A Natura 2000 a közös örökség
védelmére jött létre, de az atomizált ellenőrzés miatt a vadvilág még
mindig az egyes tagállamok változó politikájának van kiszolgáltatva.
Luke Dale-Harris, ökológiai témákkal foglalkozó szakújságíró
megkérdőjelezi a Natura 2000 alkalmasságát arra, hogy hatékony
környezetvédelmi szabályozóként működjön.
Amikor
szabadon keresztül vándorolnak Európán, a madarak nincsenek tisztában
az alattuk elterülő láthatatlan országhatárokkal. Ugyanazokat az
útvonalakat követik, amelyek az idők kezdete óta eljuttatják őket a
meleg vidékekre, s amelyeket csupán a táj változatlan körvonalai – egyik
oldalon az Atlanti óceán partvidéke, a másikon pedig a Kárpátok
hajlatai – jelölnek. De az számít a legjobban, amit nem kaphatnak meg: a
jövőjüket – beleértve a mi jövőnket is – az egész kontinensen
változóban lévő politikai és gazdasági árapály diktálja.
Ma
a legnagyobb becsben a növekedés és a haladás áll, a természetes világ
ki van szolgáltatva az emberiség törekvéseinek. A szabadpiac, a saját
pályáján haladva, kiszipolyozza a saját fennmaradásához is alapvetően
fontos, életet adó földet. A világ érzékenyebb és gazdasági szempontból
felesleges fajai – a hiúz, a békászó sas, vagy a mezei tücsök, folyami
zuzmó – csak addig marad fenn, amíg a létezésüket erkölcsi parancsnak,
kiirtásukat pedig szégyennek tekintjük. Ez a természetvédelem
mozgatórugója. A szégyen és az erkölcs azonban kultúrafüggő és még azon
belül is meginoghat. A természet azonban nem. A sikeres
természetvédelmi programokhoz, különösen a levegőben és a vízben élő
fajok esetén, az országhatárokon átnyúló politikára és világszerte
olyan törvényekre van szükség, amelyek azonos szabálykönyvből
merítenek.
Felmerül
az érv, hogy csak egy, az egész Európa által pénzügyileg támogatott, s
egy legfelsőbb bíróság előtt elszámoltatható, átfogó irányító
szervezet képes lényegi hatást elérő, távlatos természetvédelmi
programokat bevezetni. Ez ugyanaz a logika, mint ami a kezdetektől
fogva irányította – elméletben - az egész európai környezetvédelmi
politikát. Kezdve a madarakra vonatkozó irányelvek 1979. évi
megfogalmazásával, az élőhelyekkel kapcsolatos irányelveken át végül a
több mint 26 000 védett területet magába foglaló Natura 2000 hálózatig,
az az elképzelés, hogy a vadvilág közös örökségünk, s így a védelme
nemzetközi együttműködést igényel, központi premissza volt.
De
a természet védelme igen távol állt az 1951-ben a Párizsi Szerződést
aláíró eredeti Hatok gondolataitól, amikor megalkották az Európai Szén-
és Acélközösség szabályait, amely a későbbiekben az Európai Unió
gerince lett. A háború által szétszakított és évtizedeken át
recesszióval küzdő kontinensen létrejövő Unió alapító elve a béke volt,
állványzata pedig a gazdasági növekedés és a prosperitás. Ma, 60 évvel
később, az állványzat a saját súlya alatt roskadozik, mert – sajátos
iróniaként – a növekedés fáradhatatlan keresése azzal fenyeget, hogy
térdre kényszeríti azt a struktúrát, aminek a támaszaként szánták. Az
EU környezetvédelmi politikája, menthetetlenül a saját pályájához
kötve, általában azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a vad gazdaság
mellékhatásait, miközben a lehető legkevesebb akadályt gördít az útjába.
A környezetvédelemnek, a megújuló energiától egészen a biológiai
változatosságig, a jövedelmezőség és a hatékonyság közötti kényelmetlen
vonalon kell egyensúlyoznia.
Amikor
Ritt Bejerregaard, az EU akkori környezetvédelmi biztosa beszédet
mondott 1998-ban a „Natura 2000 és az emberek” konferencián, a fő
üzenete az volt, hogy a természetvédelem és a gazdasági fejlődés kéz a
kézben járhatnak. „Ez egy partnerkapcsolat.” – mondta a hallgatóságnak.
„A természetbe beletartoznak az emberek, s az emberek a természet
részei.” Azután elébe ment a cáfolatoknak, s kifejezte félelmeit, hogy
„igen gyakran ez olyan megállapodás (a partnerség), amelyben mindkét
oldal elveszi, amit tud, s a másik félnek pedig magáról kell
gondoskodnia.” De ebben az esetben, bizonygatta, az embereknek már
elegük lett ebből a hozzáállásból, „s arra készülnek, hogy felvállalják a
saját tennivalóikat, s másoktól is ugyanezt várják el.”
Ma
a Natura 2000 hálózatot még mindig az optimizmusnak és a hitnek ez a
bizonytalan érzése tartja egyben. A hálózat által lefedett terület mára
Európa közel 1/5-ét teszi ki, de eközben a szabályozást lazán kellett
hagynia, s azok ellenőrzését szinte teljesen át kellett engednie a
tagállamoknak. Olyan körülmények között, amikor a gazdaság még mindig
mélyreható recesszióval küzd, ez azt jelenti, hogy – különösen
Kelet-Európában – a dolgok nagyon is gyakran a megszokott mederben
folynak. A bányaipari vállalkozások, az intenzív mezőgazdaság és a
környezetvédelmi szempontokra érzéketlen fejlesztés újra és újra
megtalálja a törvények közötti réseket.
A
leggyakoribb bűnös veti fel ugyanakkor a legtöbb kérdést, és – paradox
módon – erről beszélnek a legkevesebbet. A megújuló energiával
kapcsolatos fejlesztések, leggyakrabban szélerőművek, napelem parkok és
vízi erőművek, az egész kontinensen átlyuggatják a Natura 2000
helyszíneket, sok esetben megsértik az EU környezeti hatásokra vonatkozó
irányelveit és a nekik otthont adó ország törvényeit is. Ezekről a
fejlesztésekről igen gyakran tudomást sem vesznek: a zöld lobbi azzal
mentegeti őket, hogy jó ügy érdekében jönnek létre, a helyi
önkormányzatokat és a földtulajdonosokat pedig kifizetik a
földhasználatért.
Bár
a fenntartható energiaforrásokra való átállás ökológiai
szükségszerűség, a megvalósítása ugyanúgy történik, mint bármely más
iparágé. A megújuló energiával foglalkozó cégeket az vonzza ezekre a
távoli helyekre, hogy a föld olcsó, a környék gyéren lakott és a
természeti erőforrások gazdagok. A szigorú környezetvédelmi szabályokat
általában könnyedén megkerülik, mivel a környezetvédelmi
hatástanulmányokat (EAI) maguk a megújuló energiával foglalkozó cégek
fizetik. Ahogy a BirdLife International munkatársa, Marina Cazacu
mondja: „a hatástanulmányok minősége nagyon változó. Sok esetben csak
azt ismétlik meg, amit a cég állít – kijelentve, hogy a fejlesztés és a
környezet között nincs ellentét.”
Mindvégig
ez volt a helyzet a dobrudzsai vonulási úttal kapcsolatban: ezen a
forgalmas útvonalon jut el Románián és Bulgárián keresztül egészen a
törökországi Boszporusz szorosig a békászó sas, a kerecsensólyom, a
vörös nyakú lúd és sok más vándorló madár. Az útvonal jelentős
szakaszai a Natura 2000 védelme alatt állnak, de ez nem akadályozta
meg, hogy több mint 500 szélturbinát tervezzenek a környékre, amelyek
közül 752 védett román területekre esik, további több száz pedig már
működik is védett területen Bulgáriában. A hatás az átvonuló madarakra,
amelyek közül több is már eleve veszélyeztetett, megsemmisítő lehet.
Spanyolországban és Kaliforniában ezt már megfigyelték korábban: a
turbinákkal való ütközés idővel kritikus szintre csökkentette az
általában hosszabb élettartamú és alacsony szaporulattal bíró nagyobb
madarak állományát. Az EIA jelentések azonban kivétel nélkül támogatták
a szélerőművekre vonatkozó javaslatokat, kijelentve, hogy a turbinák
és a természeti környezet között minimális konfliktus merül fel.
Románia és Bulgária környezetvédelmi minisztériuma ellenvetés nélkül
sietve elfogadta ezeket a jelentéseket, nehogy elveszítsék ennek a
bőkezűen támogatott és gyorsan növekvő iparágnak a partnerkörét. Az
ellenkezés – alternatív hatástanulmányok készítése - a magánszemélyekre
és a nem kormányzati szervezetekre maradt, akik szűkös anyagi
háttérrel és az idő múlásától fenyegetve dolgoznak: ugyanis, ha a
turbinákat egyszer már felszerelték, aligha fogják őket leszerelni.
A
romániai ornitológiai és környezetvédelmi szervezet, a Milvus Group,
az utóbbi két évben táborokat szervezett a turbinák által várhatóan
közvetlenül érintett madarak számlálására. A bizonyíték meggyőző: az
ország különböző részeire javasolt turbinák egyértelműen ellentétesek
az európai környezetvédelmi irányelvekkel. De ez még nem elég. A
jelentésnek a román Környezetvédelmi Ügynökség elé kell kerülnie, s
elfogadás esetén tovább az Európai Bizottsághoz. Ha eljut idáig, a jogi
eljárás lassú, s a döntés mindig túl későn születik meg. Ez történt
tavaly novemberben Bulgáriában, ahol a kormány végül engedett az RSPB
és bolgár partnerei nyomásának és törvényben tiltotta meg a
szélerőművek és napelemes parkok építését a bolgár Natura 2000
helyszíneken. „Fantasztikus eredmény ez nekünk” – mondja Daniel Pullan,
az RSPB munkatársa, „de túl későn született meg.”: a legtöbb tervezett
szélerőmű már megépült és működik.
A
Milvus igazgatója, Tamas Papp azt mondja, hogy a Natura 2000 védjegy
nem nyújtotta azt a védelmet, amit ígért. „A védett területek
szabályozásának ereje túlságosan megosztott. Így az érzéketlen
fejlesztésekkel szembeni fellépés hosszú és körülményes folyamat és
nagyon nehéz eredményeket elérni. A Natura 2000 a közös örökség
védelmére jött létre, de az atomizált ellenőrzés miatt a vadvilág még
mindig az egyes tagállamok változó politikájának van kiszolgáltatva, „
A
zöld energia irányába való elmozdulást sokkal erősebb központi
politika támogatja. A Brüsszelből érkező támogatás és tanácsok gyors
növekedést eredményeztek az iparágban és jelenleg úgy tűnik, hogy a
terület eléri, illetve sok esetben meg is haladja a 2020-ra kitűzött
célokat. Ezzel szemben a biológiai változatosság szintje elmaradt minden
ezzel kapcsolatos célkitűzéstől, és mindaddig, amíg az EU nem ad ennek
a kevésbé jövedelmező környezetvédelmi formának ugyanolyan támogatást,
mint a megújuló energiának, ez így is marad.
(greenfo.hu )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése