2013. október 20., vasárnap

Európából kapnak erősítést a szíriai felkelők

Egyre több szélsőséges iszlamista utazik Európából Szíriába, hogy csatlakozzon az Aszad-rezsim ellen harcoló felkelőkhöz – írta a Der Spiegel német titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva. A szövetségi hírszerző szolgálat becslése alapján 2012 vége óta 250-ről 1000-re emelkedett a felkelőket segítő európai iszlamisták száma. Belgiumból és Koszovóból például egyaránt 150-150, Nagy-Britanniából pedig 90 önkéntes utazott Szíriába.
Az ország északi részén működik egy "német tábor", ahol a Németországból érkező önkénteseket várják. Eddig nagyjából kétszázan keltek útra, vagy érkeztek meg a táborba, ahol valószínűleg katonai kiképzést is kapnak.
A német belső elhárítás szerint azt nem tudni, hogy közülük hányan harcolnak fegyverrel Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen, arra viszont számos jel utal, hogy sokan a felkelők propagandaoffenzíváját segítik.
Iszlamista lázadó csoportok állítólag azt tervezik, hogy felállítanak több úgynevezett sajtóközpontot, amelyek német nyelven népszerűsítik a szíriai "szent háborút" közösségi oldalakon és videomegosztó portálokon. Ez a tevékenység a felkelőkkel rokonszenvező németországi csoportok további radikalizálódásához vezethet, és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a fronton megedződött önkéntesek visszatérése is – derül ki a titkos minősítésű jelentésből.

HVG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése