2013. június 16., vasárnap

Háború Szíria ellen, mint elterelő hadművelet?

Tökéletes időzítés! Éppen, amikor az Obama kormányt egyik támadás a másik után éri, hirtelen minden fővonalas médium ejti a megfigyelési és egyéb botrányokról szóló híreket és Szíriára koncentrál. Tévedés ne essék, egy újabb háború a közel-keleten az egész világot megváltoztató esemény lenne, az időzítés azonban igen elgondolkoztató.
Csütörtökön minden újság főoldalon számolt be Barack Obama kijelentéséről, miszerint a szír kormány vegyi fegyvert vetett be a lázadók ellen és az USA készen áll, hogy segítsen a Szíriában tevékenykedő al-Kaida halálbrigádoknak.
A segítségnyújtás része lesz természetesen a „katonai támogatás” és egy részleges repüléstilalmi zóna felállítása is. Semmi kétség, ezek a lépések egyenlők egy hadüzenettel és a konfliktusnak kizárólag Assad elmozdítása után lehet vége. Assad azonban nem fog csendben távozni. Egy egészen zajos távozáshoz pedig nem kell egyéb, mint néhány Tel-Avivot célba vevő rakéta, és az egész közel-kelet lángba borul.
Mi történne, ha emellett még Oroszország vagy Kína is belekerül a konfliktusba? Obama a tűzzel játszik. Kormánykörökben pedig nincsenek véletlenek. A szíriai helyzettel kapcsolatos bejelentés időzítése sem az. Amennyiben Obama a vegyi fegyverek ürügyén akar háborút indítani, azt hetekkel ezelőtt is megtehette volna, vagy akár hónapokig is várhatna vele. Ehelyett a csütörtöki napot választotta bejelentésére. Vajon hányan látnak át a taktikán?
Fontos tisztázni, hogy miben fogja segíteni az Egyesült Államok a szíriai lázadókat. Elsősorban fegyverekkel és kiképzéssel. Feltételezhetően amerikai „tanácsadókat” is küldenek a helyszínre, hogy segítsenek az ellenállás megszervezésében. A Debka információi szerint egy komoly tengerészgyalogos egységet már útnak indítottak a jordán-szír határhoz.
A Wall Street Journal szerint az amerikai légierő is részt vehet a repüléstilalmi zónafelállításában:
A szír lázadók felfegyverzését célzó felhívás része egy részleges repüléstilalmi zóna felállítása is, amit jordán területről ellenőriznének a szíriai menekültek és a képzésben résztvevő lázadók védelme érdekében, nyilatkozták amerikai illetékesek.
A Fehérház felkérésére a szíriai opciók kidolgozásán tevékenykedő katonai tervezők elmondták, hogy a lázadók kiképzéséhez és felfegyverzéséhez szükséges terület védelmében muszáj távol tartani a szír repülőket a jordán határtól.
Ehhez egy legalább 25 kilométeres, a szír területekre mélyen benyúló repüléstilalmi zóna felállítására van szükség, amelyet jordániai bázisokról felügyelnének, mondják az amerikai illetékesek.
Akárhonnan is nézzük, az Egyesült Államok mostantól háborúban áll Szíriával. Csupán a háború kiterjedtségének mértéke kérdéses.
A Republikánus párt képviselői is siettek dicséreteikkel az elnök lépéseit illetően:
John McCain szenátor, aki a múlt hónapban találkozott a lázadókkal, és eddig kíméletlenül kritizálta az elnök szír politikáját, a következő közös nyilatkozatot tette Lindsey Graham szenátorral: „Üdvözöljük az elnök felfedezését az Assad rezsim vegyi fegyver bevetését illetően. Abban is egyetértünk az elnökkel, hogy ez a tény befolyásolja az USA Szíriát illető politikáját. Az elnök által húzott vörös vonalat átlépték. Az Egyesült Államok szavahihetősége a tét. Most nem apró lépésekre, hanem döntő intézkedésekre van szükség.”
Csakhogy a lázadók többsége az al-Kaidának fogadott hűséget. Talán még emlékszünk, hogy a „terrorizmus elleni” harc célja eredetileg éppen az al-Kaida felszámolása volt, ezzel szemben az USA most ennek a terrorszervezetnek az oldalán készül harcba szállni.
Az a tény, hogy a szír lázadók több csoportja is az al-Kaida szervezetnek esküdött fel, arra enged következtetni, hogy a csoport befolyása kicsit sem csökkent és komoly szerepet vállalhat a nyugat támogatását élvező és Assad szír elnök elmozdítását célzó harcban.
Abou Mohaman al-Joulani, a szír Jabhat al Nusra vezetője hűséget fogadott Ayman al-Zawari sejknek, az al-Kaida jelenlegi vezetőjének, a szervezet iraki társszervezete pedig szintén bejelentette, hogy kész együttműködni a szír al Nusra csoporttal.
„Már a kezdetektől műszaki, katonai és pénzügyi támogatást nyújtottak nekik, különösen a külföldi dzsihádista hálózatok felállításában, akiket Szíriába hoztak,” mondta a libanoni Omar Bakri, aki szerint az al-Kaida már régóta segíti az al Nusra csoportot. (http://www.usatoday.com/story/news/world/2013/04/11/syria-al-qaeda-connection/2075323)
Ezek nem szabadságharcosok. Egy tényleges hatalomátvétel esetén az ország a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetre számíthat. Ezek az úgynevezett „lázadók” keresztény falvak teljes lakosságát irtották ki az elmúlt hónapokban, a nőket és gyerekeket sem kímélve, néhány napja pedig egy 14 éves fiút mészároltak le, mert állítólag megsértette Mohamedet.
A lázadók megvárták, amíg kellő tömeg gyűlik össze, a fiú szüleit beleértve, majd bejelentették, hogy Oatta az istenkáromlás vétségét követte el és mindenki osztozni fog a sorsában, aki megsérti Mohamed prófétát. Ezt követően szájon és nyakon lőtték a fiút.
Ezekkel az emberekkel fog az Egyesült Államok vállvetve harcolni?
Amennyiben ez nem elég, a Los Angeles Times értesülései szerint a kormány azt fontolgatja, hogy az Egyesült Államokba szállíttatja a „menekülteket”:
Miután a polgárháború két éve folyik, az Obama kormány azt fontolgatja, hogy amerikai városokba telepíti a Szíriából elmenekült embereket.
A Washington által kidolgozás alatt álló áttelepítési terv lényege, hogy csökkentse a közel-keleti országokra nehezedő terhet, akik 1,6 millió menekültről gondoskodnak, a nehéz sorban élő szír családok mellett.
Barack Obamának köszönhetően az Egyesült Államok aktív részese a konfliktusnak és Assad elmozdításáig nem fognak meghátrálni.
A helyzet kiterjedt háborúvá fajulhat, ami akár egy harmadik világháborút hozhat a világra, de ez persze nem számít. Úgy látszik, az elnök hírneve minden áldozatot megér.
(Időkjelei) Netán többről van szó? Ahogy Henry Kissinger még 2009-ben megfogalmazta: “A világban folyó konfliktusok és a Barack Obamát övező nemzetközi tisztelet megteremtették a tökéletes körülményeket az Új Világrend felállításához.”

Obama új döntése
Csütörtökön jelentette be a Fehér Ház, hogy Obama elnök úgy döntött egy nagyobb katona támogatást is adhat az USA a szír felkelőknek Aszad elnök és kormánya megbuktatására.
Ez azt jelenti, hogy Amerika nyíltan fegyverekkel szolgálhatja ki a cionista érdekeket szolgáló szír felkelőket és a térségbe ténykedő zsoldosokat! A kormánypárti erőknek ez övön aluli ütés mivel ez hatalmas anyagi támogatást jelentene és a harcok kimenetelére nagy befolyással lenne.
Az amerikai elnök a civil áldozatokra és a vegyi fegyverek bevetésére hivatkozik, amire bizonyítékot még nem találtak.
Oroszország nem tetszését fejezte ki, Moszkva határozottan ellenzi a közvetlen katonai beavatkozást. "A vegyi fegyverekről szóló hírek ugyanott készültek, ahol a Szaddam Husszein állítólagos atomfegyvereiről szóló információkat fogalmazták meg".
Bár jelentőségét vitatják, tény, hogy Oroszországnak a szíriai Tartuszban van az utolsó, a volt Szovjetunió területén kívül fekvő katonai kikötője. Moszkva azonban hangsúlyozta, hogy nem Aszad támogatójaként lép fel, kész elfogadni a vezető távozását is, amennyiben az tárgyalásos úton, és nem külföldi fegyveres beavatkozás révén megy végbe. A Kreml úgy látja, hogy a váltás erőszakos módja csupán káoszba dönti a közel-keleti országot – elvégre nem lett tisztább a helyzet Líbiában sem –, növekvő befolyást biztosít az iszlám fundamentalistáknak, destabilizálja a régiót, így akár a Kaukázus déli részét is.
Jordán Mihály


Cameron is beáll a sorba szokás szerint

A brit miniszterelnök David Cameron a The Guardian baloldali napilapnak kijelentette, hogy brit kormánynak támogatni kell a szír felkelőket a kormánypárti erőkkel szemben.
A politikus erőteljes kiállást és támogatást sürget Aszad elnök kormányával szemben. Cameron szerint a brit kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szír hadsereg ideggázt vetett be legalább két alkalommal, ez pedig háborús bűncselekmény.
A vezető politikus azt sem rejtette véka alá, hogy első körben a szír ellenállás felfegyverzését szeretné elérni.
A cionista érdekeket kiszolgáló brit elnök is ugyanúgy liheg mint gazdája Obama, mivel ő is Oroszország részéről érez problémát. Kijelentette, hogy a jövő heti G8 -as találkozón szeretne tárgyalni Putyin orosz elnökkel, hogy országa állítsa le fegyverszállítmányait.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy Moszkva egy több éves programot le fog állítani, azért mert azt néhány nyugati politikus úgy akarja, hiszen így Oroszország potenciális vevőkört veszít.
A nyugati hatalmak szinte ellenállás nélkül biztosítanak és adnak el bábkormányaiknak töménytelen mennyiségben fegyvert.
A gazdasági és politikai viszonyok erőteljesen destabilizálódnak a térségben.
Jordán Mihály

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése