2013. szeptember 5., csütörtök

A bűvészkedés magasfoka

November elsejéig kaptak határidőt a bankok arra, hogy kijavítsák(!) a deviza alapú, lakáscélú hitelszerződéseket. – közölte Rogán Antal, Fidesz-frakcióvezető.
Így tudósít a Portfolio.hu:
“A Fidesz a devizahitelek kialakulásáért a bankokat tartja felelősnek, ez egy hibás termék – nyomatékosította Rogán Antal a sajtótájékoztatón.
Kijelentette: ha a pénzintézetek november 1-jéig nem javítják ki a devizakölcsönök hibáit, és nem módosítják a szerződéseket, arra az esetre a kormánypárti frakció felhatalmazta a kabinetet, hogy megoldási javaslatát – akár a bankok kárára – terjessze be a parlament elé, amely még idén dönteni fog.
Ha a bankok november 1-jéig nem módosítják az ügyfelek javára a devizahitel-szerződéseket, a várható parlamenti döntés iránya “elég egyértelmű”, ugyanis a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetését fogják célul tűzni, “és ezeknek gyakorlatilag a forintosítását végrehajtani” – fogalmazott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Visegrádon újságírói kérdésre válaszolva.
A politikus hangsúlyozta ugyanakkor azt is, az nem indokolt, hogy a devizahitelesek jobban járjanak, mintha ugyanabban az időszakban forintban adósodtak volna el.”
Mestermunka, ezt el kell ismerni! Az ember fejében megfordul néha, hogy a Parlament patinás falai között vajon szerveznek-e külön kurzusokat regnáló imposztorainknak -természetesen közpénzből – arra, hogy hogyan kell lekommunikálni valamit úgy, hogy annak teljesen az ellenkezőjét láttassuk azokkal ,akiket meg akarunk vezetni.
Mint Merániai János emlékezetes tanácsa II. András, és Gertrúd idejében: A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem…
Aki bennfentes, tudja, hová kell tenni a vesszőket, aki nem az, annak majd megmondjuk, hová tegye magának.
Ugyanis van itt minden. Ki-ki olvashat belőle a szájíze szerint.  Olvashatja a bankok megregulázását kilátásba helyező vérmes fenyegetőzést, lehetséges szankciókat. A probléma “igazságos” rendezését is láthatjuk itt, melynek értelmében nem járhatnak jobban a devizahitelesek a forinthiteleseknél.
És akkor nézzük, mit is dalolnak a szünetjegyek ebben a partitúrában:
  • Elhúzzuk még november elsejéig az érdemi lépéseket. Addig hadd menjenek még a végrehajtások, és hadd maradjanak minél kevesebben azok, akik élhetnek a majdan bevezetett “mentőcsomaggal”.
  • A forintosítást, mint egy fajta, a bankok számára rettenetes büntetést kommunikálják arra az esetre, ha nem állnak elő “elfogadható” javaslattal. Konklúzió: nem lesz forintosítás sem olyan értelemben, hogy a törvénytelen követelések érdemben csökkenjenek, vagy eltűnjenek. Arról pedig szó sincs, hogy a törvénytelenül nyilvántartott deviza követelést akárki is megkérdőjelezze. Ezt hangsúlyozzák is, hiszen “kijavításról” van szó.
  • Marad a szalámizás, kizárólag a lakáscélú hiteleseket “mentik”. A jelzálog alapú, ám nem lakáscélú hiteleseket hadd lakoltassák ki. Nekik nyilván egyfajta 100%-os rezsicsökkentésként kommunikálják majd, hogy mehetnek a híd alá…ott végül is nem kell rezsit fizetni. Az autós, és egyéb boldogtalanok meg fizessenek csak tovább.
  • A devizahiteles becsapottak továbbra sem “járhatnak jobban” a forinthiteleseknél, vagyis hiába lettek már ezrek öngyilkosok, és hiába vándoroltak tízezrek külföldre, fontos a társadalmi igazságosság. Rendben, hogy sokan bűncselekmény áldozatai lettek, de ettől még nem lehetnek könnyebb helyzetben, mint azok, akik nem. A jogállamiság effajta érdekes megközelítése természetesen akkor lenne felróható a kormánynak, ha nem csak szájkarate szintjén, szavazócsalogatásként hangoztatná a miniszterelnök, hogy “a bankok becsapták az embereket”, és Lázár János se csak a képviselői padból kiabálná az uzsorást. Ja, hogy bíróság előtt már következménye lenne?
Bizony, a helyzet az, hogy a bűvész továbbra is csak azt a nyuszit húzhatja elő a kalapból, amit ő maga beletett. Zajlik tehát változatlanul a bűnösök fedezése, a bűncselekmények tényének elhallgatása, az időhúzás és az arcátlan, pofátlan mellébeszélés. Megy az alkudozás a fejünk felett, a mi életünkről, a vagyonunkról, a családjainkról, a gyerekeink sorsáról.
És nem ez a baj. A haramiától önmérséklet nem várható. Adja, mi lényege, nem adhat mást.
A baj az, hogy még mindig szótlanul tűri a többség.


