2013. május 8., szerda

Vatikáni-amerikai megállapodás a pénzmosás ellen

A vatikáni bank vagyonát 6 és 7 milliárd euró közé teszik és 44 ezer névtelen számlát vezet.

Az IOR vatikáni bank megállapodást írt alá kedden az amerikai pénzügyminisztérium tranzakciókat ellenőrző részlegével (FinCEN) az információcseréről, gyakorlatilag a pénzmosás elleni küzdelem jegyében és részben abból a törekvésből, hogy javítsák a botrányairól elhíresült szentszéki bank nemzetközi hírnevét.

Az 1942-ben alapított bank hagyományosan soha nem tartozott a nemzetközi ellenőrzőrendszer felügyelete alá. Az utóbbi három évtizedben botrányok sorozata övezte. 2010-ben az olasz ügyészség 23 millió eurót foglalt le az IOR számláiról. Ezután a Vatikán csatlakozott az Európai Unió pénzmosás elleni előírásaihoz és 2011-ben létrehozta az ennek megfelelő ellenőrző részlegét.

A Szentszék alávetette magát az Európa Tanács úgynevezett Moneyval eljárásának is, amelyben felmérik, hogy az egyes országok megfelelnek-e bizonyos pénzmosás- és terrorizmusellenes normáknak.

A Vatikán a tavaly júliusi első értékelésen meglehetősen rossz jellemzést kapott. A Moneyval megállapította, hogy a miniállam csak korlátozottan képes megosztani a pénzügyi információkat más országokkal, mert saját előírása szerint először kétoldalú megállapodást kell kötnie az adott országgal az információcseréhez. Ugyancsak tavaly az Egyesült Államok a pénzmosással gyanúsított államok feketelistájára helyezte a Vatikánt.

A Szentszék azért alkotta meg a szabályt, miszerint az információcseréhez kétoldalú megállapodás kell, mert attól tart, hogy Olaszország túlzott követelésekkel lép fel ellene. Ugyanis az IOR-nél nemcsak vatikáni tisztségviselők vezetik számláikat, hanem sok olasz állampolgár, akiknek egy részéről az olasz hatóságok gyanítják, hogy el akarja csalni adója egy részét. Legutóbb az olasz ügyészség nyomozást indított a bank ellen pénzmosás gyanújával.

Vatikán korábban már megállapodást kötött az információcseréről Belgiummal, Spanyolországgal és Szlovéniával. Olaszországgal még nem, de kedden közölték, hogy 20 további megállapodást már tervbe vettek.

Ferenc pápának, még mint Buenos Aires-i érseknek a volt szóvivője április elején lehetségesnek nevezte, hogy az új egyházfő megszünteti az IOR függetlenségét, és a bankot a pápai tanács felügyelete alá helyezi, vagy akár bezáratja.

Hiradó


Dolgok eldőltek!...Vatikán megkezdte pénzügyi tőkéjnek mobilizálását az USA-ban. Obama 2 évig alkudozott Ratzingerrel, hogy fizesse ki az USA államadósságát. Erre nyilvánvalóan nem voltak hajlandóak. Jelenleg Olaszország teljes büdzséjét Vatikán fizeti. Az EU-kamu unió alól Olaszországot kivonta, az ellene való zsidó próbálkozások (argentin ügy) teljesen hiábavalóak, mivel pénzügyi tőkéje, vagyona fedett, nincs nevesítve, így ellene semmilyen szervezet, ország eljárást indítani nem tud. Vatikán megkezdte X. Pius és Hitler végakaratának teljesítését (ez volt az egyezség). Vatikán minden területen szembe fordul az angolszász és zsidó hordákkal...
http://magyarnemz...dmore=2745

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése