2013. szeptember 24., kedd

A világ legnagyobb bankja bejelentette az összeomlást?

A világ pénzügyeit egy, a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen, rendkívüli hatalommal rendelkező nemzetközi szervezet irányítja. A szervezet, ami tulajdonképpen a központi bankok központi bankja, a Nemzetközi Fizetések Bankja nevet viseli. Központja Svájcban található, de rendelkezik irodákkal Hongkongban és Mexikóvárosban is. Nem tartozik beszámolási kötelezettséggel egyetlen hatóság felé sem, nem fizet adót és minden törvény felett áll.


A német Deutsche Wirtschafts Nachrichten szerint a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), a világ legnagyobb hatalommal rendelkező pénzintézete bejelentette „az összeomlást”. Tényleg lehetséges, hogy az amerikai  Federal Reserve Bank felsőbb utasításra döntött a mennyiségi monetáris enyhítés vég nélküli folytatása mellett? Az amerikai gazdaság összeomlásának új szakasza indult el, amelyben már nem is próbálják leplezni vagy megállítani, ami történik. A BIS szavai tulajdonképpen felérnek az összeomlás bejelentésével.
A cikkből:
Elképzelhető, hogy az amerikai Federal Reserve döntése, hogy a végtelenségig folytassa a pénznyomtatást „odafentről érkezett”.
A központi bankok kezdenek rájönni, hogy szoros a helyzet.
A világ legnagyobb hatalommal bíró bankja, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) néhány nappal ezelőtt kiadott negyedéves jelentésében a mennyiségi enyhítés befejezésére tett utalást, ugyanakkor rendkívül kritikusnak nevezte a helyzetet. A BIS szerint a helyzet rosszabb, mint a Lehman csődje idején. Elképzelhető, hogy a Fed a bank figyelmeztetésének eredményeként döntött a pénznyomtatás folytatása mellett. A központi bankok elvesztették a harcot az árral szemben.
A „bankok rendkívüli intézkedései” – értsd, a korlátlan pénznyomtatás – azt az illúziót keltették, hogy a piacokra zúdított hatalmas likviditás megoldhatja az alapvető problémákat.
A pénznyomtatás felfüggesztése helyett azonban a Fed végül úgy döntött, hogy minden folytatódik az eddigiek szerint. Amennyiben hihetünk a BIS szakértőinek [és ez egy igen nagy „ha”], a döntés egyetlen problémát sem old meg, inkább elmélyíti azokat.
Mivel a jelek szerint a BIS képtelen a szellemet visszacsalogatni a palackba [megint egy nagy „ha”, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ezt akarják], érdemes meghallgatni azoknak a véleményét, akik egykor a rendszer részei voltak, de jelenleg nem rendelkeznek hivatalos pozícióval. Ők talán képesek világosan, vagy legalábbis egyértelműbben fogalmazni a válságot illetően.
William White, a BIS korábbi vezető közgazdásza például szintén a BIS jelentés tartalmával egyező hangnemben nyilatkozott.
„Nekem úgy tűnik, mintha 2007-et élnénk újra, csak a helyzet most sokkal rosszabb,” nyilatkozta a közgazdász, aki arról vált híressé, hogy észrevette az adósságpiacok vad mozgását a 2008-as válság előtt. „Nem tudom mit fognak tenni. Valószínűleg Japán példáját követi majd az egész világ, de ez a csirkefogók utolsó fogása lesz,” mondta.
Nyilatkozatai felérnek a következő nagy összeomlás bejelentésével.

Forrás: beforeitsnews.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése