2013. augusztus 25., vasárnap

Itt az új rend: Városi karnevált vert szét a rendőrség Szombathelyen

Itt az új rend Városi karnevált vert szét a rendőrség SzombathelyenFöldön húzott lány és gumibotozás…

…”Miután a rendőrök behatoltak tömegbe… nem igazoltattak senkit… nem történt semmiféle felszólítás, hanem azonnal földre vitték az embereket…”


A Savaria Karnevál látogatói között évek óta megszokott már, hogy az utcán járva lépten-nyomon mutatványosokba, dobosokba, tűzfújókba botlanak a napnak bármelyik szakában. Rögtönzött tűzfújó-bemutatókat, kardot csörtetve vonuló légiósokat, dobosokat vagy régi puskákat elsütő hagyományőrzőket is szívesen nézik az emberek.

Idén szombat éjjel is hasonló, “instant” kongadob-koncert kerekedett a Borok utcájában. Az járókelők táncra perdültek, pillanatok alatt sok tucatnyi ember vette körül a dobosokat és kapcsolódott be a produkcióba. Ez látszik videónk első részében .

Ám állitólag egyszer csak valaki felszólította a dobosokat, hogy azonnal hagyják abba, amit csinálnak, mert nincs engedelyūk, úgyhogy nem is játszhatnak itt. Természetesen először senki nem vette komolyan a dolgot, és a nézők, táncolók is csitították az embert, hiszen úgy gondolta mindenki, hogy ez a karnevál a szórakozásról szól, arról hogy mindenki jól érezze magát. Ráadásul a környéken sokfelé szólt még zene.

A dolgot akkor kezdte mindenki komolyan venni, amikor vagy kéttucatnyi rendőr és biztonsági őr jelent meg a helyszínen, akik benyomultak a tömegbe, kiemelték a zenélőket és a videóban jól látható módon vetettek véget a bulinak. A földön végighúzott lányt és a segítségére siető, gumibottal agyba-főbe vert, majd megbilincselt emberek látványát senki nem felejti el.

“Uralkodunk és támadunk?” – A Nyugat.hu ügyvédje is látta a rendőrség karneváli akcióját

A Nyugat.hu ügyvédje, dr. Szendrő-Németh Tamás barátaival szintén tanúja volt a vasárnap hajnali,, – a Képtár előtti rendőri intézkedésnek. Mind megbotránkoztak a rendőri túlkapáson.

Szendrő-Németh Tamás kérdésünkre megerősítette, hogy látták, amint a Képtár előtti bódéhoz közel két tucat rendőr érkezik egy csapatban, behatoltak a tömegbe, majd kiráncigáltak onnan négy-öt embert. A tömegben riadalmat és felháborodást keltett a kétperces rendőri akció, hiszen a rendőrök leteperték a földre a dobosokat és rátérdeltek a hátukra. Ezután a Zrínyi utca felé elvezették az embereket. Nem tudta senki, miért történt mindez, azt találgatták, vajon milyen bűncselekményt követhettek el, hogy ilyen durva rendőri intézkedésre volt szükség ellenük.

Azóta azt is megtudta, hogy a dobosokat korábban figyelmeztették a rendőrök, hogy ne zenéljenek, de azok nem hagyták abba, ezért volt szükség arra, hogy „elvezessék őket”.

Furcsállja azonban, hogy a szombathelyi rendőröknek nincsen annyi tekintélye, hogy két rendőr kulturált módon, feltűnés nélkül el tudja vezetni a szabálysértő személyeket. És hogy mi még a baj? A rendőrök ellenállásra is hivatkoztak – még a tömegben tartózkodók részéről is. Szerinte azonban nem lehetett túl nehéz felmérni, hogy ha hajnali fél négykor berobban egy csapat rendőr a tömegbe, a nem kevés alkoholt elfogyasztók közé, akkor az kisebb pánikot fog okozni. Így aki “meglökte” az egyik rendőrt, az lehet, hogy véletlenül ráesett, de ezt soha nem fogja tudni bizonyítani. Az már szakmai kérdés, hogy miután a rendőrök behatoltak tömegbe, miért nem igazoltattak senkit, miért nem történt semmiféle felszólítás, hanem azonnal földre vitték az embereket.

Szendrő-Németh Tamás azt is hozzátette, hogy korábban Szombathelyen a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért képviseletét látta el a mára már bezárt határőrségi fogdán. Úgy tíz éve ott dolgozott együtt a mostani akciót vezető parancsnokkal. Később a fogdafelügyeleti program keretében is segítették egymás munkáját a szombathelyi rendőrségen. Így aznap este is odament kezet fogni vele a Borok utcájában, majd pár órával később, miután befejeződött az akció, megkérdezte tőle, hogy miért volt szükség erre a túlkapásra. Szendrő azt a választ kapta: ha nem fogja be a száját, őt is beviteti.

Ügyvédünk úgy véli, “„amíg Magyarország jogállam, se őt, se mást nem lehet csak úgy bevinni valakik kénye-kedve szerint, Mert a végén még át kellene fóliázni a rendőrautókat az uralkodunk és támadunk feliratra””.

Szendrő végül még elmondta, hogy ugyanennek a parancsnoknak a vezénylete alatt lett befenyítve az Deeprog goafesztivál, ahol ő a fesztiválon a biztonsági feladatokat ellátó céget képviselte. Ott közel ötven rendőr vonult fel a családos békésen sátorozó “drogosok” ellen, ellehetetlenítve a fesztivált.

Úgy véli, ezek után a rendőrségi vezetőknek kellene elnézést kérniük a karnevál látogatóitól és szervezőitől, hogy tönkretették ezt a jó estét. A rendőrkapitánynak az esetet hivatalból ki kellene vizsgálnia egy objektív eljárás keretében. Az emberek szubjektív biztonságérzetét és a rendőrségbe vetett hitét ugyanis nem szabadna így megingatni. Mint mondta: „nem is lesz kedvem ma este kimenni a Borok utcájába, nem lenne meg a biztonságérzetem.”

Azért úgy megkérdezzük: Miért nem keménykedtek ugyanígy a rendőrök a Szigeten? – Ja, hogy a külföldieket nem merik ilyen nyíltan bántani? – Túl nagy a kockázata, még ha egy sötét drogos akkor is? – Vagy miért nem verték szét ugyanígy az Ozora fesztivált? – melyet a RENDŐRSÉG TILTÁSA ELLENÉRE is megtartottak. – És még a legutolsó kis purdé is tudta a környéken, – hogy Ozora, a drogosok gyűjtőhelye. – Ja, hogy nem merték nyíltan felszámolni a magán területen lévő bűntanyát?

Hát igen: a rendőrség szolgálja és védi, – a gazdagok és külföldiek érdekeit Magyarországon.
Nyugat.hu – HVG – Szabad Riport



Vas Megyei Rendőr-főkapitányság – 2013. augusztus 26. 13:45
Visszautasítja a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a karneváli rendőri intézkedéssel kapcsolatos sajtóhíreket
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja és visszautasítja a sajtóban megjelent azon állításokat, amelyek a Savaria Történelmi Karneválon történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban megjelentek.
A TV2 Tények 2013. augusztus 25-i adásában „Rugdostak és rángattak fiatalokat rendőrök Szombathelyen egy fesztivál után” címmel megjelent összeállítás nem a tényeknek megfelelően tájékoztatta a nézőket. A szerkesztőség birtokában lévő videofelvétel megtekintését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára az adásba kerülés előtt nem tették lehetővé, az azon szereplő rendőri intézkedés mozzanatait pedig eltorzítva, azokat valótlan tartalommal megtöltve adták közre.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. augusztus 25-én 11 óra 42 perckor sajtóközlemény formájában „Nem engedelmeskedtek” címmel tájékoztatást adott az esettel kapcsolatban, amelyet az alábbiakkal egészít ki:
Az előállított személyek közül három fő, egy konga dob együttes tagjai engedély nélkül szórakoztatták a Karnevál résztvevőit. A Savaria Történelmi Karnevál főszervezői már 2013. augusztus 23-án is felszólították a zenészeket, hogy tevékenységüket csak kibocsájtott engedély birtokában gyakorolhatják, azonban ezzel nem rendelkeztek. Ígéretet tettek arra, hogy a szükséges papírokat beszerzik, tevékenységükkel pedig addig is felhagynak. Ezzel ellentétben a rendezvény helyszínén, 2013. augusztus 25-én hajnalban ismét „felléptek”. A Karnevál szervezői megismételt, sikertelen felszólításukat követően rendőri intézkedést kértek. A rendőrök 2013. augusztus 25-re virradóra jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint csendháborítás és rendzavarás szabálysértés tovább folytatása miatt előállították őket és még további négy személyt. Az előállított személyek a rendőri intézkedéssel kapcsolatban panasszal nem éltek, személyi sérülést nem szenvedtek.
Az ügyben lefolytatott vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy az intézkedést végrehajtó rendőrök a szükséges mértékig, az arányosság elvének betartásával hajtották végre a kényszerítő eszközök alkalmazását, amelyek személyi sérülést vagy anyagi kárt nem okoztak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése