"Ne siránkozzunk azon, hogy micsoda időket élünk! A szülőknek tudniuk kell, hogy ők a leginkább hibásak ebben." Nem tehetnek rosszabb szolgálatot a gyermeküknek, mint mikor minden kívánságát teljesítik, mindent megadnak neki, csak hogy megnyugodjon és ne sírjon. Így ültethetjük el bennük a gőg magvait.Aztán mikor iskolába kerül, nem tudja a Miatyánkot, de még keresztet vetni sem. A Jó Istenről meg többnyire egyáltalán nem tud semmit. A szülők azzal bújnak ki a felelősség alól, hogy ez a hitoktató, illetve a vallástanár dolga. Ahol a vallásra nevelés nem kezdődik el már kisgyerek korban, a hit később sem lesz erős.

Tanítsátok meg a gyermeket a lemondásra! Miért ekkora ma a közömbösség a vallással szemben, és miért ez az erkölcsi romlás? Mert a gyerekek nem tanulták meg a lemondást! Így lesznek aztán belőlük örökké elégedetlen és gátlástalan emberek, akik minden rosszban benne vannak, mindenben a kényelmet keresik. Ezért ilyen mértékű a gátlástalan szex, a fogamzásgátlás és a magzatgyilkosság. Ezek az abortált, meg nem született gyermekek az égre kiáltanak bosszúért. A megölt magzatok száma sok helyen magasabb, mint az élve született gyermekeké. Aki gyermekkorában nem tanult meg lemondani, egoista, szeretetlen, uralomra vágyó ember lesz. Ezért áraszt el ma mindent a gyűlölet és a szeretetlenség. Ha jobb világot akarunk, a gyerekek megfelelő nevelésénél kell kezdenünk.

A felebaráti szeretet ellen is sokszor és csúnyán vétkezünk: becsületsértéssel, rágalmazással és csalással. Hol kezdődik mindez? A gondolkodásnál. Meg kell tanulnunk a gyűlölködő gondolatainkat azonnal kikapcsolni. Ezt már gyermekkorban el kell sajátítani. Rögtön vedd fel a harcot a szeretetlen gondolataiddal, mihelyt azok megjelennek - és nem fogsz szeretetlenül ítélkezni. Minden katolikusnak kötelessége az apostolkodás: az egyiknek a foglalkozása miatt, a másiknak azért, hogy jó példát mutasson másoknak. Panaszkodunk, hogy sokakat az erkölcstelen és hitetlen beszédek rontanak meg. De miért hallgatnak a többiek? A jóknak is hangoztatni kellene véleményüket, megvallani kereszténységüket.

Volt-e valaha is az egyház történetében a lelkek és a keresztény kultúra megmentésének az ügye ilyen parancsoló és sürgető erővel a laikusok feladata, mint ma? A keresztényeknek megint egyre inkább Isten országa felé kellene fordulniuk, annak eljövetelén munkálkodniuk. Különben az emberek egyre kevésbé lesznek képesek arra, hogy felismerjék, hogyan munkálkodik a Gondviselés az életükben. Nem lenne szabad, hogy a lélek ápolását háttérbe szorítsa a test túlzott mértékű ápolása.

"Isten vezeklést kíván! Önként vállalt áldozat és ima által sok bűnt le lehet vezekelni. Ha valaki ezt nem vállalja önként, Isten maga veszi kezébe a büntetést. De a bűnért bűnhődni kell."

Azoknak, akik segíteni akarnak a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek. Mária Simma egy kicsiny hegyi faluban (Sonntag, Ausztria) élő, szegény sorsú lány volt. Már gyermekkorában sokat imádkozott, hogy a tisztítótűzben Szenvedő Lelkeken segíthessen. Szerette volna egészen Istennek szentelni az életét. Azonban gyenge egészségi állapota miatt a kolostorból elutasították. Szerényen, visszavonultan élt a szülői házban. Egyszer azonban meglepő dolog történt. 1940-ben (25 éves volt ekkor) meglátogatta őt a másvilágról egy férfi, aki imádságát kérte. A vendég ugyanúgy volt öltözve, mint általában az emberek. Érthetően, világosan beszélt. Látható és hallható volt. Mária megígérte, hogy imádkozni fog érte, ezután a látogató eltűnt.

Ez a találkozás megváltoztatta Mária életét. Ettől kezdve a Szenvedő Lelkek megmentésének szentelte minden idejét. Imádkozott, vezekelt, előadásokat tartott - egészen 2004-ig, - 89 éves korában bekövetkezett haláláig. Ebben a könyvben Mária leírja ezeket az izgalmas találkozásokat, amelyek bepillantást adnak abba, hogy ki, miért került a szenvedés helyére.

Az ő karizmája egy Istentől kapott különös karizma, amely ráébreszt bennünket felelősségünkre elhunyt hozzátartozóink iránt. Ez a könyv erősíti hitünket abban, hogy van egy természetfölötti világ, amélyet nem láthatunk, de egyszer mindannyian belépünk ebbe. De nem mindegy, hogy milyen szívvel? Milyen lélekkel?

(Idézet a Maria Simma által írt "Élményeim a szenvedő lelkekkel" című könyvből.)