Legutóbb a Német Szövetségi
Alkotmánybíróság elnöke sem kívánt élni azzal a – jelek szerint – nem
éppen megtisztelő lehetőséggel, hogy ő mondjon ünnepi beszédet április
20-án, a Theodor Heuss Alapítvány díjátadásán, amellyel Daniel
Cohn-Benditet akarják honorálni a demokrácia és az emberi jogok
érdekében kifejtett küzdelméért. Amint Andreas Vosskuhle sajtószolgálata
kertelés nélkül fogalmazott: „Az elnök nem társíthatta a Bíróságot
felnőttek és gyerekek közötti szexualitásról szóló írásokkal.”
Érdekes
vagy inkább jellemző módon az alapítvány kuratóriumában lévő
politikusok, pénzemberek és notabilitások – köztük Richard von
Weizsaecker egykori vagy Joachim Glauck jelenlegi szövetségi elnök –
nyíltan mégsem határolódnak el a ’68-as párizsi diáklázadások egyik
főkolomposaként (a külső és belső tulajdonságait egyaránt leképező)
Vörös Dani néven elhíresült anarchista agitátor, jelenlegi európai
parlamenti képviselő inkriminált szövegétől, amelyet Le Grand bazar (Éd.
Belfond, 1975) című könyve tartalmaz: „Többször megtörtént velem, hogy
egyes gyerkőcök kinyitották a sliccemet és elkezdtek simogatni. Mindig
máshogy reagáltam, de a vágyuk problémát okozott nekem, és megkérdeztem
tőlük, hogy miért nem egymással játsszanak, miért engem választottak,
nem pedig más gyerekeket. De mert erősködtek, mégis simogattam őket.”
Később a biztonság kedvéért még ezt is hozzáteszi, nehogy félreértés
legyen belőle: „Állandó flörtöm az összes gyerkőccel gyorsan erotikus
formákat öltött magára. Valóban úgy éreztem, hogy az ötéves kislányok
már megtanulták, hogyan izgassanak fel, hogyan csábítsanak el. Ez
hihetetlen. Legtöbbször lefegyvereztek.”
A
háború utáni első német szövetségi elnök nevét viselő tekintélyes (?)
Theodor Heuss Stiftung Németország második világháború után visszanyert
demokratikus szalonképességének egyik szimbóluma lenne, legalábbis
elvileg, amely „a politikai pedagógiát és a kultúrát támogatja
Európában, 1965 óta politikai személyiségeket jutalmazva a demokrácia és
az egyéni érvényesülés védelme iránti példás magatartásukért. Az
alapítvány célja az állampolgári kezdeményezések és elkötelezettségek
értékelése, ily módon a díjazottak a demokrácia időbeli bizonyítékává
válnak”, olvasható honlapján.
Ezt és az Alkotmánybíróság elnökének döntését ismerve nevethetnékünk támadna, ha nem ilyen súlyos témáról lenne szó.
Mert Németországban, noha a háziállatokkal való nemi kapcsolatot engedélyező törvényt csak tavaly változtatták meg, a pedofil cselekményekkel kapcsolatos vádak hagyományosan börtönt jelentenek, nem pedig a társadalom és az igazságszolgáltatás elnézését, amely e tekintetben – ahogyan a gondolatvétségek szankcionálása terén is – példás szigort akar tanúsítani. Nemrég az egész társadalmat megrázták a katolikus egyházat és egyes vallásos iskolákat érintő pedofil ügyek, miután volt növendékeik felnőtté válva nyilvánosan meggyónták a diákéveik alatt elszenvedett nemi erőszakok és más szexuális molesztálások sorozatát. Az olyan esetekben pedig, amikor az egyik szülő a gyermekük sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel vádolja meg a másikat, a német bíróságok gyakran és gyorsan szabnak ki szigorú büntetést anélkül, hogy a megvádolt személy lélegzetvételnyi időhöz jutna. Ehhez képest DCB kapcsán lassan négy évtizede tart már a német igazságszolgáltatás, politikai osztály és média cinkos sumákolása, hiszen érdekes módon politikai karrierje során mindig hagyták levegőhöz jutni anélkül, hogy nyugtalankodnia kellett volna nem éppen „kóser” szavai és tettei miatt.
Mert Németországban, noha a háziállatokkal való nemi kapcsolatot engedélyező törvényt csak tavaly változtatták meg, a pedofil cselekményekkel kapcsolatos vádak hagyományosan börtönt jelentenek, nem pedig a társadalom és az igazságszolgáltatás elnézését, amely e tekintetben – ahogyan a gondolatvétségek szankcionálása terén is – példás szigort akar tanúsítani. Nemrég az egész társadalmat megrázták a katolikus egyházat és egyes vallásos iskolákat érintő pedofil ügyek, miután volt növendékeik felnőtté válva nyilvánosan meggyónták a diákéveik alatt elszenvedett nemi erőszakok és más szexuális molesztálások sorozatát. Az olyan esetekben pedig, amikor az egyik szülő a gyermekük sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel vádolja meg a másikat, a német bíróságok gyakran és gyorsan szabnak ki szigorú büntetést anélkül, hogy a megvádolt személy lélegzetvételnyi időhöz jutna. Ehhez képest DCB kapcsán lassan négy évtizede tart már a német igazságszolgáltatás, politikai osztály és média cinkos sumákolása, hiszen érdekes módon politikai karrierje során mindig hagyták levegőhöz jutni anélkül, hogy nyugtalankodnia kellett volna nem éppen „kóser” szavai és tettei miatt.
2010-ben
Angela Merkel hivatalosan kijelentette, hogy a multikulturális
társadalmi modell, amelyet politikai szinten elsősorban a zöldek
propagálnak, „teljes kudarc”. Ezek után 2013-ban a német
Alkotmánybíróság elnökének a döntése úgy is lefordítható, hogy „a zöldek
teljes kudarc”, elvégre fejétől bűzlik a hal, márpedig a zöldek európai
parlamenti frontembere csaknem két évtizeden keresztül éppen DCB volt.
Németországban jelenleg a politikai élet megtisztítását célzó kampány
zajlik a Bundestag elnöke, Norbert Lammer által 2005-ben divatba hozott
Leitkultur (vezérkultúra) fogalom mentén. Egyebek mellett ezt jelzik a
különböző miniszterek és politikusok plágiumait és kamu diplomáit érintő
söprögetések, a kalóz párt hajójának megcsáklyázása, a nacionalista NPD
folyamatos betiltással fenyegetése stb.
Mindezek
ismeretében csak remélni lehet, hogy Merkel keresztény kurzusa talán
mégis összeszedi minden bátorságát, és végül a tényleges érdemei szerint
ítéli meg (vagy inkább el) egy DCB-féle „érinthetetlen” viselt dolgait
is. Annál is inkább, mert az ominózus könyvében feltálalt pedofil epizód
távolról sem csak egyszeri, a régmúlt idők homályába vesző és így akár
bocsánatosnak is tartható kilengés volt egy egyébként makulátlan
életrajzban, ahogyan azt a liberális médiumok jellemzően láttatni
szeretnék. A francia televízió legendás kulturális műsora, az
Apostrophes 1982. április 23-i adásában ugyanis a rá jellemző hücpével
mutatkozik megrögzött visszaesőnek: „A négy és hat év közötti
gyerkőcökkel fantasztikus, tudják, amikor egy ötéves kislány elkezd
vetkőztetni, mert ez egy mániás-erotikus játék.”
További
pikantériája az ügynek, hogy a nemzetközi sajtóban egy bizonyos Bettina
Röhl buktatta le, aki Ulrike Meinhof, a Vörös Hadsereg Frakció egykori
tagjának a lányaként nyilván így akart revánsot venni a ’68-as
forradalmi örökséget időközben megtagadó „burzsoán”. Leleplezésére
2001-ben kerített sort, de akkoriban hagyták elaludni az ügyet, és
később is hiába emlegették fel időről-időre egyes francia kamikáze
politikusok, köztük Jean-Marie Le Pen és Francois Bayrou, gyakorlatilag
nem lett semmi foganatja. Akárcsak nemrég Dominique Strauss-Kahn vagy
Roman Polanski, valószínűleg DCB is az „ártatlanul meghurcoltak”
glóriájával fogja megúszni szexuális aberrációjának kiteregetését.
Mindazonáltal csak egy elvetemült antiszemita juthat arra a
természetesen minden alapot nélkülöző feltételezésre, hogy ennek bármi
köze lenne a „nem létező lobbihoz” való tartozásukhoz. Honni soit qui
mal y pense.
MD 2013. IV. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése