2013. szeptember 2., hétfő

“Kerry: szarint vetettek be a szíriai vegyifegyver-támadásban” Csakhát az nem mindegy, hogy ki?

A helyszínen vett emberi szövetminták vizsgálata kimutatta, hogy szarint vetettek be augusztus 21-én a Damaszkusz környéki vegyifegyver-támadásban – jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter. A szarin nyomait a helyszíni elsősegélynyújtóktól származó haj- és vérmintákban mutatták ki – mondta Kerry, aki több amerikai országos televíziónak is nyilatkozott. Az amerikai külügyminiszter közlése szerint Washington az utóbbi 24 óra leforgása alatt független forrásból, de nem az ENSZ-ellenőröktől, szerzett tudomást az idegméreg alkalmazásáról. Rámutatott, hogy napról napra több érv szól a Szíria elleni katonai fellépés mellett.
A szarin foszforalapú, színtelen-szagtalan, erős idegméreg, amelyet az ENSZ tömegpusztító fegyvernek minősített. A szer gyártását és raktározását az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény betiltotta. Szíria egyike annak az öt országnak, amely ehhez nem csatlakozott.
Az amerikai diplomácia vezetője Hitlerhez és Szaddám Huszeinhez hasonlította Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és kifejezte meggyőződését, hogy az amerikai kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni katonai csapást, ami fontos üzenet lesz Irán és Észak-Korea számára is. Rámutatott, hogy az elnöknek jogában áll önállóan is elrendelni a katonai akciót, ha azt a törvényhozás nem hagyja jóvá.
Azt ugyanakkor nem mondta ki, hogy Barack Obama ebben az esetben is parancsot adna-e a támadásra. A külügyminiszter szerint nem a gyengeség, hanem az egységre törekvése jele volt, hogy az elnök a kongresszushoz fordult felhatalmazásért. Kormányzati forrásokból származó értesülések szerint Obama péntek este döntött úgy, hogy kongresszusi jóváhagyást kér a katonai csapás elrendeléséhez, miután egy hosszabb sétát tett kabinetfőnöke, Denis McDonough társaságában.
Elhatározása eleinte ellenkezést váltott ki a legfelső szintű döntéshozóknak azon a kétórás tanácskozásán, amelyen az elnök mellett részt vett Joe Biden alelnök, Chuck Hagel védelmi miniszter, James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, Susan Rice nemzetbiztonsági és Lisa Monaco belbiztonsági tanácsadó. Az amerikai kongresszus szeptember 9-én tér vissza a nyári szabadságról.
(MTI)

Bal-Rad komm: Kapitalistáék fősodratú médiája habzik a megállapitásoktól, amelyek persze Bashar al-Asszadra nézve nem éppen hizelgőek! Megállapitanak óránként valamit, viszont amint az várható volt, az ENSZ-ellenőrök is csak a vegyifegyver használatát tudták megállapitani! (Hogy ezért miért kellett oda utazniuk?-senki nem tudja! Persze vannak feltételezések, amiket megerősit az is, hogy a szir kormánycsapatok által védett konvolyukra már az első órában golyózáport zúditottak VALAKIK!)
Mint ahogyan a szakértői megáűllapitás is CSAK addig jutott el, hogy VALAKIK szaringázt vetettek be! VALAKIK!
Ebből a latorállamok egyértelmű következtetésre jutottak-és elhatározásra is!
Senki nem beszél arról, hogy Irán hónapokkal ezelőtt tudomására hozta Washingtonnak: a sziriai terrorista bandák vegyi fegyvereket birtokolnak!
Viszont előszeretettel emlegetik azt a tényt, hogy az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez öt ország nem csatlakozott! Kiemelve, hogy Sziria ezen öt ország közé tartozik! Közben elsumákolva azt a tényt, hogy a latorállam Izrael is ezen öt ország közé tartozik! Mi több, atomfegyvert is birtokol!
Nagyon úgy fest a dolog, hogy Izraellel kapcsolatban tehát minden rendjén való, Izraelnek minden jogában áll! Ami más országoknak tilos!
Az Egyesült Államoknak pedig Istentől eredő joga, hogy büntesse a neki nem tetsző országokat!
Az USA elnökének pedig joga, hogy lázas álmában katonai támadásra adhat parancsot-ha ő azt úgy gondolja!
Mindenki másnak pedig joga van eltűrni Amerika és Izrael pökhendiségét és terrorját! (Hiszen demokráciákban-jogállamokban élünk! Többnyire! Azon szerencsések kivételével, akik mégsem!)
A kelet-európai rendszerváltások után közel negyedszáz évvel a neokonok farkasétvágya ismét gyötrően jelentkezik! A toportyánféreg étvágya pedig egy alapos ritkitással elűzhető!
Többnyir megteszi a mérgezett csalétek is! De ha az kevés-jöjjön a puska!
Obama egyenlőre nem indít támadást Szíriában

A Xinhua kínai hírügynökség és a CRI Kínai Nemzetközi Rádió értesülései szerint; egyenlőre elmarad az amerikai támadás Szíria ellen. – Legalábbis szeptember 9-ig.


- Hír és vélemény -

Hír: “A szeptember 9-én kezdődő héten dönthetnek az amerikai katonai beavatkozásról a kongresszusi képviselők.

Obama Fotó_ CRIAz amerikai képviselőház republikánus elnöke üdvözölte Barack Obama elnök bejelentését, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni támadáshoz, és közölte, hogy a szövetségi törvényhozás a szeptember 9-én kezdődő héten dönthet az ügyben.

John Boehner méltatta az elnök döntését, amely szerinte válasz volt azokra a “komoly és lényegi kérdésekre”, hogy vajon a végrehajtó hatalom vezetőjének jogában áll-e önállóan elindítani egy katonai akciót.

“Az elnökkel konzultációban állva arra számítunk, hogy a képviselőház a szeptember 9-én kezdődő héten dönt az intézkedésről. Ez időt ad az elnöknek, hogy elmagyarázza álláspontját a kongresszusnak és az amerikai népnek” – mondta Boehner. A házelnök és a képviselőházi ellenzéki csoport vezetői közös nyilatkozatban üdvözölték Obama bejelentését.”

Eddig a hír. - De vajon miért is kezdtünk el kételkedni? – Nos, nem azért, mintha nem lenne igaz. Természetesen minden éppen így történik, – ám mi valahogy mégsem hiszünk az Obama adminisztrációnak.

Nyertek egy hetet. De miért? Hogy meggyőzzék az amerikai népet és a kongresszust, hogy igazuk van, s helyesen cselekszenek? – Nos, lehet, hogy ez így van, – és így is gondolják, – ám messze nem úgy, mint ahogyan azt mi, vagy egy átlag ember hinné.

Hiszen egy hét alatt, annyi minden történhet Szíriában. Ellentámadást indíthatnak a felkelők, a pozíciójuk javítására, (ki tudja, tán egy korlátozott támadáshoz van még erejük, de talán még erősítést is kaphatnak), – de akár elindulhatnak az izraeli tankok is délen, a Golan fennsíkról. – Vagy, a törökök találnak ki valamit; esetleg újra megtámadják saját magukat a határ mentén tüzérséggel, -vagy, ami még rosszabb; vegyi tölteteket tartalmazó rakétákkal.

A helyzet annyira képlékeny, hogy lényegében bármi megtörténhet. Még egy újabb vegyi támadás is, – melyet “valakik” szörnyű kegyetlenséggel intéznek, természetesen a lakosság, a civilek ellen.

És, ha ez (Isten ne adja), de mégis megtörténik, – természetesen megint Aszadra fogják, – és ezzel már kész is az indok, – na nem a korlátozott akcióra, – hanem a teljes és totális katonai támadásra. Északról és délről egyaránt.

A felelőssé téve ezért nemcsak Aszadot, hanem a saját kongresszusukat és NATO szövetségeseiket is, mondván; “Ha nem késlekedtünk volna, – akkor ez nem történik meg.” – Így csikarván ki a kongresszusból és az amerikai népből, s a szövetségesektől az egyetértést.

Persze ez egy rendkívül durva feltételezés. – Ám, ahol egyszer megtörtént egy durva dolog, – ott megtörténhet többször is.

Abban pedig maximálisan egyet értünk a Xinhua elemzőjével; hogy Obamára csúnyán visszaüthet az úgynevezett “vörös vonal” retorika. Melyet ő emleget Aszaddal szemben.

Mert Obama éppenúgy átlépheti ezt a bizonyos kritikus “vörös vonalat”, ha támadást indít, mely aztán persze elfajul, s közben pedig kiderül az igazság; hogy a vegyi támadás nem volt más, mint a terroristák provokációja és indok gyártása a támadásra, a törvényes Szír kormány erői ellen.

Ráadásul még egy un. “korlátozott katonai csapás” is kiterjedhet az egész térségben, anélkül, hogy a támadók ezt akarnák. Akkor pedig Amerika ismét egy elhúzódó közel-keleti háborúban találja magát, – s egyáltalán nem biztos, hogy az eddigi folyamatos háborúskodásban kifáradt amerikai hadi potenciál bírni fogja ezt.

Éppen ezért próbálják bevonni ebbe a konfliktusba a katonai szövetségeseket, főleg a kisebb államokat, – köztük természetesen Magyarországot is.
Szabad Riport Tudósító Iroda

Görcsöt kapott a kutyát csóváló farok


Az Izrael-USA örök szövetséges együttes mögül gyakorlatilag kihátrált minden „nyugati szövetséges” a Szíria elleni terrortámadásban.
Ideje, hogy helyére tegyük a „terrorizmus” kifejezést, a szíriai erőlködéssel bizonyítottan: „politikai és/vagy gazdasági hatalom megszerzése érdekében alkalmazott erőszak.”

A kihátrálás oka mindenkit el kell, hogy gondolkoztasson: a Rothschildek által irányított kormányokkal szembefordult a birkának tartott nép.

Az amerikaiak kissé lassú gondolkodásúak. Nekik nem volt elég Vietnám: az iraki megszállásnál még támogatták a farok csóválását. Aztán megtudták, hogy hazudtak nekik, de még mindig nem voltak immunisak a hazafias mázba öltöztetett maszlag ellen: elhitték, hogy a demokráciát kell védeni diktatórikus eszközökkel Afganisztánban. Csak most, a negyedik alkalommal jöttek rá, hogy mit tesznek a nevükben ellenük ténykedő vezetőik.

A lengyelek és osztrákok rögtön érezték az összefüggést az emberiség ellenes érdek és annak erőszakos érvényesítése között: azonnal elítélték a Szíria elleni terrortámadás szándékát.

A britek a parlamenten vitték át akaratukat, amellyel kikényszerítették annak a Cameronnak a kihátrálását, aki elsőként állt az USA mellé.

A németek – Putyintól támogatást kapva - kihasználták a választás előtti helyzetet: a „Vaslédi” nyomában járó Merkel asszonyt megszorították, így csütörtök este telefonon közölte Obamával: Németország megvárja az ENSZ vizsgálat eredményét.

Oroszország, Kína és Irán kezdetektől ragaszkodik a szíriai helyzet tárgyalásos megoldására.

Obama egyedül maradt két tűz közé szorulva: a Rothschildek követelik, hogy indítson terrortámadást Szíria ellen, amit a választók megtiltanak. Egyelőre hezitál, de akárhogy dönt, vesztes marad.


A szír Golán-fennsík 1967-es Izrael által történt megszállásáért az „örök szövetséges páros” kikényszerítette, hogy benyújtsák a számlát. Az a tragédia, hogy nemcsak ők, hanem mindazok kénytelenek fizetni, akiket a terrorakcióval kiváltott önvédelem hatókörébe kerülnek.


Érdemes elgondolkodni azon, hogy a diktatúra szocialista-kommunista és liberális-kapitalista változatának ugyanaz a sorsa: a nép elnyomása csak addig működik, amíg gondolkozni nem kezd.


A magyar külügyminisztérium sajtófőnöke a diplomáciai csűrés-csavarás mintáját adta, amikor bebizonyította, hogy komoly arccal, pironkodás nélkül egy mondaton belül lehet valamit állítani („megvárjuk a vizsgálat eredményét”) és ugyanazt tagadni („eleget teszünk nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségünknek”).


A magyarság számára viszont nem mindegy, hogy a terrortámadás támogatásával potenciális célpontjává válunk-e az önvédelemre kényszerített szíreknek, vagy ellentmondunk az erőszakkal politikai és gazdasági hatalmat szerezni készülőknek.

Ezért nem kérni, hanem követelni kell Magyarország kormányától: tagadja meg az együttműködést a nemzetközi terrorizmussal!


Kelt Szegeden, 2013. Új Kenyér havának 29. napján.

Árpád sarja, Halász József

A Fehér Ház kész átfogalmazni a támadásra vonatkozó határozattervezet

 A Fehér Ház a törvényhozók aggályainak eloszlatására kész átdolgozni a katonai erő Szíriával szemben való alkalmazásáról szóló kongresszusi határozattervezetet – közölte hétfőn egy név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő. Az illetékes szavai szerint a kormány olyan változtatásokra hajlandó, amelyek “belül maradnak” az elnök által korábban említett “paramétereken”.
Barack Obama elnök egy méreteit és időtartamát tekintve is korlátozott fellépést helyezett kilátásba Damaszkusszal szemben, kategorikusan kizárva a szárazföldi erők bevetését.”Katasztrofálisak lennének a következményei annak, ha a kongresszus elutasítaná egy ilyen határozat elfogadását, miután az Egyesült Államok elnöke elkötelezte magát az akció mellett” – jelentette ki John McCain republikánus szenátor, miután párt- és szenátortársával, Lindsay Grahammel együtt megbeszélést folytatott Obama elnökkel a Fehér Házban.McCain hangoztatta, hogy bátorítólag hatott rá az “őszinte” eszmecsere, amely során lehetőséget találtak az együttműködésre, de úgy vélekedett, hogy a kormányzatnak még mindig “hosszú utat” kell megtennie a határozat elfogadtatásáig.
Utalt rá, hogy Grahammal együtt az elnök által a kongresszus elé beterjesztett határozattervezet kibővítése mellett érvelt, hogy a katonai csapás ne csak arra válaszoljon, hogy az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket vetett be.”Azt akarjuk, hogy kifejezésre jusson az a cél is, hogy idővel meggyengítsük Bassár el-Aszad (katonai) képességeit, valamint növeljük és javítsuk a Szabad Szíriai Hadsereg és a Szabad Szíriai Kormány képességeit, hogy azok fokozni tudják a harctéri lendületet” – nyilatkozott McCain.
A szenátusban már kedden megkezdődnek a bizottsági meghallgatások Szíriával kapcsolatban, de a kongresszus két háza csak a jövő héten kezdődő őszi ülésszakon tárgyalja majd plenáris ülésen is a problémakört.
Stockholm csak politikai megoldást lát jónak a szíriai helyzetben
Svédország semmilyen katonai eszközt nem lát jónak a szíriai konfliktus megoldására, a politikai változásokban látja a kiutat – jelentette ki hétfőn Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök a köztévének adott nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy svédországi látogatásra érkezik Barack Obama amerikai elnök, aki a washingtoni kongresszus támogatását kérte egy Szíria elleni katonai támadáshoz.Obama szerdán kezdődő kétnapos látogatásán a kétoldalú megbeszélések egyik témája a szíriai helyzet lesz. Reinfeldt azt mondta: megérti az amerikaiak frusztrációját, de bármilyen döntés előtt “megbízható bizonyítékok kellenek”. Meg kell várni, hogy milyen eredménnyel zárul azoknak a mintáknak az elemzése, amelyeket az ENSZ megbízásából a svéd Ake Sellström vezette szakértői csoport tagjai vettek Szíriában a feltételezett gáztámadások helyszínén – tette hozzá.
Korábban Carl Bildt svéd külügyminiszter is megerősítette a svéd álláspontot: “Szíriával és az Aszad-rendszerrel kapcsolatban úgy véljük, hogy határozott reagálásra van szükség, de legjobb lesz, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül érjük ezt el” – mondta. Amerikai elnöknek ez lesz az első hivatalos, kétoldalú látogatása Svédországban. A kormányközi tárgyalások középpontjában a két ország szabadkereskedelmi megállapodása áll majd.
Obama látogatására már hetek óta szigorú biztonsági ellenőrzéssel készülnek Stockholmban, az Egyesült Államok szerint ugyanis Svédország “kockázatos hely”, amit számukra Olof Palme miniszterelnök és Anna Lindh külügyminiszter 1986-os, illetve 2003-as meggyilkolása támaszt alá. A svédek nem értenek egyet ezzel a besorolással, mert úgy vélik, hogy a két tragikus eset ellenére biztonságos országban élnek.
Hétfőn a svéd főváros felett több helikopter körözött, és vadászrepülőgépek repültek el egymás után. Hivatalos adatok szerint 550-en lesznek az elnöki kíséretben, közöttük a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és titkosszolgálatok több ügynöke. A svéd rendőrségi állományból 2000 embert mozgósítanak. A főváros nagy része szerdán és csütörtökön teljesen le lesz zárva, a közlekedésben káosz várható. Demonstrációkra is számítani kell, aktivisták tüntetést terveznek az amerikai megfigyelési botrány miatt.
(Inforádio)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése