Fontold meg a versikémet,
Elolvasni nem elég,
Volna néhány gondolatom,
Nem biztos, hogy hülyeség.


Felejtsd el egy pillanatra,
Hogy mit ígértek odafenn,
Nem érdekli őket úgysem,
Hogyan élünk idelenn.

Először is azt tisztázzuk,
Kinek mi az érdeke?
Mennyit ér a nagyuraknak,
A magunk fajta élete?

Nézzük meg, ők hogyan élnek,
Miből van a palota,
Amíg erre nem lesz válasz,
Nem jutunk el sehova.

Nem számít már nagyon régen,
Hogy ki-kire szavazott,
Lássuk be, hogy egytől egyig,
Minden magyar rábaszott.

Nem is narancs, nem is vörös,
A szarnak barna a színe,
Látja ezt az okosabbja,
Kinek nyitva a szeme.

Hallgatjuk már bő húsz éve,
Hogy ki a rossz és ki a jó,
Változnak a kapitányok,
De nem változik a hajó.

Ez a hajó léket kapott,
A valóság tengerén,
Készült is több mentőcsomag,
Meg szakértői vélemény.

Nekem is van véleményem,
Lehet nem fog tetszeni:
Ha figyelt volna a kapitány,
Most nem kellene menteni!

A tapasztalat, az hiányzik,
Duma az van rendesen,
Ültetik a narancsfákat,
Csak az sajnos nem terem.

Azt javaslom, kis időre,
Zárjon be a parlament,
Éljenek meg negyvenhétből,
Tudják meg, hogy mit jelent.

Ha eltel már négy-öt hónap,
Foglalják el helyüket,
És mentés helyett: megoldáson,
Törjék végre fejüket!

És, ha nem jut az eszükbe,
Semmi kézzel fogható,
Az elbaszott húsz évünkért,
Annyi ki is szabható.

Ők vállalták, ők ígértek,
Nem jutottunk sehova,
Ideje már választ kapni:
Hol az ország vagyona?!

Azt gondolom, úgy a korrekt,
Ha lehullik a lepel,
Akinél a kincstár kulcsa,
A hiányért az felel.

Nos, ilyeneken gondolkodom,
Meglehet, hogy butaság,
Márpediglen ezt érdemli,
Az egész díszes társaság!