2013. április 18., csütörtök

Bajnai fő támogatói Rothschildék

Több napilap is hírt adott pénteken arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány, amely Átláthatósági politika címmel közzétette minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását. A Magyar Nemzet ismertetése szerint a legbőkezűbb adakozó a Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz kötődő Center for American Progress (CAP) progresszív politikai kutatóintézet, amely a támogatások több mint felét adta: 2011-ben 209 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forintot, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot.
Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy Bajnaiék fő támogatója, az a Soros és Clintonné nevével fémjelzett atlantista érdekérvényesítő fedőszervezet, amely nem más, mint Rothschildék egyik kinyújtott csápja. Oroszországban pont a hasonló, nyugatiak (cion-atlantisták) által támogatott szervezetek aknamunkáját vonták ellenőrzés alá – nagyon helyesen, mivel nemzetbiztonsági kockázatot jelent a 'narancsos' felforgatás és az Ötödik Hadoszlop tevékenysége.
Különös helyzetben érezheti magát a jelenlegi kormányzat, hiszen az ő pályafutásuk is hasonló módon indult. Korábban a Fideszt ugyanezek a mindenek felett álló hatalmi körök építgették föl a nyolcvanas évek végén. Akkor még, mint az SZDSZ segédcsapatát, amolyan ifjúsági tagozatát, majd a kilencvenes évek közepén, amikor a konzervatív 'brand'-et kitöltő, és erősen erodálódott MDF helyére valamilyen megoldást kellett találniuk, ezt az ificsapatot találták alkalmasnak a nemzetibb mázba csomagolt atlantista helytartói feladatra.
Mára ez az ificsapat idősebb lett, és érezvén a világpolitikában megforduló széljárást lazítana euroatlanti kötődésein, amit természetesen a gazdák nem vesznek jó néven –bár minden lehetséges alkalommal biztosítják a gazdákat nyugatos elkötelezettségükről-, mivel a kétkulacsos hintapolitikát sem Nyugat sem Kelet nem fogadja el. A perifériás államoknak nagy probléma ez, láthatjuk Ukrajna esetében is.
Visszatérve az alaphírre - figyelemreméltó, ahogy Sorosék felépítették Orbánékat, úgy most felépítik a Bajnai-csapatot is. Meglehet, igaz lesz cion bölcseinek kijelentése: „mindegy melyiket választod, azok is mi leszünk!”
Tálas András

Haza és Haladás?


De melyik hazáé és milyen haladásé? Tesszük fel a kérdést mikor a Bajnai Gordon által vezetett, alapítványról beszélünk!
Ez az alapítvány az utóbbi egy évben több mint 200 millió forint értékű támogatást kapott a világ több részéről, a legtöbb összeget az USA-ból utalták, zsidó érdekeltségű magánszemélyek és cégek!
Mint kiderült hazai támogatók is akadnak szép számmal akik szintén ebbe az érdekeltségi körbe tartoznak!
A két legnagyobb az OTP Bank és a MOL! Az OTP 2011-ben 10 millió forinttal, a MOL 2011-ben 10, majd a tavalyi évben 15 millióval szponzorálta az alapítvány működését!
A MOL-lal kapcsolatban az állam vizsgálatot rendelt el! Nyilatkozatukból kiderül,hogy az állam is rendelkezik egy részvénycsomaggal a MOl-ban, ugyanakkor nem akarnak annak működési és támogatási,adományozási rendszerébe beleavatkozni, mégsem tartják helyesnek bármilyen politikai formáció ilyen jellegű támogatását!
Alföldi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése