A
2010-es kormányváltás óta liberális körök szeretik mondogatni, hogy
Magyarországon kultúrharc van. Úgy értik, hogy összecsapnak a
baloldalinak és jobboldalinak mondott politikai erők kulturális
élcsapatai, vagy pontosítva: az orbáni hatalmi központ figurái kerülnek a
kultúra fontos területeire. Való igaz, hogy váltják egymást a vezetők,
fejesek jönnek-mennek, de a liberálisok és cionisták inkább a nemzeti
színezet megjelenését vonják kritika alá. Hiszen, ahogy ők érvelnek, a
művészeti szabadsággal ellentétes az, ha egy nemzeti-keresztény
vonalvezetésűnek mondott vezető pozícióba kerül.
De
a kormányzati magyarkodás távolról sem valódi nemzetszolgálat. Aki a
nemzeti kultúra fölemelkedését látja megvalósulni az Orbán-kormány
működése alatt, az olyannyira téved, hogy érdemesebb lenne talán tovább
álmodni a nagy fideszes álmot, a politikai véleménnyilvánítás nyomasztó
terhének vállalása helyett. Vezető kultúrpolitikus volt a közelmúltig
egy olyan alak, aki gyomorforgató költeményeket vetett papírra az
alkotói szabadság nevében, nem idézzük, hogy pontosan mit, csupán
megjegyezzük, hogy a kultúrpolitika förtelmet akar nemzetiként eladni.
Az
idegen és ellenséges „kulturális” betörés mára mindent meggyalázott és
porig rombolt, ami számunkra értékes és védendő. A 2010-ig fennállt
kormányzati irányítás nyíltan nemzetellenes volt, míg Orbánék
módszeresebben, nemzeti jelszavakkal és sablonokkal működtetik a
gépezetüket. Minden szavuk és gondolatuk egytől egyig hazugság.
Kultúrharc azonban mégis van! Jobb- és baloldalinak nevezett
cionista-bérencek harcolnak az egészséges magyar kultúra ellen.
Megjegyezzük, hogy az egyébként valóban hiteles nemzeti Dörner Györgyöt,
aki ellen kikelt a liberális propaganda, csupán saját nemzeti
jellegének önigazolására jelölte ki a fideszes kultúrpolitika az
Újszínház élére. A pártoskodástól mentes, igazi magyar kultúrát védőkön
óriási a felelősség; harcoljunk hát érte!
Szerencsi Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése