2013. május 13., hétfő

Föderális Unió, avagy az Európai Egyesült Államok

José Manuel Barroso egy interjúban beszélt erről, de valamiért a magyarországi cionmédia nem sietett ezt hírül adni, ezért kénytelenek vagyunk foglalkozni vele.
Szerinte, ami ma sokak számára csak sci-fi, nemsokára valósággá válik. Meg kell szüntetni a különálló államokat, és egységes, föderális államot kell létrehozni a 27 tagállamból. Barroso bejelentette, hogy a következő EU választások előtt, 2014-ben benyújtják a módosítási tervezetet. Ahogy fogalmazott, ez egy intenzív politikai unió, vagy más néven politikai és gazdasági unió.
Érezhető az EU-n belül az a törekvés, hogy már nem csak a kis államok, hanem Nagy-Britannia is gondolkodik a kilépésről (az interjú ennek kapcsán készült). Hogy ez egyáltalán felmerül, indokot ad arra, hogy a szövetséget szorosabbra fűzzük, komoly átszervezéseket hajtsunk végre, létrehozva egy teljes érdekű szövetséget. Az egész elmélet alapja, hogy a sok saját monetáris politika az, amely gyakorlatilag szétveri az uniót. A rosszul teljesítő országok és a jól teljesítő országok egymásnak tökéletesen ellentmondó lépéseket tesznek, amely aztán komoly belső feszültségeket okoz. A megoldás, a saját monetáris politika megszüntetése, és hogy a jól teljesítő országok gazdasági vezetői határozzák meg majd a gazdasági politikát. Jelenleg az is akadályozó tényező, hogy azok miatt a gazdasági intézkedések miatt, melyeket most meg kell hozni, a tagországok kormányai között kell egyeztetni, és ez a helyzet lehetetlenné tesz bármilyen gyors intézkedést.
Mivel Európa-szerte megerősödtek a kilépést szorgalmazó pártok és mozgalmak, ezért Barroso felszólította a brüsszeli vezetést, hogy gyorsítsák fel ezt az eljárást. Amennyiben a kilépést szorgalmazó szervezetek döntési helyzetbe kerülnek, és népszavazásokat írnak ki, akkor az EU szét fog esni. Ezt nem szabad megvárni, ezért létre kell hozni a Föderális Uniót. Barroso úgy ítéli meg, ebben a kérdésben győztesen fognak kikerülni.
Legalábbis ezt gondolja Barroso. A tények azt mutatják, hogy míg pár EU tagállam élősködik az egész Unión, addig a lecsúszott államoknak kivan a hátsó fele a gatyából, és semmi reményük sincs a változásra. Az a bohóckodás, amit a magyar vagy román, illetve a lengyel vezetés művel a túlélés érdekében, csak időpocsékolás. Ezek az államok menthetetlenül sodródnak a kilépés felé, mert vagy kilépés lesz, vagy népfelkelés. Adóztatás, népnyúzás, hazudozás felsőfokon, hatalomkoncentráció, saját gazdasági klientúra megerősítése (és a beruházásoknál egyharmad megy a pártkasszába). Ennyi, semmi több.
A jelenlegi politikai képletek mindenképpen eltűnnek majd a palettáról, akár így, akár úgy. Az EU-t egyben tartani azért nem lehet, mert a kezdetektől nem az egyetértés és a valódi együttműködés és az esélyegyenlőség vezette, hanem az élősködési akarat, valamint a kizsákmányolási szándék. Ezzel nem lehet fenntartani hosszú távon egyetlen rendszert sem. Már így is túl sokáig tartott. Az EU mindenképpen bukni fog, mert a jelenlegi formájában fenntarthatatlan. Barroso okoskodhat amit akar, az EU kérdés vagy békésen oldódik meg kilépésekkel, vagy az utcákon fog eldőlni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése