2013. július 1., hétfő

Evo Morales bolíviai elnök beszéde

Felállt, szót kért, elmondta. Egyszerű nyelven szólt, amit szinkrontolmács fordított több mint száz államfőnek és tisztviselőnek, és sikerült hatalmas zavart keltenie szavaival.
Evo Morales bolíviai elnök beszéde az ENSZ ülésén (30/06/2013) :
"Itt vagyok én, Evo Morales és azért jöttem, hogy találkozzam azokkal akik a felfedezést ünneplik. Itt vagyok én, a leszármazottja azoknak, akik gyarmatosították a 40 000 éves Amerikát, és azért jöttem, hogy találkozzam azokkal, akik csak 500 évvel ezelőtt találtak rá. Itt vagyunk mindnyájan, nagyon jól tudjuk kik vagyunk, és ez elég.
Az én európai vámügyi Nagytestvérem írott papírt kér tőlem, aminek a neve vízum, hogy találkozhassam azokkal, akik minket megtaláltak egyszer. Az én európai uzsorás Nagytestvérem pénztartozás megfizetését kéri tőlem Júdásnak, akinek sosem engedtem eladni magam. Az én európai zugügyvéd Nagytestvérem elmagyarázza nekem, hogy minden tartozást kamattal kell visszafizetni, amit magukat embernek nevező lények adnak a beleegyezések kérése nélkül.
És lassan én is felfedezek. És rájövök, hogy én is kérhetek kártérítést, és kérhetek kamatot. Az Indiánok Archívumában, ahol papír papír hátán, átvételi elismervény átvételi elismervényen, és aláírás aláírás hátán van, az áll, hogy csupán 1503 és 1660 között San Lucas de Barrameda városába ( Sp.o.) 185 kg arany és 16 millió kg ezüst érkezett Amerikából. Fosztogatás lett volna?  Én ezt nem akarom elhinni! Mert akkor azt kellene gondolnom, hogy a keresztény Nagytestvérek megtörték a Hetedik Parancsolatot. Rablás? Isten ments, hogy azt gondoljam, hogy az európaiak, mint Káin, megölték és megtagadták a vértestvérüket! Népirtás? Ez hitelt adna a rágalmazóknak, akik a felfedezést egyben az indiánok megsemmisítésének minősítették, vagy a szélsőségesek, akik kimondják, hogy a kapitalizmus kezdete és a jelenlegi európai civilizáció a nemesfémek áradatának köszönhető. Nem! Azt a 185 kg aranyat és 16 millió kg ezüstöt az első baráti kölcsönnek kell tekinteni Amerikától Európa fejlesztésére, amit azután még sok más követett.
Ellenkező esetben háborús bűnösök létezéséről kellene beszélnünk, ami nem csak az azonnali visszafizetés szükségét jelentené, hanem kompenzációt a fájdalomért és a károkért. Én, Evo Morales, előnyben részesítem a legkevésbé bántó hipotéziseket. A mesés tőkekivitel nem volt más, mint a kezdete egy Marshall-tervnek, hogy biztosítsák a barbár Európa rekonstruálását, amit a siralmas háborúk tönkretettek. Ezért, az ötödik centenáriumát ünnepelvén a Kölcsönnek, megkérdezhetjük: értelmesen használták fel az európai Nagytestvérek, felelősséggel vagy legalábbis produktívan a Nemzetközi Indián Alap bőkezű előlegét?
Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem. Elherdálták csatákra, a Harmadik Birodalomra, és egyéb megsemmisítésekre. Pénzügyileg, képtelenek voltak 500 éves türelmi idő után mind lezárni és kifizetni a tőkét kamataival együtt, mind függetleníteni magukat a nyersanyagoktól, az olcsó energiától és a nettó bevételektől, amit a Harmadik Világ biztosít nekik. Az undorító kép megerősíti azt, hogy ez a támogatott gazdaság soha nem fog működni, és arra kényszerít bennünket, hogy reklamáljuk a tôkét a kamatokkal együtt, amit olyan nagylelkűen hagytunk évszázadokon át halasztani, és nem kértük a visszafizetést.
Ezek után tisztázzuk, mi sem engedjük el a mi európai Nagytestvérünknek a gonosz és vérszomjas 20-30 % kamat megfizettetését, amit ôk is behajtanak a harmadik világ népeitől. Követeljük a megelőlegezett nemesfémek megtérítését plusz egy szerény 10 %-os kamatot, és ezt is csak az utolsó 300 évre visszamenőleg, az első 200 évért megkegyelmezünk. Tehát az alaptőkén kívül, és az Európában alkalmazott kamatos kamat hozzáadása után, tájékoztatjuk a felfedezőinket, hogy első körben tartoznak 185 kg arannyal és 16 millió kg ezüsttel, ehhez mondjuk 300 nullát tehetünk ugyebár a 300 évért, ....én ezt ki sem bírom számolni mennyi. Mennyit nyomna mindez, ha vérben számolnánk vajon? Hogy Európa fél évezreden át képtelen volt elegendő vagyonra szert tenni, hogy megszüntesse ezt a szerény tartozását, a teljes pénzügyi kudarcuk beismerését jelenti, és/vagy az őrült irracionalitását a kapitalizmusuknak.
Ezek persze metafizikai kérdések, ami minket, indiánokat nem nyugtalanít. De ha mi megköveteljük az aláírását egy szándéknyilatkozatnak, ami arra kötelezi az Öreg Kontinens népeinek lakósait, hogy tartsák tiszteletben, és érezzék elkötelezve magukat egy privatizációnak, vagy átalakításnak Európában, ami lehetővé teszi számukra az első visszafizetését egy történelmi adósságnak..... na ugye erre szóhoz sem jutnak!"
thesecret.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése