Ahol az ország sorsa eldől

Kövér László rájött, megvilágosodott: „Magyarország sorsa a családi asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el” -jelentettei ki hétfőn a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén.

Bármennyire alkalmatlanok is az ország nyakán trónoló imposztoraink feladataik ellátására, bármennyire is híján vannak immáron minden hitelességnek, tekintélynek és megbecsülésnek, képesek azért időnként “korszakalkotó” felfedezéseket is tenni.
Eltekintve attól, hogy jelenleg természetesen ez sem szól másról, mint hogy a pedagógusok, az oktatás körül kialakult botrányt szavazatszivattyúvá lehessen alakítani, mégis talán a legfontosabb kérdéssel állunk szemben. Az oktatás-nevelés az első lépcsőfok a hosszú távú felemelkedés útján.

Éppen ezért nagyon nem mindegy, ki befolyásolja azt. Tudják ezt az ellenségeink is. Egy kínai mondás szerint, ha le akarsz győzni egy nemzetet, rontsd meg a fiataljait. Sajnos jó munkát végeztek, ezért ennek a folyamatnak a megfordítása a legsürgősebb tennivalóink egyike.

Ma Magyarországon kétségbeejtően hiányzik egy korszerű, hazafias értelmiség, akik pozitív példával járnának elől a fiatalság számára. Ilyen magától nem fog megszületni, hanem szükséges hozzá egy megfelelő, következetes oktatáspolitika. Ma Magyarországon ez hanyagság, vagy tudatos, ártó szándék folytán nem létezik, hanem ebben is, mint sok egyébben, a “túlélésre játszunk” új utak keresése helyett.

Egy megfelelő oktatáspolitika nem csak abban kell megnyilvánuljon, hogy minél többen és jobb körülmények között tanulhassanak, hanem abban is, hogy amit tanulnak, az élet-közeli, hasznosítható ismeret legyen. A tananyagba be  (vagy vissza) kell vezetni olyan alapvető ismereteket, mint az egészséges életmód, egészséges táplálkozás, illemtan, alapvető jogi, pénzügyi, gazdasági, és közigazgatási ismeretek. Röviden: az ÉLET ismerete.

Már az általános iskolában megtanítják a gyermekeknek például, hogy milyen ércet bányásznak Manchester-ben, de ilyesmiket nem.

Például az alapvető egészségügyi ismeretek, egészségmegőrző gyakorlatok oktatása, általánosságban egy sokkal nagyobb egészségtudatosság közvetítése a tanulóévek alatt  nagyban tehermentesíthetné az összeomlás szélén álló magyar egészségügyet, mert jelentősen csökkentené a leggyakoribb népbetegségek kialakulását.
Az egészségügynek sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre, mint a betegségek kezelésére, de ezt csak az oktatás szintjén lehet megalapozni, mert az egészség megőrzése első sorban mindenkinek a saját feladata.

Az oktatás feladata általánosságban is az kell legyen, hogy TUDATOSSÁGRA neveljen. A fiatalokból nem engedelmes “konzum-katonát”, jó alkalmazottakat kell nevelni, hanem önálló gondolkodásra képes, tudatos egyéneket. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, hogy maguk az oktatási módszerek is reformra szorulnak.  A jelenlegi rendszerben együtt van jelen az erősen elavult “poroszos” rendszer, és egy rosszul értelmezett “liberális” szemlélet. Ez eredményezi azt az állapotot, hogy a diákok jórészt passzív “elszenvedői” az oktatásnak. Nem résztvevők, hanem hallgatóság, akiknek az lenne a dolguk, hogy fegyelmezetten végigülve az órákat, bemagolják a kötelező tananyagot. Az ehhez szükséges fegyelmet viszont a pedagógus már nem biztosíthatja, mert kivették az eszközöket a kezéből. Ennek eredménye jól látható, és a helyzet egyre romlik. Az iskolai fegyelem ma már szó szerint a múlté.

Alternatíva egyrészt a sok helyen már alkalmazott “demokratikus oktatás” lehet, ami egy teljesen új szemlélet a jelenlegihez képest. A diákok ebben a rendszerben valódi résztvevők, a felmerülő kérdéseket, problémákat, feladatokat közösen vitatják, és oldják meg. Ezzel már korán megtanulják az együttműködés, a csapatmunka alapjait. Ezt az iskolák más tevékenységekre is kiterjeszthetnék, pl. a japán iskolák mintájára a diákok munkacsoportjai végezhetnék a takarítást, egyszerűbb karbantartási, javítási feladatokat, az iskolakertek művelését, stb.  Amellett, hogy a tanintézmények így akár jelentős összegeket is megspórolhatnának, ezzel is a közös munkára, és a felelősségvállalásra lehetne nevelni a gyermekeket.
A magyarokra sajnos amúgy is jellemző az együttműködésre, a közös munkára való képtelenség, orvosolni ezt csak az oktatás szintjén lehet hatékonyan.

Nehezebb és kényesebb kérdés a “családi asztal” kérdése. Az iskola nem tudja a szülő helyett nevelni a gyermeket, illetve jelenleg még annyira sem nevelheti, amennyire tudná, ha engednék neki. A problémás gyermekkel viszont neki kell nap mint nap zöld ágra vergődnie. A nevelésbe beleszólni nem lehet, ám olyan esetekben, ahol a gyermek rossz iskolai viselkedése egyértelműen a szülők hanyagságának, vagy életvitelének a következménye, lehetne használni bizonyos motivációs eszközöket. Ez akár egyfajta pénzbírság is lehetne, amit a szülő az iskola részére lenne köteles befizetni, ha a gyermeke olyan magatartást tanúsít, ami az oktatást ellehetetleníti. Az iskolai magatartás-problémák ugyanis az esetek tekintélyes részében pusztán rossz jegyekkel, intőkkel, vagy egyéb elmarasztalásokkal már nem kezelhetők, ha a gyermek tudja, hogy semmi következménye nincs.

Láthatjuk tehát, hogy az oktatás terén bőven van mit tenni, és lehetne is, ha lenne rá megfelelő akarat. Nem ördögtől való szakítani akár évszázados tabukkal is, hiszen az élet más területein is igaz, hogy nem feltétlen az a jó, ami régi.
Forrás: MNO
http://kaslerarpad.hu/?p=4806