Bálint Zoltán

Hágába a Felelősökkel


Amikor februárban zászlót bontottunk a Haza és a Nemzet megmaradása érdekében, több ezer ember felhatalmazását kértem, hogy Hágába vigyük az ügyet. Elérkezett az idő a vállalt kötelezettség teljesítésére, nagy munka volt. Itt csupán egy rövid részletet ismertetünk a közel húsz oldalas feljelentésből. A teljes anyag a nyomozás elrendeléséig nem nyilvános, (hadd verje a frász az érintetteket) viszont érdekes lesz megfigyelni a Magyarországi média érdeklődését ez iránt, hiszen a CÖF állítólagos feljelentését ISMERETLEN TETTESEK ellen nagyon reklámozták, mi bátorkodtunk ismerni a felelősök egy részét, vállalva ezért a teljes felelősséget.
Nemzetközi Büntetőbíróság
Főügyészi Hivatalának
Hága, Hollandia
Tisztelt Főügyész Asszony!
Szeretnénk az Ön figyelmét felhívni arra a népirtásra és emberiesség elleni bűntettre, melyet Magyarországon a lakosság számára hitelezést végző bankok vezetői és az őket felügyelő szervek vezetői, az ebben közreműködő közjegyzők, illetve a bűncselekmények kivizsgálását megakadályozó ügyészek, bírák és politikusok követtek és jelenleg is követnek el. Kérjük, hogy az elkövetett bűncselekmények miatt a nyomozást szíveskedjék hivatalból elrendelni.
Tisztelt Főügyész Asszony, ezen feljelentésünket több ezer ember írásos felhatalmazása alapján tesszük meg a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete és a Haza Nem Eladó Mozgalom nevében. A felhatalmazást igazoló aláírásokat tartalmazó dokumentumokat és az ügyészségi feljelentéseink elutasítását igazoló végzéseket  a feljelentéshez csatoljuk.
…………………………………………………………………………………………………..
Bankárok az általuk irányított pénzintézetek hitelezési tevékenysége során az embereket megtévesztve csalássorozatok elkövetésére alkalmas szerződések kötésével az adósok százezreit semmizték ki, és ezzel őket olyan súlyos nélkülözésnek tették ki, amely az adósok életfenntartását fizikailag veszélyeztette, illetve tette lehetetlenné, a gyermekvállalást megnehezítette, illetve megakadályozta, továbbá a megfizethetetlen adósság elől az országból elmenekülni nem tudó adósok ezreit hajszolta öngyilkosságba, valamint százezreket az ország elhagyására.
……………………….…………………………………………………………………………….
Arra hivatkozni nem lehet, hogy a devizában meghatározott pénztartozást a Ptk. 231. §-a értelmében forintban átszámolva kell megadni,ugyanis a devizaösszeg kölcsön jogcímen bocsátandó rendelkezésére az Adósnak, s ezek után az Adós köteles azt visszafizetni.
Tehát a Bank nem pénztartozást adott meg az Adósoknak, hiszen nem volt pénztartozása az emberek felé valami ellenében, hanem pénzkölcsönt kellett volna hogy nyújtson egy szolgáltatás keretében.
Ezért a Banknak nincs arra lehetősége, hogy a devizát forintba átszámoltan bocsássa az Adós rendelkezésére, ha mégis ezt teszi, akkor nem kölcsönfolyósításról van szó, hanem deviza vételár folyósításról. Hiszen az Adós a futamidő alatt, mint pénztartozást fizeti meg forintban, mivel a tartozása devizában van meghatározva. De ez nem válik pénzkölcsön tartozássá, ezesetben pedig kölcsönkamat nem számolható fel ! Ami miatt jogot formálnak a kamatra, az a valóságtól eltérő könyvelése a megtörtént eseménynek: azaz a folyósított vételár hitel illetve kölcsönfolyósításként történő könyvelése, és a devizaösszeg hiteltartozásként való nyilvántartásba vétele.
Ehelyett vételár folyósítást kellett volna könyvelni, mert a gazdasági esemény a devizaösszeg vételárának folyósítása volt. Ennek ellenében adásvételi szerződéssel lehetett volna a deviza ellenérték  és kereskedelmi árrés megfizetését követelni de nem ezt tették.
Mivel nem a valós eseményt könyvelték le, hanem a szerződés tárgya szerint kölcsönfolyósítást ezért csalást követtek el .
A hatályos törvényhelyek, amelyek a pénzkölcsön nyújtást szabályozzák, nem adtak lehetőséget a deviza ellenében történő forint folyósításra. .
A megtévesztésekkel az erősödő deviza és a soha át nem adott devizára felszámolható kölcsönkamat egyidejűleg lett követelve, mellette a vételi árfolyamon történő forintfolyósítás és a havi törlesztő részlet eladási áron történő megfizetése közti árrés is felszámításra került, valamint a kezelési költségekre is felszámolták sok esetben az árfolyam különbözetet.
Ha csak a törvényi tényállás szempontjából vizsgáljuk, akkor ezzel tévedésbe ejtették, tévedésben tartották és ezáltal anyagi kárt okoztak az Adósoknak, de valójában ettől sokkal többről van szó. Az emberektől elvették az újrakezdés lehetőségét, az élethez és a mindennapi megélhetéshez való jogot, az emberek nyugalmára és életére törtek.
……………………………………………………………………………………
Összefoglalva tehát, a deviza alapú hitel-, illetve lízingszerződések csalásra való felhasználása, valamint a jogviszonyokban a bankok által elkövetett törvénytelenségek következtében Magyarországon a lakosság jelentős része olyan élethelyzetbe került, amely a fizikai megsemmisülését okozhatja, illetve a lakosság ezen csoportjában a születéseket meggátolja. Erre figyelemmel a bankok vezetőinek és a nekik segédkező személyek cselekménye a Római Statútum 6. cikkely c. és d. pontjában ismertetett népirtás bűntetteként, illetve a 7 cikk 1/b pontjába ütköző kiirtással elkövetett emberiesség elleni bűntettként értékelhető.
Kérjük ezért a Tisztelt Főügyész Asszonyt, hogy az általunk szolgáltatott információk alapján szíveskedjék hivatalból nyomozást indítani a Magyarországon deviza alapú hitel, illetve lízingszerződést kötő bankok vezetői ellen. Név szerint a legnagyobb Magyarországi Bank vezetője dr. Csányi Sándor,  dr. Polt Péter legfőbb ügyész, dr. Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, dr. Orbán Viktor  jelenlegi miniszterelnök,  illetve 2006 óta hivatalba lévő miniszterelnökök Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, valamint a végrehajtások foganatosításában közreműködő közjegyzők  és további ismeretlen tettesek ellen.
Kérelmünk indokaként előadjuk, hogy a magyar kormány az emberiesség elleni bűntettek vonatkozásában a szabályozási kötelezettségének nem tett eleget, így a magyar jogrendszer a kiirtás törvényi tényállásának megfelelő bűncselekményt nem ismer és bűncselekményként nem szankcionál.
…………………………………………………………………………………….
Tisztelettel, Kásler Árpád elnök
Töviskesné Dsupin Judit főtitkár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése