2013. július 23., kedd

Magyarországon elhallgatják a hírt!

MADURÓ BEOLVASOTT AMERIKÁNAK

Csütörtökön a venezuelai elnök, Nicolas Maduro elítélte azokat a "felháborító" megjegyzéseket, amit Amerika intézett országa ellen és követelte, hogy "azonnal vonja ezt vissza az amerikai kormány." Amerika ugyanis azt mondta, hogy legyen harc az elnyomás ellen Venezuelában. Milyen elnyomás? Ott van az elnyomás az Egyesült Államokban, ahol megölik az afro-amerikaiakat büntetlenül és ahol vadásznak az ifjú Edward Snowden ellen, aki csak az igazat mondta. Maduro volt az első külföldi vezető, aki államfőként nyíltan bejelentette, hogy menedéket nyújtanak Snowdennek. Venezuela és az Egyesült Államok nem váltott nagykövetet 2010 óta. Márciusban Caracas kiutasított két amerikai katonai attasét, akik instabilitást szítottak Venezuelában. Washingtont az is feldühítette, hogy nem a venezuelai ellenzék vezetőjét Henrique Caprilest választották elnökké, aki vitatja azóta is az eredményeket az áprilisi elnökválasztásról, amit Maduro nyert meg 50,7 százalékkal, míg Capriles csak 49,1 százalékot ért el.(pressTV, részlet)
A cikk szerint Venezuela megszüntet ezek után minden tárgyalást Amerikával.

EZ IS ELHALLGATOTT HÍR NÁLUNK
Az egyiptomi lakosságnak, akiket felhecceltek a Morsi ellenes tüntetésre, hamar kinyílt a szemük, mert rájöttek arra, hogy csupán felhasználták őket egy zsarnoki katonai puccsra. De volt közöttük olyan, aki ismerte a keresztény kultúrát és rájöttek, hogy azon a napon puccsolták meg Morsit, amikor Egyiptomból kiűzték a zsidókat. Így azonnal felébredtek, hogy ez a puccs a zsidók bosszúja volt, hogy viszafoglalják Egyiptomot és megint kifoszthassák. Hát legyen mindenkinek a jelszava: SOSEM FELEJTÜNK! (pressTV, részlet)

A JAPÁNOK FIGYELMEZETTÉK ANGLIÁT
Az angolok jólétét a japán befektések (is) biztosítják.A japánok figyelmeztetik Angliát, hogyha kilépne az EU-ból, azzal mindkét ország rosszul járna, mert a japánoknak 1300 cége működik Angliában és ezen keresztül, mintegy kapun jutnak el az összes európai országba. Ha kilépne az EU-ból Anglia, akkor ezen nemcsak Japán vesztene, de Anglia is, aki jócskán nyereséggel tudja továbbadni Japán termékeit az európai országoknak. Ha kilép, akkor viszont a vámtarifák miatt óriási vesztesége keletkezik. (pressTV, részlet)

MORALES DÖNTÉSÉT IS ELHALLGATJÁK
A boliviai elnök kiutasította több ország nagykövetét, mert amikor Moszkvából repült volna haza, akkor ezek az országok megtagadták az átrepülését: Portugália, Spanyolország, Olaszország és Franciaország.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-120

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése