik (összekeveredik) és létrejön a mérgező harcanyag. A biener vegyi lőszereket kifejlesztették tüzérségi lövedékként, bombaként, rakéta robbanófejek tölteteként. A töltet a nagy toxicitású V-típusú mérgező harcanyag vagy szarin.

Pszichotoxikus harcanyag

A BZ:

Az amerikaiak hallucinogén harcanyagokkal is kísérleteztek. 1943-ben dr. Albert Hoffmann, a svájci Sandoz gyógyszeripari cég kutatója a búzát megtámadó élősködő gombából, az anyarozsból kivont anyagokat vizsgálta, amikor hirtelen vad hallucinációk törtek rá. Véletlenül sikerült a lizergsavat, a később LSD-nek elnevezett drogot felfedeznie. Az anyagnak akkor nem vették hasznát, évtizedekre elfelejtették, mígnem az amerikai vegyifegyver-fejlesztők ismét elővették, s azzal az ötlettel álltak elő, hogy új harcanyagot fejlesszenek ki belőle, ami nem öli meg az ellenséges katonákat, csupán harcképtelenné teszi őket. Az első, önkénteseken végzett tesztek eredménye ígéretesnek mutatkozott, de az LSD nagyon drága volt ahhoz, hogy ipari mennyiségben állítsák elő, ráadásul nem lehetett permetként szétteríteni. A kutatók végül előálltak egy LSD tartalmú folyékony harcanyaggal, melyet BZ jelöléssel láttak el. A katonák „Agent Buzz”-nak, azaz „bulianyagnak” nevezték.

A BZ-vel az ötvenes években több kísérletet végeztek önként jelentkező katonákon. Az eredmény: az anyaggal lepermetezett egység tagjai teljesen értelmetlen tevékenységekbe kezdtek, eldobálták felszerelésüket, felmásztak a fára megetetni a madarakat, vagy egyszerűen hisztérikus nevetésben törtek ki. Egyszer megtörtént, hogy egy katona odakínált egy nem létező doboz cigarettát a társának, mire az azt mondta, köszöni, de nem akarja elvenni az utolsó szálat. Ezek a hatások akár két hétig is eltarthattak.

A BZ-t csak kísérleti mennyiségben állították elő, végül elvetették, mert egyrészt mégiscsak mérgezőnek bizonyult, másrészről az anyag hatása alá került katonák egyáltalán nem váltak harcképtelenné, csupán kiszámíthatatlanná, és ez a harctéren adott esetben veszélyesebb lett volna, mintha normálisan viselkednek.

Lombtalanító, növényzetpusztító anyagok

Az Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott egyes „nem halálos” vegyi harcanyagokat. A második világháború során a britekkel közösen igen agresszív növényirtó szert állítottak elő, a 245T kódnevű anyagot, mellyel tönkre lehetett tenni az ellenséges ország mezőgazdasági termőterületeit. Ezeket végül nem vetették be a németek ellen, de a Malájföldön harcoló kommunista partizánok ellen használták a britek a negyvenes évek végén, Vietnamban pedig az amerikaiak a Viet Kong fő élelemforrása, a rizsföldek ellen. 1961 végén három C-123 Provider teherszállító repülőgépet szereltek fel permetezőtartályokkal, hogy a Ranch Hand fedőnevű hadművelet során megmérgezzék a rizsföldek termését. Hatféle növényirtó és lombtalanító anyagot használtak, ezeket színkódokkal jelölték: zöld, rózsaszín, lila, fehér, kék és narancs. A Ranch Hand hadművelet eredményesnek bizonyult, sikerült a Viet Kong élelmezését megakadályozni, mellesleg úgy tönkretenni Vietnam vetésterületének húsz százalékát, hogy ma sem terem ott semmi. Ugyanezeket az anyagokat alkalmazták a dzsungel lombkoronájának gyors elpusztításához is, hogy az alatta rejtőző Viet Kong egységeket láthatóvá tegyék a légicsapást mérő repülőgépek számára.

A lombtalanító anyagok legerősebb és leghírhedtebb tagja a narancs jelölésű volt (Agent Orange), mely 245T és kis mennyiségű dioxin keveréke volt. Az anyagot a sűrű növényzetre permetezték, amitől az órák alatt lehullott és elrohadt. Olyan sok ilyen anyagot használtak fel Vietnamban, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban komoly hiány lépett fel háztartási gyomirtókból. Igaz, a várakozással ellentétben az Agent Orange-nak számos súlyos utóhatása volt. Bevetésének helyszínei körül ugrásszerűen megnőtt a születési rendellenességek száma, az anyagot belélegzett katonák közt pedig emelkedett a rákos megbetegedések száma. Az Agent Orange mindmáig számos vita és per forrása vietnami veteránok és az amerikai állam között. A vietnami parasztok persze nemigen perelhetnek senkit.

A vegyifegyverek hatásai, hatékonysága

A Lance rakéta osztállyal létrehozott szennyezett terület nagysága szarin esetén 700, illetve VX-anyag esetén 400 hektár.

A vegyifegyver hatékonyságát, különösen az idegbénító hatású mérgező harcanyagokét magasra értékeli az amerikai hadvezetés. A szennyezett területen szarin esetén átlagosan az élőerő 30%-os veszteségével számolnak.

A táblázat az 1-10 g/m2 töménységben alkalmazott Vx-anyag támadás esetén különféle védettségű alakulatoknál fellépő veszteségeket tartalmazza.

A váratlan vegyi csapás következményeinek felszámolásában döntő a vegyi felderítés automatikus és gyors működése, mert ezzel biztosítható a védőeszközök időbeni felvétele.

Szintén alapvető a védőeszközök, elsősorban a gázálarc és védőruházat minősége, a kezelhetőség és a kiképzés. Ugyanilyen jelentőségű a vegyi mentesítés, illetve az ellenmérgek gyors alkalmazásának lehetősége. A személyi állomány eredményesen védhető meg az idegbénító hatású mérgező harcanyagtámadás hatásaitól a vegyvédelem komplex ellenintézkedéseinek gyors és szakszerű végrehajtásával.

Katonai élőerő megsemmisítésének költségei különféle fegyverekkel, 1 km2 területre vetítve:

hagyományos fegyverrel: 2 000 $

atomfegyverrel: 800 $

vegyifegyverrel: 600 $

biológiaifegyverrel: 1 $

Az alkalmazás katonai előnyei:

Nem károsítja az ipari objektumokat, építményeket és az infrastruktúrát.

A hatások számtalan fajtája kiváltható az ellenséges élőerőn.

Előállítása olcsó nem igényel minden esetben fejlett technológiát.

A terepen való hatás ideje szabályozható a harcanyag típusától függően.

Nagy területeket lehet szennyezni, így nem fontos a cél pontos ismerete.

A fedezékben és erődítményekben lévő ellenség ellen igen hatásos.

Az ellenséget védőeszközök alkalmazására készteti, ezzel kifárasztja.

Meglepetésszerűen alkalmazható, akár diverziós eszközökkel.

Nincsenek rombolások, melyek akadályoznák a saját csapatok mozgását.

Hatástalanítás

Védekezési lehetőség:

- egyéni észleléshez szükséges indikátorok;

- gázálarc;

- védőruha;

- harceszközökbe szerelt védelmi berendezések;

- öninjekció ( atropin ) az idegmérgek ellen;

- személyi mentesítő csomag;

- kiképzettség;

Ha időben elkezdik lélegeztetni, a sebesült akár a halálos dózist is túlélheti. Az ideggázmérgezést a jellegzetes jelekről és tünetekről szokták felismerni. Ha a sérült a gázzal érintkezett, a pupillái általában pontszerűen összeszűkülnek. Ha a bőrét érte a gáz, vagy pedig szennyezett étellel vagy vízzel jutott a szervezetébe, a pupillái normálisak, vagy súlyos szervezet szintű tünetek mellett enyhén összeszűkültek. Ilyenkor azonnali kezelést kell alkalmazni, ami általában az izomba injekciózott atropint jelenti.

AZ ATROPIN:

Az ideggázok hatását ellensúlyozó anyag. Az atropin kutatása is eredményesnek bizonyult, s ennek köszönhetően a katonák egyéni vegyvédelmi felszerelése részeként atropin-injekciópisztolyokat állítottak rendszerbe. Az atropin egyébként meglehetősen hétköznapi anyag, a nadragulya hatóanyaga, optikusok használják a pupilla kitágítására szemvizsgálatok előtt. Sima izomgörcs oldó hatását is felhasználják asztmás állapotban. Régen atropin tartalmú cigarettát készítettek és a beteg ennek elszívásával juttatta be az atropint a légutakba. Ezzel előzte meg a rohamot. Jó hatású gyomorfekélyben, mivel csökkenti az elválasztást, elernyeszti az izmokat. Régen centrális hatását kihasználva Parkinson-kórban, tengeri betegség kezelésében értékesítették. Morfinnal kombinálva annak mellékhatásait gyöngíti. Maximális napi adagjának tartósabb alkalmazása során jelentős tolerancia alakul ki, így 10-20, sőt 50 mg-ra is felemelhető a dózis. Egyszeri adagja: 0,3-1 mg.

Atropin mérgezés: 3-5 mg atropin bevételénél is jelentkezhet, ilyenkor nyelési nehézségek, izgatottság, támolygó járás jelentkezik. 10 mg atropin öntudatzavart, hallucinációt vált ki. Az izgatottság első fázisában: nevető- síró rohamok jelentkeznek, majd hallucinációk támadnak. Az öntudat elhomályosodik, őrjöngés, görcsrohamok alakulnak ki. Jellegzetesek a kézmozgások, a páciens mintha tollat fosztana, virágot tépdelne le. Tünetek egy napig is eltartanak.

Az idegmérgek főbb harcászati sajátosságai:

Az idegmérgek sajátosságait a ma már klasszikusnak mondható DFP, tabun, szarin és szomán példáján mutatjuk be.

a) Kivétel nélkül folyékony halmazállapotúak közönséges hőmérsékleteken, ezért könnyen permetezhetők szét, lövedékekben, bombákban felhasználhatók. Folyadék halmazállapotukból következik, hogy a terepet, a tereptárgyakat s párolgás révén a levegőt is szennyezik. Az általuk okozott szennyeződés tehát általános.

b) Illékonysági adataik azt mutatják, hogy a terepen hatásos alakban történő megmaradásuk - vagyis "maradóságuk" - erősen eltérő. A tabunnal hosszú napokon, esetenként heteken át hatásosan megmaradó szennyeződés hozható létre, ugyanakkor a szarin csak rövid ideig marad meg a szennyezett felületeken.

c) Fagyáspontjuk és vízoldékonyságuk széles skálán belül mozog; ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb időjárási viszonyok között is alkalmazhatók legyenek.

d) Csaknem szagtalanok, sem a szemre, sem a légutakra semmiféle ingerlő hatást nem fejtenek ki, s ennek következtében jelenlétük érzékszervi úton közvetlenül nem mutatható ki.

e) Gőzeik a levegőnél 4-6-szorta nehezebbek, szélcsendes időben "megülik" a terep mélyedéseit, "befolynak" a lövészárkokba, óvóhelyekre, fedezékekbe stb.

Az idegmérgeknek e legfontosabb tulajdonságai érthetővé teszik a vegyi fegyver tömegpusztító jellegét. Harcászati fontosságukat kiemeli az a lehetőség is, hogy hólyaghúzó mérgező harcanyagokban (pl. kénmustár) jól oldódnak. Ez a körülmény sokoldalú felhasználhatóságukat még inkább növeli. A háborúk, s így a vegyi háború története is azt bizonyítja, hogy minden új fegyver, minden új harcanyag megjelenését a védekezés megfelelő módszereinek gyors kidolgozása követi. Ma már kiváló felderítő eszközök vannak, amelyek az idegmérgek legkisebb mennyiségének jelenlétét is azonnal jelzik, a gázálarcok ezen anyagok gőzeit tökéletesen kiszűrik a levegőből, kidolgozták azokat a mentesítési módszereket is, amelyekkel az idegmérgek gyorsan és biztonságosan hatástalaníthatók. Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy az idegmérgek népes csoportja a legfélelmetesebb fegyverek közé tartozik.

Az idegmérgek hatástalaníthatósága:

Az idegmérgekkel szennyezett tárgyak mentesítésére mindazok a fizikai és kémiai módszerek számításba kerülhetnek, amelyek az egyéb mérgező harcanyagok esetében szokványosak.

A fizikai mentesítési módszerek alkalmazásakor az idegmérgeknek azokat a fizikai tulajdonságait használjuk ki, amelyeket számszerűleg az illékonyság és az oldhatósági adatok jellemeznek. A fizikai módszerekkel végzett mentesítés lényege, hogy a mérgező harcanyagot elpárologtatással, vagy oldószerek alkalmazásával eltávolítjuk a szennyezett felületről. Ilyenkor a szóban forgó mérgező harcanyag semmilyen kémiai változáson nem megy át, megtartja eredeti mérgező sajátosságait, ezért kellő körültekintéssel kell eljárni, és a szennyezett oldószert ennek megfelelően kell kezelni.

Az alkalmazás szempontjából számításba jövő fizikai módszerek közül elsősorban a szabad levegőn végzett mentesítést kell megemlíteni. E módszernek az a lényege, hogy a szennyezett tárgyakat a szabad levegőn tartjuk mindaddig, amíg a rajtuk levő mérgező harcanyag - illékonysága révén - el nem párolog. A mentesítendő anyagokat ki kell teregetni, esetleg kellő távolságra kell egymástól elhelyezni, hogy a szél minden részüket jól átjárhassa. A nagyobb folyadékcseppeket a felületről le kell törülni, ezáltal a mentesítési időt számottevően csökkenthetjük.

Ez a módszer rendkívül kényelmes, azonban nagy hátránya, hogy a teljes mentesítettség eléréséhez esetenként sok időre van szükség. Jól alkalmazható azonban nyáron napos-szeles időben, elsősorban az illékonyabb anyagok (DFP, szarin, szomán) esetében. Mivel az elpárolgás folyamán a mérgező harcanyag a levegőbe kerül és ezt szennyezi, a mentesítés helyét nagy körültekintéssel, lakott területtől távol és a szélirány figyelembevételével kell megválasztani.

A levegőn történő elpárologtatásos módszernek, amelyet levegővel végzett mentesítésnek is nevezhetünk, forró levegő felhasználásán alapuló olyan tökéletesített változatait is alkalmazzák, amelyekkel a szükséges mentesítési idő lényegesen megrövidül. Ennek a mentesítési eljárásnak az a lényege, hogy a mentesítendő anyagokat olyan zárt kamrába helyezik, amelybe meleg levegő fúvatható be. A meleg levegő 70–90 C°-os hőmérsékletet teremt az egész kamrában; ezáltal a mérgező harcanyag párolgási sebessége megnő, és a mentesítés néhány óra alatt bekövetkezik. Ilyen esetekben mód nyílik arra is, hogy a meleg levegővel távozó idegméreg gőzöket kémiai úton megsemmisítsük, elkerülve ezzel a környezet szennyeződését. A módszer elsősorban a ruházat és egyéb felszerelési tárgyak mentesítésére használatos. A levegővel történő mentesítés egyik változatában a 70–90 C°-os levegővel együtt vízgőzt és ammóniát is fúvatnak a rendszerbe, s ezzel az idegmérgek kémiai mentesítése is bekövetkezik.

Az oldószerekkel végzett mentesítés során a mérgező harcanyagok különböző oldószerekben való oldhatóságát használjuk fel a szennyezett tárgyak megtisztítására. Oldószerként számos anyagot (pl. vizet, szerves oldószereket) lehet használni. Az efféle mentesítések alkalmával is gondosan figyelembe kell venni azt, hogy az oldódás során az idegmérgek kémiai átalakulást nem szenvednek, s ezért a mentesítésre felhasznált oldószer rendkívül mérgező. Nagy jelentősége van az oldószer helyes megválasztásának. Tabun és szarin mentesítésére a víz is kiválóan alkalmazható, DFP-hez és szománhoz viszont szerves oldószerek szükségesek. A vízzel, mint oldószerrel történő mentesítés különösen akkor hatásos, ha a lemosó víz valamilyen emulgeálószert (mosószert) tartalmaz, mely a rosszul oldódó DFP, vagy a szomán eltávolítását is lehetővé teszi.

A szerves oldószerekkel végzett mentesítés az oldószerek viszonylagosan magas ára miatt meglehetősen költséges. Számos alkalommal azonban (pl. műszerek, optikai berendezések stb.) csak ilyen módon lehet a mentesítést végrehajtani, mert a kémiai mentesítő anyagok az említett eszközökön igen kellemetlen károsodást okoznak.

Egyéb fizikai módszerek. A fizikai eszközökkel végrehajtható mentesítési eljárások közé számos olyan módszer tartozik, amelynek elsősorban a terep, ill. az utak mentesítésekor van nagy jelentősége. Ezek a módszerek elsősorban mint szükség mentesítési eljárások jönnek számításba és egyszerű eszközökkel hajthatók végre: Ide soroljuk az ún. elszigetelési eljárásokat és a szennyezett réteg eltávolításán alapuló módszereket.

Az elszigetelés lényege, hogy a szennyezett terepszakaszra földet, farönköket, szalmát, havat stb. terítenek szét, vagy ezeknek az anyagoknak a felhasználásával nyitnak átjárókat. Az eltávolításon alapuló módszer tulajdonképpen az elszigetelési művelet fordítottja, a szennyezett terepszakaszról a szennyezett felső föld vagy hóréteget eltávolítják, és az eltávolítással nyitnak a terepen átjárókat. Ezek a mentesítési eljárások fokozott óvatosságot igényelnek, mert akár a levegőben levő gőzök, akár a közvetlen csepphatás révén rendkívül veszélyes mérgezések következhetnek be.

Kémiai mentesítési módszerek. Az idegmérgek kémiai úton történő hatástalanításának alapja - éppúgy, mint a klasszikus mérgező harcanyagok esetében - az idegméreg molekula valamely kémiai reagens által történő átalakítása, amelynek hatására megszűnnek az idegméregre jellemző tulajdonságok. Kémiai reagensként, vagyis mentesítő anyag céljaira számos vegyületet lehet felhasználni, azonban a tömeges mentesítés gyakorlati követelményeinek csakis olcsó, nagyipari gyártásra alkalmas és jól tárolható anyagok felelhetnek meg.

Jól lehet az idegmérgek terepen végzett hatástalanítására felhasználni a hólyaghúzó mérgező harcanyagok mentesítésére bevált aktívklór tartalmú mentesítőanyagokat: a klórmeszet és a kalcium–hipokloritot is.

Az előbbi mentesítési reakciónak rendkívüli előnye hogy a mentesítő hatást kifejtő kalcium–hipoklorit szuszpenzió a hólyaghúzó mérgező harcanyagokat is jól mentesíti. Ezért a kalcium–hipoklorit univerzális mentesítő anyagként jöhet számításba.

Az idegmérgek mentesítésére igen jól felhasználhatjuk a lúgos mentesítő anyagokat, a szódabikarbónát, a nátronlúgot stb. is. A lúgos mentesítő anyagok hatására az idegmérgek igen gyorsan - percek alatt - hidrolízist szenvednek és így hatástalan anyagokká alakulnak át.
Jász Gábor