Az új orbáni állam modell: kasztrendszer magyar módra!

világtörténelemben a társadalmi rétegek mindig változtak: bővültek, szűkültek, néha újak jelentek meg (pl. a polgárság kialakulása), és persze az idők folyamán változott jelentőségük és szerepük is. A középkorban, és később az újkor hajnalán, majd a XX. században ezek a társadalmi rétegek átjárhatóak maradtak – koronként különböző mértékben – így például a középkorban ha nehezen is, de parasztból is lehetett nemes, vagy főpap. Így emelkedett fel a Széchenyi család az egyszerű szabómesterek köreiből, és így lett Bakócz Tamás jobbágyfiúból esztergomi érsek. Később már könnyebb volt az emelkedés, és a XX. századra Horthy Miklós már nem a születés, hanem a rendszere iránti elkötelezettség, a megrögzött kommunista ellenesség, és a keresztény-nemzeti-konzervatív dogmák felvállalása alapján osztogatta a vitézi címeket. Aki pedig megkapta, felsőbbrendű polgárrá vált, megnyíltak előtte a lehetőségek, az érvényesülés, a meggazdagodás esélye. Most, 2013 Magyarországán – bár kevés ma is élő szemtanúja maradt az 1944 -ben lezárult Horthy-kornak – a hajdani kormányzó államához nagyon hasonló rendszer bontakozik ki. Én kasztrendszernek nevezném, mert átjárhatósága évről évre csökken. Ez azt jelenti, hogy egyre nehezebb feljebb jutni az egyes szintek között, és szinte lehetetlen a legfelső kaszt köreibe kerülni. Az egész nagyon hasonlatos az indiai kasztrendszerhez, mely Krisztus előtti évszázadoktól kezdődően egészen az európai hódítók megjelenéséig meghatározta India életét. Ebben a rendszerben legfelül helyezkedtek el az árják (az Indiát meghódító felsőbbrendű nép leszármazottai), majd következtek a főpapok (brahmanák), utánuk a harcos nemesek (ksatriják), majd a dolgozni kénytelen földművesek, iparosok, kereskedők (vajszják), illetve a szolgák (sudrák) és legeslegalul a teljesen kiszolgáltatott legszegényebbek a páriák.

Ma Magyarországon nagyon jól érzékelhető az indiai minta érvényesülése: legfelül van az Orbán-dinasztia közvetlen környezete, rokonok, barátok, üzletfelek, a leggazdagabb, milliárdos vagyonokat felhalmozó oligarchák, akik egyszerre birtokolják a politikai és gazdasági élet kulcspozícióit (épp, mint az indiai árják, vagy Horthy-rendszerében a kormányzó baráti köre). Alattuk következnek a Fidesz pártvezetői, a magyar állam főfunkcionáriusai (miniszterek, államtitkárok, képviselők), vagyis a brahmanák (az Orbánizmus főpapjai). A felülről számított harmadik szintre a Kubatov úr listáiban „megbízhatóként” nyilvántartott fidesznyikek kerülnek, akik harcos Orbánisták, (avagy ksatriják), mivel szinte bármit megtesznek vezérükért. Természetesen nagyon szeretnének feljebb törni, ám többnyire be kell érniük az időről időre nekik odavetett koncokkal. Persze „koncok” alatt értsünk milliós trafik üzleteket, közföldbérleteket, önkormányzati, minisztériumi állásokat (sokszor érettségivel betöltve, ám hét számjegyű fizetéssel), illetve közbeszerzési és egyéb pályázatok során odaítélt üzleti lehetőségeket. Alattuk már az egyszerű nép következik, a dolgozó tömegek (vajszják) akik eltartják az egész jól kitalált és undorító gátlástalansággal működtetett rendszert. Számukra csak a munka van, és annak esélye, hogy egyszer talán a szerencse vagy valamilyen váratlan lehetőség révén feljebb kapaszkodhatnak a társadalmi ranglétrán. Persze még alattuk is van egy szint: a páriák, a jogfosztottak rétege. Az orbáni kasztrendszer ide sorolja a közmunkásokat, a rokkantakat, a munkanélküliek nagyobbik felét, a romák többségét, a hajléktalanokat és mindenkit, akit balsorsa kiszolgáltatottá vagy földönfutóvá tett. Az öt szintből, a legfelső kettőbe néhány száz vagy talán ezer család sorolható, az alatta levő fidesznyik körben pedig talán alig 150 ezer ember éldegél. Vagyis az egész „uralkodó réteg” maximum 200 ezer embert számlál. Ma Magyarország az övék, legalábbis őket „szolgálja”.

Az igazságtalan berendezkedés reális valóságát alátámasztják a KSH adatai is: noha hazánkban az átlagkereset nettó 144 ezer Ft, mégis a dolgozó emberek 65 százalékának fizetése nem éri el ezt a szintet. (A medián jövedelem, vagyis a leggyakoribb kereseti összeg 2012 -ben nettó 110 ezer forint volt Magyarországon.) Ez azt jelenti, hogy a keresők 35% -a olyan magas jövedelemmel bír, mely bőven ellensúlyozza a többség alacsony bérét. Az egészet csak tovább rontja a Fidesz által bevezetett egykulcsos adó igazságtalansága. Erről csak annyit, hogy például Ausztria, Németország és Nagy-Britannia is többkulcsos jövedelemadó-rendszert működtet, melyben még 50% -os adósáv is van, mégsem lázadozik a lakosság a dolog ellen, és fel sem merül az egykulcsos adó bevezetése.

A legszomorúbb pedig az, hogy ehhez az egész megkülönböztető, kirekesztő, igazságtalan és kasztokat létrehozó rendszerhez lelkesen tapsol a dolgozói rétegből egy kétmilliós tábor, mely megkajálja a keresztény-nemzeti-konzervatív maszlagot, a „Magyarország jobban teljesít” dumát, az Európával hősiesen harcoló miniszterelnök mítoszát, a rezsicsökkentés parasztvakítását és a „még mindig jobb ez, mint másik oldal” népbutító mantráját. Valójában ők azok, akiket a leginkább hülyére vesz az Orbán-rendszer, hiszen lelkesedésük dacára ők is csak apró fogaskerekek a felső körök továbbgazdagításához. Csak nem tudják. … Vagy nem akarják tudni! Egyelőre!

http://balrad.wordpress.com/2013/08/01/az-uj-orbani-allam-modell-kasztrendszer-magyar-modra/