Kövér László rájött, megvilágosodott: „Magyarország sorsa a családi
asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el” -jelentettei ki
hétfőn a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola tanévnyitó
ünnepségén.
Bármennyire alkalmatlanok is az ország nyakán trónoló imposztoraink
feladataik ellátására, bármennyire is híján vannak immáron minden
hitelességnek, tekintélynek és megbecsülésnek, képesek azért időnként
“korszakalkotó” felfedezéseket is tenni.
Eltekintve attól, hogy jelenleg természetesen ez sem szól másról, mint hogy a pedagógusok, az oktatás körül kialakult botrányt szavazatszivattyúvá lehessen alakítani, mégis talán a legfontosabb kérdéssel állunk szemben. Az oktatás-nevelés az első lépcsőfok a hosszú távú felemelkedés útján.
Eltekintve attól, hogy jelenleg természetesen ez sem szól másról, mint hogy a pedagógusok, az oktatás körül kialakult botrányt szavazatszivattyúvá lehessen alakítani, mégis talán a legfontosabb kérdéssel állunk szemben. Az oktatás-nevelés az első lépcsőfok a hosszú távú felemelkedés útján.
Éppen ezért nagyon nem mindegy, ki befolyásolja azt. Tudják ezt az
ellenségeink is. Egy kínai mondás szerint, ha le akarsz győzni egy
nemzetet, rontsd meg a fiataljait. Sajnos jó munkát végeztek, ezért
ennek a folyamatnak a megfordítása a legsürgősebb tennivalóink egyike.
Ma Magyarországon kétségbeejtően hiányzik egy korszerű, hazafias
értelmiség, akik pozitív példával járnának elől a fiatalság számára.
Ilyen magától nem fog megszületni, hanem szükséges hozzá egy megfelelő,
következetes oktatáspolitika. Ma Magyarországon ez hanyagság, vagy
tudatos, ártó szándék folytán nem létezik, hanem ebben is, mint sok
egyébben, a “túlélésre játszunk” új utak keresése helyett.
Egy megfelelő oktatáspolitika nem csak abban kell megnyilvánuljon,
hogy minél többen és jobb körülmények között tanulhassanak, hanem abban
is, hogy amit tanulnak, az élet-közeli, hasznosítható ismeret legyen. A
tananyagba be (vagy vissza) kell vezetni olyan alapvető ismereteket,
mint az egészséges életmód, egészséges táplálkozás, illemtan, alapvető
jogi, pénzügyi, gazdasági, és közigazgatási ismeretek. Röviden: az ÉLET
ismerete.
Már az általános iskolában megtanítják a gyermekeknek például, hogy milyen ércet bányásznak Manchester-ben, de ilyesmiket nem.
Például az alapvető egészségügyi ismeretek, egészségmegőrző
gyakorlatok oktatása, általánosságban egy sokkal nagyobb
egészségtudatosság közvetítése a tanulóévek alatt nagyban
tehermentesíthetné az összeomlás szélén álló magyar egészségügyet, mert
jelentősen csökkentené a leggyakoribb népbetegségek kialakulását.
Az egészségügynek sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre, mint a betegségek kezelésére, de ezt csak az oktatás szintjén lehet megalapozni, mert az egészség megőrzése első sorban mindenkinek a saját feladata.
Az egészségügynek sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre, mint a betegségek kezelésére, de ezt csak az oktatás szintjén lehet megalapozni, mert az egészség megőrzése első sorban mindenkinek a saját feladata.
Az oktatás feladata általánosságban is az kell legyen, hogy
TUDATOSSÁGRA neveljen. A fiatalokból nem engedelmes “konzum-katonát”, jó
alkalmazottakat kell nevelni, hanem önálló gondolkodásra képes, tudatos
egyéneket. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, hogy maguk az oktatási
módszerek is reformra szorulnak. A jelenlegi rendszerben együtt van
jelen az erősen elavult “poroszos” rendszer, és egy rosszul értelmezett
“liberális” szemlélet. Ez eredményezi azt az állapotot, hogy a diákok
jórészt passzív “elszenvedői” az oktatásnak. Nem résztvevők, hanem
hallgatóság, akiknek az lenne a dolguk, hogy fegyelmezetten végigülve az
órákat, bemagolják a kötelező tananyagot. Az ehhez szükséges fegyelmet
viszont a pedagógus már nem biztosíthatja, mert kivették az eszközöket a
kezéből. Ennek eredménye jól látható, és a helyzet egyre romlik. Az
iskolai fegyelem ma már szó szerint a múlté.
Alternatíva egyrészt a sok helyen már alkalmazott “demokratikus
oktatás” lehet, ami egy teljesen új szemlélet a jelenlegihez képest. A
diákok ebben a rendszerben valódi résztvevők, a felmerülő kérdéseket,
problémákat, feladatokat közösen vitatják, és oldják meg. Ezzel már
korán megtanulják az együttműködés, a csapatmunka alapjait. Ezt az
iskolák más tevékenységekre is kiterjeszthetnék, pl. a japán iskolák
mintájára a diákok munkacsoportjai végezhetnék a takarítást, egyszerűbb
karbantartási, javítási feladatokat, az iskolakertek művelését, stb.
Amellett, hogy a tanintézmények így akár jelentős összegeket is
megspórolhatnának, ezzel is a közös munkára, és a felelősségvállalásra
lehetne nevelni a gyermekeket.
A magyarokra sajnos amúgy is jellemző az együttműködésre, a közös munkára való képtelenség, orvosolni ezt csak az oktatás szintjén lehet hatékonyan.
A magyarokra sajnos amúgy is jellemző az együttműködésre, a közös munkára való képtelenség, orvosolni ezt csak az oktatás szintjén lehet hatékonyan.
Nehezebb és kényesebb kérdés a “családi asztal” kérdése. Az iskola
nem tudja a szülő helyett nevelni a gyermeket, illetve jelenleg még
annyira sem nevelheti, amennyire tudná, ha engednék neki. A problémás
gyermekkel viszont neki kell nap mint nap zöld ágra vergődnie. A
nevelésbe beleszólni nem lehet, ám olyan esetekben, ahol a gyermek rossz
iskolai viselkedése egyértelműen a szülők hanyagságának, vagy
életvitelének a következménye, lehetne használni bizonyos motivációs
eszközöket. Ez akár egyfajta pénzbírság is lehetne, amit a szülő az
iskola részére lenne köteles befizetni, ha a gyermeke olyan magatartást
tanúsít, ami az oktatást ellehetetleníti. Az iskolai
magatartás-problémák ugyanis az esetek tekintélyes részében pusztán
rossz jegyekkel, intőkkel, vagy egyéb elmarasztalásokkal már nem
kezelhetők, ha a gyermek tudja, hogy semmi következménye nincs.
Láthatjuk tehát, hogy az oktatás terén bőven van mit tenni, és
lehetne is, ha lenne rá megfelelő akarat. Nem ördögtől való szakítani
akár évszázados tabukkal is, hiszen az élet más területein is igaz, hogy
nem feltétlen az a jó, ami régi.Forrás: MNO
http://kaslerarpad.hu/?p=4806
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése