2013. szeptember 5., csütörtök

A kenyai pávián és a kézigránát

Az USA szenátusának külügyi bizottsága jóváhagyta a Szíria elleni támadást. Korlátozottnak nevezték, de a világ ismeri már az ilyen "korlátozott katonai műveleteket". Rogozin világosan, bár virágnyelven nyilvánított ezzel az USA művelettel kapcsolatban véleményt, mely Oroszország véleménye is: Nyugat úgy viselkedik az iszlám világban, mint majom a kézigránáttal.
Sokak szemében ez egy jópofa megnyilvánulás volt, pedig valójában igen kemény fenyegetés az USA vezetésének címezve. A majom számára a kézigránát halálos játékszer, az USA számára az iszlám világ szintén. Az elmúlt évtizedben számtalan arab és iszlám országban megbontották a rendet, melyet képtelenek voltak újrarendezni a saját érdekeik szerint. Zavar és anarchia, a teljes kiszámíthatatlanság uralkodik az általuk lerombolt térségekben. Feltételezhető egy olyan távlati USA stratégia, hogy ez volt a valódi cél? Aligha, mert óriási térségről van szó, mely olyan kiszámíthatatlan meglepetéseket tartogathat az atlantisták számára, melyet kivédeni már nem tudnak. Szíria romba döntésének egyetlen célja az lehet, hogy megakadályozza az Asszad-féle rendszerek létrejöttét az általuk lerombolt arab világban. Inkább legyen egy romhalmaz a helyén, mint egy atlanti ellenes, oroszbarát erős arab állam.
Ez az orosz érdekekkel összeegyeztethetetlen, ezért az USA agresszióra valamilyen választ bizonyosan adni fognak. Feltételezhető, hogy a térségben kerül erre sor. Szíria partjainál található orosz flotta képességei lehetővé teszik erős védelem mellett a cirkálórakéták, vagy a Bulava (nem egy orosz tengeralattjáró van ott), vagy más támadófegyver használatát. Ha az USA támadja Assad alakulatait, akkor az orosz erők ugyanúgy ENSZ felhatalmazás nélkül rombolni fogják a terroristák állásait, bázisait. A műholdakról látnak mindent és természetesen a szírektől is megkapnak minden adatot. Mindemellett a Pancir, a cirkálórakéta vadász is ott van az eszközök között. Ez az orosz művelet teljesen képes megsemmisíteni a banditák minden bázisát.
A másik elképzelhető válasz az Oroszország déli határain található neuralgikus pontok felszámolása, egy időben az USA Szíria elleni támadásával. A grúz biológiai fegyverkísérleti bázisok megsemmisítése az elsődleges cél, de várható súlyos csapás több célpontra is. Megrendítő erejű csapásokra lehet számítani, a legkorszerűbb és a leghatékonyabb fegyverekkel. A Szíriában lefoglalt, az iráni fenyegetésekkel terhelt USA haderő képességeit messze felülmúlja ez a helyzet, sehol nem képes hatékonyan beavatkozni.
Ebben a mérkőzésben Nyugat vezető államainak többsége nem akar részt venni, annak ellenére sem, hogy az erőviszonyok számukra a kedvezőbbek. 150 milliós Oroszország ellen négyszeres a NATO országok látszólagos fölénye, de ha a tömegpusztító fegyvereket vesszük figyelembe és a népsűrűségi adatokat, már más a helyzet. Az elkendőzött, de állandóan növekvő gazdasági csődhelyzetükre, és a társadalmaik nyugtalanságára a háború nem megoldás. Nincs rá megoldás! Ezt sem hagyhatják figyelmen kívül. A társadalmak teherbíró képességeiben megmutatkozó orosz fölényről már nem is beszélve.
A közelgő tél az energiatartalékok ellenére az orosz olajcsapok elzárása esetén rendkívül nehéz helyzetbe hozná a NATO államainak legerősebbjeit, különösen Németországot. Az a vélemény, hogy ez az oroszoknak is gondot okozna a kieső bevételek miatt, alaptalan, és az orosz mentalitás ismeretének teljes hiányát bizonyítja. "Ha háború van, akkor háború van" - tartja az orosz közmondás, és ezt figyelembe is kell vennie mindenkinek.
A kézigránát már a majom, azaz Obamának -a kenyai páviánnak- a kezében van. Azt is jó ha tudják Rogozin példabeszédének elemzői, hogy Oroszország szerte Obamát kenyai páviánnak nevezik. A pávián már rángatja a biztosítószeget, a többi majom pedig közvetlen közelről figyeli az akcióját. Rövidesen lesz mit nézniük a pillanat ezredrészéig. Aztán konyec filma.
Kassai Ferenc



Tüntetők fogadták Obamát Stockholmban


Az amerikai hatóságok által folytatott titkos adatgyűjtés miatt tüntettek több ezren szerda este Stockholmban, Barack Obama amerikai elnök látogatása alkalmából. A demonstráción több különböző szervezet – köztük a Szeptember 4-e nevű baloldali hálózat – tagjai vettek részt, de egységben, több kilométeres sorban, transzparenseket magasba tartva vonultak a városközpontba, arra a térre, ahol a parlamenti képviselők és a pártok irodáinak zöme van. “Mi mindannyian Edward Snowdenek vagyunk” – volt olvasható a Kalózpárt transzparensén, utalva az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottjára, aki felfedte az NSA adatgyűjtő tevékenységét.
“Le az Egyesült Államok imperializmusával” – skandálták radikális baloldaliak.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet tagjai “El a kezekkel Szíriától”, “Ne legyen háború Szíria ellen” jelmondatok alatt vonultak.

Több szíriai egyesület is tüntetett, legalább az egyik a várható amerikai katonai beavatkozás ellen.
A demonstrálók közül sokan csalódottságuknak adtak hangot a jelenlegi amerikai vezetés miatt, mert úgy vélik, hogy Obama az őt megelőző amerikai elnök, George W. Bush háborús politikáját kezdi másolni.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése