2013. május 10., péntek

Földönkívüli bázis Romániában

Ezt a cikket eredetileg 2010 Nov. 30-án közölték le. 2013 májusában javítva újra kiadták.

I. Rövid bevezető

2003 nyarán a Bucsecs-hegység egyik felderítetlen részén a Román Információs Szolgálat (SRI) titkos egysége, a "Nulladik Osztály" egy korszakalkotó felfedezést tett, amely alapvetően megváltoztathatja az emberiség sorsát.

Az USA kolosszális diplomáciai nyomást gyakorolt a román kormányra, amely a felfedezéseket fel akarta tárni az egész világ számára.

A felfedezések jelentősége elég bonyolulttá kezdett válni az Illuminátus világrenddel való kölcsönhatás következtében, akik módot kerestek az irányítás átvételére mind a felfedezés helyszinét, mind a közös román-amerikai expediciót tekintve.

Cezar Brad, a különös jelenségek szakértője és a román állam részéről a művelet vezetője volt a hőse annak a sokkoló műveletnek, mely a Bucegi hegységben történt. Brad emlékezetes körülmények között találkozott egyszer az Illuminati vezető képviselőjével, egyszer pedig egy felső Bilderberg taggal.
 
A Bucsecs-hegység

II. Egy különös látogatás a Leghatalmasabb Bilderberg Taggal

2003 májusában Cézért meglátogatta egy nagyon fontos ember. A találkozóra felkérés az SRI-n keresztül érkezett az állam beavatkozásának következtében. Az ember külföldi volt, de jól beszélt románul és az országot is jól ismerte. Az SRI tájékoztatta Cézárt, hogy a látogató egy nagyon fontos szabadkőműves páholy tagja Olaszországból, aki nemes, és nagyon erős pénzügyi befolyással rendelkezik Romániára.

A politikai befolyása is nagyon magas volt, mert át tudta törni az SRI falát a Nulladik Osztály eléréséhez. Cézár nagy nyomást és súlyt érzett ez az ember körül. Egy nehéz, kellemetlen kisugárzás vette körül ezt az embert, mely elfedte az igazi szándékát. Cézár alaposan felkészült a találkozásra, magányos szobában mély meditációban akart megtudni minél többet erről az emberről.

Egy SRI helicopterrel érkezett ez a magas, arrogáns, feketeöltönyös ember. Egy aranyberakásos elefántcsont botja volt. Arca szigorú volt, és a zöld szemeiből szokatlan hűvösség sugárzott. Senior Massini-ként mutatkozott be, (valószínűleg nem ez volt az igazi neve). Nagyon magabiztos volt az erejében és olyan ember benyomását keltette, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy parancsokat osztogasson.

Európa és a világ egyik legfontosabb szabadkőműves páholyának a vezetője volt, a Bilderberg Csoporté.

Massini nyiltan kijelentette, hogy az emberek kétfélék, vannak, akiket lehet irányitani és manipulálni (ezek alkotják a többséget), és vannak, akik erényesek és erős személyiségűek. Elmondta, hogy az ő csoportja a legmagasabb szabadkőműves rend része és nagyon érdekelt a tárgyalások eredménye végett.

Massini úr elmagyarázta, hogy a Bilderberg Csoport nem egy szabadkőműves páholy, hanem annál jóval többet jelent. Azt mondta, hogy a páholyok csak "homlokzatok", és az igazi erő az sokkal magasabb, mint a 33-ik hierarhikus szint. Massini invitálta Cézárt, hogy csatlakozzon a csoporthoz, tudomására juttatva ennek sok előnyét.

Cezar szerint Massini a korát meghazudtolva fizikailag és mentálisan erős volt. Szerencsétlenségére, az ereje egy hatalmas egóban, arroganciában és a többiek feletti felsőbbrendűség érzésében összpontosult

Massini elmondta Cezarnak, hogy a saját politikai befolyását felhasználva kérte személyesen őt (Cézárt), mert lenyűgözte a pszichikus ereje.
     
III. A Pentagon Ügynök a Műholddal

2002-ben egy, a Pentagon által földfelszini kémkedésre használt, bionikus elven és alakhullámokon működő felfedezett egy különálló egységet a Bucsecs-hegységben. A hegy belsejében lévő üres tér nem volt összhangban a külvilággal, és úgy nézett ki, mintha intelligens lények belülről faragták volna kifelé. Egészen biztosan nem egy barlang volt.
 
Alagút és kupola a Bucsecs-hegység belsejében


A román Bucsecs-szfinx


Két fő energetikai blokkot mutatott ki a szatellitfelvétel. A határvonalak nem természetes energiából álltak. Az első olyan volt,mint egy energia-fal, mely meggátolja az alagútba való belépést. A másik egy kupola vagy félgömb alakú volt, és az alagút szembenlévő végén helyezkedett el, közel a hegy közepéhez.

Massini biztos volt, hogy a kupola belsejében valami egészen fontosat fognak felfedezni.

Alapos tudása volt a felfedezés eredetét illetően, és legalább egy elem létezéséről tudott a nagy félgömbterem belsejében. Az alagút és a kupola különös módon azokhoz a kő-formációkhoz volt igazitva, melyek "Bábel" és " Bucegi szfinx" néven ismertek.

IV. Hasonló formák Irakban

A Pentagon csapat megjegyezte, hogy a félgömb alakú energiagát ugyanolyan frekvencián és formán rezeg, mint a korábban, Bagdadban (Irak) felfedezett csúcstitkos földalatti szerkezet. Röviddel a felfedezés után kitört az iraki háború, és pár hónap után az amerikaiak hozzáférést kaptak a térség legnagyobb titkához, melyről az irakiaknak tudomásuk sem volt.

Massini elmagyarázta Cézárnak, hogy a felfedezésnek köze volt a Föld rejtélyes múltjához és a titkos társaságok történelméhez. Mikor a Pentagon felfigyelt a bagdadi földalatti szerkezet és a Bucegi Hegység alatti szerkezet hasonlóságaira, Massini és a szabadkőműves társa igencsak izgatott lett. Kezdetben szinte pánikoltak. Apánikot az okozta, hogy a most felfedezett szerkezet, mely sokkal nagyobb és összetettebb, mint az iraki volt, Románia területén fekszik.

(Nyilvánvalóan, Románia valószinűleg fontos szerepet játszott a titkos társaságok leomlásában, melyek a világot irányitják és rabszolgaságban tartják. Azt is feltételezték, hogy valahola Bucegi Hegység felett egy energiapiramis helyezkedik el, mely a puszta szem számára láthatatlan, és a bolygó valódi történelmét tartalmazza. Elképzelhetjük a pánikot).

Massini egy, az amerikai hadseregben használt, csúcstechnológiás keméyn kőzet fúrására lkalmas fúrógépet hozott. A gép látható erőlködés nélkül, erős plazmasugárral és forgó mágneses mezővel szó szerint megolvasztotta a kőzetet.

V. A Bucsecs-hegység Titkai - 2003 Év

Az első energiakorláttól 60-70 méter mélységre tudtak behatolni és elérték az első járatot, mely olyan volt, mint egy metróalagút. A falai teljesen fényesek voltak. Az alagút végén egy masszív kőkapu állt, melyet egy láthatatlan energiakorlát védett. Az első csapat három embere megpróbálta megérinteni az ajtót és azonnal meghaltak szívleállásban.

Bármely tárgy, melyet amelyet az energiakorláton átdobtak, finom porrá oszlott szét. Két ember a Pentagontól és az USA elnöki tanácsadó érkezett a helyszinre.

VI. A Nagy Járat
  
A félelmetes energiakorlát mögött, mely három ember halálát okozta, egy szilárd kőkapu állt. Az alagút falán, épp szemben a kapuval, egy 20 cm2-es terület volt, melyen egy felfelé mutató szabályos háromszög állt.

Cézár érezte, hogy valamiféle hasonlóság van az energiakorlát és ő maga között, mint valamiféle kölcsönös szimpátia. Lágyan megérintette az energiafal felszinét, és bizsergést érzett a bőrén. Az energiapajzs teljesen ártalmatlan volt a számára, igy előrelépett és átment rajta. Az amerikaiak le voltak döbbenve.

Cezar az energiapajzs vastagságát 2,5 cm-re saccolta.

Megérintette a tér közepén álló háromszögrajzot, és a gigantikus kőajtó csendben balra a falba csúszott. Ez a parancs egyúttal megszüntette az energiapajzsot, lehetőséget adván a nagy terembe való belépésre, melyet később a Nagy Járatnak neveztek el.

Noha nem volt látható fényforrás, a Nagy Járat mégis tökéletesen világos volt.

Az első energiapajzs kikapcsolása után a hatalmas félgömb alakú pajzs a terem másik végében egy magasabb vibrációra váltott és erősebb sugárzást bocsátott ki.

Közelebbről megvizsgálva a Nagy Járatban lévő fal nem természetes eredetűnek tűnt, legalábbi nem teljesen. Olajszínű volt, de zölden és kéken verte vissza afényt.

Később tesztek kimutatták, hogy a fal anyaga érintésre durva volt, de nem lehetett megkarcolni. Ellenállt minden törési, vágási kisérletnek. Később a tudósok megpróbálták az anyagot elégetni, de titokzatos módon a lángok nem érintették azt.

Amerikai tudósok egyetértettek abban, hogy az anyag szerves és szervetlen anyag titokzatos keveréke. 280 láb magasan a járat egy éles jobbra irányt vett fel. Később egyenesen egy kék, szikrázó fény látszott. A kék fény a járat végén a védő energiaköpeny visszatükröződése volt.

VII. Egy hasonló bázis Irakban
   
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót telefonon tájékoztatták, hogy a bagdadi energiaköpeny hirtelen aktiválódott, és magasabb frekvencián pulzál. A bagdadi energiaköpeny előtt egy hologram jelent meg, mely sorjában leirta az európai kontinenst, utána délkeletre ment, azután bemutatta a Bucegi Hegységet Romániából, és végül megmutatta saját helyzetét a bázis folyosóján belül. Nyilvánvaló volt, hogy a két félgömb alakú energiapajzs közvetlen kapcsolatban vannak egymással.

Alapjában véve az iraki bázis lett értesitve a roman bázisban lévő emberek jelenlétéről.

A rossz hír az volt, hogy az USA elnöki hivatalát is értesitették. Azok pedig a roman diplomáciát. Perceken belül az egész művelet fel volt fedve, és Massini terve kútba esett.

Az USA elnöki hivatala ellenőrzés alá akarta vonni a titkos bázist és az egész műveletet. A roman politikusok, akik semmit nem tudtak a folyó titkos műveletről, pánikba estek.

A Pentagon tábornokokat tájékoztatták, hogy Washington sürgős tanácskozást követel.

VIII. CSAT (Legfelsőbb Védelmi Tanács) Szükségtanácskozása
  
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szükségülése nagy hullámokat kavart a Nulladik Osztály szimpátiáját illetően. A legtöbbüket megrázta a kapott hir. A CSAT úgy határozott, hogy folytatják a kutatást, de a Nulladik Osztály teljes felügyelete alatt. Leltárt is kellett készíteni a Nagy Járatban talált összes tárgyról.

Bukarestből vegyes parancsok jöttek. Többórás tanácskozást követően arra döntöttek, hogy a felfedezést nyilvánossá teszik az egész világ számára. Néhány CSAT tag vehemensen tiltakozott a döntés miatt.

IX. Romania Hivatalos Nyilatkozata
   
Amikor az ameriaki diplomácia értesült arról, hogy Románia felfedi a felfedezéseket, minden káoszba keveredett. Órákon belül az USA leállitotta a pénzügyi tranzakciókat Romániával. Románia szükségállapot kihirdetésére készült a Bucegi Hegységben és a fővárosban.

A Bukarestbe érkező amerikai és román hivatalnokok közötti megbeszélések tolmács nélkül zajlottak. Az amerikaiak hevesen, kiabáltak és fenyegetőztek a románokkal.

Vezető tudósok és kutatók lettek meghívva a világ minden tájáról tanulmányok végzésére. De ami a legfontosabb, hogy az emberiség távoli múltjáról és valódi történelméről lebbentették volna fel a fátylat, mely tudvalevőleg hamisitvány, amint Cézár azt tanúsította a Nagy Járatban,

Az USA reakciója azért volt oly brutális, mert a felfedés azonnal meghiúsította volna a világ feletti globális befolyásukat és hatalmukat.

Az USA hivatalos válasza szerint ők nem akartak pánikot kelteni a világban, de azt elfelejtették beismerni, hogy a világ jelenlegi gyötrődése egyenes következménye a szándékos megtévesztésnek és manipulációnak, melyet a szabadkőművesek és más titkos társaságok vezetésével évezredek óta elkövetnek.

Volt a Vatikán részéről is egy beavatkozás (ha azon csodálkoznának, hogyan kapott hírt a Vatikán e felfedezésről, akkor tudniuk kell, hogy ők a világ irányító piramisának tetején állnak, és a vallásos áhítatuk csupán egy felszín - ld. -- ld: A Vatikán legsötétebb titkai).

A pápa bizonyos dokumentumok megszerzését ígérte a pápai titkos archívumokból, melyek Románia számára fontosak voltak

24 órás tárgyalást követően végső megegyezés született az USA és Románia között. A román állam elhalasztotta a felfedezés nyilvánosságra hozatalát, és fokozatosan fedi azokat fel az emberek számára.

X. A Vetítőterem
     

A vetítőterem


A Nagy Járat váratlanul egy gigantikus auditóriumban végződött, mely 30 m magas volt, és 100 m hosszú. A vetítőterem ennél kisebb volt, és energiapajzzsal volt védve. A pajzs felé haladva egy része eltűnt egy ajtó formájában, lehetővé téve az áthaladást. A pajzs minden külső behatástól megvédte a szobát. A pajzs a szoba belsejéből nézve tömör volt és fehér-arany színű.

Alapjában véve a pajzs formálta ezt a kupola alakú termet, legörbített falakkal és plafonnal. A szoba hátsó részében, 10-12 m-es magasságban végződött a pajzs, ahol is megérintette a szoba kőfalát. Ezen a falon három hatalmas alagútlyuk volt látható, egy egyenesen előre, a másik kettő kétoldalon szimmetrikusan.

XI. Óriások Asztala
  
Egy sor óriás kőasztal volt a fal mentél balra és jobbra, 5-5 mindkét oldalon. Az azstalon kb. 2 m magasak voltak.

Az asztalok tetején precíz vésés, különböző jelek és ismeretlen ősi irás és karakterek voltak.

Az írás több, általános szimbólumot is tartalmazott (pl. kör, háromszög). Több színben fluoreszkálva világitott az irás, minden asztalon más szinnel.

Pár asztalon különböző tárgyak voltak, melyek műszaki tárgyaknak bizonyultak. Több tárgyból átlátszó fehér drótok lógtak a földre helyezett fényes, ezüst-szerű háromszög alakú dobozokba.

Közelebbről megvizsgálva a kábelek végtelenül rugalmasakés könnyűek voltak, és egész hosszukban fényesen pulzáltak.

Valahányszor valaki megérintette az asztalt, egy holografikus kivetitődés aktiválódott, egy specifikus tudományterületet bemutatva. A képek háromdimenziósak voltak, kb. 2,5 m magasak.

A kivetülések automatikusan követték egymást, de egyidejűleg interaktívan az asztalon lévő jelek megérintésének megfelelően.

XII. A Nagy Felfedezés: Holografikus DNS Kombináció Földönkívüli Fajokkal
   
Az asztalok nagy mérete miatt a tudósok speciális háromlábú állványokat használtak a kényelmes magasság elérésére. Közelebbről megvizsgálva megfigyeltek egy sötét üvegszerű anyagot, mely az asztalok tetejét borította. Az anyag különböző nagy négyzetekre volt osztva, mely egyfajta rácsbeosztást alkotott.

Az egyik asztal a biológia területéről adott információt, növényekről és állatokról vetitett ki képeket, melyek közül pár ismeretlen volt a tudósok számára.

Az egyik négyzet megérintésével földönkívüli lények holografkus kivetülése jelent meg, complex tudományos vizsgálat jelent meg, bemuattván a két faj DNS-jét és azok közötti hasonlóságot.

A diákon függőlegesen idegen nyelven abc volt irva. A diák végén a két faj keresztezése volt bemutatva.

XIII. Valódi Óriások
 
A Vetítőteremben lévő tárgyak méreteit tekintve az épület alkotói valószínűleg nagyon magas lények lehettek.

Óriás humanoid csontvázakat találtak Romániában az Újság nevű újság szerint.

Az újságírók csapatához csatlakozott Vasile Rudan kutató, aki megjegyezte, hogy Bozioru falu lakosainak konkrét bizonyítékuk van: a temetőben óriás csontvázak vannak. 20 évvel ezelőtt véletlenül fedezték a több, mint 2,4 m magas csontvázakat.

XIV. Az Univerzum Könyvtára

A Vetítőteremben részletes információk voltak a külölböző területekről, úgymint: fizika, kozmológia, asztronómia, épitészet, műszaki tudományok, biológia, genetika, vallás. Emiatt könyvtárhoz hasonlitották.

A terem közepén egy podium-szerű terület volt, mely egy érdekes eszközt tartalmazott. A tudósok úgy vélték, hogy ez bizonyos agyi területeket aktivált.

XV. Románia Irányítópult

Mellette volt egy parancspult, különböző geometriai szimbólumokkal, több színben. Egy holografikus szimuláció magyarázta el a gombok működését. A Kárpátokat mutatta 25 km magasról és utána hatalmas vízmennysig zúdult az alföldekre.

Majd Románia, Magyarország és Ukrajna területéről az erdélyi területre érkező vizekből folyók lettek. Majd Románia területét tenger öntötte el, és a magas hegyek szigetekként álltak ki a vízből. Utána a víz visszahúzódott.

XVI. A Titokzatos Amfóra
 
Az irányítópult mögött egy kb. háromméteres piedesztál volt, melyen egy titokzatos amfóra volt. Lord Massini és a szabadkőművel elit tudott az amfóra létezéséről, ez volt a legnagyobb felfedezés.

Az edényben nagyon finom fehér por volt. A tudósok szerint ez ismeretlen kristályszerkezetű egyatomos arany.

Az aranypor ilyen tiszta formában bizonyos sejt- és idegszintű hullámokat és energiacserét stimulál. Ez felgyorsítja a fiatalodás folyamatát. Elméletimeg az ember több ezer évif is tudna élni ugyanazon fizikai testben ezen anyag fogyasztásával. Ez megmagyaráz pár hiányzó részt a globális elit rejtett szándékairól és hihetetlen hosszú életével kapcsolatban.

XVII. Bolygónk igazi történelme
 
Az amfóra mögött, a piedesztál közepén volt egy nagy kupola, mely hologramokat vetitett ki az emberiség történelméről. Cézár elmagyarázta, hogy az emberiség történelmének 90%-a hamisitvány és Darwin evolúcióelmélete is téves. A történelemben leirt dolgok meg sem történtek, de az úgynevezett mítoszok és legendák szinte mindegyike igaz.

A legtöbb régészeti elmélet hamis. Pl. a dinoszauruszok nem haltak ki 65 millió évvel ezelőtt, és a régi kontinensek, Lemúria és Atlantisz pedig léteztek.

Egy kivetitett csillagtérkép mutatta meg a bemutatott események pontos dátumát.

A Föld processziós ciklusa 25.920 év. A Bucegi Hegyek 50-55 ezer évesek.

XVIII. Sokkoló Felfedezések

Cézár látta, mi történt az ún. Vízözön során, és hogy honnan ered az emberiség, de elhatározta, hogy nem hozza ezt nyilvánosságra, mert ez túl sokkoló lenne.

Hazudtak nekünk és manipuláltak bennünket évezredek óta, és minél közelebb vagyunk az igazsághoz, valaki úgy határoz, hogy még nem vagyunk készek meghallani azt. Ez önző és arrogant megközelités. Az emberek ma is és a jövőben is készen állnak. És minél hamarabb lesz felfedve az igazság, annál job. Minél több puzzle darabunk van, annál könnyebben fogadjuk el az igazságot és cselekszünk.

Jézus keresztrefeszitését is bemutatták. A kivetités felfedte, hogy a keresztrefeszitésnél jelen voltak olyanok is, akik más történelmi periódusból érkeztek.

A hologram bemutatott részleteket pár kivételes karakter spirituális életéből az emberiség távoli történelménől, akikről semmit sem tudunk.

Azokban az időkben a társadalmi és szociális eloszlás teljesen különbözött a maitól.

XIX. A Három Titokzatos Alagút
 
A feltárt alagutak több ezer mérföld hosszúak és a bolygó három részére vezetnek. A baloldali egy egyiptomi területre vezet.

A job oldali alagút egy hasonló, de kisebb szerkezethez vezet a tibeti fennsík alatt. Ennek van három elágazása, az egyik Buzaru-ba megy a közel a Kárpát-kanyarhoz. A második a már emlitett iraki bázishoz vezet. A harmadik pedig a mongóliai Góbi sivatagba.

XX. A Harmadik Alagút - Egy Titkos Világ

A középső alagút volt a legfontosabb mind Massini, mind az USA kormány számára, melyet a nyilvánosság elől szigorú titokban kellett tartani. Ez az alagút hihetetlen mélységbe vezetett, egy valóságos földalatti világba, közel a bolygónk közepéhez (Belső Föld).

Ezt a területet Agartha-nak nevezik, és valószinűleg ide vezetett a harmadik alagút. Az árnyékelitnek nem érdeke, hogy erről tudomást szerezzenek az emberek. (http://humansarefree.com/2011/11/hollow-earth-science-jan-lamprecht.html)

2009-ben, a helyi televízió "Antena 1" vázolta ezeket az eseményeket:
https://www.youtube.com/watch?v=PF0yep0llF4

Az adás után egy névtelen telefonált be:
https://www.youtube.com/watch?v=VNAXqZhnNq0

Alexander Light, HumansAreFree.com; sirius-plejad.blog

Eredeti angol szöveg:
http://humansarefree.com/2010/11/another-true-history-chapter.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése