Amelyik tantárgyba lehetséges, beillesztenek cigányajnározási
epizódokat. Történelemből már eddig is volt, most majd lesz irodalomból
és nyelvtanból beás meg romani nyelv és irodalom, énekórán sájjdanáré
danáré, és külön oktatásra készülnek az úgynevezett demokráciáról szóló
frázisok minél korábbi sulykolásához, benne persze a cigányokkal. Hattól
tizennyolc éves korig nonstop.
Megpróbálom elképzelni ezeket az órákat a gyakorlatban. Nem könnyű. Hiszen a libareálisoknak a cigányokról szóló dogmái mindössze öt-hat bárgyú kis tételre korlátozódnak, azokkal nem lehet kitölteni még akár egyetlen normális tanórát sem, hát még hetente újabb és újabb órákat. Miről is beszélhetne a tanár? Főleg úgy, hogy a gyerekek ne röhögjenek a képébe?
Persze lesznek majd segédletek és brosúrák, amiket vastagon fizetett romológusok, szociológusok, pszichológusok, genderológusok, politológusok és egyébzsidók magasan képzett, haladó
gondolkodású, nemzetközileg elismert, Soros-alapítványos szakemberek
boldogan gyártanak köbméterszám, máshoz úgysem értenek. De ezeket a
gyakorlatban alkalmazni akár egy általános iskolai tanóra erejéig is
reménytelen, és maguk a pedagógusok fogják a tanári szoba túlsó sarkába
vágni, de úgy, hogy csattanjon.
Mindamellett érdekes feladat – mai szóval kihívás, sőt challenge – lehet egy óra megtartása például beás nyelv és irodalomból. Aki valóban tehetséges tanár, az itt kivághatja a rezet! (Akár szó szerint...) A beás irodalom eleve reménytelen, mert négyzetgyök mínusz nulla, ami matematikai képtelenség, de a beás irodalom mérőszámaként mégiscsak racionalitással töltődik fel. A putriscigányok verbalitásának oktatásában viszont perspektíva van, és a gyermekek is bizonyára élveznék – az iskola mint intézmény legnagyobb dicsőségére.
A valóságban persze az lesz, hogy a tanárok bekörmölik a kötelező tételeket a tanmenetbe, aztán magukat a tanórákat a rendes anyag tanításában keletkezett elmaradások pótlására használják.
Úgyis csak arra való ez az egész, hogy fel lehessen mutatni az ország izraeli gazdijainak és a fényességes Nyugatnak, hogy lám-lám kezünket-lábunkat törjük igyekezetünkben a demokrácia és a tolerancia megtanulásáért és a rasszistafasisztaságból való kigyógyulásért. Tehát csak a szolgalelkűség és az idióta megfelelési kényszer egy újabb röpke kiéléséről szól a nóta, amit maguk a gazdik sem vesznek komolyan, szinte azonnal el is felejtenek, és újból kezdik elölről a követelőzést a fasizálódás elleni hatékonyabb küzdelemről.
Nem is kellene túldramatizálni ezt a legújabb baromságot. Mégis keserű szájízt okoz. Leginkább azért, mert ismét szembesít bennünket az ország elcigányosodásának mértékével és tempójával, valamint azzal a sajnos kétségbevonhatatlan ténnyel, hogy a következő generációnak – a saját gyermekeinknek – a cigánykérdés mennyire rányomja a bélyegét a létére.
Freca
Megpróbálom elképzelni ezeket az órákat a gyakorlatban. Nem könnyű. Hiszen a libareálisoknak a cigányokról szóló dogmái mindössze öt-hat bárgyú kis tételre korlátozódnak, azokkal nem lehet kitölteni még akár egyetlen normális tanórát sem, hát még hetente újabb és újabb órákat. Miről is beszélhetne a tanár? Főleg úgy, hogy a gyerekek ne röhögjenek a képébe?
Persze lesznek majd segédletek és brosúrák, amiket vastagon fizetett romológusok, szociológusok, pszichológusok, genderológusok, politológusok és egyéb
Mindamellett érdekes feladat – mai szóval kihívás, sőt challenge – lehet egy óra megtartása például beás nyelv és irodalomból. Aki valóban tehetséges tanár, az itt kivághatja a rezet! (Akár szó szerint...) A beás irodalom eleve reménytelen, mert négyzetgyök mínusz nulla, ami matematikai képtelenség, de a beás irodalom mérőszámaként mégiscsak racionalitással töltődik fel. A putriscigányok verbalitásának oktatásában viszont perspektíva van, és a gyermekek is bizonyára élveznék – az iskola mint intézmény legnagyobb dicsőségére.
A valóságban persze az lesz, hogy a tanárok bekörmölik a kötelező tételeket a tanmenetbe, aztán magukat a tanórákat a rendes anyag tanításában keletkezett elmaradások pótlására használják.
Úgyis csak arra való ez az egész, hogy fel lehessen mutatni az ország izraeli gazdijainak és a fényességes Nyugatnak, hogy lám-lám kezünket-lábunkat törjük igyekezetünkben a demokrácia és a tolerancia megtanulásáért és a rasszistafasisztaságból való kigyógyulásért. Tehát csak a szolgalelkűség és az idióta megfelelési kényszer egy újabb röpke kiéléséről szól a nóta, amit maguk a gazdik sem vesznek komolyan, szinte azonnal el is felejtenek, és újból kezdik elölről a követelőzést a fasizálódás elleni hatékonyabb küzdelemről.
Nem is kellene túldramatizálni ezt a legújabb baromságot. Mégis keserű szájízt okoz. Leginkább azért, mert ismét szembesít bennünket az ország elcigányosodásának mértékével és tempójával, valamint azzal a sajnos kétségbevonhatatlan ténnyel, hogy a következő generációnak – a saját gyermekeinknek – a cigánykérdés mennyire rányomja a bélyegét a létére.
Freca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése