2013. május 3., péntek

Legalább ezren tüntetnek a zsidók ellen

Hiába a tiltás és Orbán Viktor haragja, közel ezer anticionista tüntet a Vértanúk terén. A Belügyminisztérium figyelmeztetése ellenére eddig közel ezer tüntető gyűlt össze a budapesti Vértanúk terén. Több fekete egyenruhás, és árpádsávos zászló is látható a tömegben. A környéken nagy a rendőri készültség – jelentette a Hír24 helyszíni tudósítója.
Győztünk, mert itt vagyunk – mondta Vona Gábor a Jobbik elnöke a rendezvény főszónoka.
A Szabadság téren félszáz, transzparensekkel “felfegyverkezett” ellentüntető elénekelte a Himnuszt, majd békében távozott.
Korábban megírtuk, hogy a rendőrség betiltotta, a bíróság viszont mégis engedélyezte az anticionista megmozdulást, amit a Budapesten, a hétvégén rendezett Zsidó Világkongresszus kapcsán szerveztek ifjabb Hegedűs Lóránték. Az utolsó szó – úgy tűnik – Orbán Viktoré, aki elfogadhatatlannak tartja a bíróság döntését. Kérdés, a kormányfő beleszólhat-e a bíróság döntéseibe?
(Forrás: Hír24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése