Már régóta
nyilvánvaló volt, hogy az amerikaiak a saját szekerüket tolják (és
mindig is azt tolták), nem pedig az európaiakét, akiket nem egyenrangú
szövetségeseknek, hanem zavaró konkurenseknek tekintenek, és leereszkedő
megvetést tanúsítanak irántuk – sajnos teljes joggal. Éppen ezért
komolytalan úgy tenni, mintha csak most fedeztük volna fel, hogy az NSA,
az Echelon-hálózat és más amerikai kémszolgálatok megfigyelték,
lehallgatták és kikémlelték az Európai Uniót en bloc és az összes
európai államot egyenként is. Ez benne van a dolgok természetében, és az
ellenkezője lenne meglepő, vagy pedig az európai vezetők ostobasága
minden ismert csúcsot megdönt.
Valójában
az amerikai magatartás annak a közismert ténynek a hallgatólagos
beismerése, hogy mindnyájan nyakig benne vagyunk egy globális
konfliktusban, amely nem más, mint a harmadik világháború – jelenleg még
csak a gazdaság frontján. Láthatóan az Európai Unió vezetői nem tudnak
erről, vagy talán csak úgy tesznek, mintha nem tudnának róla. Ebben a
gazdasági kötélhúzásban Európa egy könnyű ellenfél. Valóságos politikai
struktúra, uniós rendőrség, közös hadsereg, hatékonyan szervezett és
vezetett gazdasági erő híján az EU csak a tagállamok laza szövetsége,
amelyek hiába adták át szuverenitásuk nagy részét egy brüsszeli
hivatalnokklikknek, cserébe a mindenki által tapasztalt katasztrofális
eredményeket kapták.
Ilyen
körülmények között kész csoda lett volna, ha az amerikaiak nem
használják ki ezt. De valami még ennél is súlyosabb. Egy lelkiismereti
válsággal küszködő titkos ügynök őszinteségi rohama nélkül a naiv és
impotens európaiak, ezek a „boldog felszarvazottak” sohasem értettek
volna meg semmit, és maguktól sohasem fedezték volna fel, hogy
angolszász „szövetségeseik” kémkednek utánuk, és ráadásul ilyen
mélységben. Ennek kapcsán egy kettős igazság mindenképpen ide
kívánkozik. Egyrészt, az amerikaiak mögött (vagy inkább fölött) egy
globális polip, ti. a nemzetközi fináncoligarchia mozgatja a szálakat.
Másrészt, az EU intézményeiben érvényesülő sokrétű cinkosság és
nyilvánvaló korrupció nélkül az amerikai behatolás nem lett volna ilyen
könnyű, sőt valószínűleg kudarcot vallott volna.
A
zsarnokokat senki sem szereti. Legalábbis elvileg. Mert annak ellenére,
hogy Washington lassan már hét évtizede tartja rettegésben európai
vazallusait, azok egyfajta sajátos Stockholm-szindrómában szenvednek:
gyűlölet helyett ugyanis mazochista vonzalmat éreznek kínzójuk iránt, és
ez különösen igaz az európai vezetőkre. A brit miniszterelnök ugyan
továbbra is szilárdan tartja Samu bácsi kedvenc lakájaként élvezett
kivételezett státuszát, amelyre azonban a német kancellár és a francia
elnök is erősen ácsingózik, amint azt a Snowden-ügyben tanúsított
szánalmas (le)szereplésük is bizonyítja. Az Egyesült Államok ezúttal is
az Európai Unióba telepített trójai falovát, az Egyesült Királyságot
alkalmazta segéderőként arra az esetre, ha az NSA „nagy fülei” netán
elmulasztottak volna valamit meghallani. Végül Snowden leleplezései
nyomán világossá vált, hogy az Egyesült Államokkal szembeni teljes
alávetettségük sem védte meg az európai vazallusállamokat uruk és
parancsolójuk kémkedése ellen. Hiába harcolnak zsoldosként az amerikaiak
háborúiban, legutóbb például Afganisztánban, ahol valójában semmi
keresnivalójuk sincs, Washington azzal honorálja a szervilizmusukat,
hogy kikémleli az állampolgáraik magánéletét is. Kit képvisel a
Merkel-kormány, kérdezik önmaguktól a németek, bennünket vagy az USA-t?
Miért hajbókol Merkel Washingtonnak? A következő kérdésük pedig már ez
lesz: „Mit tudnak Washington kémei Merkelről?”
Jelenleg
az egész világnak tudnia kell, hogy Washington nemcsak a jogra és a
törvényességre fütyül, de teljesen ellenőrizhetetlen is, miközben
valósággal tobzódik az arroganciában, az egész világ fölötti uralom
rögeszméjétől ösztökélve. Annyira paranoiás, hogy még a saját
állampolgáraiban sem bízik, az általa megvett európai bábkormányokról
nem is beszélve. Mindeddig egyedül Amerika vetett be atomfegyvert, egy
legyőzött ország ellen, amely már kész volt kapitulálni.
Manapság
Washington őrültsége még veszélyesebb. Agytrösztjei és döntéshozó
grémiumai tele vannak vérgőzös neokonzervatívokkal, mint amilyen a
notórius cionista William Kristol, aki szerint „mire valók az
atomfegyverek, ha nem használhatjuk őket”?
Eisenhower elnök (1953-61) emlékezetes leköszönő beszédében idejekorán figyelmeztette honfitársait, hogy mindenáron el kellene kerülni „egy hatalmas katonai-ipari gépezet lehetséges fogaskerekének a kényszerét, amely egy napon veszélybe sodorná a szabadságunkat”. John és Robert Kennedynek az életébe került, hogy nem gazsulált a „nem létező lobbinak”, az utódaik pedig jobbnak látták beállni a sorba. Aligha volt más választásuk. Az internet korszakában azonban egy maroknyi disszidens újból szembeszáll ezzel a sokformájú, ipari, katonai, financiális és numerikus Gólemmel, amely az egész emberiséget fenyegeti.
Eisenhower elnök (1953-61) emlékezetes leköszönő beszédében idejekorán figyelmeztette honfitársait, hogy mindenáron el kellene kerülni „egy hatalmas katonai-ipari gépezet lehetséges fogaskerekének a kényszerét, amely egy napon veszélybe sodorná a szabadságunkat”. John és Robert Kennedynek az életébe került, hogy nem gazsulált a „nem létező lobbinak”, az utódaik pedig jobbnak látták beállni a sorba. Aligha volt más választásuk. Az internet korszakában azonban egy maroknyi disszidens újból szembeszáll ezzel a sokformájú, ipari, katonai, financiális és numerikus Gólemmel, amely az egész emberiséget fenyegeti.
Időközben
a szovjet ellenség helyébe az al-Kaida lépett, ha lehet, még kevésbé
hihetően. A globális bürokrácia, ez az ezermilliárdokkal táplált
telhetetlen polip azonban még többet követel. Amerika lelkét már rég
megemésztette, és most az egész világra akarja kiterjeszteni
totalitárius őrületét. Maguk a szociális hálózatok is óriási
adatbankként szolgálnak a szupermátrix számára. Az emberiség majdnem
totális kontroll alatt áll. Amiről a Stasi egykor csak álmodozott, azt
az amerikai katonai-ipari komplexum mára megvalósította.
Az
általános életszemléletté desztillált gyávaság és konformizmus idején
már csak néhányan maradtak hátra az idealizmus gladiátoraiként, akik
közül kiemelkedik két amerikai: Bradley Manning és Edward Snowden. Az
előbbi egy kiskatona, akit hónapok óta teljes elszigeteltségben tartanak
fogva az amerikai gulágon, és valószínűleg halálbüntetés vagy minimum
életfogytiglani vár rá, mert a WikiLeaksnek dokumentumokat
szivárogtatott ki a jenki szoldateszka iraki rémtetteiről. Az utóbbi egy
volt titkos szolga, aki hetek óta a moszkvai repülőtéren dekkol egy
befogadó országra vagy egy fatális „balesetre” várva, miután sebtében el
kellett menekülnie a szülőhazájából, mert leleplezte a Gólem üzelmeit.
Orwell forog a sírjában.
MD 2013. VII. 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése