2012. november 27., kedd

Jobb-e a bal, mint a jobb?

Hogy nevezik a kéz és láb nélküli kocsma vendégét? Törzsvendég. Mitől jobb és bal az oldal a politikában? Ez nem vicc, sokan nem biztos, hogy tudjuk. Miért bal a jellemzően szocialista, kommunista, lenini, marxi elveket valló közeg és mitől jobb a polgári, konzervatív közeg?
1990-ig ez nem volt kérdés Magyarországon. Egy oldal volt. A törzs. Ami, mint azt jól tudjuk, nem oldal. Aztán jöttek, mint a gomba a földből. Jött a baloldal és jött a jobb oldal. Mi csak üldögéltünk középen és azon gondolkodtunk, melyik oldal lesz majd a jó. És persze 22 év kellett ahhoz, hogy dönteni tudjunk. Egyik sem. De kell a jobb kéz és néha kell a bal is, sőt, az a legjobb, ha mindkettő kéznél, lábnál van. Együtt, két kézzel könnyebb. Na ez nem így működ az nagy politikában. Ott még vannak az oldalak. Hogy alakultak ki?
Egyes mondák szerint a francia forradalomig kell vissza mennünk, ahol a Konventben az elnöktől balra foglaltak helyet a fennálló status quo-t ellenzők, a monarchia elvetői, a változásokat követelő képviselők. A baloldalra jellemző a munkások életkörülményeivel foglalkozás, a szegényebb társadalmi réteg problémáinak megoldása. Persze ne felejtsük el, hogy a baloldal radikális irányzata, a kommunizmus, vagy az anarchizmus már nem mindenben azonosult ezen elvekkel.
És persze mi akkor a jobb oldal? A Konventben az elnöktől jobbra helyet foglalók, akik a nemesi előjogokat támogatták, az ancien regime hívei. Ilyen egyszerű ez. A 18. századi francia parlamenti ülésrendből ered.
„Tágabb értelemben a jobboldaliság a világot abszolútumnak, az embert pedig ehhez képest relatívumnak tekintő világszemlélet politikai vetülete, míg a baloldaliság az embert abszolútumnak, a világegyetem többi elemét pedig relatívumnak tekintő világnézet politikai vetülete.” Na, ezt a csodát nem én írtam, csak idézem. Próbáljátok majd pihent elmétekben feldolgozni.
Na de hogy állunk ma, Magyarországon? Melyik a bal és melyik a jobb oldal, azon kívül, hogy egyik ballabb és rosszabb, mint a másik. A szocik a bal, a FIDESZ a jobb? Miért lenne jobb? Meg persze a szocik is miért lennének jobbak a balnál?
Itt az idő átgondolni a jobb és bal fogalmát Magyarországon. Nincs különbség. Egyik oldal sem gondolkodik már ilyen konzervatív kategóriákban. Csak abban, hogy mi a jobb nekik. Ugye, milyen csodás a magyar nyelv? A jobb nem csak oldalt jelent. Hanem minőséget is. Kis hazánkban, a nagy nemzet építésben egy elv érvényesül. A jobbítás elve, mert balra nem mehetnek. Jobbnak kell lenni a másiknál, jobbnak kell lenni mindenkinél. De ez a jobb már csak az anyagi javak megszerzésére vonatkozik. És ebben pártállástól, politikai elkötelezettségtől függetlenül egyetértenek jobb és baloldalon. Nekik legyen a jobb és a még jobb. A törzs úgyis ül a kocsmában. Magyarország a legtisztább jobboldali ország. Itt minden politikus csak jobbat akar, balt soha, mert az olyan snassz. Sőt, suta. Milyen szép magyar szó.
(patacsipilvax.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése