2013. szeptember 5., csütörtök

Az nem bírja a romákat, aki nem is találkozott velük

Toleranciavizsgálatnak vetették alá az EU 27 tagországát. Az eredmény nem meglepő: Skandinávia menő hely, a cseh, a szlovák és a magyar a legkevésbé toleráns. Még 2012-ben végezte az Eurobarométer az EU 27 országára kiterjedő toleranciavizsgálatát. A Republikon Intézet által megjelentetett elemzés szerint a leginkább elfogadó társadalom a svéd lett, ahol az emberek 39 százaléka tartozik a leginkább toleráns csoportba, további 38 százalék pedig átlag fölött toleráns.
A sor másik végén Szlovákia, Csehország és Magyarország áll, ezek az országok minősülnek a leginkább intoleráns országoknak. A lista első és utolsó helyezettje közötti különbséget jól mutatja az a tény, hogy míg Svédországban a legintoleránsabbak aránya alig 1 százalék, addig Szlovákiában ez az egyszázalékos arány a leginkább toleránsakat jellemzi.
Az oktatásban eltöltött idő minden országban növeli a toleránsak arányát egy társadalmon belül, ahogy az is igaz, hogy a fiatalabb korosztályok között a leginkább toleránsak aránya valamivel magasabb, mint az idősebbek körében. Nem igazán jelent ugyanakkor különbséget, hogy valaki vidéken, kisvárosban él-e, míg a nagyvárosi környezet is csak egy-két országban (Románia, Málta, Olaszország) emelte számottevően a toleránsak arányát.
A baloldali-, illetve jobboldali önbesorolást összehasonlítva azt tapasztaljuk, hogy a nyugati társadalmakban élők között a magukat baloldalinak tartók között jóval magasabb a leginkább toleránsak aránya. Ezzel szemben kelet-európában nincs ilyen összefüggés: a baloldaliság nem jár együtt azzal, hogy kiszélesedne a legtoleránsabbakból álló társadalmi csoport. Tény, hogy a magyarok között a legintoleránsabb csoportba több mint kétszer annyi (13 százaléknyi) magyar tartozik, mint a legtoleránsabba (6 százalék). A legkevésbé elfogadók aránya a magukat jobboldalinak valló magyarok között magasabb (18 százalék), mint a középen vagy baloldalon állók között (13 százalék). Ez azt jelenti, hogy a baloldaliak nem toleránsabbak, mint a jobboldaliak, ám a kifejezetten intoleránsak aránya alacsonyabb körükben.  Abban viszont egyértelműen hasonlítunk az Európai Unió többi országához, hogy az anyagi nehézségek nem vezetnek nagyobb intoleranciához, és a sikeres, jómódú magyarok egyáltalán nem tartoznak a leginkább toleránsak közé – igaz, közöttük a legkevésbé toleránsak aránya alacsonyabb, mint az alsó-középosztálybeliek között.
Ami kiemelten fontos – vélik az elemzők – az a személyes találkozás szerepe: azon magyarok, akik nem találkoztak még roma emberrel, majdnem háromszor akkora arányban kerülnek a leginkább intoleráns csoportba, mint akiknek volt személyes élményük. Magyarországon is igaz tehát az európai szinten már megfogalmazott állítás: a találkozás, a megismerés lehetősége a toleranciát, az elzárkózás az intoleranciát erősíti.
(Forrás: FN24)

Bal-Rad komm : “…azon magyarok, akik nem találkoztak még roma emberrel, majdnem háromszor akkora arányban kerülnek a leginkább intoleráns csoportba, mint akiknek volt személyes élményük.”
-Hát ezekkel a megállapitásokkal azért vitatkoznán!
1) Olyan magyar ember nincs ebben az országban, aki még nem találkozott volna cigánnyal. De minthogy azok a legritkább esetben fordulnak elő magányosan, hát nyugodt szivvel jelenthetjük ki, hogy Magyarországon nem élnek olyan magyarok, akik még ne találkoztak volna cigányokkal!
2) Akik pedig találkoztak cigányokkal, katartikus élményekkel gazdagodhattak. Jó esetben nem szegényedtek le-kifosztás által.

Ezért bátran ki merjük jelenteni, hogy ez a felmérés-legalábbis Magyarország vonatkozásában-úgy hülyeség ahogy van!
“…a megismerés lehetősége a toleranciát, az elzárkózás az intoleranciát erősíti.”
Ugyanis a megismerés “lehetősége” manapság itt a Kárpát-medencében szörnyületet és borzalmakat vált ki-mig az elzárkózás-a folyamatos élmények elmaradása miatt-talán enyhiti az intoleranciát!

Az a felmérés készitő pedig aki nekünk nem hisz-járjon utána!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése